A szélsőjobb kitalálta, a fideszes vezetés megcsinálta, Semjén felavatta, a város pedig pirulhat és szégyenkezhet: piros-sárga-kékre festett országzászlós Trianon emlékművel „gazdagodott” Eger augusztus 20-án

Megszólalt a héten a Magyar Narancs online kiadásában a portál egyik olvasója és az Sz. János néven tollat/billentyűt ragadó levélíró az egri trianoni országzászlós emlékmű felavatását követően arról számolt be, hogy „felejthetetlen” volt számára az idei, augusztus 20-a, az állami és nemzeti ünnep: az emlékműavató Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős kormányfő-helyettes köszöntőjében elmondta, hogy „legyen mindenki egy kis Szent István”, majd rögtön értetlenségét is kifejezte, „hogy ehhez miért kellett az emlékművet – közpénzen – román színekkel megépíteni???”

Az elmúlt hét magyarságpolitikai tárgyú írásait tallózó ezúttal nem egy, a nemzetpolitika szempontjából érdekesnek tűnő tudósítás, beszámoló, interjú, esetleg továbbgondolkodásra késztető vagy éppen vitára ingerlő publicisztika, netán egy tartalmasabbnak vélt értékelő-elemzés ismertetésére vállalkozik, hanem rendhagyó módon, két olvasói levélre kívánja a figyelmet felhívni.

A szokatlan választásunk mellett szól, hogy ezek a levelek szerintünk jelzés- és üzenetértékűek. A bárhol élő magyar honfitársaink közérzete jobb lenne, önbecsülésünkön is sokat segítene, akár irigyelhetőek is lehetnénk, meg összességében is a magyar nemzetpolitika pedig sokkal előbbre tartana, ha az államalapító nagy királyunkhoz kötődő, a legnagyobb magyar nemzeti és nem mellesleg Magyarhonban állami ünnep idején ennek a két olvasói levélnek nem kellett volna Egerben és Fóton megíródnia.

Persze megtehettük volna, hogy tudomást se veszünk róluk és inkább egyik-másik nagy ívű ünnepi megszólalásról számolunk be a héten, hiszen volt belőlük bőven, és mind-mind, töményen tartalmaztak magasztos magyarságtudat-erősítő, igen nemes gondolatokat, mának szóló országépítői „üzeneteket”.

Például értekezhettünk volna részletekre terjedően arról az ide kattintva megtekinthető 9 perc 4 másodperces, a magyarságpolitika első számú kormányzati felelőse által elmondott ünnepi beszéd olyan ihletett gondolatairól, mint „Szent István nem tűrte, hogy Magyarország része legyen a német-római császárságnak vagy a bizánci birodalom hűbérese legyen. Korábban a magyar nemzet akarata az volt, hogy nem leszünk Moszkva gyarmata, és most nem leszünk más világhatalmi központoknak sem a befolyási övezete, gyarmata, alárendelt népe. Az egri országzászló hitvallás Szent István műve mellett, az ünnep pedig alkalom arra, hogy erőt és büszkeséget merítsünk őseink példájából, és levonjuk történelmünk tanulságait. Szent István műve zseniális, mert azért hozta létre a magyar államot, hogy a magyar nemzet megmaradjon, a Szent István-i mű első fundamentuma ezért a szuverén Magyarország”

Ebben a beszédben – mint láttuk – felbukkan az egri országzászló is, amiről még szó lesz a továbbiakban. Viszont, ha már megemlítettük ezt a kobakra főnöki barackot érdemlő Szent István-i „sajátos” testamentuminterpretálást, ne feledkezzünk meg a 7 perc 34 másodperctől hallható buzdító intelemről sem: „legyünk mindannyian kis Szent Istvánok.” 

Hagyjuk most ennek a jeles férfiúnk az egri alkalmi szónoklatát, aki a héten ennél nagyobbat is tudott mondani, hisz egy tévés monológjában Darwint is helyretette és elmondta, nem ül fel olyan hóbortoknak, mint a tudomány.

Vallva, hogy „növeli, ki elfedi a bajt” térjünk vissza két olvasói levélhez. Amiről szólnak sajnos az sokkal közelebb áll a mai pannonhoni valósághoz, mint mindaz, ami a sok-sok, fennkölt gondolattal megtűzdelt ünnepi megszólalásban felfedezhető volt, melyeket oly meggyőzően adtak elő az önmaguktól is üzemszerűen meghatódni képes ügyeletes Szent István-i gondolatközvetítők. Futólag jegyeznénk meg: ezekből lett elege Föld. S. Péternek, akinek kevésbé emelkedett hangvételű, keserv-édes eheti jegyzetét, a Mit üzent nekünk Szent István?-t jó szívvel ajánljuk megismerni Ha a címre kattint az olvasó, előbb biztosan jókedvre derül, majd kissé elkomorodik.

