Electric Castle: még többen buliztak idén Bonchidán


-A A+

210 ezer résztvevőről számolt be az Electric Castle szervezőcsapata az 5 napos fesztivál lejártával. A bonchidai Bánffy-kastély udvarán szervezett esemény szerdától vasárnapig tartott.

A hivatalosan bejelentett látogatószám magasabb a 2017-ben bejelentett 174 ezernél.

A szervezők közleménye szerint vasárnap este történt a fesztivál egyik legmeghatóbb pillanata, amikor Jessie J egy tíz éves kolozsvári kislány hívott fel a színpadra az első sorból és együtt énekelték el a Masterpiece című dalt. A fiatal rajongó erre az estére sokáig emlékezni fog.Az Electric Castle utolsó napján lépett fel a Kolozsvári Magyar Opera zenekara is a klasszikus és elektronikus zenét ötvöző „Night at the Castle – Electric Arias” című előadásával, amelyben harminc zenész lépett színpadra.

Még le sem szerelték a színpadokat, de már eladásra bocsátották a 2019-es kiadás jegyeit. Hétfőtől kedvezményes, 299 lejes áron lehet hozzájutni a bérletekhez.

A kilenc színpadon több mint 300 előadó lépett fel, a koncertek hangosításának összteljesítménye 500 000 MW volt, a fesztivál működésén pedig több mint ezren dolgoztak.








EZT OLVASTA MÁR?

X