Székelyföldi medvét sorsolnak ki az idei Humorfeszten


-A A+

Újításokkal, meglepetésekkel és egy Székelyföldről szállítandó medvével kecsegtetik nézőiket a 10. Erdélyi Humorfesztivál szervezői. A vetélkedőre április elején, három városban szűrik meg a jelentkezőket, akik közül a legtehetségesebbek április közepén, a kolozsvári versenyen állnak a zsűri és a nagyközönség elé.IMG 5326

Jakab Adorján főszervező és Bálint Ferenc, vagyis Béfé saját fizikai valójában, míg a Szomszédnéni Produkciós Iroda másig tagja, Tóth Szabolcs skype-on tájékoztatta a kolozsvári Bulgakov Irodalmi Kávéházban összegyűlt magyar sajtót a 10. Erdélyi Humorfesztivál újdonságairól.

„Az elmúlt 10 év az RMDSZ és a Szomszédnéni Produkciós Iroda együttműködésének sikertörténete volt" – mondta Jakab Adorján – „mert amellett, hogy szórakozási lehetőséget biztosítunk a kolozsvári, és az utóbbi 3 évben a vásárhelyi közönségnek is, ez a rendezvény nagyon jó pályakezdési lehetőséget jelent azoknak a fiataloknak, humoristáknak, akik tovább szeretnék a karrierjüket fejleszteni."IMG 5332

Jakab Adorján pozitív példaként említette Felméri Pétert és Zsók Leventét, akik ma már a Showder Klub és a Dumaszínház rendszeres fellépői, (Zsók Levente jelenleg a Dumaszínház erdélyi igazgatója is), és a Humorfesztiválon dobbantottak évekkel ezelőtt.

Az idei Erdélyi Humorfesztivál sztármeghívottja a Szomszédnéni Produkciós Iroda lesz, amely egy éve készül új produkciójával, A Szomszédnéni odaát van! című, egész estés, négy szereplőre írt előadásával.IMG 5343

BéFé fotókat is bemutatott az előadásról, amelyeken látható, hogy Tóth Szabolcs gyönyörű, türkiz színű női ruhában pompázik, egy adott pillanatban mindketten pelenkát viselnek, sőt, az a (BéFé számára) örvendetes jelenet is bekövetkezik, amikor Bálint Ferenc megfojtja Tóth Szabolcsot:IMG 5342

„A Szomszédnéni odaát van című produkciót tavaly márciusban kezdtük el írni a magyarországi Thália Színház igazgatója felkérésére. Ez egy egész estés előadás egy ember életútjáról a születéstől a halálig. Rajtunk kívül még két színész szerepel benne: Janklovics Péter színész-humorista (aki a Sziget arca volt néhány évvel ezelőtt) és Vida Péter, aki ezért az alakításáért megkapta a Thália Humorfesztiválon a legjobb színésznek járó díjat" – mondta Bálint Ferenc.

Az embert évezredek óta foglalkoztatja a kérdés, hogy mi van odaát, és attól függően, hogy kit kérdezett meg, a következő válaszokat kapta: igazság, örök élet és semmi. Már úgy tűnt, hogy be kell érnie ezekkel a válaszokkal, amikor négy humorista elhatározta, hogy személyesen járnak utána a rejtélynek, és átlépnek a falon. Odaát hangoskodó embriókat, titokzatos bűnszövetkezeteket, földönkívüli inváziót, rosszindulatú pincéreket, őszinte fogorvosokat, szadista cirkuszigazgatókat és magát a Szomszédnénit találták. Találtak még mindent átható pörköltszagot is, de ennek színpadi reprezentációja rengeteg problémát vetett fel, ezért ettől eltekintettek. Egy őrült humorest arról, hogy mi van a falakon túl. (Az előadás kizárólag 3D-ben tekinthető meg.)

IMG 5356
IMG 5361

A Szomszédnéni odaát van című előadás április 12-én a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban, április 14-én pedig Kolozsváron, a Magyar Opera színpadán tekinthető meg.

TéEsz (Tóth Szabolcs) a laptop képernyőjéről tájékoztatta a sajtót a társulat új produkciójáról és a humorverseny menetrendjéről.IMG 5341

Az erdélyi Humorfesztiválra három városban szerveznek nyilvános (közönség előtt zajló) előválogatásokat, a következő menetrend szerint:

Marosvásárhely: április 4, 20 óra, Jazz&Blues Club

Székelyudvarhely: április 5, 19 óra

Nagyvárad: április 7, 19 óra, Queens.

Az amatőr humoristáknak egyénileg vagy társulattal egy 5 perces, saját, vicces szöveggel, monológgal, paródiával, jelenettel kell készülniük. Azt, hogy ki jut tovább, voltaképpen a közönség dönti el, azzal, hogy nevet-e vagy nem nevet – mondta BéFé, hozzátéve, hogy természetesen azért erdélyi közismert humoristák is ott fognak ülni a bírák között.

A legjobbak továbbjutnak a kolozsvári, április 13-án sorra kerülő döntőre, ahol egy szakmai zsűri értékeli a produkciókat. A szervezők biztosítják a döntősök útiköltségét és szállását (persze ha az illető nem kolozsvári). A fődíj 1000 lej.

Jelentkezni névvel, telefonszámmal a verseny@humorfeszt.ro címen lehet március 29-éig. Ugyanitt bármilyen kérdésre válaszolnak a versennyel kapcsolatban.IMG 5324

A Szomszédnéni odaát van előadásra Marosvásárhelyen és Kolozsváron egyaránt 20 lejbe kerül a jegy, míg a kolozsvári Diákművelődési Házban április 13-án műsorra tűzött maratoni humorestre 25 lej lesz egy jegy. Ha viszont valaki mindkét, egymást követő este (április 13 és 14-én) részt szeretne venni a kolozsvári előadásokon, 40 lejért bérletet válthat.

A 13-ai estén, a Diákművelődési Házban lépnek fel a versenyzők mellett a Showder Klub legjobbjai: Beliczai Balázs, Felméri Péter, az Open Stage, Zsók Levente. „Fusion jellege lesz ennek a műsornak, csak annyit árulhatok el, hogy bárki megjelenhet a színpadon, váratlanul, és bármi történhet" – titokzatoskodott BéFé a sajtótájékoztatón, aki tovább fokozta a hatást azzal, hogy bejelentette: egy medvét sorsolnak ki az előadás végén. „Székelyföldről szerezzük be, mert ott sok medve van, aztán a szerencsés nyertes ott tartja majd, ahol akarja" – tette hozzá a humorista.IMG 5355








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X