Népszerű a felújított mozi Sepsiszentgyörgyön


-A A+

Sikertörténet a sepsiszentgyörgyi Művész Mozi, állapították meg a működtetők annak apropóján, hogy másfél éve működik ismét filmszínház a városban.

Ezidő alatt levetített 322 filmet több mint 62 000-en néztek meg, de voltak sikerfilmek amelyeket fél évig is programon tartottak. A sepsiszentgyörgyi Művész Mozi másfél évének legnézettebb filmje a Kincsem volt, amelyet 77 alkalommal vetítettek és összesen 4410-en láttak.

A nevéhez méltóan a sepsiszentgyörgyi Művész Moziban a hollywoodi nagyprodukciók mellett helyet kapnak az európai művészfilmek, köztük magyar és román alkotások is. Emellett odafigyelnek a közönség sorából érkező kéréseknek. Külön kérésre vetítenek iskolás és óvodás csoportoknak animációkat, ifjúsági és ismeretterjesztő filmeket. Idéntől pedig még több magyar szinkronos filmet kínál a sepsiszentgyörgyi mozi, hiszen a heti átlag 12 filmből 4–5 alkotást már magyar szinkronnal láthat a közönség. A magyar ajkú nézők örömére ugyanis sikerült átvinni a törvénykezésen a magyar szinkronos filmek hivatalos vetítését. Az animációk esetében a sepsiszentgyörgyi mozi munkatársai figyelnek arra, hogy a legkisebbek anyanyelvükön hallgathassák a rajzfilmeket. Hetente két animáció kerül a programba, amelyekből az egyik románul, a másik meg magyarul beszélő.

A mozi nem csak filmvetítéseknek hanem rendhagyó filmbemutatóknak is otthont ad, így januárban megünnepelték a magyar és román kultúra napját, amikor hazai és magyarországi filmalkotások voltak láthatók. Olyan produkciókat is bemutattak, amelyekben helyi művészek kaptak szerepet. Ilyen volt például a Kostyál Márk rendezte Kojot vagy az idén a Jeles András Rossz árnyék című filmje, amelyeken jelen voltak a filmek rendezői és Mátray László, Orbán Levente, valamint Pálffy Tibor színművészek. Az országos Francia Film Fesztivál programja Sepsiszentgyörgyön is látható volt, amikor 3 napon át francia filmeket vetítettek. Gyereknap alkalmából például látható volt a Magyar népmesék és a Mesék Mátyás királyról sorozatokból 6-6 epizód.

A Művész Mozi januárban ünnepelte egyéves születésnapját, amikor premierben vetítették a csíkszeredai származású, magyarországi bankrabló történetét feldolgozó A Viszkis című filmet Ambrus Attila, a címadó jelenlétében. Az igaz történetet feldolgozó film a legnézettebb produkciónak számít 2018-ban a Művész Mozi by Cityplexben, hiszen 6 hónapon át volt a filmvásznon, összesen 4034-en nézték meg 75 vetítés során. A második legnépszerűbb film idén a Szabadság 50 árnyalata volt, amelyet 27 alkalommal vetített a mozi és összesen 1090-en láttak. A harmadik helyet a Valami Amerika harmadik része foglalja el, összesen 1082 néző látta 47 vetítés során. Ez a három cím vezeti az idén vetített 136 alkotásból álló toplistát. Legnézettebb rajzfilm a Lengemesék volt, 997 nézővel és 41 vetítéssel, ezt követi a Nyuszisuli 879 nézővel 54 alkalommal, és népszerű a még mindig műsoron levő Jönnek a kacsák című animáció, amelyet 52 alkalommal vetített a mozi és összesen 532-en látták.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X