Öt évnyi kutatómunka révén harminc népi mesterséget tártak fel és összesítettek a hétvégén bemutatott Hagyományos népi mesterségek Háromszéken és Erdővidéken című kötetben.

A 370 oldalas könyvet dr. Kinda István néprajzkutató mutatta be a sepsiszentgyörgyi Bod Péter megyei Könyvtárban. Rámutatott, hogy becsléseik szerint Kovászna megye lakosságának legkevesebb 0,5 százaléka, azaz több mint 1000 ember mesterfokon űz egy vagy több hagyományos háziipari foglalkozást, köztük olyanokat - a kézi tégla- és cserépvetés, a mészégetés vagy a szénégetés -, amelyek Európában kihaltak, ezért dokumentálásuk, megőrzésük és bemutatásuk fontos érdek.A Kovászna megyei Művelődési Központ vezetője, Imreh Marton István emlékeztetett, hogy 2013-ban indították a Háromszék és Erdővidék népi mesterségeinek és kézműves hagyományainak számbavételét célzó, értékfelmérő programot. A néprajzi kutatás során 43 élő foglalkozást dokumentáltak és 250 népi mester szakmai portréját és adatlapját készítették el, de megvalósult három régi műhely teljes eszközállományának fotódokumentálása, valamint tíz mesterségről készítettek dokumentumfilmet, amiket a www.mestersegek.ro háromnyelvű honlapon tettek közzé. Imreh Marton István szerint az elkövetkezőkben nemcsak Kovászna megyei, hanem Hargita és Maros megyei mesterek is bekerülnek a népi mesterek adatbázisába, ugyanakkor további mesterségbemutató dokumentumfilmek készülnek.A Háromszék Vármegye Kiadó gondozásában megjelent könyv bemutatóján dr. Pozsony Ferenc akadémikus rámutatott, hogy a háromszéki falvak lakossága a 20. század közepéig elsősorban helyi, természeti erőforrásokra építette életstratégiáját. „Az itt élő és munkálkodó mesterek a falvak tőszomszédságában lévő természetes anyagokat hasznosították: az ácsok, asztalosok, kádárok, kerekesek, szénégetők a közeli erdők faanyagát, a tímárok, szűcsök, cipészek a helyben tenyésztett állatok bőrét, a téglavetők, fazekasok, cserépkészítők a falvak területén található agyagot, a kőfaragók a legközelebbi kőbányák anyagát, a szövőasszonyok a helyben megtermelt kender, len és gyapjú szálait, a pékek és mézeskalácsosok a környéken megtermelt lisztet, burgonyát, mézet hasznosították”.Pozsony Ferenc szerint hosszú távon éppen ezeknek az erőforrásoknak a megtartása, megőrzése, tulajdonlása jelentheti a mindenkori központi hatalomtól viszonylag független, autonóm székely élet, életvilág, társadalom, kultúra hosszú távú fennmaradását.