Az egyik írás, maga a levél, bármilyen kommentár nélkül közreadva, ami a Magyar Narancs-online Vélemény rovatában látott napvilágot. A másik, a kommentált episztola mindössze egy olvasó által beküldött fotó, a készítés tényadataival kiegészítve, amelyhez az Index szerkesztője fűzött néhány megjegyzést.

Mindkettőben a közös az, hogy bennük, mint cseppben a tenger, megmutatkozik mindaz, ami a magyar nemzetpolitika számára is jóvátehetetlen kárt okoz: ma Magyarhonban, az anyaországban nagyon nagy a zavar egyes fejekben. Letűntnek remélt XX. századi rekvizitumok kerülnek elő a naftalinból, tarol a félműveltség és közben a magyar közéletet megterhelő, nemritkán azt szennyező, itt-ott az agresszív cselekvésre is kész dohos és zagyva (ez itt jelző, nem tulajdonnév!) szellemiség térnyerésének is tanúi vagyunk a Duna-Tisza közében, melynek következményei túlmutatnak az országhatáron.

Nemrég, e rovatban egy friss magyarországi közvélemény-kutatásról szólva irtunk a fiatal magyar fejekben eluralkodni látszó káoszról és arról, hova vezetett a nemzeti emlékezetnek a politika szolgálóleányává történő silányítása, a mindeneket belepő, mocsárba taszító, tort ülő műveletlenség. Akkor úgy hittük, lejjebb már nem lehet adni. Most, Szent István napján kiderült: lehet. És a szellemi zuhanórepülés nem korosztályfüggő.

Mielőtt közreadnánk Sz. János, a Magyar Narancs online olvasójának levelét, amelyből kiderül, – amint az az általa beküldött, illusztrációként is közölt – fotó bizonyítja: Egerben a Szent István-napi állami ünnepen országzászlós trianoni emlékművet avattak és remek érzékkel az „Kelet/Erdély; Észak/Felvidék, Kárpátalja; Nyugat/Őrvidék; Dél/Délvidék” emlékjeleket román nemzeti színekkel „ékesítették”, lássuk az előzményeket.

1936. június elején, pünkösd első napján az országzászló mozgalom megálmodója és létrehívója, „a megalkuvás nélküli magyar”, Urmánczy Nándor, az „Erkélyes Országzászló Nagy Bizottság elnöke” impozáns ünnepi külsőségek között avatta fel a közadakozásból állított egri országzászlós trianoni emlékművet.

Néhány idézet az akkori beszédéből, melyeket az Eger című helyi lap 1936. június 9-i száma örökített meg: „Ez az országzászló az irredenta gondolat oltára.”; „De ha üt az óra, folytatjuk a harcot, mert ez a nemzet soha nem volt kishitű és pipogya.”; „Ne  áltassuk magunkat, mert határainkat nem fogjuk tudni békés úton visszaszerezni.”; "Tedd hatalmassá szívünkben a leszámolás vágyát, hogy elérkezzék minél előbb Nagymagyarország."

1936 pünkösdjén az irredenta dzsembori Egerben tökéletesre sikeredett: „Az egyházak, hatóságok, hivatalok, társadalmi egyesületek, iskolák, az ózdi, debreceni, miskolci, gyöngyösi és káli frontharcos szervezetek alakulatainak, valamint az ország minden részéből összegyűlt, mintegy 10 ezernyi fős közönség jelenlétében” avatták fel az emlékművet, amely hivatott volt hirdetni „a trianoni megcsonkított magyarság fájdalmát, de a mű fölött égre magasodó háromszínű zászló mindennél erősebb hitünket lengeti a feltámadásban.”

Lenyúlva a Jobbik országzászló projektjét is, a második világháborút követően lerombolt országzászlós trianoni emlékművet Eger fideszes közgyűlése közpénzből most rekonstruálta. (Az eredeti ötletgazda a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom egyik helyi képviselője volt, utóbb a Jobbik egri elnöke próbált nekiveselkedni az emlékműállításnak, de kormánypárti városvezetés beelőzött és kisajátította az országzászló felállításának tervét.)

2014-ben, Szent István napján a nosztalgiázók dzsemborija Egerben, a 78 évvel ezelőttivel ellentétben, mi tagadás, tökéletlenre sikeredett. No, nem azért mert ne lett volna most is meg biodíszletként az első világháborús egyenruhás magyar frontharcos. Igaz nem volt egy „főcsoportnyi”, mint volt 36-ban, most csupán egyetlen példányra futotta.

