Javában épül az Untold birodalom Kolozsváron – végigjártuk a helyszínt
Egy nap múlva kezdődik Románia egyik legnagyobb fesztiválja Kolozsváron. Hétezer ember dolgozik napok óta azon, hogy az Untold kezdetére minden a helyére kerüljön. A szervezők hatalmas showt, lenyűgőző fesztiválhelyszínt és varázslatos pillanatokat ígérnek. A csütörtöki kezdés előtt két nappal kimentünk a Sétatérre meglesni, hogyan épül a fesztivál. Nem volt könnyű bejutni az épülő helyszínre, ezért kezdetben a kerítés innenső oldaláról fotóztunk csak.
Az óriáskereket csak távolról tudtuk lefotózni, a stadion környékét lezárták a járókelők elől.
Az autósok figyeljenek az elkövetkező napokban, a rendezvény miatt néhány utcát lezárnak.
Kordonok és parkoló autók szegélyezik a sétatéri tó környékét.
A nem fesztiválozóknak be kell érniük egy ideig az elzárt kaszinó látványával.
350 kamion kell ahhoz, hogy felépüljön a fesztiválhelyszín.
Épülnek a színpadok.
A kikapcsolódási helyszínek egy része már készen áll a vendégek fogadására, másik részük még most épül.
A filagória romantikus oázissá alakul majd: buja növényzettel és fényekkel.
A legapróbb részletekre is figyelnek a szervezők, 20 designer és építész tervezte a fesztiválhelyszínt.
Javában dolgoznak az önkéntesek is, 1200-an segítik a fesztivált.
Szerencsére lehetőség van megpihenni is.
A fesztiválozók egy nap múlva ellepik majd a még üresen kongó helyszíneket.
- 36654 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 36656 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 36657 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 36658 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 36659 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 36659 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni