Az útkereső értelmiségi fórumtól a politikai megarendezvényig – nemzetpolitikai lapszemle


-A A+

Megszólalt a héten a 24.hu-ban Irházi János és a Fideszes mederbe terelték Tusványost – mára el is tűnt a vita címmel megjelent publicisztikájában az eredetileg ezekre a júliusi napokra tervezett, de a koronavírus-járvány miatt jövőre halasztott 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor apropóján felidézi a kezdeteket, amikor még maradéktalanul sikerült érvényre juttatni azt az 1989. december 29-én, egy hajnalig tartó kézdivásárhelyi házibulin felötlött gondolatot, miszerint Európa fiataljait össze kellene hívni, mégpedig Bálványosfürdőn, megbeszélendő a vasfüggöny lebontása utáni időszerű közös teendőket. 

Irházi János ezt követően megszólaltatva a tábor legismertebb erdélyi „napszámosát”, az éves találkozók rendszeresen vissza-visszatérő jeles bukaresti politológus vendégelőadóját, valamint az RMDSZ egykori elnökét, – beszámol egyebek közt arról, hogy a magyar-román párbeszédet is hangsúlyosan szorgalmazó szellemi műhely milyen átalakulásokon ment át az évek folyamán és a közös gondolkodás és tenni akarás remélt kiútkeresési fórumából miként vált utóbb a szabadegyetem az aktuálpolitika eszközévé és üzenőhelyévé, ahol az érdemi viták helyébe az egyoldalú kinyilatkoztatások léptek.

„Úgy indult, mint Lakitelek a Tisza-parton. Ott sátor alatt, majd néhány évre rá, 1990-ben, fent a havasok tövében, tábortűz mellett összehajoltak a kemény magyar fejek, mert megérezték, hogy az előző évben a román állam szerkezetében kedvező változás történt, annyi mindenképpen, hogy végre már szólni lehet, és talán szót lehet érteni az együtt élő románokkal, akik között sokan azt hiszik, hogy nemzeti boldogságukat a magyarok rontják meg. Végül is nekik is meg kell érteni, hogy nem üres országot kaptak, és azt kiüríteni sem lehetett, nyolcvan év után sem. El kell jutniuk annak felismeréséig, hogy van megbeszélnivalója két népnek egyazon országában.”

A matuzsálemi kort megért, tavaly nyáron 97 éves korában körünkből végleg eltávozott Csapó Endre, az ausztráliai magyar emigráció ismert alakja, a Magyar Élet főszerkesztője, aki rendszeresen beszámolt olvasóinak a bálványosi/tusnádfürdői nyári táborozásokról, az évezred elején ezekkel a szavakkal indította egyik,  Bálványos – magyarok Mekkája címmel közreadott cikkét. Az ausztráliai magyar emigráció fáradhatatlan szervezőjeként joggal nagyra értékelt, de erősen vitatható nézetei miatt kifejezetten ellentmondásosan megítélt újságíró ebben a 2003-as írásának a felvezetőjében viszont nem tévedett; amit és ahogyan abban megfogalmazott, azzal csak egyetérteni lehet.

Aligha vitatható, hogy amennyire kultikus helyszínné nemesedett utólag az emlékezetben Lezsák Sándor költő és tanár csak földúton megközelíthető lakitelki tanyája, kertjében azzal az  1987. szeptember 27-én felállított hatalmas sátorral, és az ott, a „Hogyan tovább Magyarország?”-ról eszmét cserélő 181 rendszerváltóval, éppúgy vált szintén utóbb emblematikus helyszínné Bálványosfürdő a maga, 1989. december 29-én egy kézdivásárhelyi házibulin, hajnali három óra tájban megálmodott ifjúsági táborával, mely miután hét  év alatt kinőtte ezt a „romantikus” (értsd: szegényes) helyet, 1997-ben Tusnádfürdőre költözött, de nevében és a „tusványos” szóban tovább élteti ma is az eredeti helyszínt. 

