Zuhogott az eső a Jazz in the Park fesztivál csütörtök délutánján, de kitartó közönség-mag hallgatta fák, esernyők és sátrak alá húzódva Tasi Nóra sepsiszentgyörgyi jazzénekesnőt és zenésztársait. Juhász Gábor Gramofon- és Artisjus-díjas jazzgitáros volt a Tasi Nóra & Azara zenekar miniturnéjának vendége: a formáció előbb Sepsiszentgyörgyön, majd Kolozsváron lépett fel. A kolozsvári koncert másnapján beszélgettem az énekesővel és a gitárossal, akiket a közös zenélések mellett a zeneszerzés és a tanítás is összekapcsol. Műfajokról, a dalok születéséről és a jazz-oktatásról is szó esett, annak kapcsán, hogy szeptembertől indul Marosvásárhelyen az új középiskolai könnyűzene-jazz énekszak.

Hogy találkoztatok, mióta zenéltek együtt?

Juhász Gábor: Hat éve találkoztunk, akkor tanítottam először a sepsiszentgyörgyi jazztáborban. Volt egy egészen megható helyzet egy éjszakai jam session alkalmával: zsizsegős közönség volt, beszélgettek, és Nóri odajött hozzám, hogy eljátszanék-e vele egy dalt, a Nature Boyt. Mondtam, hogy nagy örömmel, és elkezdtünk játszani, még mindig tartott a zaj, majd eljutottunk a harmadik ütemig, és csend lett. Már akkor nyilvánvaló volt, hogy Nóri egyrészt nagyon jó énekes, másrészt az atmoszférateremtő képessége megvan.Tasi Nóra: Ez nekem is maradandó élmény, ahogy ez a pár együtt töltött nap is a zenekarral és Gáborral, lelki találkozásnak éltem át, nem is csak az énekhang és a gitár találkozik. A jazztáborban voltak könnyűzenés, reggae-stílusú dalok is, az én dalaim is könnyűzenések, jazz-elemekkel ötvözve, és ez olyan nagy élmény, hogy egy jazzgitáros nyitott ezekre a műfajokra is.

A kolozsvári koncerten játszottatok például Sting-feldolgozást. Gábor, mit gondolsz a műfajok közötti átjárhatóságról?

JG: Van az a közhely, amit a zenészek szoktak mondani, hogy csak jó meg rossz zene van. Ez nem ennyire egyszerű, nyilván nagyon sok kategória létezik. Azt gondolom egyébként, hogy a vásárló, a közönség szempontjából fontos, hogy legyenek kategóriák. A zenész máshogy közelíti meg ezt a dolgot, a kreatív lehetőséget, önkifejezési formát látja a zenében. Hogy melyik műfaj az utad, az jobb esetben nem determinált, nem az van, hogy a család megmondja, hogy neked ezt kell játszanod, hanem megkeresed valahogy magadnak. Az én életemben sem az volt, hogy mindig csak jazzt játszottam, nagyon sok world musicot játszottam, meg ilyen-olyan feldolgozásokat. Valóban, az én életemben a jazz lett a leginkább alkalmas arra, hogy kreatív önkifejezési formává válasszam, de a jazzt is számos más zenei eszköz befolyásolta korábban. És ilyen értelemben, aki elfelejt nyitott lenni, az elfelejt kreatív lenni.

A jazz felé a népzene, a könnyűzene vagy a klasszikus zene irányából érkeznek-e inkább a zenészek? Mindketten taníttok, láttok-e ebben valamilyen erdélyi vagy magyarországi jellegzetességet?

