Orbán Viktor: „Érdemes tehát úgy számolni Kárpátaljával, mint egy jelentős, mobil népesség- és munkaerő-tartalékkal a Kárpát-medencei magyarság szempontjából.”

Megszólalt a héten Orbán Viktor magyar kormányfő, a Fidesz elnöke és „...a határokat átívelő módon kell egyesíteni a nemzetet " címmel interjút adott a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség online hetilapjának, melyben vall a KMKSZ-hez fűződő „bajtársias” viszonyáról és elmondja, hogy mit gondol a külhoni szavazás kérdéséről meg a kárpátaljai magyarság mai helyzetéről és jövőbeni esélyeiről

Orbán Viktor Fidesz pártelnök-miniszterelnöknek a Kárpátaljában megjelent interjúját olvasva (a beszélgetést a Kárpátalja.ma portál is közölte) a szemleíró képtelen elhessegetni a gondolatot: vajon az interjú nem határokat átívelő  koprodukcióban készült-e, hiszen a kérdések és a válaszok mintha „udvari sajtósok” munkáját dicsérnék. Még akkor is kacérkodni lehet ezzel a feltételezéssel, ha tudjuk: a nevét nyíltan vállalni nem akaró, miniszterelnököt kérdező szignója, a hk gyakran szerepel a Kárpátalja lapszámaiban. Hagyjuk viszont nyugodni a kisördögöt, elvégre

nincs jogunk kételkedni abban, hogy a KMKSZ-szócső jeles csapatának egyik vagy másik tagja minden bizonnyal elbeszélgethetett a főiskola könyvtártermében elfogyasztott ünnepi ebéd (sic!) előtt vagy után Orbán Viktorral. Ők ugyanis a  „megbízhatóak” közé tartoztak, ők a KárpátInfo munkatársaival együtt jelen lehettek a néhány órás, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolának szóló miniszterelnöki látogatáson, nem úgy mint mások. Rajtuk kívül senki, így Kárpátalja egyetlen magyar napilapjának, a Kárpáti Igaz Szónak a munkatársai sem tehették be oda a lábukat.

A rövidebb emlékezetűek memóriáját felfrissítendő: idézzük fel a magyar kormányfőnek, a marosvásárhelyi Sapientia campusán, 2012 októberében tett látogatása idején szerzett, a minapi beregszászi esetre kísértetiesen „hajazó”, nem kis megütközést kiváltó sajtós tapasztalatot. Akkor is, mint most a Vérke-parti városban, a magasrangú vendéget hermetikusan elzárták a nemkívánatos újságíróktól és Orbánt ott csak a „kiválasztottak” közelíthették meg. Egy munkáját végezni nem tudó helyszíni tudósító nyolc hónappal ezelőtt, ekképp morgolódott, saját bőrén megtapasztalva a média „adekvát” kezelését: „ha már annyira kiemelkedik a profán környezetből, emberek közül, akár vállalhatná is magát és nem egyetemi lap hasábjaiba bújva nyilatkozna. (Bocsánat tudjuk, hogy a Sapientiára jött, de a Magyar Köztársaság miniszterelnökeként, tehát nem magánemberként és ilyetén enyhén szólva is nevetséges, hogy elzárkózik a sajtó elől, aki ugye tele van amúgy számára kényelmetlen kérdésekkel.)

Azzal mindenesetre már az első kérdésnél („Kárpátalján kimeríthetetlen beszédtéma, hogy kormányának, illetve a Fidesz kétharmados parlamenti többségének köszönhetően jövőre első alkalommal a Magyarország határain túl kisebbségben élő magyar állampolgárok is szavazhatnak az országgyűlési választások alkalmával. Milyen indíttatásból határozták el magukat erre a történelmi lépésre, s miben látja a jelentőségét?”) szembesülhettünk, hogy az exkluzív interjú kizárólag magyar kormányzati kommunikációs célokat szolgál. Ez az interjú nem az az interjú lesz, ahol a beszélgetésben a műfaj klasszikus szabályai fognak érvényesülni, a kérdésfeltevő biztosan nem fog „okvetetlenkedni” és nem fogja rögtönzésekkel „helyzetbe hozni” a beszélgetőpartnerét.

Az elrettentő példaként idézett első, majd a további kérdések is mind-mind arról tanúskodnak: a Kárpátalja internetes lap szerény olvasótáborát (a portál olvasottsági adata szerint ezidőtájt 219 ember kedveli a Kárpátalja hetilap oldalát) képviselni hivatott kérdező nem is akar faggatózni, netán érdeklődni a kárpátaljai magyar közösséget valóban foglalkoztató aktuális kérdésekről, arról, hogy ezekről Orbán Viktornak van-e bármilyen véleménye? Esetleg megtudni azt, miként vélekedik a kárpátaljai állapotokat jó negyedszázada kitűnően ismerő és ott otthonosan is mozgó Fidesz elnök az itteni magyar közösség mindennapjait megkeserítő KMKSZ-UMDSZ testvérháborúról, lát-e ebből kiutat és vállalna-e jószolgálati szerepet a konfliktusok enyhítésében? Netán megtudakolni tőle, hogy tervezi-e a többségi kárpátaljai magyar akarat módszeres budapesti negligálásának felülbírálatát, Budapest politikai és az anyagi támogatásaiban az egyoldalúság felszámolását, az UMDSZ-t semmibevevő Fidesz magatartás újragondolását? Vagy arról kérdezni: hogyan ítéli meg pártja testvérszervezetének térvesztését, a KMKSZ legutóbbi választásokon elért gyászos szereplését, illetve, kommentálná-e a KMKSZ vezetőknek az aznap, és az ő jelenlétében hangoztatott otromba támadásait, melyek súlyos vádakkal illették az Ungvári Nemzeti Egyetemet és amelyeket utóbb, tiltakozó cikkben kellett visszautasítania az igaztalanul bemocskolt intézmény Magyar Tannyelvű Humán- és Természettudományi Kara dékánjának, Spenik Sándornak.

