Kevés helyen maradt meg olyan jó állapotban a Római Birodalom határvédelmi rendszere, a limes, mint Székelyföldön. Bár a szilágysági és a bánsági szakasz kutatása előrehaladottabb, néhány éve itt is komoly munka folyik: az egyik egykori római segédcsapat-tábor helyszínén, Mikházán hatodik éve dolgoznak a régészek, több tízezer lelet került felszínre, és minden évben megszervezik a római örökséget népszerűsítő fesztivált is. A nemzetközi kutatócsapat munkálatairól, a helyiek viszonyulásáról kérdeztük Pánczél Szilamér régészt, a Maros Megyei Múzeum osztályvezetőjét, aki a teljes romániai limes-szakasz világörökségi listára kerüléséért dolgozó országos bizottság tagja is.

Az Országos Limes Bizottság UNESCO világörökségi listára szeretné felterjeszteni a romániai Limes-vonalat, a dokumentációt 2020-ig állítanák össze. Hol áll most ez a folyamat?

Az Országos Limes Bizottság honlapján megtekinthető mindazoknak a lelőhelyeknek a listája, amelyeket a szakma javasolt a felterjesztésre. Jelen pillanatban még a kutatómunka folyik és megpróbáljuk megérteni, hogy miként működött ez a római határvédelmi rendszer.Nemzetközi szinten mennyire jelentős a Románia területén található limes-szakasz?

Nem egyik vagy másik lelőhely kiemelkedő értéke az, ami indokolttá teszi az UNESCO-s jelölést, hanem magának a rendszernek a működése egyedi. Több száz kilométeren húzódott a Római Birodalom határa egyrészt a mai Bánságon, Olténián és Erdélyen keresztül a daciai limes, a mai Dobrogeában pedig Moesia tartomány határa. Mindkét szakaszt kellene jelölni, de Dobrogea területe sokkal hosszabb ideig része volt a Római Birodalomnak, nagyjából az első század második felétől a késő római korig, majd a Bizánci Birodalom idején is. Tehát ott a 2-3. századi római lelőhelyek, amik máshol már elnyerték a világörökségi státuszt – például az Antoninus Pius vagy a Hadrianus által épített fal Nagy-Britanniában, vagy a germániai-raetiai limes – gyakran későbbi erődítmények alatt találhatók, éppen ezért nehezen kutathatók. A daciai limes szűk, nagyjából 150 éves kronológiai spektrumhoz tartozik, és számtalan esetben ezek a lelőhelyek nem „folytatódtak” a későbbiekben, tehát könnyen kutathatóak. Az UNESCO-nak két fontos kritériuma van, az egyik az úgynevezett autenticitás – hogy nem történt olyan beavatkozás, ami károsította volna a lelőhelyet, például szakszerűtlen konzerválások, újjáépítések –, a másik pedig az egyediség.Mi lehet a székelyföldi limes-szakasz esetében ez az egyedi érték?

Székelyföldön szerencsénk van, mert van néhány nagyon jó állapotban megmaradt lelőhely, például a berecki vagy énlaki katonai tábor, vagy Maros megyében a mikházi és a Segesvár határában található római katonai táborok. Ezek azért is egyediek, mert a lelőhelyek jelentős területe kutatható és olyan jó állapotban maradtak meg, hogy ilyen kevés van a tartomány, de akár az egész Római Birodalom területén is.

Mi a megoldás olyankor, ha a világörökségi védelemre felterjesztendő lelőhely magánterületen van?

Itt nyilván a tulajdonos beleegyezése is szükségeltetik ahhoz, hogy a nevezés megtörténjen, és főleg az ezt követő menedzsment-tervben pontosítani kell, hogy egy magánkézben levő területet hogyan lehetne kezelni. A Székelyföld területén viszonylag szerencsés helyzetben vagyunk jó pár lelőhellyel, ha erdőkben vannak, mert a közbirtokossági erdő az végül is közösségi tulajdon. Az olyan római katonai táborok, amelyek egyik vagy másik falu határában vannak és parcellákban művelik a területet, ott ellenben adott esetben még a telekviszonyok sincsenek tisztázva. Ennek a rendezése lesz az egyik legnagyobb kihívás majd a minisztérium számára. Lehet, hogy a helyi tanácsok, közösségek látnak majd abban potenciált, hogy turisztikai projektek révén ezeket a lelőhelyeket fejlesszék, és akár bemutató központokat, régészeti parkokat alakítsanak ki, melyek révén biztosítani lehet a lelőhelyek hosszú távú védelmét és kezelését. Erre megvannak a megfelelő eszközeik, ki tudják sajátítani ezeket a telkeket, kárpótlást biztosítva a tulajdonosoknak. Ez minden esetben hosszabb folyamat eredménye lehet.A római kor a dákoromán kontinuitás-elmélet túlzott sulykolása miatt megosztó téma a Székelyföldön. Találkoztatok-e ellenérzésekkel, előítélettel a helyiek részéről?

