A sikerek megszilárdításának évada volt a marosvásárhelyi színházban


-A A+

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház számára a sikerek megszilárdításának évada volt a 2017/2018-as színházi évad. Az előző évek következetes menedzsmentje, a fesztiváljelenlétek, a díjak és elismerések a nézői és kritikai párbeszédekben egyaránt visszhangra leltek.

A júniusban záruló évad során a Tompa Miklós Társulatnak székhelyen 11 bemutatója és 175 előadása volt, továbbá bel- és külföldi vendégjátékokon, valamint fesztiválokon – többek között a Pécsi Országos Színházi Találkozón, a bukaresti Országos Színházi Fesztiválon – is részt vettek a marosvásárhelyi művészek. Az évad repertoárját pályakezdő rendezők előadásai gazdagították, hiszen a színház idén is otthont adott a fiatal színházi alkotók pályázatokból megvalósított produkcióinak.  Az előadásszám-növekedés nagyobb látogatottságot eredményezett, a bérletvásárlók száma pedig tavalyhoz képest 10%-kal növekedett.

Az intézmény nemzetközi kapcsolatainak megerősödését a fesztiváljelenlétek mellett a hagyományteremtő szándékkal megszervezett Showkeys színházi szemle sikere is jelzi: az eseményen jeles külföldi (Magyarország, Lengyelország, Olaszország, Litvánia) színházi szakember ismerkedett, találkozott újra a társulattal.

Az évad során kísérő rendezvények: könyvbemutatók, jeles napok megünneplései, kiállítások, nyílt napok, intézménylátogatások, kulisszajárások is gazdagították a programkínálatot, melyekre a visszatérő vendégeink mellett számos új érdeklődő is érkezett.

Mindezekről, és a következő évad terveiről is szó esett a június 22-én megtartott évadzáró társulati gyűlésen. Az évadzárás egyúttal már a következő szezon előkészületeit is magában hordozza: 2018. szeptember 8-án, szombaton, 100 %-os feltöltöttséggel és egésznapos programkavalkáddal várja barátait a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X