FRISSÍTVE: Július 7-én temetik Kányádi Sándort
Július 7-én, szombaton temethetik az életének 90. évében elhunyt Kányádi Sándort szülőfalujában, Nagygalambfalván. Bár a család hivatalosan még nem közölte az időpontot, Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője ezt az információt tette közzé Facebook-oldalán.
A bejegyzésre a Krónika hívta fel a figyelmet, a lap ugyanakkor úgy tudja, hogy a temetés időpontja még nem végleges, a család ezután határoz Kányádi Sándor esetleges hamvasztásáról.
A Kossuth-díjas költő, író, műfordító június 20-án, szerda hajnalban hunyt el Budapesten.
FRISSÍTÉS: Kányádi Sándort kívánságának megfelelően szülőfalujában, a Hargita megyei Nagygalambfalván helyezik örök nyugalomra július 7-én - közölte az MTI-vel kedden a Budavári Önkormányzat, hozzátéve, hogy saját halottjának tekinti a június 20-án, 89 évesen elhunyt Kossuth-díjas költőt.
A családdal egyeztetett közlemény szerint tisztelői, barátai virrasztáson és búcsúztatáson vehetnek végső búcsút a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas költőtől, írótól, műfordítótól, Budavár, Székelyudvarhely és Nagygalambfalva díszpolgárától.
A virrasztást július 6-án, pénteken éjjel tartják a nagygalambfalvi református templomban. A búcsúztatásra július 7-én, szombaton 15 órakor kerül sor a református templomban. Az ökumenikus egyházi szertartást a helyi református lelkész, Kányádi György Attila és Böjte Csaba ferences rendi szerzetes tartja, a költő ravatalánál Dávid Gyula irodalomtörténész mond emlékező beszédet. A szertartás után a család kertjében, szülei sírja mellett helyezik végső nyugalomra Kányádi Sándort.
Kányádi Sándor nemcsak a 20. és a 21. század, hanem az egyetemes magyar irodalom kiemelkedő költője volt. Költészetének legfőbb üzenete a szülőföld szeretete, a táj, a kultúra és az ember egysége, az anyanyelv megtartó ereje, az erdélyi kisebbségi sors. Költői, írói, műfordítói munkássága mellett személyéhez számtalan kezdeményezés fűződik: közadakozásból állíttatta a budapesti Tabánban Elek apó kútját, amely Benedek Eleknek állít emléket, kezdeményezésére született a Magyar Mesemúzeum és a Budavári Tóth Árpád Műfordítói Díj is.
Kányádi Sándort az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Művészeti Akadémia is saját halottjának tekinti - emlékeztet a Budavári Önkormányzat közleménye.
- 34936 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34938 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34938 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34940 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34941 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34941 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni