Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (november 8-14.)


-A A+

„Ideje lenne hát észhez térnie minden egyes szlovákiai magyar politikusnak. Tekintet nélkül arra, hogy MKP-sok vagy épp a Híd pártban nyüzsögnek. Merthogy előbb-utóbb igen nagy eltaknyolás lesz a nóta vége.”

Megszólalt a héten a Paraméterben Barak László, neves költő és író, a duna-szerdahelyi hírportál főszerkesztője, aki nem véletlenül neveztünk nemrég a Kárpát-medence egyik legszókimondóbb publicistájának és jegyzetében ezúttal is, a rá mindig jellemző vitriolos hangvétellel mondott véleményt a hétvégi szlovákiai helyhatósági választásokról, benne hangsúlyosan kitérve a voksolás magyar vonatkozásaira. Friss dörgedelmében nem vitatja, hogy mind az MKP, mind pedig a Most-Híd számára talán a vártnál is nagyobb volt az elért siker, viszont úgy ítélte meg: az, hogy magyar választópolgárok részvétele látványosan elmaradt a szlovákokétól, közös bűne saját közösségének. Ezért pedig éppúgy elmarasztalhatók a közügyek iránt közönyös, saját sorsának alakulásáért tenni nem akaró felvidéki magyar polgárok, mint az ő jóvoltukból „polcra emelt” bármilyen pártkötődésű politikus, illetve az évek óta tartó „nemtelen magyar-magyar iszapbirkózás.”

A hét első napján, a Kántor Zoltán vezette Nemzetpolitikai Kutatóintézet szervezésében Budapesten sajtótájékoztatón értékelte a hétvégi szlovákiai önkormányzati választások magyar vonatkozású tapasztalatait Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke, Őry Péter, az MKP Országos Tanácsának elnöke és Kőrösi Ildikó, az MKP országos alelnöke, aki egyben kampányfőnöke is volt pártnak.

A rendezvényről beszámoló MTI-tudósítás ismertetve Potápi államtitkár értékelését, idézte is őt. Így kiemelt olyan kulcsmondatokat, miszerint „a magyar érdekképviselet a hétvégi szlovákiai önkormányzati választáson nem csorbult, meg tudta őrizni azokat a pozíciókat Dél-Szlovákiában, amelyeket eddig is bírtak”, „a Magyar Közösség Pártja erősödött a választásokon”, „ahol nem a Magyar Közösség Pártjának győzelme született, ott is erős magyar érdekképviselet van”, „az önkormányzati választások az adott településen élőknek a legfontosabbak, sokszor nem is a pártpolitikai szempontok a döntőek” vagy „nagyjából az a trend folytatódott, mint a megyei választásokon. A nyugati térségben az MKP hagyományosan erősebb, több pozícióval bír és ezeket a választási eredményeket most is tudta hozni. A közép- és keleti régiókban már az előző választáson sem volt olyan erős, ezt mutatták a mostani választások.”

Mi is jelen voltunk ezen a rendezvényen és tanúsíthatjuk, mindezek valóban elhangzottak. Viszont azt is kötelességünk itt elmondani, hogy ez a távirati irodai beszámoló kiegészítésre szorul. Ugyanis kimaradt belőle Potápi indító, nem kevésbé kulcsmondatnak számító megfogalmazása, mely egyfajta intés is volt a jelenlévők számára. Ahogyan aztán elhallgattuk az elkövetkezendőkben az MKP vezetőinek értékeléseit, melyekben a sikeres szereplés megannyi helyszínét felemlegetve olykor kifejezetten önkritikusan is viszonyultak a megmérettetés kudarcot hozó egyes állomásaihoz – úgy tűnt, az államtitkár mosolyogva megtett szarkasztikus bevezető szavai valóban „elültek a fejekben.”

Szó se róla, természetesen bőven esett szó a következő egy órában arról, hogy az MKP-ban történt tudatos generációváltásnak volt köszönhető minden idők legsikeresebb választási kampánya, az, hogy a Menyhárt József vezette pártnak nagyon sok fiatal polgármestere lesz, meg az is, hogy a magyar párt számára ezúttal „a kevesebb többnek bizonyult”. Ez abban nyilvánult meg, hogy négy évvel ezelőtt 343 polgármester-jelöltet indítottak és abból 107 volt a befutó, most pedig 309 indulóval 115 polgármesteri helyet szereztek, a képviselői helyeik számát 1150-ről 1242-re tudták növelni. Nemkülönben arról is szóltak a győzelmi beszámolók, hogy az MKP immár valóságos „bástyákkalrendelkezik Dél-Szlovákiában.

