Székely táncegyüttestől tanulnak július végén a dél-amerikai magyarok


-A A+

Argentína szervezi a 14. Dél-Amerikai Magyar Néptánctalálkozót, amelyre többek között a székelykeresztúri Pipacsok néptáncegyüttest és a szintén székelyföldi tagokból álló Cickom énekegyüttest is meghívták.

Július 21-én és 22-én a Buenos Aires-i Avenida Színházban zajlik majd a néptánzfesztivál, amelyet egyhetes tábor követ. A tánctáborban a Pipacsok néptáncegyüttes tagjai is oktatnak, illetve hagyományos székely ételeket is fognak főzni.László Csaba néptáncoktató, koreográfus, gyűjtő, az együttes alapítója a YouTube-on közzétett interjúban arról beszélt, hogy székely táncokat mutatnak majd be, új koreográfiákkal is készülnek, de a műsort az is meghatározza, hogy hogy milyen ruhatárat tudnak magukkal vinni a repülőn. Mint mondta, a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma 5 millió forinttal támogatta az együttes kiutazását.

A Pipacsokat július 15-22. között a Felsősófalván megszervezett 24. Székelyföldi Tánctáborban, augusztus 4-én a székelykeresztúri néptánctalálkozón, illetve szeptember 14-16. között a székelyudvarhelyi táncháztalálkozón is lehet látni.

(Címlapfotó: hargitamegye.ro)








EZT OLVASTA MÁR?

X