Nem utolsósorban rákérdezni arra, elfogadhatónak tartja-e a  jóbarát-szövetséges Kovács Miklós minősíthetetlenül becsmérlő szavait, melyekkel a magyar államigazgatás honosítási ügyekben eljáró kormánytisztviselőit illette egy hónappal ezelőtt, a KMKSZ XXIV. közgyűlésén? Itt ugyanis a nevezett úr, aki amúgy magát a nyugati politikai iskola elkötelezettjének tartja, de olykor, mint megírtuk nemrég e rovatban, kirekesztő, sőt rasszista kijelentésekre is képes vetemedni, lefizethető, korrupt társaságnak nevezte a honosításban illetékes magyarországi hivatalnokokat. Tette ezt akkor Németh Zsolt külügyi államtitkár jelenlétében, akinek se ott, se azóta sehol ezügyben szavát nem lehetett hallani. Kovács elnöki beszámolójában arról értekezett, hogy a Fidesz kormányozta Magyarországon „az önkormányzati tisztségviselők 500-1000 euró fejében úgy tesznek, mintha derék rusznyák testvéreink még mindig Rákóczi leghűségesebb népeként tudnának magyarul?". Ha pedig ez még nem lenne elég, hozzátette: a mai magyar közigazgatás köztisztviselői (ezek szerint en bloc)  „ötszáz euróért a magyar állam becsületét árusítják ki azzal, hogy magyarul nem tudó embereket segít az állampolgársághoz tízezres nagyságrendben”

A Kárpátalja hetilap nevében hk szignójú kérdező természetesen kerüli ezeket a kérdéseket és más, hasonló, közérdeklődésre joggal számot tartó felvetéseket. Ő csak mikrofonállvány kívánt lenni, csak alákérdezni akart. Hamar kiderül, hogy egyetlen megfontolás állt az interjúkészítés mögött: „fényezni” illett, mert kell, az Ung és a Latorca meg a Felső Tisza-vidék megfogyatkozott, de a KMKSZ-ben a végsőkig hívőknek az Orbán-kormány nemzetpolitikájának „vívmányait” és demonstrálni a Fidesz és a KMKSZ erős és megbonthatatlan „bajtársi” szövetségét. Orbán maga veti be a „bajtárs” kifejezést, nem titkolva, hogy a bajban is társként számíthatott mindig és számíthat Kovács Miklós és köre a budapesti barátokra. Többek közt azért is, hiszen a „bajtársak” „amikor éppen nemzeti kormány volt Magyarországon, „kijárták” nálunk, hogy ez vagy az a program vagy intézmény létrejöjjön.”

Lám-lám a „kijárásos” politika eredményességét dicséri Orbán miniszterelnök Kárpátalján, melynek hasznossága mellett – ezek szerint – maga is pálcát tör, azt elismerésre méltónak, mi több, egy kisebbségi közösség számára hatékony eljárásnak tartja. Teszi ezt akkor és ott,  valóban hitelt érdemlő módon, amikor félmilliárdos támogatásról írt alá a szerződést a beregszászi magyar főiskola érdekében sikerrel lobbizókkal, az általa „kijáróknak” nevezettekkel. Ennek a kijelentésnek a tükrében nem érdektelen elmerengeni az Orbánnal mindig és mindenben egyetértő Tőkés Lászlónak a bukaresti kijárásos politikát és a „román kormány magyar hangjaként működni szokott, Bukarestben átnevelődött komprádor RMDSZ politikusokat” következetesen elmarasztaló indulatos filippikáin. Várhatjuk-e, hogy megszólal majd és cáfolja Orbán Viktort? Annál is inkább jogos lenne ez az elvárás, hiszen tudható, főleg Sipos Zoltánnak a Magyar állami vállalatok százmilliós adományai segítik az erdélyi Fidesz-projektet cikkében felsorakozó és hetek óta megválaszolatlanul maradt kérdések után azt, hogy a Tőkés védnökölte, Románia egyetlen autonomista és föderalista pártjától mi sem áll távolabb, mint a kijárásos politizálás. Vagy tévednénk?