Ugyanakkor viszont azt se hallgatták el a jelenlévő felvidéki magyar politikusok, hogy sikerek ide, sikerek oda, nem szabad nekik nyugodtan hátradőlni, mert az örömbe bizony üröm is vegyült. Olyan „bástyák” például, mint Rimaszombat vagy Ógyalla 2018. november 10-én, az ott élő magyar szavazók alacsony részvétele miatt részben vagy teljesen elestek. Arról is szót ejtettek, hogy Felvidék magyar fővárosában, Komáromban pedig az MKP teljesen leszerepelt, akárcsak a vele rivális Híd is. Itt ugyanis a független Keszegh Béla elsöprő győzelmet aratott, sőt egymaga több szavazatot kapott, mint az öt további induló összesen, akik között ott volt Menyhárték és Bugárék győzelemre aspiráló jelöltje is.

De miről is van szó? Az első, önmérsékletre figyelmeztető fontos mondata maradt ki az államtitkárnak. Potápi Árpád János ugyanis azzal az óva intő megállapítással kezdte: „világszerte tapasztalhatjuk, hogy az önkormányzati választások eredményében minden politikai erő ki tudja mutatni a saját győzelmét, olyan pártpolitikusi nyilatkozattal, melyben az érintettek kudarcos szereplésről számoltak volna be, még soha sem találkoztam.” 

Barak László a fentebb részletezett budapesti sajtótájékoztató napján tette közzé a Paraméterben az Ideje lenne észhez térnie minden egyes szlovákiai magyar politikusnak! című filippikáját. Ez még akkor történt, amikor az MKP házatáján, akárcsak a Híd pártközpontban az első elnöki gyorsértékelések, ahogyan mint hallhattuk a sokat tapasztalt Potápi Árpád Jánostól is, „hagyományosak”, azaz sikerorientáltak voltak.

Ezekben az első pártvezetői villáminterjúkban, főleg az MKP első emberének gyorsértékelésében jobbára inkább csak arról esett szó, ami amúgy a számok nyelvén igaz is volt, miszerint „a mostani eredmény nagyobb siker, mint négy évvel ezelőtt”, továbbá „az újraépítkezésnek jött el az ideje, és ennek az első eredményeit már látjuk is” valamint arról is: „a magyarlakta régióban a magyar polgármesterek közül újfent az MKP szerezte meg a legtöbb szavazatot, mert az említett 115 polgármester zömében magyarok lakta településeken győzött, vagyis az MKP hozta a formáját, sőt, javulni is tudott.”

Ami pedig a Híd elnökét illeti ő sem fukarkodott az önelismeréssel, veregette is serényen a saját vállát. Mint mondta: „Az Országos Tanácsunkon korábban úgy döntöttünk, hogy szeretnénk legalább 10 százalékkal növelni a polgármestereink számát, ehhez képest 30 százalékos növekedést értünk el, vagyis 88 helyett most 127 polgármesterünk lesz. Dél-Szlovákiában is erősödtünk, hiszen a Magyar Közösség Pártjának már csak párral több polgármestere van, mint nekünk.”

Továbbá igaz az is, hogy Bugár Béla is ódzkodott az önkritikától, akárcsak pártelnök kollégája, aki például a rimaszombati MKP-s térvesztés jelentőségét is enyhíteni, voltaképpen kozmetikázni próbálta. („Annak ellenére, hogy Gömörben is szép eredményeket értünk el, Rimaszombat esetében visszaesett a képviselőink száma, de ez sem azt jelenti, hogy ez egy lezárt történet. Ott is egy négyéves munka kezdődik.”)

A vegyespárt elnöke elismerte ugyan, hogy néhány stratégiai fontosságú helyen csúnyán leszerepeltek – mást nem is tehetett volna, mert a dunaszerdahelyi és somorjai megalázó totális Híd vereségre, amit csak tetézett a komáromi knock out, nincs és nem lehet semmilyen mentség – , de plauzibilis magyarázat helyett részéről csak poénkodásra futotta: „Dunaszerdahely és Somorja az a két tipikus város, amelyre ráillik az a korábbi mondás, amely szerint, ha az MKP logóját egy macskára festenék rá, ott az is megnyerné a választásokat. Dunaszerdahelyen és Somorján mindig ez jön be, és ezzel képtelenek vagyunk bármit tenni. Tudni kell ezzel is élni.”   

