Az igazi szerelmet és szexet hiányolja a mai filmekből Mészáros Márta


-A A+

Mészáros Márta filmrendező életműdíjat vett át hétfő este a 17. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon legfrissebb filmje, az Aurora Borealis – Északi fény vetítése előtt. A nemi erőszakból született gyermekek tabutémájáról, a szülő-gyerek kapcsolatról és a szerelemről szóló film kapcsán beszélt arról is, hogy mit hiányol a filmekből a mai képorientált világban.

A 86 éves alkotónak Tudor Giurgiu fesztiváligazgató adta át a díjat, aki elmondta, hogy a magyar filmrendezőnő nevével először bukaresti filmszakos egyetemistaként találkozott, Mészáros Márta ugyanis az 1950-es években a román fővárosban dolgozott. A szerelem hozta Bukarestbe moszkvai filmes tanulmányai után, a fia is ott született, ezért kicsit hazajött ide, tette hozzá a rendező.Mészáros Márta a TIFF 3x3 szekciójának egyik meghívottja, a fesztiválon vetítik még az 1975-ben Aranymedvével díjazott Örökbefogadás és az 1984-ben a cannes-i filmfesztivál zsűrijének nagydíjával jutalmazott Napló gyermekeimnek című filmjét is.

A 2017-ben bemutatott Aurora Borealis – Északi fény forgatókönyvét Mészáros Márta állandó munkatársával, Pataki Évával közösen írta. A háborús gyermekek tabutémáján túl a gyerek és anya kapcsolata, illetve a családi titkok kibeszéléséhez szükséges erő érdekelte őket.

A vetítés utáni beszélgetésen Mészáros Márta kifejtette, hogy szerinte manapság nagyon nehéz őszinte és emberi filmet forgatni, mert a világ el van árasztva képekkel, az elérhető filmdömping többsége pedig hazug, amit a szerelemről mutatnak, az butaság. „Én szeretem a szerelmet és a szexet, de most nem lehet megnézni a szexet, mert nincs szex, a televízióban este hét órakor két ember egymásnak esik, és ugrálnak egymás hegyén hátán” – fogalmazott.








EZT OLVASTA MÁR?

X