A kolozsvári színház előadása nyerte a 18. POSZT-ot


-A A+

Véget ért a 18. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT), a Kolozsvári Állami Magyar Színház három díjjal távozott – a Rosmersholm című Ibsen-dráma színpadra állítása megkapta a legjobb előadásnak járó előadást, a szakmai zsűri döntése szerint Imre Éva színésznő lett a legjobb női főszereplő, valamint az előadás díszletét, Andriy Zholdak és Daniel Zholdak munkáját is díjazták.

Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója a díj átvétele után azt mondta: a zsűri egy olyan előadást ismert el, amely nyugtalanító, kényelmetlen, meggyötrő, de az is a színház feladata, hogy „tükröt tartson a természetnek”.

Andriy Zholdak rendezése a szakmát és a nézőket sem hagyta közömbösen, derült ki a POSZT-on tartott szakmai beszélgetésből, amely online is visszanézhető.

A gálaesten 17 díjat adtak át. A legjobb rendezés Székely Krisztának járt a Katona József Színház társulatával színre vitt A kaukázusi krétakör című előadásért. A díjazottak teljes listája itt olvasható. 

A POSZT idei versenyprogramjában tizennégy előadás, köztük négy budapesti, öt vidéki és öt határon túli produkció szerepelt. A darabokat a Pécsi Nemzeti Színház nagyszínpadán és kamaraszínházában mutatták be, a meghívott előadásokat Regős János és Térey János válogatta Bazsányi Sándor és Balog József segítségével. A találkozón a versenyprogram mellett több mint száz rendezvény – közönségtalálkozók, koncertek, beszélgetések és további színházi előadások várták az érdeklődőket.

A tíznapos esemény szombat esti díjkiosztó gáláján a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) főtitkára hangsúlyozta, hogy a fesztivál nemcsak a határon inneni, hanem immár a határon túli színházak találkozója is. Kucsera Tamás Gergely megnyitó beszédében örömtelinek nevezte, hogy a POSZT-on színészgenerációk egymás mellett vannak a színpadon, az értékelők és a nézők között egyaránt. Széles körű összefogás biztosítja, hogy a fesztivált évről-évre nyugodt körülmények között rendezik meg – tette hozzá.

Az MMA főtitkára megemlítette: idén először adták át a fesztivál közönségdíját, ami jelzi, hogy a „színház a közönségé is”. Kiemelte: újítás volt az is, hogy a POSZT szakmai regisztrációs programjának köszönhetően közel száz színművész és a háttérmunkát végző munkatárs vehetett részt a fesztiválon.

Páva Zsolt, Pécs polgármestere sikeresnek értékelte a találkozót, amelynek célja egymás jobb megismerése. Pécs erre alkalmas helyszín - mondta köszöntőjében. A város vezetője felidézte: a POSZT 18 éve alatt voltak pozitív és negatív élmények egyaránt, „mostanra béke van, a szakma egymásra talált, és a közönség is jól fogadta ezt az eseménytelenséget” – fogalmazott a konfliktusok hiányára utalva.

Páva Zsolt megjegyezte: a közönség tagjaival beszélgetve volt „óvatos kritika” is. „Találkoztam csalódott emberekkel, nem mondom, hogy többségben voltak, de mindenképpen figyelmeztetés az előadások válogatóinak, hogy ne csak arra legyenek figyelemmel, hogy egy előadás mennyire progresszív, korszakalkotó, hanem arra is, hogy a közönség be tudja fogadni azt” – fogalmazott.

Bálint András színművész, a POSZT díszvendége a gálaesten többek közt arról beszélt, hogy a válogatás merész és erős volt, és a produkciók ezt igazolták.  Érdemes lenne egy kicsit több kísérleti, alternatív produkciót meghívni – tette hozzá.








EZT OLVASTA MÁR?

X