De elgondolkozhatunk akár a néppárti elnöknek és elvbarátainak hasonló ihletésű kijelentésein is, melyekben szintén visszatérő motívum a „kijárásos” politizálást csúnya neptunos bizánci szokásként emlegetni, mert az csak besározza azokat, akik ezzel a módszerrel élnek, az csak a RMDSZ-t jellemzi és távol áll az „elvi politizálók” felfogásától. És különben is tudjuk, Toró T. Tibor számára a „főnökkel való jóban levés” merőben ismeretlen és mélyen elitélendő gyakorlat, az csak az ellenfeleket jellemzi. (vö. Toró T. Tibor: „Az RMDSZ meg van győződve arról, hogy jó úton halad, és a bukaresti kijárás, a „főnökkel való jóban levés” eredményre vezet”)

Visszatérve a Kárpátalja által közölt beszélgetéshez, tartalmi sommázatként, elmondhatjuk: abban a magyar kormányfő a külhoni szavazás elvi és gyakorlati kérdéseiről, a KMKSZ-hez fűződő több mint két évtizedes „bajtársias” viszonyról, a Fidesz és a Kovács Miklós vezette párt stratégiai partnerségéről, a kárpátaljai magyarság mai helyzetéről és jövőbeni esélyeiről és természetesen a magyar-ukrán államközi kapcsolatokról fejti ki gondolatait.

Orbán Viktor az interjúban nem tért ki az a főiskola dísztermében elmondott ünnepi szónoklatának, látszatra felettébb pozitív üzenetet hordozó megközelítésére, mely szerint a nemzetegyesítés politikája alapvetően két párbeszéden alapul, az egyiket a magyar kormány a határon túli magyarok vezetőivel, a másikat a többségi államok kormányaival folytatja. Igaz, ekkor még célszerűbb volt számára a valóban előremutató pozitív megközelítés, a diplomatikusabb megfogalmazás, hiszen a válogatott hallgatóság soraiban ott ült Ivan Baloga, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke, Volodimir Prihogyko és Anton Hromovij, a megyei állami közigazgatás két elnökhelyettese is. Bár azt is hozzá kell tennünk, hogy „a határon túli magyarok vezetőivel” történő párbeszéd emlegetése ott, ahol az UMDSZ-t még látni se akarják, némiképp cinikusan hat.

„A határokat átívelő módon egyesíteni kell a nemzetet” felütés után Orbán rögtön rátér a lényegre, és akarva-akaratlanul elárulja a látogatásának valódi célját: szűk egy esztendővel a 2014-es parlamenti választásokat megelőzően nem lehet nem elég korán megkezdeni a potenciális külhoni szavazópolgárok megszólítását. A Fidesz elnök a Kárpátaljában nem kertel, ki is mondja már az interjú elején: közeleg „a nagy pillanat mindannyiunk életében”: „először fordul elő valamennyiünk életében – és ez a magyarországi magyarok és az elszakítottak, a határon túl élők számára is új fejlemény –, hogy közösen vehetünk részt egy magyar politikai döntésben, adott esetben a választásokon.”

Az e lehetőségről értekező kormányfő fejtegetéseit olvasva aligha lehet elvonatkoztatni attól, hogy a kárpátaljai II. Rákóczi Ferenc Főiskolának félmilliárdos ajándékot hozó látogatás hátterében nemcsak a jövő évi választásokra történő tudatos készülődés áll. A kormányfő és magyarságpolitikai csapatának mostani röpvizitje helyszínén, Kárpátalja legmagyarabb városában június elején polgármester-választásra kerül sor, mivel Gajdos István UMDSZ-elnök és városvezető bekerült a kijevi parlamentbe és ezt követően, az ukrán törvényi szabályozás szerint le kellett mondania polgármesteri címéről. A kampány április 13-án beindult, a hangulat pedig feszültebb, mint bármely korábbi polgármester- választás idején volt. A városban a magyarok ma már nincsenek többségben, és bár a legutóbbi választást az akkor második mandátumát megszerző Gajdosnak még magabiztosan sikerült megnyerni (47,71 százalékot szerzett a második helyezett ellenfelével, az ukrán Olga Bizilja 30,97 százalékával szemben), de a június 2-i, időközi polgármester-választás a 2010-esnél sokkal kiélezettebbnek tűnik. A múltkori választások második helyezettje újra indul és támogatottsága ezúttal még nagyobb is lehet a korábbinál. Ennek ellenére a két kárpátaljai magyar párt jelöltjei most ismét külön mérettetik meg magukat.

