Angliában élő székelyeknek tanított autentikus néptáncot a Hargita Együttes


-A A+

Az észak-angliai Manchester főterén mutatta be három nagysikerű produkcióját a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes a hétvégén, emellett jól megtáncoltatták egymást az angliai magyarokkal a Góbé Fesztiválon.

Sokan már hetek óta várták a manchesteri Góbé fesztivál második kiadásán fellépő csíkszeredai Hargita Együttest: mint megfigyeltük, több mint nyolcezer tagot számláló Facebook-csoportokban is szervezkedtek a készülődők, és nem egy akadt, aki egész iskolai csoportot vállalt elhozni az előadásra, vagy az azt követő táncházba. A Bethlen Gábor Alap támogatásával kiutazó együttes saját hivatásának tett eleget, az autentikus, székely motívumokat mutatta fel és „tanította vissza” Manchester főterén, ahol Hargita megye más, hagyomány- és turisztika területén dolgozó képviselőivel együtt volt jelen. Az együttes három különböző nagyszínpadi gálaműsorral, és felnőtt táncoktatással egybekötött táncházzal emelte a rendezvény színvonalát.Amint András Mihály együttesvezető megfogalmazta: „Manchesterben 8000 magyar él, és reméltük, hátha jó kerítőasszonyok leszünk, és hátha elkapja a székely gépszíj őket” – mármint a pörgés-forgás és virtus hatására. Előbb a Hegyen innen - hegyen túl című előadást tekinthette meg a közönség, utána közel két órás táncoktatással egybekötött táncház következett, Mihó Attila és barátai muzsikája, valamint András Orsolya csíkszeredai énekes közreműködésével. Ezt követően a Táncoljatok című műsort láthatták az érdeklődők, ugyancsak élő zenekísérettel. Végül a Pöttöm Palkó mesés táncjátékot ajánlották fel kicsiknek és nagyoknak.

Csíkszeredába hazatérve az együttes az Ezer Székely Leány napja és a Székely Népviselet Napja rendezvények szervezésével piheni ki az út fáradalmait.








EZT OLVASTA MÁR?

X