Születési okmányát ennek a közéleti fórumnak két nappal később, 1989. december 31-i keltezéssel állították ki szintén Kézdivásárhelyen egy négypontos nyilatkozat formájában. Annak aláírói, az ötletgazda és egyben „alapító atya”, a BBC újságírója, David Campanale mellett, aki a Fiatal Angol Liberális Demokrata Párt képviseletében szignálta a dokumentumot, a fideszes Németh Zsolt és dr. Szabó Miklós, illetve a MADISZ kézdivásárhelyi szervezete részéről Deme László és Sántha Attila voltak. 

Talán nem fölösleges, ha idézünk ebből a „keresztlevélből”, melynek nyomán létrejött az eredetileg a határokon átnyúló együttműködést, a román–magyar párbeszédet és a minden felelős véleménynek helyt adó magyar–magyar politikai eszmecserét célul kitűző rendezvény-sorozat első állomása 1990. július 21 és 29 között, angol, magyarországi és erdélyi magyar társzervezésben: „Mi, Nagy-Britannia, Magyarország és Románia fiatal demokratái kifejezzük közös eszméinket és törekvéseinket. Európa még mindig megosztott. A kontinens egységesülését nem lehet elképzelni a kelet-közép-európai régió nélkül. Tegyünk meg mindent, hogy a vasfüggöny maradványait is felszámoljuk.”

Mindezeket annak okán kívántuk elmondani, mert az ezúttal bemutatásra kerülő eheti cikk, Irházi Jánosnak a 24.hu számára írt, Fideszes mederbe terelték Tusványost – mára el is tűnt a vita című publikációja annak apropóján született meg, hogy most kedden, július 21-én kezdődött volna a Tusványos néven közismert 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, de a járványhelyzet miatt azt a szervezők kénytelenek voltak jövőre halasztani. Az új időpont: 2021. július 20-25.

24.hu szerzője, aki Aradról korábban a legnépszerűbb nyomtatott magyarországi hetilapot, a HVG-ti tudósította, ebben a szókérésében Toró T. Tiborral, Gabriel Andreescuval és Markó Bélával is elbeszélgetve, azt kívánta megrajzolni, hogy miként alakult Tusványos fejlődéstörténete három évtized alatt, illetve hogyan módosultak a viharos 1989 decemberének utolsó napjaiban kigondolt, majd életre hívott szellemi műhely céljai, melyek, megítélése szerint, „fokozatosan idomultak a folyton változó Orbán Viktorhoz.”

Maga a cikk azzal az „őstörténettel” indul, melynek részleteiről mi már fentebb bővebben is szóltunk. Megkönnyítendő a mára veterán politikussá lett táboralapító egykori fiatal demokraták beazonosítását, a 24.hu magyarhoni olvasói számára, értelemszerűen a létrehívók jelenleg betöltött szerepvállalása is megnevezésre kerül. Hogy mennyire megalapozott Irházi állítása azt illetően, hogy az indulásnál a társadalomtudományok primátusa érvényesült, azt jól bizonyítja, hogy az 1990-es premieren egy-egy tudományág, így az irodalom, a történelem, a szociológia, a közgazdaságtan, a politológia és a jog témaköréhez kapcsolódtak az előadások. Ezekre olyan rangos szakértők vállalkoztak, mint Litván György, Lengyel László, Schöpflin György, Smaranda Enache és Norman Stone brit történész, illetve a Ceauşescu-korszakban üldözött értelmiségi csoport, a Limes Kör tagjai, akik közül ekkor ott jelen volt Balázs Sándor, Bíró Béla, Fábián Ernő, Lőrincz Csaba és Molnár Gusztáv.

„Annak idején David Campanale, a BBC újságírójának ötlete alapján dolgozta ki a szabadegyetem alapelveit többek között a Fidesz képviseletében Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának mostani elnöke, valamint Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) jelenlegi ügyvezető elnöke és Szilágyi Zsolt, e párt külügyi és nemzetpolitikai bizottságának tisztségét betöltő elnöke (az EMNP és a Magyar Polgári Párt idén januárban Erdélyi Magyar Szövetség néven fuzionált).

