Újratervezés következik a Csíki Játékszínben – Kányádi Szilárd igazgatót kérdeztük


-A A+

Állandó folyamatként figyelné a nézői igényeket, és új elképzelésekkel is „nyitná” a Csíki Játékszínt, nem mellesleg rövidesen újratárgyalja a polgármesterekkel a vidéki bérleteket is – nagyvonalakban ez Csíkszereda önkormányzati színháza új igazgatójának akcióterve. Kányádi Szilárddal terveiről a sikeres színidirektori versenyvizsgája apropóján beszélgettünk.

Milyen érzés immár hivatalos igazgatói mandátumban elfoglalni az igazgatói széket?

Nem tudom megfogalmazni, mert sokféle érzés kavarog bennem: öröm, hit, félelem, bizonytalanság, remény, magabiztosság, nyitottság… Egy dolog viszont biztos, és ez erőt ad. Itt vagyok, itt vagyunk, eljött ez a pillanat is, és most kell kezdenem és kezdenünk valamit a lehetőséggel, feladattal, kinevezéssel. Valami jót, természetesen.

Hogyan látja a Csíki Játékszínben töltött bő évét? Milyen erősségek-lehetőségek, gyengeségek-veszélyek körvonalazódtak a pályázati mérlegkészítéskor?

Lassan két év alatt lehetőségem nyílt arra, hogy színészként és rendezőként belülről figyeljem, tapasztaljam meg a Csíki Játékszín helyzetét, úgy a gazdasági-financiális, mint a szakmai és a mindennapi működés szempontjából. Nem mondom, hogy ez elegendő idő arra, hogy bárki is teljes képet kapjon egy színházról. Amit pozitívumként elmondhatok, hogy a társulatban és a munkaközösségben hihetetlen potenciált látok. Amint azt korábban is elmondtam, a kollégáimmal bátran neki lehetne vágni akár a nagyvilágnak is.

Ami viszont a gyengeségek-veszélyek kérdéskörét illeti, magammal kezdeném a sort. Ugyanis jelenleg az egyik ismeretlen tényezője ennek a bonyolult képletnek, nevezetesen a Csíki Játékszínnek, én magam vagyok. Az igazgatás gyakorlati része, úgy is mondhatnám, hogy a sűrűje, most kezdődik. Hogy hogyan sikerül vagy sikerül-e egyáltalán a problémás helyzeteket, az igazgatással járó stresszt abszolválnom, még csak ezután fog kiderülni. Természetesen úgy megyek neki, hogy sikerülni fog.

Kányádi Szilárd (1982) Székelyudvarhelyen született. Diákszínjátszóként itt kapott kedvet a színpadhoz – már akkor a rendező szak felé kacsintgatva. Végül Békéscsabára került, ott végezte el a színiiskolát, és 4 évet töltött el ott, majd a székelyudvarhelyi társulatnál egy évadot. A rendezői szak elvégzése után Szatmárnémetibe szerződött, két éve pedig a Csíki Játékszínhez. Részletes szakmai önéletrajza itt olvasható.

A korábban említett képlet egy másik tényezője, ami a gyengeségek-veszélyeket illeti, az az a társulat és a munkaközösség, amely eddig egy jól körülhatárolt és átlátható rendszerben élt, dolgozott, alkotott. Úgy gondolom, hogy erre a jól körülhatárolt és átlátható rendszerre ráfér egy új lendület, egy újratervezés, és azon belül egy új önmeghatározás. Beláthatatlan, hogy az új lendülettel járó és az azt követő lehetséges változásokra hogyan fog reagálni a Csíki Játékszín munkaközössége.   

Melyek a menedzseri koncepciójának legfontosabb elemei?