Nem azért, mert ne lett volna most is „művészi betét”. Ha nem is volt olyan „mélyhatású szavalat", mint egykor a Heykál Béla joghallgatóé, de most is összejött az alkalomhoz illő, nemzetitudat-lelkesítő, trianoni országzászlóhoz illő művészi produkció: elhangzott a Kádár-korszak bálványának, Máté Péternek az 1982-es, rendszerbarát Hazám slágere (állítólag a pártközpontban díjazták a szöveget, főleg az „utcák ívfény gyöngysorát,/a mezők szorgos illatát,/a jövőd szabad, szép szavát,/jelented, ó, hazám” részét – a teljes szöveg itt elérhető) Keresztes Ildikósított változatban. (Csak kérdezzük: vajon tudták-e a trianoni országzászló állítók, hogy ez a dal volt az MSZP-t, az Együtt-et, a PM-et, a DK-t és a liberálisokat tömörítő ellenzéki választási szövetség kampánydala?!)

És nem azért, mert ne lettek volna akkor is, meg most is, szívhez szóló szép beszédek meg nem lett volna meg a kanonoki áldás is.

Most az egri Országzászló, Hármashalom és Kettőskereszt emlék-együttesének helyreállítására létrejött Egri Országzászló- és Emlékhely Bizottsága (a szervezet tevékenységéről az olvasó sokat megtudhat, ha ide kattint, így például azt is, hogy miként sikerült a Hármashalom kialakítása „a magyar Szent Korona Országainak területéről összegyűjtött és megszentelt földdel”) alaposan elszúrta. A „nem, nem soha"-világát nosztalgiázók Maroshévíz szülöttjére, az irredentizmus prófétájára, Urmánczy Nándorra is képesek voltak szégyent hozni, hiszen piros-sárga-kékre festették az elcsatolt részeket szimbolizáló emlékjeleket.

Jut eszünkbe, 2011 szeptemberében Kövér László házelnök avatta fel a Maroshévizen a templomkertben Urmánczy szobrát. Akkor e közjogi méltóság jelenlétének üzenetértékét kevesen kívánták felismerni. Inkább annak tulajdonították e fellépést, hogy a Kövér-jelenlét a város másik nagy magyar szülöttjének, az Országház elnöki kabinetje vezetőjének tudható be, aki az Urmáncy-díjat is megkapta, hisz „sokat tett és tesz szülővárosa magyarságáért, az Urmánczy-emlék megmaradásáért, nagy szerepe van abban, hogy a városban Urmánczy Nándor-szobor áll.”

Pedig Fráter Olivér, a Szász Jenő-féle Nemzetstratégiai Kutatóintézet mai elnökhelyettese, a Nyírő újratemetés teljhatalmú országgyűlési megbízottja akkor, a Magyar Hírlapban megjelent cikkében megírta: Az Urmánczy Nándor Egyesület által kezdeményezett szoborállításnak különös jelentőséget ad, hogy a szobor felavatásán Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke is megjelent, ezáltal is kifejezve, hogy van Magyarországon olyan elvi és ideológiai meggyőződés, amely felvállalja Urmánczy Nándor szellemi örökségét.”

Hogy mit jelent a XXI. századelőn felvállalni Urmánczy szellemi örökségét, ahhoz csupán egyetlen adalékkal szolgálunk. Idézzük Urmánczy „hazafiasságtól égő nemes koponyájából kiröppent” jelmondatát: „A mi országunk a Kárpátok országa, Nagy-Magyarország. 896-ban alapította Árpád fejedelem, fennmarad a világ végezetéig.”

Viszont bizonyára nem tévedünk azt állítva a román trikolór színeivel díszített, most újraavatott trianoni emlékmű állítóiról, hogy ugyan vallhatják magukat ennek a számunkra nem túl rokonszenves szellemi örökség vállalóinak, de ezek szerint Urmánczyt soha nem olvastak, róla jottányit se tudnak. Mert, ha nem így lenne, az alábbi, Semjén Zsolt: Legyél te is Szent István!-levél soha nem született volna meg 2014. augusztus 20-án:

„Két ciklus után mindenki leereszt egy kicsit, no de ilyen mélyre??”

T. Szerkesztőség, a mai napon adták át az egri Országzászló emlékművet, Semjén Zs. miniszterelnök-helyettes a megnyitóban azt mondta, hogy legyen mindenki egy kis Szent István. No de ehhez miért kellett az emlékművet – közpénzen – román nemzeti színekkel megépíteni??? Ide erdélyi rokont csak erőszakkal és rendőri kísérettel lehet majd elhozni. Hiába, ilyen egy igazi kereszténydemokrata polgármesteri munka Egerben, két ciklus után mindenki leereszt egy kicsit, no de ilyen mélyre??”