Az előzetes felmérések szerint jó eséllyel indul Babják Zoltán eddigi első alpolgármester, aki mögött felsorakozott a befolyásos, immár parlamenti képviselővé lett elődje, és az általa vezetett UMDSZ. A Kovács Miklósékhoz közelálló Kárpátalja ma hírportál értékelése szerint a KMKSZ lehetséges jelöltjét, Orosz Gézát, a II. Rákóczi Ferenc Főiskola rektorhelyettesét, a korábbi választások nagy vesztesét a helyi magyar értelmiségiek közül többen támogatnák és az ő kampányához igyekezett a magyar kormány hátszelet gyűjteni Orbán Viktor beregszászi látogatásával. Amint erről a Kitekintő kül-és kisebbségpolitika portál elemzésében olvashattunk Orbán beregszászi villámlátogatása megfejelve olyan nemzetpolitikai „nagyágyúkkal”, mint Semjén Zsolt, Németh Zsolt, Répás Zsuzsa és a kormányzati főpénztárosként számontartott Naszvadi Györggyel (őket név szerint, külön is hálálkodva méltatta Orosz Ildikó, a főiskola elnöke, amikor köszöntötte Orbán Viktort) „még kevés a sikerhez, ugyanis a kárpátaljai hírportálok szerint a párt potenciális jelöltjének, Orosz Gézának nem szökik az egekbe a támogatottsága. Mivel megegyezésnek esélye sincs - legfeljebb az UMDSZ és a regnáló ukrán párt között -, csak remélhetik a beregszásziak, hogy nem kapnak ukrán polgármestert.”

Az interjú bő egyharmada a külhoni szavazás és a magyarországi választójogi törvényi szabályozás részletkérdéseivel terjengősen foglalkozik és közben a magyar kormányfő megnyugtatja a leendő kárpátaljai szavazóit: a jövőbeni voksolók „anonimitást biztosítjuk”. Ehhez kapcsolódóan reményét fejezi ki, hogy szerinte a kettős állampolgárságot ma még tiltó „olyan nagy ország, mint Ukrajna, mely komoly európai középhatalom, előbb-utóbb egy nagyvonalúbb és megengedőbb szabályozás irányába mehet el”.

A majdani választók eligazítása után következik a bajtársak és stratégiai partnerek dicsérete. Az elismerő szép szavak közé, némiképp meglepő módon viszont beékelődik egy olyan gondolat is, melyben egy reálpolitikusi megközelítés sejlik fel, amit értelmezniük Kovács Miklóséknak legalább annyira kell majd, mint Gajdoséknak. (Orbán amúgy az interjújában egyszer sem említi az UMDSZ nevét, még akkor sem, amikor arról szól: Budapest számára „konzultációs kötelezettség van, folyamatosan kapcsolatban kell lenni az itt élő kisebbség különböző szervezeteivel, például az oktatási intézményekkel, egyházi vezetőkkel, kulturális egyesületekkel, hogy a magyar kormány reagálni tudjon, vagyis a politikáját mintegy válaszképpen alakítsa ki az itt élők valóságos életigényeire.”)

Íme a Fidesz-KMKSZ negyedszázados együttműködését értékelő, személyes hangú orbáni vallomás-részlet, benne az érdekes „elszólással”: „A politikában időnként nem is tudja az ember, hogy erőforrás-e ez vagy korlát, mindenesetre tény, hogy mindannyian emberből vagyunk, mindenkinek van története. Mi az itteni kulturális szövetséggel, illetve annak vezetőivel fiatal korunkig visszamenően ápolunk baráti kapcsolatot, úgyhogy ez egy, a politikai ésszerűséget talán kicsit meg is haladó (kiemelés tőlünk –n. n.) mély kötődés a két szervezet között.”

A továbbiakban talán fölösleges is lenne folytatni a sort a Fidesz-KMKSZ stratégiai együttműködés egyéb vonzatait taglaló terjengős eszmefuttatásokkal, nem is tesszük meg ezt. Amit viszont feltétlenül még érdemesnek tartunk kiemelni az interjúból, az két, szintén figyelemreméltó orbáni felvetés, illetve megközelítés.

Egyrészt Orbán Viktor  megteszi az  kijevi hatalomnak az „udvariassági köröket”, akárcsak a főiskolai díszbeszédében, de egyúttal üzen is az ukrán hatalomnak:  „mindig világosan jelezni kell ukrán partnereink felé, s ezt meg is tesszük, hogy az ukrán–magyar kapcsolatok bizalmi alapját mégiscsak az adja, hogy ők hogyan bánnak az itt élő magyar kisebbséggel, hogy ezt mi, mint magyar kormány fontosnak tartjuk, s minél inkább megkapják a nekik járó elismerést, az őket megillető emberi méltóságot és tiszteletet a Kárpátalján élő magyarok, annál jobban tudunk előre haladni az együttműködésben az ukrán–magyar kapcsolatok más területein.”

