Pörögnek a szoknyák, csattognak a csizmák Kolozsvár főterén


-A A+

Hétfő délben vastag embergyűrű vette körül a Mátyás-szobrot Kolozsvár főterén, középről pedig zene, csizmacsattogás és csujjogatás hallatszott: elkezdődött a Kolozsvári Tánckavalkád. Az ismerősebb erdélyiek mellett például görög és lengyel viseleteket is láthattunk, és azt is megtudtuk, hogy a dunamenti svábok a westernfilmekre emlékeztető „ÍÍÍÍ, hááá” felkiáltással csujjogatnak. Hasonló érdekességek derülhetnek még ki a napokban a 19. Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozó rendezvényein, amelyekre 7 ország 20 nemzeti és regionális kisebbséget képviselő néptáncegyüttese érkezett.

A lengyel népviselet úgy látszik a járőrnek is bejött.

A táncosok a fa árnyékában várnak a fellépésre, előtérben a magyarországi sváb zenészek lazítanak.

Ilyen viseletben ülni sem egyszerű feladat.

A legtöbb táncegyüttes zenekart is hozott magával. Itt épp a görög csapat egyik zenésze gyakorol.

Ők fognak táncolni a zenéjére.

Görögországi viseletből láttunk nagyon díszeset…

…és nagyon egyszerűt.

Készülnek a lengyelországi asszonyok.

Ők fejedelmi udvarok visszafogott, elegáns táncaira emlékezető mozdulatokat lejtettek.

Ez a magyarországi táncegyüttes dramatizált jelenetet adott elő, leánykéréssel. Frissítés: Amint egy kedves olvasónk jelezte, ők a Csicsörke Néptáncegyüttes a Pest megyei Csömörről. Köszönjük!

Sajnos nem mindegyik együttesről lehetett tudni, hogy honnan jöttek, de volt, aki hozott magával táblát: ők a Taksonyi Dunamenti Fiatal Svábok Egyesülete. Reméljük, hogy a szerdai zárógálán azért több minden kiderül.

Az egyórás program igazi tánckavalkáddal zárult, a résztvevők és a közönség vállalkozó szellemű tagjai együtt körtáncoltak.

Tánckavalkád kedden 12 órától is lesz a főtéren, a táncegyüttesek szerdán 12-től a sétatéri színpadon lépnek fel, aznap délután fél négytől népviseleti felvonulás lesz a város központjában, öt órától pedig a zárógála az addigra már felépített főtéri színpadon.