„Rossz” Károlyi szobrot öntöttek le vörös festékkel Fóton

Megszólalt a héten egy olvasói levél nyomán az Index és arról számolt be, hogy gróf Károlyi Istvánnak Fóton, az augusztus 20-i nemzeti ünnepen felállított szobrát ismeretlen vandálok az avatóünnepség éjjelén vörös festékkel öntötték le. Minden jel arra mutat, hogy a város és az ország emlékezetre méltó nagy fia előtt tisztelgő alkotás annak a hecckampánynak az áldozata lett, ami Károlyi Mihály, az 1918-as „őszirózsás forradalom” vitatott megítélésű vezéralakja ellen folyik ma Magyarországon, akinek a Kossuth térről nemrég eltávolított szobrát is, már többször, hasonló módon meggyalázták.

Károlyi-szobor? Akkor öntsük le vörös festékkel! címmel adta hírül az Index augusztus 22-én egy olvasó által beküldött fotó alapján egy alig négymondatos jegyzetet. A vandál tett, a csak „ha Károlyi, akkor vörös festéket rá”-felfogás szerint gondolkodni képes szoborgyalázók bornírtsága hatalmas visszhangot kapott a magyarországi sajtóban és nem volt vita abban sem a legkülönfélébb orgánumok között, hogy amint azt egy másik portálon olvashattuk:„a történelmi emlékezetünkért oly fáradhatatlanul harcolók történelmi ismereteit még a talapzaton található évszámok sem ingatták meg.”

Ha van tökéletes látlelet a mai magyar valóság árnyoldaláról meg arról, hogy hova vezethet a politika generálta gyűlöletkeltés és miként hódít Magyarhonban a félműveltség, ha van tökéletes bizonyítvány az elhibázott történelemoktatásról, az elsilányított oktatás- és művelődéspolitikáról, az egyes – és nem kevés – fejekben uralkodó, általunk már sokszor, e cikkben is, kárhoztatott káoszról, akkor ez a vandál tett és a róla szóló négy mondat az. Az idősebb marosvásárhelyiek a tudói és megmondhatói, hogy miként tették tűvé a várost 1990 márciusában a beözönlő hodáki és libánfalvi részeg román parasztok a két Bolyait keresve, hogy Sütő Andráshoz hasonlóan megleckéztessék őket. Mára a fótiaknak sikerült „felnőni” a „fekete március” fejszés-husángos martalócaihoz. Sajnos igaz ez, még akkor is, ha a majd’ 19 ezer ma Fóton élő lakos legtöbbjének ehhez a barbár tetthez semmi köze és ők valóban a várost egykor felvirágoztató elődöt tisztelik és ezért állítottak neki szobrot. Mert a szégyen, sajnos, immár rájuk is vetül.

Eddig Fótról Vörösmarty, Deák, Kossuth, Ybl Miklós meg a Szent István Rendet a közösség szolgálatáért méltán elnyerő mecénás gróf, Károlyi István juthatott eszünkbe, akinek a nemes bőkezűsége a nemzeti, vallásos és jótékonysági ügyek pártolásában nem ismert határt és persze a neki köszönhető a fóti Gyermekváros meg a csodálatos ottani park is. Ezután viszont Fótról már más is eszünkbe kell jusson: a település neve hallatán a vandalizmus és a csőcselék-indulat is kényszerűen felötlik majd bennünk.

Fót 2014. augusztus 22 óta sajnos mást is üzen nekünk. mint a tiszteletre méltó, ott élő vagy ott megforduló nagyjaink nevét és mindazt, ami hozzájuk köthető. Sajnos Fót egyfajta szimbóluma lesz az alpáriságnak meg a tahóságnak, ahol aligha a vandalizmus áll a háttérben, sokkal valószínűbb a gyűlölködő fél analfabéták mélységes tudatlansága. Nekik elég volt a Károlyi név és rögtön léptek.  Aligha tudhatták, hisz semmit se tudnak, amit kellene, hogy a XVIII. század legvégén, 1897-ben született és 1881-es halálakor az egész ország által méltán meggyászolt nagy magyar hazafi és mecénás, gróf Károlyi István, a mára hecckampányok és szoborgyalázások célpontjává lett ’918-919-es köztársasági elnöknek anyai ági dédapja volt.