Másrészt pedig, miután elismerően szól a kárpátaljai nagyon nehéz sorsú, de rendkívül erős közösségről („Ez egy kemény vidék, nem a gyenge emberek világa.”), elmondja, hogy közülük néhány kiválóságot számára megadatott  személyesen is megismerni: „Például a futballakadémián, amelyet alapítottam, szintén vannak Ukrajnából, illetve Kárpátaljáról érkezett diákok.”  Arra a kérdésre viszont, hogy milyennek írná le azt a kárpátaljai magyarság számára optimális helyzetet, amelynek elérése célként tűzhető ki Magyarország és a helyi magyar közösség számára egyaránt, Orbán válaszának egy részlete több, mint érdekes: „a kárpátaljai magyarok mozgékony emberek, akik nem ölbe tett kézzel várják, hogy a dolgok jobbra forduljanak, hanem maguk mennek a dolgok után. Ha itt nem boldogulnak, akár Spanyolországig is elmennek, ha kell, de Budapestig mindenképpen. Érdemes tehát úgy számolni Kárpátaljával, mint egy jelentős, mobil népesség- és munkaerő-tartalékkal a Kárpát-medencei magyarság szempontjából.” E gondolat-kísérlet mögött húzódó felismerést Orbán rögtön, már a konkrétumok szintjén is megfogalmazza: „Azt gondolom tehát, hogy a szakiskolák beindítása a következő fontos feladat. A beregszászi Rákóczi-főiskola már lépett is ebbe az irányba a felnőttképzés keretében, de én szeretnék még tovább menni. Szeretném, ha a 14-15 éves kárpátaljai magyar fiúknak és lányoknak segíteni tudnék abban, hogy olyan iskolákat működtetünk, ahol jó varrónők, jó mezőgazdászok, jó kőművesek, jó precíziós esztergályosok lesznek. Vagyis szeretnénk itt fölépíteni egy szakiskolai kultúrát a főiskola s az egyházak közreműködésével. Most már elég erős Magyarország ahhoz, hogy ne csak a nyelv és kultúra megőrzésével, hanem a valóságos, úgymond az igazi élethez tartozó gazdasági, és azon belül elsősorban ipari és mezőgazdasági készségek, képességek átadásával is erősíthessük az itt élő közösségeinket.”

Bajnai Gordon Felvidéken: „Károsnak tartom azt a politikát, ami ellentétet szít, belpolitikai szimpátia alapján próbál támogatást nyújtani az egyik szervezetnek a másik ellenében. Hibásnak tartom ezt itt és a Romániában élő magyarság vonatkozásában is”

Megszólalt a héten a Paraméterben a Pozsonyba és Dunaszerdahelyre látogató Bajnai Gordon, az Együtt 2014 vezetője és egynapos szlovákiai tárgyalásait és azok tapasztalatait összegezve megfogalmazta nemzetpolitikai credójának lényegét: „Nem Budapestről kell diktálni a határon túli magyaroknak.”

A Szilvási Tibor által készített interjú néhány fontosabb gondolatának ismertetése előtt, érdemes megkísérelni, hogy egyfajta magyarázatát is adjuk annak: miért is váltotta ki az Együtt 2014 vezetőjének felvidéki útja a Fidesz szóvivőjének szitokáradatát, a mindenoldali sajtó fokozott érdeklődését, és miért tekinthető szerintünk a demokratikus ellenzék egyik esélyes miniszterelnök-jelöltjének ez a szlovákiai látogatása a nemzetpolitika számára az utóbbi időszak talán legfontosabb fejleményének.

Bajnai Gordonnak pénteki egynapos szlovákiai látogatása két olyan körülménynek is köszönhetően, melyekre senki, de leginkább az érintett nem is számíthatott, a vártnál is nagyobb visszhangot váltott ki a hét magyar sajtójában. Egyrészt azzal, hogy a rövid időn belül bekövetkező, immár második felvidéki Bajnai-út hírére (Bajnai március 7-én találkozott Bugár Bélával, a Híd-Most párt elnökével és Kelemen Hunorral, az RMDSZ szövetségi elnökével Dunaszerdahelyen) és a volt miniszterelnök ottani tárgyalásaira a Fidesz rendkívüli ingerültséggel, szóvivője útján kiadott agresszív hangú lejárató tartalmú közleményben reagált, sikerült garantálnia a nemvárt és megkülönböztetett odafigyelést. Másrészt pedig kapóra jött a média számára a véletlen is, azaz, hogy amíg Bajnai a Híd-Most székházában tárgyalt, a székház parkolójából ellopták a Haza és Haladás alapítvány által bérelt gépkocsit. Ennek nyomán lehetett bulvárosítani az eseményt, adva volt tehát az eladható szalagcímes címlapsztori.

Utóbbira nem sok szót vesztegetünk, csak megjegyezzük, hogy a zsigerből gyűlölködők számára ez lehetőséget adott arra, hogy olyan blikkfangos címmel domboríthassanak és kopírozhassanak egy, a nemzetpolitika számára nem kis súllyal rendelkező fejleményről szóló MTI tudósítást, mint tette ezt az egyik napilap: Körözik Bajnaiék autóját.

Ami viszont Zsigó Róbertnek a Fidesz újsütetű szóvivőjének az agresszív hangú az MTI útján kiadott, Bajnaiék megosztásra használják a nemzetpolitikát címet viselő közleményét illeti, az már joggal igényt tarthat az odafigyelésre.

„Az alvilággal lepaktáló MSZP”, az „idegen érdekeket szolgáló szocialista vezetők” kriminalizálása április utolsó-május első hetében a magyarországi közszolgálati-kormánypárti írott és elektronikus sajtójának éppoly elmaradhatatlan, kötelező híranyaga volt, mint az időjárás-jelentés vagy a sporthírek. Viszont ebbe a sorba illeszteni, így lereagálni Bajnai felvidéki vizitjét és olyan kiáltványjellegű szöveget közreadni, mint tette ezt a kormánypárt, túl azon, hogy veszedelmesen kontraproduktívnak is bizonyulhat, elmond még másvalamit is: mintha a kormánypárt házatáján kommunikációs zavarok lennének.