Sajnos ez egy reflex, ami az elmúlt évtizedek eltúlzott propagandájának a következménye. Én azt tapasztaltam, hogy ha megfelelő módon és formában elkezdünk mesélni az embereknek a római korról, az antikvitásról, annyira izgalmas ez a világ, hogy mindenkit elvarázsol. Az oktatási rendszerben tapasztalható hiányosságok miatt nehezen azonosul közösségünk egy része a római örökségével. Ellenben a magyar kultúra valamilyen szinten a római alapokon nyugszik, legyen az a latin ABC, a kereszténység vagy a jogrendszerünk. Ha nem is vér szerint, de szellemileg mindannyian örökösei vagyunk ennek a kornak.  A régió múltjának ugyanúgy részei a bronzkori elődeink, a népvándorlás kori germánok, de az Árpád-kori magyarok vagy a szászok is, akik ezen a földön éltek.Hogyan változott a római örökséghez való viszonyulás az idők folyamán Székelyföldön?

A 19. században, amikor a régészet, mint szakma kezdett körvonalazódni, a legjobb régészeink és kutatóink a római korral foglalkoztak, mert olyan monumentális emlékek voltak még akkor láthatóak, amelyek mindenkit lenyűgöztek. Orbán Balázs olyan csodálattal tud mesélni a római kor régészeti emlékeiről, hogy gyakran gondolkodóba ejt, hogy manapság miért nem tudjuk ugyanezt a lelkesedést fenntartani a lelőhelyeinkkel szemben.

Tehát a 19. és 20. századi magyar régészek foglalkoztak a székelyföldi római lelőhelyekkel is?

Igen, az úttörök között Téglás Gábort, Torma Károlyt és Buday Árpádot kellene megemlíteni, de a legutolsó átfogó monográfia az egész székelyföldi római limesről Paulovics István tollából több mint 70 éve, Észak-Erdély visszacsatolása idején íródott. Akkor ez egy külön kormányzati szintű megbízatás volt számára, hogy mérje fel a székelyföldi római emlékeket. A 20. század második felében is számtalan magyar kutató, például a Ferenczi-testvérek vagy Székely Zoltán foglalkozott Erdély és főleg Székelyföld római múltjának a kutatásával.

Most kikkel kutatjátok a keleti limest?

A külföld partnereink közül szeretném kiemelni a Pécsi Tudományegyetemet, de budapesti, berlini, kölni, erfurti, kolozsvári régészek, restaurátorok, konzervátorok, geofizikusok, építészek dolgoznak velünk együtt, hogy ezt a római örökséget ne csak jobban megismerjük, hanem valamilyen formában megpróbáljuk bemutatni. Nagyon fontos volna az itt dolgozók számára, ha a Maros Megyei Tanács vásárolna Mikházán egy ingatlant, hogy ott a múzem egy régészeti bázist alakítson ki raktárral, kutatólaboratóriummal és esetleg szálláshelyekkel, ugyanis jelenleg a művelődési otthonban van a „főhadiszállásuk”, és naponta két órát kell ingázással tölteniük Marosvásárhely és Mikháza között.

Ez a nemzetközi együttműködés annak köszönhető, hogy itt őrződött meg jó állapotban a római örökség, vagy annak, hogy könnyebb nemzetközi kutatócsoportokkal pályázni?

A Római Birodalom három kontinensen húzódott, Nagy Britanniától Arábiáig és definíciója révén is egy nemzetközi megközelítést tesz szükségessé ez a világ, mert ugyanazt a társadalmat, ugyanazt a katonaságot kutatjuk nagyjából az egész Mediterráneum környékén. Ez nyilván relevánssá teszi, hogy milyen kutatási eredményekre jutottak három-négy határral arrébb. Ezek az együttműködések mindig ott jönnek létre, ahol van keret és lehetőség kutatni. És ez részben annak köszönhető, hogy a Maros Megyei Múzeum felkarolta a székelyföldi limes-kutatást, és létrejött egy olyan kutatóközpont, ami pont ezt célozza meg. Megpróbáltunk  olyan partnereket szerezni, akikkel közösen tudunk pályázni de ugyanakkor integrálni tudjuk egymás tudását a közös cél érdekében.

Hogyan igyekeztek a római korral kapcsolatos előítéleteket lebontani?