A 31 évvel ezelőtt kijelölt csapásvonal szerint az évente, mindig július második felében megrendezett szabadegyetem célja a határon átnyúló együttműködés, a román–magyar párbeszéd és a kulturált magyar–magyar politikai vita segítése volt előbb Bálványosfürdőn, majd később Tusnádfürdőn. Az első ilyen szellemi műhelyt 1990-ben a Fidesz kisebbségi titkársága, az angol Fiatal Szociál-Liberális Demokraták és az erdélyi Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége szervezte, s ekkor még szóba sem kerültek aktuálpolitikai kérdések, hiszen a problémás kérdéseket a tudomány felől közelítették meg magyar, román, angol és romániai magyar előadók bevonásával.”

Mint láthattuk, az első bálványosi szabadegyetemen a magyar-román párbeszédet Smaranda Enache révén az ő nevével összefonódott marosvásárhelyi székhelyű Pro Európa Liga biztosította. Az ezt követő táborozások idején a román résztvevői névsor egyre csak bővült, majd ez a növekedés hirtelen megszakadt, sőt a folyamat egyenesen a visszájára fordult. Mindezekről így nyilatkozott a cikk szerzőjének a Tusványos-folyamat erdélyi kulcsszereplője, Toró T. Tibor:

„A szándékaink között a harminc év alatt végig ott szerepelt a román–magyar párbeszéd. Csakhogy az eleinte meghívott román értelmiségiek java részéből a kilencvenes évek során politikus lett, ami aztán átpolitizálta az egészet, kitéve a vitát a politikai széljárásnak.”

Ugrás a hídról a politikába címet viseli az a tétele Irházi írásának, melyben Toró kifejti azt is, miért változott át egyre inkább az évek folyamán az innovatív értelmiségi vitafórum politikai rendezvénnyé. Ennek okait a temesvári politikus a következőképpen magyarázza:

„A román politikai elit megkérdőjelezte, hoz-e neki valamit a tusványosi részvétel, vagy inkább viszi a szavazatokat. A médiában pedig a politikusi nyilatkozatoknak, és nem az értelmiségiek vitájának lett hírértéke. Ami pedig Orbán Viktort illeti, a kezdetekkor még egy kis párt vezetőjeként vett részt, majd miniszterelnökként, így az ő politikai pályafutása meghatározta Tusványos fejlődését is.”

A Ceauşescu-diktatura idején meghurcolt emberjogi aktivista, a Horn-kormány által 1995-ben alapított Kisebbségekért-díj kitüntetettje, aki Sütő Andrással és Kató Bélával együtt az elsők között részesült ebben a magasrangú elismerésben, a jelenlegi bukaresti egyetemi tanár, Gabriel Andreescu a 24.hu munkatársának nyilatkozva úgy vélekedett: 

„Bálványos vegyes kontextusban kelt életre, hisz 1990-ben Romániára rányomta bélyegét „az egykori szekusok, nomenklaturisták gyilkos kísérletei a hatalom visszaszerzésére, mint például a marosvásárhelyi véres interetnikus provokáció, a bányászjárások, de a kontextus pozitív felére helyezhető a romániai magyarság példás egysége a meglepő politikai érettséggel irányított RMDSZ körül.”

Andreescu megítélése szerint elvitathatatlan a Bálványos/Tusványos jelenség és folyamat történelmi jelentősége, hiszen, mint mondta: „Bálványos hidat épített a román és magyar civil szervezetek között” Szerinte „a szabadegyetem nélkül nem folyt volna román–magyar dialógus olyan érzékeny témákról, mint decentralizáció, autonómia, kisebbségi jogok, európai integráció.” Ehhez hozzátesz még egy, cseppet sem elhanyagolható érvet: Tusványos nélkül „nem került volna népszerűsítésre a magyar–román megbékélési modell sem, amely fele részben igazság, fele részben imázs, de végül segítséget jelentett Románia EU-tárgyalásainak megkezdéséhez.”

