A vasárnap lezárult Kolozsvári Magyar Napokon évek óta hagyománya van a magyar színházban szervezett kulisszalátogatásoknak. Idén az első csoportba mi is bejelentkeztünk, sétavezetőnk, Csutak Réka színésznő kalauzolt el bennünket az intézmény rejtett zugaiba. Elöljáróban annyit elárulunk: míg a főépületben sok részlet a színház régi múltjára utal, a közel tíz éve átadott stúdiótér ennél sokkal modernebb építészetről vall.

Csutak Réka, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésznője részletesen bemutatta az intézmény múltját, de arra is odafigyelt, hogy az efféle „száraz” információkat személyesebb jellegű, humoros történetekkel egyensúlyozza. Beszélt például Janovics Jenő a színház számára vitathatatlan hozzájárulásáról, majd nem sokkal azután elmesélte, hogy egy előadás közben hogyan botlott meg nagyon a zenekari árokban.

A nagyterem színpadán éppen a Légy jó mindhalálig című musical díszletét szerelték.

Többek közt a kulisszalátogatáson megtudtuk: a magyar társulat 1792-ben alakult, játszott a Rhédey-palotában, majd saját kőszínházában, a Farkas utcában. 1906-ban a társulat átköltözött a Hunyadi-téri Nemzeti Színházba (ma: Kolozsvári Nemzeti Színház), de Trianon hatására a magyar társulat elveszítette az épületet. Néhány évet leszámítva azóta a sétatéri épületet használja. Ez eredetileg nyári színházként működött, majd a 20. század elején Janovics Jenő a favázat betonvázra cseréltette. Ezeket a munkálatokat a város kölcsönből fedezte, amelynek törlesztését a rendező magára vállalta. A színpadról indultunk, ahonnan elvezettek bennünket az öltőzőkbe, mosodába, raktárba, majd a Szamos-parti stúdiótérbe.

Az öltözőben megtaláltuk Molnár Levente – művész- és becenevén Kecske – és Dimény Áron fiókját is.

A nagyszínpad alatti térben is jártunk. Itt van például a mosoda.

A raktár nagyon zsúfolt, egy kívülállónak úgy tűnhet, hogy a káoszban lehetetlen bármilyen kelléket megtalálni. De a színésznő szerint a karbantartók pontosan tudják, mit hol kell keresni.

Ugyanitt készült az esti előadásra, a Homemade-re a fokhagymás répafőzelék.

Másról nem, de Kézdi Imola színésznőről láttunk egy fiatalkori fényképet a raktárban.

A ruhatárban nagyon jellegzetes szag fogad, itt is alig lehet mozogni, minden elismerésünk azoknak, akik ebben a zsúfolt térben dolgozni tudnak.

A díszleteket viszont már egy jóval tágasabb helyiségben tárolják.

A Janovics Jenőhöz szervesen kötődő színház minden sarkában érezhető volt az, hogy ott semmi nem ma épült. Ezzel szemben a 2008-ban átadott stúdiótér újszerű, modern, átlátható. A terem előtti teret bizonyos előadások helyszíneként is szokták használni, ilyen például a legendás Thomas Vinterberg Születésnap című darabja.

Amikor a stúdió színpadán jártunk, már a Homemade díszlete fel volt állítva. A séta egyik pozitívuma az volt, hogy bármit kipróbálhattunk, közelebbről megnézhettünk.  

A stúdió női öltözőjében a színésznők otthagyták a dolgaikat, sminkeket, jelmezeket, a lányok többek közt ezeket csodálták.

A kulisszalátogatás egyik (szubjektív) fénypontja a színház technikai munkatársainak a megismerése volt. Ugyanis egy előadás létrejötte nemcsak azt jelenti, hogy a művészek megteszik a dolgukat, hanem arról is például, hogy a fényektől a hangtechnikáig mindennek hibátlanul kell működni, különben borul a teljes produkció.

Maier Sándor fővilágosító élesben mutatta meg, hogyan lehet a fényekkel játszani, közkívánatra a színes fényeket is beüzemelte a mutatvány erejéig. Karizmatikus, szerény figura, aki látszólag nagyon élvezi a munkáját.

Rövid bemutatóját ilyen mosolygósan hallgatták, hangosító kollégája, Buksa Péter (balra) is figyelt rá.

A szakemberek munkaasztala.

Profi hangrögzítésre is lehetőség van.

Átmenet a nézőtér és a kulisszák között, a színészek gyakran ezen az ajtón sétálnak ki-be a jelenetek közben.