A nyitottság és a nyitás. Az elmúlt időszakokban az intézmény művészi és szakmai vállalásának következtében túlságosan befele fordulóvá vált. Csak a város, Csíkszereda, és annak környékén teljesített szolgálatot a színház. Így értelemszerűen másodlagossá vált a megmutatkozás lehetősége: fesztiválok, meghívások, turnék stb. Fő célkitűzéseim egyike, hogy ezt a bezárkózási folyamatot megállítsam, és amennyiben a csapat is benne van, új alapokra helyezzük ennek kérdéskörét.

Ugyanakkor kiemelt fontossággal bírt a pályázatomban, hogy a kommunikációs csatornáinkat is a korábban említett két fogalom jellemezze. Ma elengedhetetlen, hogy egy színház felfedezze, megtalálja és meg is valósítsa a közérthető és tiszta kommunikációt a közönségével, a fenntartójával, a színházi szakma képviselőivel. Arról nem is beszélve, hogy mindezt folyamatossá kell tenni.

Milyen pontokon, mivel fejlesztette a pályázatát az először leadotthoz képest?

Az egyik meghatározó kifogás az első pályázatommal az volt, hogy túlságosan általános. Nem tartalmaz elég konkrétumot a menedzseri megvalósításokat illetően, és a nyelvezetét sem találták kielégítőnek. A második pályázatomban igyekeztem kijavítani a felsorolt kifogásokat, és a pénzügyi kérdésekre vonatkozó pontokat jobban és pontosabban vezettem le.

A menedzseri munka mellett marad-e még ideje játszani, rendezni?

Rendezni igen, játszani nem. Az ideiglenes megbízásom majd’ százhúsz napja alatt szembesültem csak igazán azzal, hogy mennyi mindent kell még megtanulnom. Ahhoz, hogy napirendre kerüljek a gazdasági és jogi szakszavakkal és fogalmakkal, mindezt román nyelven természetesen, ahhoz megítélésem szerint időre van szükségem.

Mik a tervei a mandátumában, miben egyeztek ki a szerződéskötéskor a helyi önkormányzattal?

A pályázatot három évre írták ki. A kinevezés még annyira friss, hogy szerződéskötésre még nem is került sor. Amint ez megtörténik, akkor bővebben is be tudok számolni majd. Amíg erre sor kerül, addig az elkövetkező három évben terveim szerint a társulat foglalkoztatását szeretném új alapokra helyezni. Intenzívebb kapcsolatot szeretnék ápolni a város más kulturális intézményeivel közös programok és együttműködés terén. Fontosnak tartom, hogy a város, amely fenntart egy színházat, ne csak a megszokott helyen találkozzon annak művészeivel, hanem olyan rangos eseményeken is, mint egy tárlatmegnyitó, könyvbemutató, komoly- és könnyűzenei koncertek stb.

Az előbbiekhez szorosan kapcsolódik egy másik tervem is, ami máshol talán nem újdonság, de Csíkszeredában még igen, és ezáltal hiánypótló is lehet, és ez a színház kimozdítása a falai közül: szabadtéri előadások, osztálytermi-projektek, flash-mobok és hasonló formátumok szervezése. A 2019/2020-as évadtól kezdődően szeretnénk korábban, azaz májustól, meghirdetni az évadainkat és ezáltal a bérletvásárlási lehetőséget is.

Mindezt azért tartom lényegesnek, mert ezáltal korábban tarthatnánk meg az első bemutatónkat, szeptember elején, illetve tehermentesítődne az évad vége, így viszont minden évad május elejéig ki tudnánk játszani az összes előadásunkat, és mielőtt nyári szünetre mennénk, elkészülne a következő évad első bemutatója is. Ami szintén egy változás az előző évadokhoz képest, az a vidéki bérlet formai újratárgyalását érinti, mely szerint a nyár folyamán és ősz elején minden vidéki polgármestert és kulturális szervezőt személyesen fogok felkeresni, hogy ennek részleteit megtárgyaljuk.

Hogy érzi, melyek a legfontosabb teendők most? Mire van önnek szüksége, és mire van a társulatnak leginkább szüksége?

