A Bányavakságot is beválogatták a POSZT versenyprogramjába


-A A+

Kihirdették a magyar nyelvterület egyik legjelentősebb színházi fesztiválja, a POSZT (Pécsi Országos Színházi Találkozó) idei versenyprogramját. A hat nagytermi és hat kamara (stúdió) előadás között egyetlen erdélyi produkció szerepel: a marosvásárhelyi Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának koprodukciója, a Székely Csaba által írt Bányavakság, Sebestyén Aba rendezésében.banya

A színházi szakma 2013-as seregszemléjét ezúttal június 6 és 15 között látja vendégül Pécs. A POSZT idei versenyprogramját Solténszky Tibor dramaturg és Dr. Szigethy Gábor író, rendező, színháztörténész válogatták össze.
Bodrogi Gyula, a nemzet színésze, Kossuth díjas színművész lesz a XIII. POSzT „arca".bodrogi

A Pécsi Országos Színházi Találkozó a hivatásos magyar nyelvű színjátszás éves nagy seregszemléje, ahol az adott évad szakmailag kiemelkedő előadásaiból a legjobbak versengenek a szakmai zsűri díjaiért. Hogy ezek a legjobbak valóban a magyar színháztörténetet író/alakító művészek produkciói, annak megítélése minden évben a válogatók szakmai tapasztalatain, ízlésén múlik.

"Egészen pontos statisztikát vezettünk, Szigethy Gábor 59 társulat 143 előadását nézte meg élőben és három DVD felvételt, én pedig 67 társulat 131 előadását tekintettem meg és 11 DVD felvételt néztem meg.

Sokkal több jó előadást láttunk, mint amennyien meghívást kaptak. Sokfélét láttunk, sokfelé jártunk, most egyelőre örülök, hogy az igazán emlékezetes produkciókat sikerült kiszűrni. De hogy mi a tanulság számunkra, tudunk-e később egy színházi hőtérképet felállítani, azt még nem tudom" – fogalmazott Solténszky Tibor válogató.

 

"Azt tapasztaltuk, hogy irtó sokszínű a magyar színházművészet. A színvonalas előadástól a nézhetetlenig mindent találni. Azt figyeltük meg, hogy a színházak egy részét nem érdekli a közönsége, csak a saját művészete, de azért vannak, akik szólni akarnak a nézőkhöz. Körülbelül 30 ezer kilométert repültünk, utaztunk. Nem csak ez volt izgalmas, hanem az is, hogy megismerkedtünk egy csomó emberrel.

Előfordult, hogy beszélgettem egy fiatal rendezővel, kértem tőle szereposztást, és mondta, arra már nem tellett, egy órával később pedig a beszélgetésünk alapján arra jutott, hogy átrendezi a darabot" – mesélte Szigethy Gábor.

A versenyprogramba kerültek:

Nagyszínház:

Félkegyelmű Szombathelyi Weöres Sándor Színház r: Jeles András

A Vágy villamosa Miskolci Nemzeti Színház r.: Kiss Csaba

Bolha a fülbe Debreceni Csokonai Színház r: Vidnyánszky Attila

III. Richárd Komáromi Jókai Színház r.: Martin Huba

Jóembert keresünk Vígszínház r.: Michael Docekal

Peer Gynt Örkény Színház r.:Ascher Tamás

Kamara:

Amphitryon Nemzeti Színház r.: Gothár Péter

Bányavakság Marosvásárhely Nemzeti Színház r.: Sebestyén Aba

Picassso kalandjai Pécsi Nemzeti Színház r.: Méhes László

Szégyen Proton Színház r.:  Mundruczó Kornél

Színésznők Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház r.: Sztarenki Pál

Vaknyugat Kaposvári Csiky Gergely Színház r.: Bérczes László







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X