Bajnai Gordon pénteken bebizonyította, hogy a Gyurcsány-Bajnai szövetség ma is csak a megosztásra, a feszültségkeltésre használja a nemzetpolitikai kérdéseket” – indít a fulmináns filippika és „baloldali képmutatással” meg a „a külhoni magyarok szavazatáért kuncsorgással” folytatódik a műfelháborodás, hogy eljusson a kötelező „hívó szóig”, az „idegen érdekek szolgálatáig”. A kirohanás további paneljeivel nem untatva a szemlénk olvasóit, megkockáztatjuk, hogy a Fidesz szempontjából ez talán háborgás érthető is, mert Bajnai megtalálta a Fidesz valóban megosztó nemzetpolitikájának a leginkább sebezhető pontját: az Együtt 2014 ott „nyomul” és ébreszt rokonszenvet a külhoni magyarok egy másfészázezres tömege körében, azaz a Fideszt leginkább elutasító felvidékiek között, ahol egyszerre két legyet is üthet egy csapásra.

Egyrészt a jövő évi választások potenciális miniszterelnök-jelöltje jó érzékkel érzett rá arra, hogy pártjának gazdasági és nemzetpolitikai elképzelései iránt a legnagyobb fogékonyságot Felvidéken tapasztalhatja. Másrészt pedig ez az a határon túli terep, ahol a külhoni magyar szavazók „becserkészésének” vádja, a jól ismert szlovákiai sajátos helyzet miatt, még azok számára se hihető, akik ezt a Fidesz-szóvivő beintésére a közbeszédben azt szajkózzák és mantraszerűen ismétlik. Azt hangoztatni, hogy a magyar baloldal a felvidéki magyar potenciális választók támogatásáért próbál „kuncsorogni”, már önmagában nevetséges állítás.  Szlovákiából várhatóan még annyian se fognak szavazni 2014-ben bármely magyarországi pártra, mint ahányan ezt megteszik majd egy közepes pesti bérház lakói közül. (A legfrissebb honosítási adatok szerint 2011. január 1 és 2013. április 3 között 1515 szlovák állampolgár folyamodott magyar állampolgárságért (ezek akár élhetnek Kanadában vagy Ausztráliában is), de közülük a szlovák állampolgársági törvény miatt hivatalosan csak tízen vallották be, hogy kérték és megkapták a magyar állampolgárságot is.)

Hogy ezzel a felvidéki kezdeményezéssel Bajnai újabb híveket szerezhet, az könnyen meglehet. Csakhogy a támogatói kör nem a felvidéki magyarokkal bővülhet, mint azt szuggerálni kívánja a megrettent ellenfél: Bajnai odahaza, a Dunától délre növelheti így a vele és az Együtt 2014-el szimpatizálók táborát. Azok számára lesz sokkal megnyerőbb ez az elvi alapon és szelíd hangon megfogalmazott nemzeti szolidaritáshangoztatás, akiknek elegük lett a kormánypárti politikusok retorikájában mindig és mindenhol hangoztatott „külhoni magyarozásból” vagy a „közszolgálati” tévékből, rádiókból rájuk zúdított és telítettségérzetet, sőt mitöbb, olykor már ellenérzést is keltő „határon túli magyarozásból”. Ők az „érdekesek” az Együtt 2014 számára és ezt nemcsak ők tudják…   

Továbbá azért is kedvező Bajnai számára a felvidéki közeg, mert a Híd jelenséggel érdemben egyetlen magyarországi politikai párt se tudott mit kezdeni. Viszont a volt miniszterelnök, mert és akart ezügyben kezdeményezőként fellépni és nyíltan felvállalta az együttműködést. A Fidesz-KDNP és a Jobbik nyíltan hazaárulóknak tekinti a vegyes párt létrehozóit és szimpatizánsait, az MSZP pedig óvatos és kivár, informális kapcsolat talán létezik, de az intézményes viszony kialakítása még nem történt meg. Az LMP próbálkozott ugyan nyitni a Híd-Most irányába, de a párt osztódással szaporodva szerény súlyát is elveszítette, és a határokon túl végképp nem komolyan vehető tényezővé tornázta le magát.