A cikk következő, Üzengetés a választóknak alcímet viselő részében a szerzőnk előbb a Toró T. Tibor által elmondottakra, utal miszerint „Tusványossal kapcsolatban a közfigyelem egyre inkább a politikusok nyilatkozataira fókuszált, s ebben emlékezetesnek tekinthető 2009 és 2010, amikor Orbán Viktor mellett ott ült Traian Băsescu román államfő (2004–2014) is.” Ezt követően nem felejti el felemlegetni ennek a politikai kaméleonnak a keserű tapasztalatként megélt „erényvillogtatását” sem, amit éppen a 2009-es szabadegyetemen megvalósult az Orbán-Băsescu közös fórumon sikerült az akkori román államfőnek demonstrálnia. Értelemszerűen szól az akkori magyar helyszíni gyorsreakciókról is, melyek közül az egyik Orbán Viktor felvetés nemsokára a legújabbkori magyar nemzetpolitika legfontosabb kezdeményezésében öltött testet. 

„A szabad szájú, egykori hajóskapitány Băsescu Tusványoson elfelejtette, hogy 2004-ben a romániai magyarok voksainak is köszönhette első mandátumát, és nyilván a 2009 végén esedékes újabb elnökválasztásra hangolva üzente a román választóknak a magyar közönség fújolása közepette, hogy Románia egységes, oszthatatlan és szuverén állam. Kijelentette, a helyi autonómiát erősíteni kell, de Székelyudvarhely sem számíthat több jogosítványra, mint Tulcea vagy Caracal.

Orbán Viktor pedig – enyhítendő a jelenlévők feszültségét – belengette, hogy a határon túli magyaroknak megadja a kettős állampolgárságot. Magyarországra üzenve pedig elmondta, hogy a következő 15–20 év uralkodó szemlélete jobboldali lesz. Tőkés László fideszes EP-kéviselő pedig az ortodox egyház terjeszkedését kifogásolta, és autonómiát kért a Székelyföldnek.”

A következő esztendőben, amikor az újraválasztott Băsescu ismét elfogadta a szervezők meghívását, immár az időközben 2/3-os győzelmet arató és miniszterelnökké lett Orbán Viktorral ülhetett a tusványosi eladói asztalhoz. Ekkor a két politikus – mint olvashatjuk Irházi írásában – „már sokkal egyetértőbb, hivatalosabb hangnemben cseréltek eszmét jórészt semleges kérdésekről, kiemelve a két ország jó kapcsolatainak fontosságát, a térség közös fejlesztésének szükségességét. Érthető, hisz Băsescu utolsó mandátumát töltötte, a Fidesz pedig áprilisban kétharmaddal megnyerte a parlamenti választásokat

„Innentől kezdve Tusványos már csak arról szólt, milyen irányt szab a Fidesz Magyarország belpolitikájának – folytatódik a vázlatos áttekintés, majd következik a 6 éve oly sokat és sokfelé idézett emlékezetes kijelentésre történő hivatkozás: 2014-ben például Orbán Viktor meghirdette, a Magyarországon épített állam egy illiberális állam, és az anyaországban ’külföldiek által fizetett politikai aktivistákkal van dolgunk”.

„A magyar–román és a magyar–magyar párbeszéd háttérbe szorulásával a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is alig talált már széket magának Tusványoson– olvashatjuk az összefoglaló újabb, Fokozatos átalakulás címet viselő következő fejezetében, melyben Irházi több esztendő magyar-magyar konfliktusokkal terhelt történéseit sűríti két lakonikus mondatba: 

„Amíg a Fidesz erdélyi kedvence a Tőkés László fémjelezte Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) létezett, addig az RMDSZ bojkottokkal, lemondott meghívásokkal igyekezett tüntetni. Később aztán a Fidesz lassan kezdte lepattintani az EMNP-t és Tőkést, miután világossá vált, hogy romániai kapcsolatrendszere a törvényhozásban, intézményi szinten csak az RMDSZ-nek van, ezért aztán fokozatosan összebútoroztak a már Kelemen Hunor vezette Szövetséggel.”

Mondandója alátámasztására Torót hívja segítségül, aki ekképp érvel: „Az RMDSZ, mint erdélyi ellenzékünk tulajdonképpen végig jelen volt a szabadegyetemeken, mert rájöttek, nem jöhetnek ki jól belőle, ha kimaradnak, hisz nekik is hoz szavazatot a tusványosi részvétel.”