Azt hiszem, hogy a társulat nevében is mondhatom, hogy mindannyiunknak időre, türelemre, egymás iránti odafigyelésre és kölcsönös megértésre van szükségünk. Bízom benne, hogy a kinevezésemmel egyfajta termékeny stabilitás is beáll az intézmény mindennapjaiba. Sajnos, nem sajnos, ez az évad már úgy marad meg az emlékeinkben, hogy az az évad, amikor annyi szomorú, megmagyarázhatatlan és értelmezhetetlen esemény történt. Szerencsére ezek az események, ha lehet így mondani, még jobban összekovácsolták az amúgy is nagyon egyben lévő munkaközösséget. Önértékelésre és saját helyzetének újra pozicionálására késztették az intézményünket.

Mindezek mellett a jelenlegi évadot be kell fejeznünk, és utána jöhet a jól megérdemelt pihenés, melyre már nagy szüksége van a társulatnak. Számomra az egyik legfontosabb teendők egyike, hogy töretlen kitartással folytassam a megkezdett utat és mihamarabb felnőjjek az igazgatói teendőkhöz.

A nézők kívánságait sikerült-e a pályázati időszakban – vagy azt megelőzően akár – fölleltároznia?

Alig két évad állt a rendelkezésemre, hogy ilyen irányú tapasztalatokat gyűjtsek. Hiszem, hogy a mindenkori nézők igényeinek feltérképezése egy állandó folyamat. Csak rajtunk áll, nézőkön és színházi alkotókon, hogy a találkozásaink során és annak következtében meddig feszítjük a határokat. Fontosnak tartom, hogy mindkét fél nyíltan, megértően és segítő szándékkal forduljon a másik felé. Ha ezt mindkét fél betartja, hiszem, hogy gyümölcsöző kapcsolat alakulhat ki közöttünk. A nevelés ezáltal kölcsönös módon zajlik le.

Megoldást jelent-e a költségvetési krízisre a Kortina Egyesület számára jóváhagyott 130 millió forintos (körülbelül 2 millió lej) magyarországi kormánytámogatás?

Nélküle igencsak nagy bajban lennénk… A pályázatomban is csak addig tudtam kézzelfogható és gyakorlatba ültethető tervet készíteni, amíg ez a magyarországi támogatás tart. A jelenlegi költségvetési krízisben „csak” ennyire jelent megoldást...

A támogatásnak köszönhetően lehetőség nyílik arra, hogy neves rendezőket és azok alkotócsapatait is megtudjuk hívni a Csíki Játékszínhez. Bízom benne, hogy ezen alkotók jelenléte, munkássága, színházi világlátása frissességet, új lendületet, kortárs színházi hangvételt eredményez a társulat további munkájában, és mindez a nagyszámú közönségét is tartalmas és örömteli színházi élményhez juttatja. Ha mindehhez sikerül még több helyi támogatót megnyernünk a csíkszeredai civil szférából, akkor biztosra állíthatom, hogy a már korábban említett gyümölcsöző kapcsolat a Csíki Játékszín és mindenkori közönsége között biztos alapokon fog állni.

A Váróterem-projekt alkotói és a Szempöl frontembere is dolgoztak a Csíki Játékszínnél amióta ön az ideiglenes igazgató. Ez tudatos nyitás az erdélyi fiatal szabadúszó színházi alkotók felé?

Mivel a Nyugat hőse előadásunk alkotói stábját Parászka Miklós igazgató úr kérte fel közös munkára, így azt hiszem, hogy erre a kérdésre ő tudna igazán felelni. Nekem annyi feladatom volt csupán, hogy fogadtam őket, és minden tőlem telhetőt megtettem azért, hogy a próbafolyamat zökkenőmentesen és ezáltal termékeny körülmények között zajlódjon.

Van-e valamilyen üzenete a nézőkhöz vagy a szakma felé?

Találkozzunk minél többször!








EZT OLVASTA MÁR?

X