A sajt nem jövedelemforrás, hanem rajongással oltott, göngyölt, csepegtetett, pihentetett készítmény – tudtuk meg szombaton a kézműves kistermelőktől Csíkszeredában, az első Székely Sajtmustrán. Hiába a rengeteg munka és felelősség az állattartó gazdák életében, úgy tekintenek a jószágra, mint családtagra.Az I. Székely Sajtmustra szombaton kezdődött: a reggeli hidegben minden kistermelő szorgosan igyekezett berendezni vásári asztalát, amelyet két napra elegendő zamatos, bukés portékával töltött meg.A 35 Social Pub-Bistro társszervezőként igyekezett arra koncentrálni, hogy a sajtmustra hangsúlyát ne az eladásra, hanem a kistermelők-vásárlók közti kapcsolatra és az ízes portéka megkóstolására, megismerésére helyezzék. Ezen a hétvégén jelenlétükkel, közvetlenségükkel és készítményeikkel a gazdák ajándékot adhattak az érdeklődőknek – vélekedett az üzletvezető. Voltaképpen azért hozták létre a kétnapos eseményt, mert az étterem az ínyenc ízvilágot képviseli, a kézműves sajtok pedig hasonlóan zamatosak, mint a bisztró kínálata.Az étterem aprócska födött terasza a nap folyamán sosem telt meg, a vendégek nem időztek: körüljárták a standokat és Marika néni hagyományos receptjét, illatozó túróját, a székelydályai lelkész változatos bivalytejes sajtjait, a homoródalmási kézműves sajtokat, vagy Bányász József készítményeit „dézsmálták meg”. Ha sikerült sajtkülönlegességet választaniuk, nem hagyták ki a házi csokoládés, teafüves, kecsketejes, húsos, pálinkás asztalokat sem, ki-ki teli tarisznyával távozott a mustráról.A járványhelyzet – bár megnehezítette a szervezők feladatát, mert az előadok kevésbé tudtak hűek maradni a megbeszéltekhez, és több programpont is elmaradt – nem árnyékolta be a sajtmustrát: maszk ide, maszk oda, még a kóstolgatást is beiktatták részvételükbe a sajtkedvelők.Sajtoktól roskadozott Csíkszereda belvárosi éttermének összes asztala, olyan íz és színvilág tárult az odaérkezők elé, amellyel ritkán találkozhatnak. A friss tej illata, a túró savanykás aromája, az érlelt, penészes sajtok bukéja betöltötte a teret. S ha ez nem volt elegendő ahhoz, hogy a járókelőket becsalogassa, az üzletvezető nem volt rest, óriási barnamedvének öltözött, úgy táncolt a járdán, és köszönt rá az étterem előtt elhaladókra.A medvének köszönhetően változatos társaság kóstolgatta a finomságokat: a legapróbbak is megjelentek, akik két medvesimogatás között sajtokat majszoltak…… az édesszájúak pedig finomabbnál finomabb házi készítésű édességeket csipegettek.A gazdák egymás között is megosztották titkos receptjeiket, fortélyaikat: ki-ki nyitottan, érdeklődőn vett részt az első székely sajtmustrán.Marika néni felelevenítette, miként sajátította el édesanyjától a hagyományos sajt receptjét, ami odáig vezetett, hogy később svájci szakértőktől is elleshette a tudást. Elmondása szerint áldásos, ám kemény munka övezi az állattartást, hiszen nincs vakációja, nincs ünnepe a gazdának: ha az állat társként szegődik hozzá, bizony naponta törődést igényel. Marika néni azt is megosztotta velünk, hogy a társadalom igényeihez mérten már füstölt, tekercselt, ízesített sajtókat is szívesen készít, a munkája pedig teljes napokat vesz igénybe.Hasonlóan beszédes volt a székelydályai református lelkész is, aki lányával érkezett a sajtmustrára. Mindamellett, hogy több tucatnyi változatos bivalytejes portékát rakott ki az asztalára, egy nagy sajtár tejjel érkezett, amelyből az érdeklődők előtt alkotott sajtot.Kamaszlánya mindenben segítette: tüsténkedett, szorgoskodott az asztalkánál, és a feladatok elvégzése közben még arra is volt ideje, hogy megossza velünk, beleszületett az állattartás világába, így lelkesen jár fejni, etetni és ganézni, nem riasztják meg a gazdálkodással járó nehezebb munkálatok. Talán az is könnyítette a helyzetét, hogy magántanulóként a valódi otthonoktatásban teljesedhetett ki, ezért sem ijesztik meg a kihívással teli feladatok.A székelydályai református lelkész arról is mesélt nekünk, hogy a gazdaéletet nem kellett megszokniuk, hiszen beleszülettek és beleszerettek az ember-állat együttélésébe. A bivalyok értik, kedvelik gazdáikat, így a szavak és mutogatások szintjén azt is tudják, mikor merre kell menniük, melyik napirendi pont következik. Gazdáik kíméletesek, beszélgetnek állataikkal, és olyannyira hálásak a tejükért, hogy nem fosztják meg őket minden egyes csepptől: a reggeli fejés az emberé, az éjszakai tej viszont a bivalyborjaké.