Szerzőnk harmadik megszólaltatottja az RMDSZ egykori elnöke, Markó Béla, aki maga is többször volt a szabadegyetem meghívott előadója. Felelevenítve a bálványosi/ tusványosi élményeit, ő így értékeli tömören a három évtized fejlődéstörténetét: 

„A bálványosi szabadegyetem harminc év alatt sokat változott, és vitafórumból fokozatosan egyoldalú politikai erődemonstrációvá vált. Véleményem szerint nagyon is fontos kezdeményezés volt valamikor, én is szívesen vettem részt az elején többször is, hiszen egyfajta román–magyar párbeszéd helyszíne volt ez. Emlékszem, 1993-ban éppen az RMDSZ és a román ellenzék együttműködéséről tartottam kiterjedt előadást azzal a címmel, hogy Az RMDSZ és a Demokratikus Konvenció. Különböző meggyőződésű, de mindenképpen jelentős román és magyar személyiségekkel lehetett ott találkozni akkoriban. Aztán cserélődött a helyszín, és majdnem ezzel egyidejűleg a tábor jellege is.”

Azt, hogy „a magyarországi aktuálpolitika mára teljesen kiszorította a magyar–román vagy az erdélyi magyar–magyar párbeszédet, amelyet annak idején a Fidesz is meghirdetett” – Toró T. Tibor se tagadja. Szerinte a szabadegyetem sokszínűségét ennek ellenére is sikerült megőrizni. Viszont az is kitűnik szavaiból, hogy maga is elégedetlen, hiszen „számára az erdélyi magyar pártok vitája fontosabb lenne, mint a Fidesz és magyarországi ellenzéki pártok vitája a szabadegyetemen, mert az nem Tusványos sajátossága.”

Markó viszont ennél sarkosabban fogalmaz, mivel úgy látja: „a román–magyar párbeszédet a magyar–magyar vita váltotta fel.” Az érveit nem habozik bővebben is kifejteni:

„Minden évben hosszú egyeztetés előzte meg RMDSZ-elnökként a részvételemet, hiszen a táborszervezők az RMDSZ belső vagy külső ellenzékéből kerültek ki, és a magyarországi részvétel is mind egyoldalúbbá vált. Ha részt vettem egy-egy rendezvényen, próbáltuk úgy előkészíteni, hogy valamennyire mégis kiegyensúlyozott legyen a vita, például Tőkés Lászlóval.” 

Mondandóját a korábbi RMDSZ-elnök azzal egészíti ki, hogy meglátása szerint, „bár ez a magyar–magyar dialógus belterjesebb lett, mint az azt megelőző román–magyar beszélgetések, még mindig sokkal hasznosabbnak bizonyult, mint ami utána következett.” Úgy látja: „Tusnádfürdő már hosszú ideje az egyoldalú kinyilatkoztatások terepe, nincsen igazi vita, sőt, vitapartnerek sincsenek.” Ebből a látleletéből kiindulva végül megfogalmazza legfőbb aggodalmát is: „Félek, hogy ez a három évtizedes történet valamiképpen annak is analógiája, ahogyan elkezdünk – sajnos – magunkba zárkózni, és ismét partnerek nélkül maradunk a Kárpát-medencében.”

Az elmaradt szabadegyetem és diáktábor kapcsán született elemzés zárófejezete a Kifinomult kihívások alcímet kapta. Abban a jövőre remélhetőleg már megrendezhető Tusványosra tekint a 24.hu aradi munkatársa. Hasznosnak azt ítéli, hogy az esélylatolgatás ügyében előbb rákérdez Gabriel Andreescura, majd csak az ő véleménye ismertetését követően fejti ki saját álláspontját:

„Vélhetően a 2021-es Tusványost is a Fidesz tematizálja majd, habár Andreescu szerint „újra kellene indítani az eredeti bálványosi folyamatot, hogy válaszokat találjunk az új provokációkat felszínre hozó problémákra, amelyek nem olyan súlyosak, mint az 1990-esek, viszont kifinomultabbak”. A válaszokhoz viszont kevés egy, maximum két román politikai elemzőt, értelmiségit meghívni, aki vendégként sosem fog provokálni, vitát gerjeszteni. Egy Băsescu-Orbán szintű kiüléshez viszont a szervezőknek egy olyan évet kell választani, amikor egyik országban sincsenek választások.”








EZT OLVASTA MÁR?

X