Barak László jó humorú ember, de nem vevő a pártelnöki olcsó poénokra, és nem vevő egy pártvezér kínosan hangzó szerecsenmosdatására sem. Számára minden „Ó, Istenem, jaj, de ügyesek voltunk”-választási adatnál fontosabbnak bizonyult a mostani voksolás legsokatmondóbb alapinformációja: a magyaroklakta Dél-Szlovákiában a választási hajlandóság több mint 10 százalékkal kisebb volt, mint az ország többi régiójában!

De ne szaladjunk előre, mert a felvidéki magyaroknak a közügyek iránt tanúsított lehangoló közönyéhez Barak László csak friss megszólalásának kifejtő részében jut el. Előtte még olvasható a mindenkiről, szlovákokról és magyarokról, romákról és ruszinokról meg más országbeli lakosokról a keresztvizet leszedő általános helyzetértékelése. Ez némiképp színesebben mutatja be azt a szlovákiai rögvalóságot, melyet az Eurobarometer felmérése egy statisztikai adattal sallangmentesen a következőképpen hozott a tudomásunkra nemrég: „Szlovákiában a lakosság 82%-a nem bízik a pártokban.”

Lássuk tehát előbb a baraki feddés generális részét:

„Ez is megvolt, még sincs este, „értékelhetnénk” némi cinikus távolságtartással a november 10-én megejtett szlovákiai önkormányzati választásokat.

Különben meg nézőpont kérdése, hogy képes-e a mezei választópolgár fölfogni egy ilyen társadalmi aktusnak a jelentőségét. Az országos részvételi arány egyértelműen azt mutatja, hogy nem képes. Illetve mégcsak elgondolkodni sem akar rajta.

Ellenkező esetben jóval meghaladta volna az országos részvételi arány a 48 százalékot.

Egyáltalán nem biztos persze, sőt, hogy az önsorsrontó választási hajlandóság csupán a választópolgárok sara. Ha ugyanis hajlandó vagy tárgyilagosan megvizsgálni miféle politikai cselekmények zajlanak évtizedek óta a közvetlen és tágabb környezetedben, képes vagy elgondolkodni azon, hogy ki és hogyan viselkedik politikusként – teljesen mindegy, hogy nagypolitikai polcokon vagy a községi önkormányzatokban – mindjárt leesik a tantusz...

Vagy talán nem szemtelen, nekemista, alkalmatlan, hazug, gazemberek hemzsegnek a környezetedben?

Tisztelet a szabályt erősítő mindenkori kivételeknek!

Ha mindezt evidenciaként kezeli az ember, mindjárt világos, hogy miért sz..ja le magasról és vastagon a plebsz azt, ami körülötte zajlik, vele történik közéletileg. Főként, ha lépten-nyomon az köszön rá szinte minden utcasarokról, ha fejre áll, akkor is tehetetlen, kiszolgáltatott marad.

Igen komoly paradoxon viszont, hogy egyetlen közutálatnak kitett politikus sem valami idegen bolygóról közénk csődített migráns. Hanem bizony a te találmányod mindegyik!

Vagy talán nem te voltál az, aki a voksoddal fölsegítetted a sz..t a polcra...? De azzal is ám, hogy a mindenkori választások napján  - tökmindegy, hogy gőgből vagy épp bunkóságod okán - nem mentél el szavazni...

Ám tegyük föl, hogy igenis mindig ott voltál. Akkor viszont az a kérdések kérdése, képes voltál-e a döntéseid előtt ésszerűen mérlegelni. Vagy kizárólag az érzelmeid, a mi kutyánk kölyke effektusa vezérelték a választásodat? Na, látod...!

Ennyit magyarázatként arról, hogy miként került annyi semmirekellő alak a politikába, arról, hogy miért volt kiábrándítóan alacsony a választói részvétel.

Nem utolsósorban arról, hogy a függetlenek cunamija szinte lemosta a pártok jelöltjeit szombaton.

Mind az elnyert polgármesteri posztok, mind pedig a sikeres önkormányzati képviselők tekintetében.

Bizonyítékként álljon itt mindössze annyi, hogy egyetlen megyeszékhelyen sem tudtak győzni a kormánypártok. De az ellenzékiek ugyanúgy nem tehetik a kirakatba az eredményüket!”

A folytatásban a Paraméter főszerkesztője a dél-szlovákiai tájakra fókuszált, oda, ahol a felföldi honfitársaink elsöprő többsége él. Miközben országos szinten a választói részvétel megközelítette az 50 százalékot (a végleges adatok szerint ez 48,67 százalékos volt), ott ahol jelentős számban élnek magyarok és dönthetnek is saját elöljáróikról, ez az arány sokkal alacsonyabb volt. Például Érsekújvárban és Léván, Rozsnyón, Királyhelmecen meg Nagykaposon 35 százalék körül mozgott, Komáromban és Vágsellyén már 30 százalék alá süllyedt, Füleken pedig alig 23 százalékos volt.

