Népes mezőny a debreceni hőlégballon Európa-bajnokságon


-A A+

Népes mezőny, 23 ország 102 versenyzője vesz részt a kedden megkezdődőtt debreceni hőlégballon Európa-bajnokságon.

Az Eb-k történetében először előversenyeket is rendeztek, hogy az éles kezdésre mindenki jobban megismerhesse a terepet.

Garry Lockyer, a verseny kanadai igazgatóhelyettese jelezte, hogy a számokat a szélsebesség és a szélirány figyelembe vételével állítják majd össze.

Végh Sándor, a szervezőbizottság vezetője hozzátette: 28 féle versenyszámból választják majd ki azt az 5-6-ot, amit a reggeli induláskor, illetve azt a 2-3-at, amit az esti felszálláskor kell majd a versenyzőknek teljesíteniük. A hőlégballonok a debreceni repülőtérről, illetve a Tócó-völgyből és a Gázvezeték utcából szállnak fel, de - az időjárás függvényében - indíthatnak versenyeket a hajdúszoboszlói repülőtérről is.

Az Európa-bajnokságot 10 millió forinttal támogatja Debrecen önkormányzata. A városban már 2005-ben rendeztek hőlégballon Eb-t, majd 2010-ben a világbajnokságot.