Négy éve Zagyva György Gyula, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom volt elnöke, ma „társvezetője”, a Jobbik országgyűlési képviselőjeként kipát rakott a Kossuth téren Károly Mihály szobrának fejére és követelte a jobbikos főkorifeusokkal, Vona Gáborral, Gaudi-Nagy Tamással, Volner Jánossal együtt Károlyi Mihály szobrának eltávolítását. Követelésük mára meghallgatásra talált.

Nem túlzás azt állítani, hogy a fóti szoborrongáláshoz vezető út innen eredeztethető. Ha már a budapesti Kossuth térről Siófokra „száműzött” Károlyi Mihálynak, a „vörös grófnak” két éve csak fehér zománcfesték „jutott ki”  mivel a Károlyi névvel csak hazaáruló lehet valaki, Fóton most a szoboravatás utáni éjjelen már futotta vörös festékre is.

Mielőtt közreadnánk az Index cikkét talán nem fölösleges, ha elmondjuk, hogy kit is néztek Károlyi Mihálynak augusztus 20-a éjjelén a fóti csatornatöltelékek. Persze ettől nem reméljük, hogy a maszol olvasottsága az ő körükben megnő. De hátha Újpesten, ahol a városalapító születésének bicentenáriumán, 1997-ben szobrot állítottak már a tiszteletére, esetleg olvassák a maszolt, esetleg a festékárusok. Ott ugyanis a Gróf Károlyi István szobor ma még ép.

A most Fóton szobrot kapott gróf Károlyi István, aki fiatal jogászként és katonatisztként a császári udvar diplomatája lett Párizsban és első felesége révén, aki Polignac herceg miniszterelnök sógorasszonya volt, a francia udvari és kormánykörök ismert és kedvelt személyisége volt. Hazatérése után a Széchenyi István köréhez csatlakozott. Az 1838-as nagy pesti árvíz után, hogy a város lakóin segítsen, különböző kedvezményekkel ösztönözte a Duna melletti területen való letelepedést és 1840-ben Új-Megyer néven megalapította Újpestet.

1840 után néhány évig Olaszországban élt, onnan lett 20 000 forintos adományával Széchenyi a Magyar Tudós Társaságának, a tudományos akadémiának egyik alapítója. Úgyszintén alapítóként segítette az Országos Magyar Gazdasági Egyesület létrejöttét. Utóbb pedig elvállalta a pestmegyei gazdasági egyletnek az elnökségét is.

A szabadságharcban való részvételéért (saját pénzén huszárezredet állított fel, amely a nevét viselte és elvállalta Pest vármegye főispáni tisztét is) 1849-ben Ferencz József parancsára letartóztatták. Előbb Batthyány Lajos miniszterelnökkel együtt Leibachban, Olmützben és a pesti Újépületben raboskodott, majd a haditörvényszéki ítéletet követően Therezienstatdtban volt elzárva. 1850-re szabadságát visszanyerte ugyan, de ennek ára 100.000 forint pénzbírság volt.

A habsburgi önkény éveiben Fótra vonult vissza és közéleti tevékenysége a mecenatúrában merült ki. A kiegyezés után visszakapta a főispáni címet, melyet haláláig viselt. Ferencz József felismerte, hogy mit jelent a magyarok számára gróf Károlyi István személye és azt az ellenfelet, akit korábban börtönbe záratott, ’67-után a kegyeivel halmozott el. Gödöllői tartózkodásai idején többször meglátogatta, 1871-ben belső titkos tanácsosává nevezte ki, sőt a 80. születésnapján, Fóton sajátkezüleg adta át neki a Szent István-rend nagykeresztjét. Halála után Erzsébet királyné személyesen tette le a fóti Ybl-templom sírboltjában a koporsójára, mint korábban Deáknak is megtette, az elismerés és a kegyelet koszorúját.

Íme, az Index cikke:

„Festékkel öntötték le Károlyi István 20-án avatott szobrát Fóton. Állítólag tegnap este, én ma reggel láttam” – küldte be olvasónk a képet, ami az emberi ostobaság csodás pillanatképe. Már az se normális, hogy Károlyi Mihály szobrának vörössel leöntése olyan rutinná vált sokaknak, mint egyszeri miniszternek a bármilyen-dolog-érdeklődve-megtekintése. De az már tényleg a világ barma, aki nem tudja – a szobor talapzatán lévő dátum ellenére sem –, hogy ez a Károlyi nem az a Károlyi. Hanem egy bő száz évvel korábban élt főispán, akadémikus, Újpest alapítója, aki 1848-ban a fóti nemzetőrök kiképzését is magára vállalta, majd megépíttette a fóti kastélyt, illetve Ybl Miklóssal a fóti templomot és kriptát.”