Aligha meglepő, ha ilyen voksolási közöny láttán Barak Lászó kifakadt. A felvidéki magyar passzivitás éppúgy felháborította, mint az MKP-s és Hídas politikusok szépségflastromos kommunikációja. Utóbbiról köztudott, hogy az oly kívánatos egységes fellépés szükségességét nem tagadja egyik fél sem, de ennek hiányáért természetesen mindig csak és kizárólag a másik hibás, Igen, csakúgy, mint a kisdedóvóban.

Mindez a cseppben a tenger alapján vonatkozik a zömében magyarok lakta Dél-Szlovákiára is. Ha lehet, még hatványozottabb mértékben.

A magyarok lakta régiókban ugyanis az országos adathoz képest több mint 10 százalékkal silányabb volt a választási hajlandóság.

Holott ebben a térségben az országos pártkínálathoz képest mindössze három politikai csoportosulás, a kormányzó Híd és a parlamenten kívüli Magyar Közösség Pártja, meg hellyel-közzel a kicsinyke Magyar Kereszténydemokrata szövetség viaskodik egymással. Helyenként jellemzően a szó szoros értelmében.

Talán belátható ugye, hogy az országos választói passzivitást,  a fentebb jelzett okokon kívül épp a nemtelen magyar-magyar iszapbirkózás fokozza már évek óta.

Szlovákiai magyar szempontból tehát több mint kiábrándító a helyzet. Akkor is, hogy a választásokat követően mindkét pártelnök sajátjai sikerével  igyekezett masszírozni a közvéleményt.”

Szerzőnk nem ragad le az általános érvényű kijelentéseknél, hanem a november 10-én történtek hátterét is górcső alá veszi. Amit és ahogyan elővezet jegyzete utolsó harmadában, az óhatatlanul arra készteti az olvasóját, hogy elgondolkoztassa: vitathatatlan tény, hogy eredményes volt a magyarok szereplése a hétvégi szlovákiai önkormányzati választásokon, de vajon szabad-e, lehet-e ennek felhőtlenül örülni?

Ha e nagy magyar fegyvertény következménye mindössze abban mérhető le majd, hogy sikerül ezután „a pártelnöknek önelégülten nyomatnia, hogy egyik legyőzte a másikat, a másik meg az egyiket” (mi tagadás, sajnos ennek jelei már megmutatkoztak és félő, hogy ez folytatódni is fog), akkor a mostani felföldi magyar győzelem csak pürrhoszi.

Viszont lehet egy másik olvasata ennek az ígéretesen alakult napnak, amennyiben a politikacsinálók az orruknál tovább is látnak. Lehetne ebben a kegyelmi pillanatban a sikerekkel jól sáfárkodni, szolgálhatná az eredményesség a közjót, jelenthetné akár az új időszámítás kezdetét a szlovákiai magyar politizálásban. Egy olyan megközelítésre gondolunk, amely mindenekelőtt a választási statisztikák cseppet sem megnyugtató részvételi adataira koncentrál, és képes a GPS-ek újratervezésére, megszólítani akarja a fásultak tízezreit, a közönybe menekülőket. Ennek fontosságát hangsúlyozni aligha kell, főleg annak ismeretében, hogy jövőre EP-képviselők megválasztása kerül majd sor, 2020-ban pedig a parlamenti megmérettetés következik. Ezek a próbatételek pedig a nemtelen magyar-magyar iszapbirkózás” felszámolása hiányában és az egymásra találás módozatainak kimunkálása nélkül, végzetesen kudarcosak is lehetnek felvidéki honfitársaink számára függetlenül attól, hogy az MKP-ra esküsznek vagy pedig a Híddal szimpatizálnak.

„Számszerűleg kár lenne tagadni, hogy Bugár Béla, a Híd elnöke lehet elégedettebb, hiszen a négy évvel ezelőtti önkormányzati választásokhoz képest mintegy 30 százalékkal több polgármesteri posztot (127) nyertek el a párt jelöltjei. Amellyel egyébként sikerült megelőzniük az MKP-t (115 polgármester).

Az MKP-elnökét, Menyhárt Józsefet ezzel szemben viszont némiképpen kárpótolni látszik, hogy a pártpropaganda által egyetlen „magyar bástyának” kommunikált Dunaszerdahelyen leradírozták a helyi politika térképéről a Híd párt jelöltjeit. Plusz Somorján is egyeduralkodók maradtak.