TN: Erdélyben, főleg Sepsiszentgyörgyön nagyon sok profi népzenész van, szerintem ott nagyon erős ez a vonal, jönnek a népzene irányából a zenészek, akik kíváncsiak a jazzelméletre, a stíluselemekre. Én például a klasszikus zenéből jöttem, és ez nekem sokat segített technikában. Amit hiányosságként éltem meg, az az elmélet, és ezért mentem el Budapestre tanulni, hogy építsem azt az eszköztáramat is. Szerencsésnek érzem azt, ha klasszikus háttérrel jönnek a gyerekek, és már van egy adag felkészültségük, sokkal könnyebb úgy elindítani őket a jazz irányába. A legfontosabb a zeneelmélet, anélkül nincs alap, amire építkezzünk. A sepsiszentgyörgyi jazztábor elindított egy nagyon jó irányt.JG: Nekem hosszú tapasztalatom van erről, mert én 1990-ben kezdtem el tanítani. Érzek bizonyos tendenciabeli különbséget. Akkoriban nagyon sok, főként gitáros, de más hangszeren játszó tanítványom is volt, aki rockzenéből, bluesból jött a jazz felé, mert úgy érezte, hogy itt tud olyan elméleti háttérre szert tenni, amit Nóri említett, amire valóban szükség van ahhoz, hogy az ember tovább tudjon lépni, megértse, hogy mi a zene, amit csinál. Mostanában sok olyan tanítványom van, akik klasszikus zenéből jönnek, és ez valóban nagyobb magabiztosság. Budapesten kevésbé láttam olyat, aki a népzenéből jött volna a jazz felé, de nem volt példátlan, inkább fordítva volt, hogy a jazzben megmerítődött emberek érdeklődni kezdtek a népzene iránt. Korábbi példaképem, barátom, Dresch Mihály is ezt csinálta, nekem is volt olyan produkcióm, ahol népzenét dolgoztunk fel.

A Bartók konziban (Bartók Béla Konzervatórium, szerk. megj.) tanítok, és ott egyre inkább vannak olyan fiatalok, akiknek a szülei is szerették a jazzt. Ez egész más, mint közel harminc évvel ezelőtt, mert akkor még ellenszél volt, tehát a szülők nem szerették volna, hogy a gyerek jazzt tanuljon, magától harcolta ki ezt a dolgot. Ráadásul pár nappal ezelőtt megkaptam a kinevezésem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, ezen már jár az agyam, hogy oda kik jönnek majd… Oda már olyan képzettséggel érkeznek, hogy már szinte a homályba vész, hogy mivel kezdtek játszani először.

TN: Marosvásárhelyen most szeptembertől nyílik könnyűzene-jazz énekszak a Művészeti Líceumban, ahol tanítok, és nagy izgalommal tölt el ez a változás. Ez azért szerencsés kezdeményezés, mert három zeneelmélet óra lesz hetente, lesz, amire építkezni. Már megvolt a felvételi, megvannak a diákok, ketten román szakon, ketten magyar szakon. Egyelőre én vagyok az egyedüli tanár, szerencsémre erős támogatást kaptam az igazgatóság részéről.

A tanítás mellett a zeneszerzés a másik közös pont bennetek. Gábor, legutóbbi, A kertben című lemezed címe konkrét helyhez kötődik. Hogy születik zene egy konkrét térből?

JG: Nagyon sokszor volt a korábbi dalaimnál, kompozícióimnál is, hogy konkrét hely inspirált, általában távoli helyek, például az egyik dalnak, amit Kolozsváron játszottunk, az a címe, hogy Alatskivi, ez Észtországban egy kisváros, ahonnan édesanyám származik, de volt olyan dalom, aminek az volt a címe, hogy Jaipur Garden, ami Indiára utal, volt olyan, hogy Midwest, ami akkor íródott, amikor Amerikában voltam. Az utóbbi időszakban van egy kertünk, nagyon szeretek oda kiülni, füvet nyírni, ott ücsörgünk a kutyámmal együtt. Mikor a folyamat elkezdődött, úgy döntöttem, hogy előre megadom a címet, fordítva, mint ahogy szoktam, például „pad” vagy „hinta”, és hagyom, hogy ez a gondolat vagy érzelem elvigyen valahova. Utána az első egy-két dallam már magától jött. Érdekes módon télen írtam a dalokat, amikor pont nem voltam kint a kertben, így egy kis távolság akkor is volt. Az én esetemben az első gondolatnak mindig spontánnak kell lenni, gyorsan leírom, és általában félreteszem egy-két napra, és akkor, mint egy munkát csinálom meg a kidolgozást, hideg fejjel. Az egy szerkesztési folyamat. Még egy érdekesség volt ennél az új ciklusnál, ami a korábbiakhoz képest más volt: hogy eddig mindig papírra írtam le a jegyzeteimet, és esetleg később számítógépre felvittem. Most eleve a számítógépbe írtam be a kezdeti gondolatokat is, és ez picit megváltoztatta a szerkesztési folyamatot, mert például az ember könnyebben töröl. Volt olyan, hogy megírtam 32 ütemet és utána két ütem maradt meg belőle.