A kormánypárti felhördülést Bajnai eheti útja okán, nemcsak a Híddal létrejött csúcstalálkozó és a partnerségre lépés ténye okozta. (Bugár Béla egy családi haláleset miatt nem is tudta fogadni a volt miniszterelnököt és így Bajnai Gordonnak a fő tárgyalópartnere Solymos László Híd-alelnök és parlamenti frakcióvezető volt).  A „biztosítékot az is kiverte”, hogy Robert Fico is fontosnak tartotta, hogy egy informális találkozó keretében konzultáljon az Együtt 2014 vezetőjével. A szlovák kormányfő gesztusértékű Bajnai fogadása, továbbá az, hogy mint kiderült, e kötetlen beszélgetésen a vendég szóba hozta a szlovák miniszterelnöknek a vasúti kétnyelvű táblák fontosságát (a Híd e napokban jelentette be: a kisebbséginyelv-használati törvény módosítására tesz javaslatot a parlamentnek, annak érdekében, hogy a vasútállomások és vasúti megállóhelyek neve a kisebbségek nyelvén is feltüntethető legyen)  és a Selye János Egyetem ügyét, amely akkreditációjának meghosszabbítását megköszönte neki, világossá tette: az ellenzék remélt vezetőjeként Bajnai elkötelezett a programjában meghirdetett nemzetpolitikai elképzelései mellett és kezdeményezni is akar és tud is e téren. Ugyanakkor a Fico-Bajnai találkozó megzavarni látszik azt a mesterségesen, már-már idillikusnak beállított Orbán-Fico „egymásratalálás” látszatát, amit eddig a kormányzat szuggerálni akart és melynek megőrzését voltak hivatottak szolgálni a közelmúltban a Balog Zoltán-Dušan Čaplovič és még hangsúlyozottabban a Martonyi János-Miroslav Lajčák közötti, hivatalosan felettébb pozitívan megítélt pozsonyi hivatalos tárgyalások.

Azzal pedig, hogy Berényi József nyilvánvaló megfelelési kényszerből és/vagy   budapesti utasításra,  mondvacsinált és nevetséges érvekkel elzárkózott attól, hogy találkozzon Bajnai Gordonnal (kijelentette, hogy a konzultációt kezdeményező volt magyar miniszterelnök nem parlamenti képviselő, nem kormánytag, nem köztisztviselő, csak egy alapítvány elnöke) kapitális politikai hibát követett el: az MKP elnöke újólag bebizonyította, hogy pártja a Fidesz bábja és választói érdekeivel mit sem törődve, nem is kíván e zsinóron rángatott beosztotti szerepkörből kitörni.

Bajnai egynapos felvidéki programjának zárásaként a dunaszerdahelyi, a „Magyar jövőképek a térségi összefogás esélyei“ címmel megrendezett fórumán vett részt, ahol a vendég Szigeti Lászlóval, a Kalligram vezetőjével és Bindics Zsolttal, a Híd gazdaságpolitikai szakértőjével folytatott pódiumbeszélgetést, majd válaszolt a jelenlévők kérdéseire. E fórumon való jelenléte (a rendezvényről szóló, jegyző-könyvszerű részletes helyszíni tudósítás itt olvasható) adott lehetőséget a Paraméter munkatársa számára, hogy interjút készíthessen a volt miniszterelnökkel.

Szóltunk már arról, hogy Bajnai Pozsonyban Fico szlovák miniszterelnökkel „indított”. Így érthető, ha a meglepőnek számító találkozó körülményeire és az ott elhangzottakra vonatkoztak az interjúkészítő első kérdései. Amint a válaszokból kiderül, a mostani már a második informális konzultáció volt az idén a két politikus között, akivel „sok szempontból fél szavakból is értjük egymást, amikor politikáról, európai politikáról beszélünk egymással, és eléggé őszintén tudtunk és tudunk beszélni olyan ügyekről is, amelyek Magyarországot, Szlovákiát és az európai válságkezelést érintik.”. Januárban Bajnai jószolgálati küldetést vállalt magára a Selye Egyetem akkreditációjának az érdekében, ezúttal – mivel a közbenjárását siker koronázta – a köszönet volt a kötelessége.

Miközben ez, a felvidéki magyarság számára oly fontos kérdés megnyugtatóan rendeződni látszik, az állampolgársági törvények ügyében a két gyökeresen eltérő álláspontban a közeledésre, netán áttörésre e találkozó után se lát esélyt Bajnai. A Ficoval folytatott dialógus után úgy látja: a kettős állampolgárság ügyében a szlovák fél részéről nem lehet számítani a korábbi elutasító álláspont felülbírálatára. Szerinte a magyar állampolgársági felfogás megértésére, netán elfogadására még sokat kell várni: „Nyilván ezt akkor lehet Szlovákiában elfogadtatni, hogyha erre bizalmi oldalról megérik a helyzet, amit egy hosszabb folyamatnak látok. Sok bizalomerősítő lépés kell, és egy józan, higgadt légkör, de Magyarországnak erre kitartóan törekedni kell, aztán ezt az élet előbb-utóbb megoldja. Kikényszeríteni nyilvánvalóan nem lehet.”

Ő maga határozottan kifejti újólag a Híd pozsonyi székházában tartott sajtótájékoztatóján is elmondott véleményét: „Azt gondolom, hogy magyar oldalról egy nagyon fájdalmas és a nemzetet megosztó hosszú évtizedes vitában létrejött helyzet, ami kialakult, és azt gondolom, hogy nem szabad Magyarországnak és a magyaroknak, beleértve a határon túli magyarokat is, újranyitni ezt a kérdést. Tehát a kettős állampolgárságot és az ehhez kapcsolódó szavazati jogot egy megtartandó adottságnak tekintem, jogot nem veszünk vissza… A kettős állampolgárság nem csoda megoldás a magyarok magyarként való megmaradására, hanem egy eleme egy nagyon sok eszközből álló halmaznak, amivel a mindenkori magyar kormánynak segíteni kell, hogy magyarság a határon túl is megőrizhesse a magyarságát, és a magyarságával együtt tudjon boldogulni az adott országban, ahol él.”