Próbáljuk elmondani, lehetőleg közérthető formában – múzeumként ez feladatunk is – a tudományos eredményeinket, felvillantva azt, hogy mi hogy látjuk ezt a világot. Úgy gondolom, hogy az ókori emberek, a hétköznapi élet, a mindennapok felől lehet a leginkább megközelíteni ezt a majdnem 2000 éves múltat. Mikházán sikerült egy régészeti parkot kialakítani, ez azt jelenti, hogy a lelőhely egy részét kivontuk a mezőgazdasági művelés alól és információs táblákat helyeztünk el, ugyanakkor állandó kiállítóhelyeket hoztunk létre a Time Box pavilonokkal, melyek az időutazás élményét próbálják elősegíteni.Emellett öt éven keresztül megszerveztünk egy római fesztivált, de az idein kicsit a hangsúlyokat eltoljuk a régészszakma irányába, úgyhogy a hatodik fesztivált Régészet Napjának fogják hívni és augusztus 11-én lesz. Itt sokkal inkább a kutatási módszerekről és az eddigi eredményinkről  szeretnénk beszélni. Olyan anyagi megszorítások évét éltük, amikor el kellett dönteni, hogy hogyan változtatjuk meg a fesztivál súlypontját, nem volt elég pénzünk arra, hogy meghívjuk az összes eddig résztvevő római hagyományőrző csapatot, így csak a Milites Marisensis nevet viselő vásárhelyi csapat részvételével számolunk. Ha minden jól megy, marad a számos múzeumpedagógiai műhely, de lesznek kiállítások, előadások, idegenvezetés és koncert is.A limesdacicus.ro oldalon kerékpáros, gyalogos és autós túraútvonalakat jelöltetek meg a római határ mentén. Ezek a helyszínen ki vannak jelölve?

Általában nincsenek, de azért vannak a térképek és az információk feltöltve a honlapra, hogy azok alapján viszonylag könnyen lehessen tájékozódni. Tervezzük, hogy az útvonalak is fel lesznek festve, a gyalogtúrák akkreditálását elindítottuk. De autós és bringás útvonalakat is javasoltunk, ahol az autóval, illetve biciklivel megközelíthető lelőhelyek vannak feltüntetve.

Mi az, ami egy turistának most látható a feltárt épületekből, leletekből?

A feltárt romokat a hazai szabályok szerint, ha nem konzerváljuk, kötelesek vagyunk visszafedni, így a feltárási eredmények általában nem láthatóak, csak a feltárás folyamán, illetve az említett Régészet Napján. Mikházán vannak információs táblák, Marosvécsen is tervezzük egy információs tábla elhelyezését. Alapvetően mindenütt megismerhető az a kultúrtáj, ahol ezek a lelőhelyek vannak. Van, ahol még a felszínen látszanak a töltésnyomok, árkok, sáncok, ha ezeket megfigyeljük, jól kirajzolódik a lelőhely. Az udvarhelyi múzeummal együttműködve tavaly sikerült a Hagymás várának nevezett római őrtornyot megtisztítani a növényzettől. Ez pont a Barótot Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, könnyen megközelíthető helyen. Ott két információs tábla került elhelyezésre, és sikerült egy 3D-s rekonstrukciót is készíteni.A marosvásárhelyi Múzeumok Éjszakáján főleg mikházi leleteket mutattak be a régészek, kerámiaperselyeket, vasmécseseket, vas nyílhegyeket. Ezek a használati tárgyak a mikházi régészeti parkban lesznek kiállítva?

A Régészet Napján Mikházán lesz egy kiállítás, és a múzeum tervei között szerepel, hogy a feltárások fölé – ez a katonai fürdőt és a katonai parancsnoksági épületét érinti – olyan védőtetőt szeretnénk elhelyezni, hogy télen-nyáron látogathatóak legyenek ezek a lelőhelyek, és ott szeretnénk olyan kiállítótereket kialakítani, ahol megfelelő biztonsági és klimatikus körülmények között be tudjuk mutatni a leleteket is. Több tízezer lelet került be Mikházáról a Maros Megyei Múzeum gyűjteményébe, ennek egy jelentős része tudományos feldolgozás alatt van, publikálva lesz, illetve restaurálva lesz, tehát gyűjtjük az anyagot a majdani kiállításhoz. A Time Box-pavilonokba már sikerült pár tárgyat és replikát elhelyezni, de ezek a teljes leletanyagnak csak egy töredéke.Milyen lesz a görgényszentimrei Rákóczi–Bornemissza-kastélyban létrejövő limes-kutatóközpont?

A múzeumon belül ugyanaz az osztály foglalkozik a kastéllyal és a limes kutatásával is. A kastély felújítás alatt áll, az idén ruházta át a tulajdonjogot a helyi közösség a Maros Megyei Tanácsnak. A felújítás után szeretnénk a kastély történetét és Görgény völgyének kulturális-néprajzi-természeti örökségét bemutatni, ennek része lesz egy limes-galéria is, ugyanis Görgényszentimre pont az egykori római limes vonalán található. A felújításhoz sikerült a kiviteli terveket is engedélyeztetni, eddig főleg állagmegőrzési beavatkozások történtek, tetőjavítás, a falfestmények, freskók konzerválása. Több éves felújítási folyamat eredményeként lehetne majd ezt a kastélyt a terveink szerint használni, de ne felejtsük el, hogy egy több mint hetven helységet tömörítő épületegyüttesről van szó, tehát az egyik legnagyobb erdélyi barokk kastélynak vagyunk a kezelői.