TN: Ez nagyon érdekes, amit mondasz, hogy megírsz pár ütemet és utána dolgozod ki. A Sír egy virág teljesen egy állapotból született, egy élettapasztalat, érzés volt, csak úgy hagytam, hogy jöjjön ki. Elkezdtem dalokat írni, és utána elmentem Hollandiába egy fél évre, ahol tanultunk zeneszerzést. Addig a zeneszerzésnek nagyon szoros köze volt az érzelmeimhez, nem akartam üres zenét írni, mindig azt akartam, hogy csak akkor írjam, amikor ott van az érzelmi alap. Hollandiában meg pont azt mondták, hogy elenyésző része az, amire én alapozok, az érzelem és a spontán ötlet, és 90 százalék a munka. Nekem ez úgy volt, hogy mindig a dallam jött először, különböző foszlányok, a szerkezetben, harmóniában és a szövegben pedig nagyon sokat keresgéltem.

Mennyire része a zeneszerzésnek a dramaturgia, a feszültéség és az oldás? Annak ellenére, hogy például a Sír egy virág nem vidám dal, a kolozsvári koncertetek összességében inkább a nyugalom érzését keltette bennem.

JG: A feszítés-oldás az nem csak a zenének, hanem minden egyes művészetnek a mozgatórugója. Biztos az életnek is egyébként, de hogy a művészeteknek, azt tudom. A különböző dramaturgiai pontok, hogyha ezt a szót használtad, különböző időben vanak elhelyezve egy lemez, egy koncert során. Amit egy zenész a legtöbbször tanul ezzel kapcsolatban, az a domináns-tonika váltás, ez tulajdonképpen egy-két másodpercen belül történik, az egyik ütem egy feszítő ütem, a másik pedig egy oldó ütem, és ez két másodperc kérdése. Egy színdarabban egy órán keresztül is tarthat egy feszítés, ami aztán a végén feloldódik. Tehát egy zenész az egész koncert dramaturgiáján gondolkodik, és annak, hogy te a nyugalmat hallottad ebből a koncertből, annak én személy szerint örülök, mert nem bánom, ha ezt sugározza, de belső feszítés-oldás számtalan volt, ami adott esetben ki sem derül.

TN: Igen, például a Sír egy virág után jött Gábornak A Hinta című dala, ami amúgy swing stílusban és megnevezésben is.

Hol látjátok a Jazz in the Park fesztivált a romániai jazzfesztiválok kontextusában?

TN: Gábor először járt itt, mi másodszor. Nagyon szépen fejlődő fesztiválnak látom, ami nyit a világzene irányába. Nem csak kimondottan jazzt hallhatunk, a nyitókoncerten például kubaiak voltak, Richard Bona is itt volt, de alternatív és rockzenekarok is. Nyilván 11 nap alatt sokféle közönséget meg lehetett fogni, és ez nagyon jó. Energikus, fiatal szervezőcsapatot látok, ez egy színfolt az országban. Vannak olyan fesztiválok, amelyek már több tíz éves múltra tekintenek vissza, Szebenben, Temesváron, most már a bukaresti jazzfesztivál is szépen kinőtte magát, de itt az energiát, nyüzsgést látom, amit a város ad.

JG: Annyira nem ismerem az erdélyi, vagy akár romániai jazzfesztiválokat. De a világban nagyon sok jazzfesztiválon jártam, azokkal tudom valamennyire összehasonlítani. Régen voltam például a koppenhágai jazzfesztiválon, különböző helyszínek voltak, ott is az egyik nagy parkban, a Tivoliban voltak szabadtéri koncertek, és kisebb kávézókban is voltak különböző programok, ugyanakkor voltam a francia Vienne-ben is, ott is hasonló volt. Ez a jelenség, hogy belakja a fesztivál a várost, mint ahogy most is elmentünk egy jam sessionre éjszaka koncert után, és a fiatalok ott nyüzsögtek, ez szerintem nagyon jó irány, szervesen részévé válik a városnak a fesztivál.