Mi lehet ennek az országos fejlődéssel homlokegyenest ellentétes helyiérdekű Híd-kudarcnak az oka? Több is van:

Az egyik a választók passzivitása, amelynek okai ragozva vannak fentebb. Amire jónéhány lapáttal rátett a Híd somorjai és dunaszerdahelyi „illetékeseinek” érthetetlen passzivitása.

Dunaszerdahelyen például tulajdonképpen sehol nem voltak jelen. Kivéve néhány sunnyogva meghirdetett belterjes rendezvényt, mínuszos közérdeklődéssel. Ugyanígy feltűnő volt, hogy a Híd jelöltjei sehol nem voltak képesek csapatként megnyilvánulni.

A párt által igencsak csendben támogatott polgármesterjelölt, Horváth Zoltán viselkedéséből pedig az jött le a virtuális nézőtérre, hogy tulajdonképpen szégyelli a Híd pártot, mint brandet.

Plusz ott volt objektív akadályként előtte, hogy nem tudott egy az egyben megmérkőzni a regnáló polgármesterrel. (Ott volt a pályán még egy zavarosban halászó, akarva-akaratlanul Hájos Zoltánt segítő harmadik jelölt, Hakszer Roland.) Végül pedig a kampány finisében mögé álló Híd-képviselőjelölteket és a függetleneket arra sem méltatta, hogy mintegy líderként, megjelenjen velük együtt a nyilvánosság előtt. Miközben neki volt a legkvalifikáltabb és legelegánsabb választási programja. Amit viszont lehetetlen volt prezentálni az alatt az alig több mint egy hónap alatt, amit a választási kampányára szánt.

Ami pedig a legalapvetőbb feltétele egy önkormányzati sikernek, a Híd konkrét és egységes programot nélkülöző jelöltjei közül szinte egyiknek sem sikerült személyesen kapcsolatba kerülnie potenciális választóival. Így azt is lehetetlen küldetés volt kommunikálni a választói bázis felé, hogy mit és miért csinált rosszul az MKP-s polgármester, Hájos és feltétlen hívei. Nevezetesen csicskahada, érdekszövetségesei, vagyis az MKP-s képviselők. Ahogy az sem juthatott el a választókhoz, hogy ők a Híd színeiben hogyan lesznek képesek egy merőben más magatartást tanúsítani, ha lehetőséget kapnak tőlük. Röviden mindez azt jelenti, hogy a Híd dunaszerdahelyi kampánya egy fityinget nem ért!

Ellentétben az amúgy is helyzeti előnyben ringbe szálló MKP-s polgármester és a mögé fölsorakoztatott képviselőjelöltek kampányával. Amelyben ők évek óta katonás fegyelemmel összekovácsolt csapatként nyomultak a zsákmányért. Méghozzá minden fórumon!

A rájuk olyannyira jellemző suttogó piszkos propagandán kívül a Facebook-trollkodáson, csicskasajtón át a független médiumokig bezárólag.

Arról nem is beszélve, hogy rendelkezésükre állt az igencsak népes kampánystábként működő városháza egész apparátusa: a városi érdekeltségű cégek alkalmazottai az oktatási intézmények igazgatósága beosztottjaikkal együtt, a városi szociális otthonok lakói, a sleppbe tartozó közmunkások, konclesők, magáncégek, vállalkozások sok-sok munkavállalója. És mindezek rokonai, barátai, szomszédai stb. Hát hogyne lenne meg az a háromezer egynéhány száz szavazó, akik akkor is rájuk voksolnak, ha a szemük előtt lopják el tőlük a konyhára valót...

Mindent összevetve ezért megállapítható, hogy teljesen fölösleges mindkét pártelnöknek önelégülten nyomatnia, hogy egyik legyőzte a másikat, a másik meg az egyiket.

Főként azért nem, mert  a leválthatatlan mindenkori választókkal szemben ők és embereik bizony politikusként leválthatók! Most ez még egyelőre nem sikerült a választóknak, ám kétségkívül jelzésértékű, hogy egyre inkább fogynak a feltétlen híveik. Azokon a helyeken meg nagyon is, ahol a pártkatonaság önérdekű háborúban áll.

Ideje lenne hát észhez térnie minden egyes szlovákiai magyar politikusnak. Tekintet nélkül arra, hogy MKP-sok vagy épp a Híd pártban nyüzsögnek. Merthogy előbb-utóbb igen nagy eltaknyolás lesz a nóta vége. Első nekifutásként akár jövőre, az EP-választásokon, majd a 2020-ban esedékes parlamenti megmérettetésen...”








EZT OLVASTA MÁR?

X