A Magyar Közösség Pártjának elnöke, Berényi József elutasította Bajnai kinyújtott kezét, amit a legtöbben és korántsem csak a felvidéki magyarok körében, elfogadhatatlan politikai magatartásnak tekinttettek, hogy ne is említsük annak emberi oldalát. A kikosarazás indokairól már röviden szóltunk, a kifogáskeresés még szánalmasabbnak tűnik, ha  szövegszerűen idézzük az MKP elnök szavait: „A Haza és Haladás Alapítvány nemzetközi titkára szólította meg a Magyar Közösség Pártja titkárságát, hogy Bajnai Gordon szlovákiai látogatása kapcsán velem is találkozna. Bajnai Gordon jelenleg nem tölt be közjogi tisztséget, nem parlamenti képviselő, nem kormánytag, azaz nem tudja közvetve befolyásolni a szlovákiai magyarok sorsát. Mint alapítvány szólítottak meg bennünket, úgy vélem ennek a találkozónak nincs aktualitása.”

Érthető volt, hogy ezek ismeretében az interjúban az elmaradt találkozó ügye kiemelt helyet kapott. Bajnai Gordonnak az erre a kérdésre adott válaszát azért is indokoltnak tartjuk teljes terjedelmében közreadni, mert az többről szól, mint egy feledhető (és Bajnai által feledni is akart) rossz döntésről. Mondanivalója üzenetet hordoz. Azt Felvidéken fogalmazta meg, de szól a bárhol élő magyarokhoz és szól – ezt nem is kívánja titkolni a nyilatkozó – 2014-ről is:

„Én kezdeményeztem a találkozót, hiszen elvnek tartom, hogy a mindenkori magyar politikának ellenzékben és kormányon is a magyarságot képviselő, támogatottsággal rendelkező szervezetekkel kell tárgyalni és az ő véleményük alapján kell kialakítani a politikát. Nem Budapestről kell diktálni, hanem a semmit róluk nélkülük elv alapján, velük kell megbeszélni, hogy mi az ő érdekük, és ahhoz kell alakítani a magyar nemzetpolitikát. Ezért találkoztam a Híd képviselőivel és ezért akartam találkozni Berényi úrral. Ő ezt elutasította, ez az ő döntése. Én az elveimet ettől nem fogom megváltoztatni. Ellenzéki politikus vagyok, az egyik legnagyobb ellenzéki pártszövetség képviselője. Részben ezen keresztül, részben pedig volt miniszterelnökként azt gondolom, hogy ahogy a mai másik találkozó is mutatja, van lehetőségem, hogy valamilyen mértékben befolyásoljam a politikát, ha 2014 után kormányozni fogunk, akkor még több lehetőségem lesz. Azt a politikát, amit akkor fogunk képviselni, azt most kell megalapozni, kialakítani, ezért érdemes most konzultálni. Ha nem tárgyalnak velünk, akkor az ebbe a politikába való beleszólás esélye csökken ebben a fázisban.”

Bajnai, mint az ellenzéki összefogás esélyesnek tartott miniszterelnök-jelöltje természetesen arra is kitér, hogy kormányra kerülése esetén hogyan képzeli el a nemzetpolitikai irányváltást és melyek azok az alapelvek, melyek mentén a sokat hangoztatott hitvallását, a korszakváltást elképzeli. Mint mondja: „A célom az, hogy a rendkívül megosztott határon belüli Magyarországot, amely a megosztottságát a határokon túlra is exportálja, Szlovákiába és Romániába, a határokon belül újra egyesítsük, mert akkor tudunk sokkal hatékonyabban támogatást adni a határon túl élő nemzettársainknak is.”

Nevesíti is rögtön a tervezett szándékait, melyek végrehajtásában két alapelv következetes érvényesítését kőbe vésné:

„A mindenkori magyar kormánynak azt kell segíteni, hogy azok a célok, amiket a határon túliak megfogalmaznak, teljesüljenek a magyarként való megmaradás és boldogulás érdekében. Amit konkrétan átalakítanék, az a támogatottsági rendszer. Azt gondolom, hogy nem belpolitikai megosztottság, pártszimpátia alapján, nem pofára kell osztani a támogatást, hanem meg kell nézni, kinek milyen támogatottsága van. A meglévő szervezeteket és csatornákat kell használni, és nem szabad a belpolitikai viszályokat ebben sem kivetíteni a határon túliakra. Ez az egyik fontos alapelv. A másik, nagyon fontos kimondani, hogy attól, hogy valaki nem tudta, vagy nem akarta felvenni a magyar állampolgárságot, nem lehet másodrendű határon túli polgár. Ugyanolyan értékes, segítendő magyar az, aki nem bír szavazati joggal, mint aki bír. Nem szabad ebben a politikának A- és B-kategóriás magyarokat képezni.”