Duray Miklós „belecsapott a lecsóba”: a komáromi MKP-Híd összefogás választási kudarca őt kifejezetten örömmel tölti el, mert az „a huszonötéve várt jó példa”

Megszólalt a héten Duray Miklós és a szombati szlovákiai helyi önkormányzati választások másnapján, a Felvidék.má-ban közreadott, Érték vagy érdek uralkodott el 2014-ben a szlovákiai helyhatósági választáson című, meghökkentő megfogalmazásoktól sem visszariadva gyorselemez, majd kijelenti: a komáromi MKP-Híd közös jelöltjének alulmaradása egy független jelölttel szemben valójában üzenetértékű győzelem. Kárhoztatja a Magyar Közösség Pártját (MKP), mert az „behódolt a komáromi Most-híd diverzánsainak”, megfogalmazza most, a MÁÉRT-értekezlet előestéjén, hogy „leginkább az MKP-ban kell nagy söprést végrehajtani” és odapörköl nemcsak Berényi Józseféknek, hanem a magyar nemzetpolitika mai budapesti illetékeseinek is: „nagy baj, hogy ebbe belesodorták Magyarország miniszterelnökét is, akinek láthatóan rossz tanácsadói vannak.”    

A november 15-én megtartott szlovákiai helyhatósági választásokon, ahogy ezt már megszokhattuk a hasonló jellegű megmérettetéseket követően a bárhonnani pártpolitikusoktól, a felvidéki két, magyar szimpatizánsok támogatását élvező párt elnöke, Berényi József és Bugár Béla is, az általuk vezetett pártok választási eredményeit hatalmas győzelemként ünnepelte. Ezúttal azonban ők nem túloztak. Az MKP és a Híd-Most vezetőjének elégedettsége jogos, hiszen a választások ugyan hoztak számukra hideget és meleget is egyaránt, de összességében mindkét párt jobban teljesített, mint amennyire ez várható volt.

A szlovákiai magyarok, akárcsak a többségi szlovákok, nagyobb arányban vettek részt a mostani helyhatósági választásokon, mint a tavaly novemberi, Szlovákiában külön eljárás keretében megrendezett megyei vagy pedig az idén májusban tartott EP-választásokon. A magasabb részvétel (az arány a Szlovákiában kimagaslónak számító 48,34 százalékos volt) azt mutatta, hogy az ország polgárai számára a helyi önkormányzatok összetétele, a polgármester kiléte sokkal fontosabb bárminél, hiszen ott – nem úgy, mint például a Dunától délre, ahol az erőszakos központosítással a történelem kerekét mostanában visszafordítani igyekszik a hatalom – helyi szinten dőlnek el az emberek mindennapjait befolyásoló döntések.

Az MKP annak ellenére, hogy nem parlamenti párt, országos viszonylatban a harmadik legeredményesebb erővé lépett elő, Dél-Szlovákiában pedig a legerősebb pártnak bizonyult. Árnyalja viszont a kedvező képet az, amint arra egy, az MKP sikereit amúgy nagyra értékelő szlovák politikai elemző rámutatott, hogy „Dél-Szlovákiában, ahol azelőtt leginkább az MKP tarolt, most a függetlenek vitték el a pálmát.” Ugyanő figyelmeztetett arra is, és szavaira távolról sem csak Szlovákiában kellene odafigyelni: „A politika nem függetlenedik és ez nem jó irány, de ez a politikusok hibája, akik nem nevelték ki a további politikusgenerációt.”

A Berényi József vezette magyar párt 107 polgármesteri posztot szerzett, köztük a Csallóköz központjának számító Dunaszerdahelyen és 1151 önkormányzati képviselőt juttatott a képviselőtestületekbe. Ehhez hozzá kell adnunk további 45 koalíciós és 57 független polgármester győzelmét, akik az MKP támogatásával lettek településvezetők. Így a mérleg még pozitívabb, hiszen így 208 önkormányzat élére került olyasvalaki, akinek győzelmét a felvidéki magyar párt segítette elő.

Az MKP elnöke a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet konferenciáján, hétfőn maga is úgy értékelte, hogy az önkormányzati a legközvetlenebb választás, hiszen a választópolgárok személyesen ismerik a jelölteket, s ilyen szempontból ez a legnagyobb megmérettetés egy párt számára. Az MKP komoly győzelmeként értékelte a párt jelöltjének győzelmét Dunaszerdahelyen, Somorján és Ógyallán, ugyanakkor beismerte a nagy kudarcokat is, hiszen elvesztették Szepsit, Nagymegyert és bekövetkezett a senki által nem várt „bombameglepetés” Komáromban: a magyar-magyar összefogás közös jelöltjét legyőzte egy független polgármester aspiráns.

Utóbbi vereség (Komáromban a volt MKP-s, jelenleg függetlenként ringbe szálló Stubendek László győzött) az MKP és egyben a Híd-Most által is most elszenvedett legnagyobb pofon, hiszen itt, mint Berényi megfogalmazta: tesztként működhetett volna a két párt együttműködése. Tegyük rögtön hozzá: a teszt másutt viszont sikeres volt, hiszen az MKP és a Híd-Most koalíciója máshol összesen 30 polgármesteri tisztséget eredményezett.

Berényi a budapesti megszólalásában külön kitért a független polgármesterek magas számának kérdésére (függetlenül indulva országosan 1104-en szereztek polgármesteri tisztséget), amelynek szerinte két oka volt. Az egyik a Fico párt kliensi rendszerének minden pártot sújtó következménye, azaz a polgármestereket a választópolgárok általában hovatartozásuk alapján támogatják. A másik ok szerinte az, hogy Magyarországhoz hasonlóan, éles és konfrontatív a szlovákiai belpolitika. Sokkal célravezetőbb volt akár felfüggesztett párttagsággal függetlenként fellépni, mert sok szempontból tehermentesítette magát egy jelölt, ha nem pártszínekben, hanem függetlenként indult.

A Híd-Most vegyespárt mérlege szintén pozitívan alakult. A Bugár Béla által irányított párt közvetlen támogatásával 173, támogatott függetlenként pedig további 46 polgármesterjelölt volt sikeres, önállóan pedig 829 önkormányzati képviselőt juttatott be a helyi képviselőtestületekbe. Ezek a számok, melyeket kiegészítenek a koalíciós képviselőjelöltek vagy a függetlenként támogatottak (ezek pontos számáról nem szóltak a híradások) egyértelműen tanúsítják: a vegyespárt lényegesen jobb eredményt ért el, mint nem sokkal a párt létrejötte utáni előző helyhatósági választásokkor.

„A párt Pozsonyban is megerősödött. Polgármesterünket újraválasztották Rozsnyón, és sikeresek voltunk Királyhelmecen is. Párkányban, Füleken, Érsekújvárban és Nagymegyeren általunk támogatott független polgármesterjelöltek futottak be” – nyilatkozta Bugár a választásokat követően. A párt választási eredményei számára azt bizonyították, hogy „megvetették lábukat Dél-Szlovákiában", hisz több a polgármesterük, mint volt eddig. „Ők vagy a mi jelöltjeink voltak, vagy függetlenként élvezték a támogatásunkat, és sikeresek voltak" – fogalmazott. Emellett kiemelte a Híd-Most által is támogatott eperjesi jobboldali koalíciós jelölt sikeres szereplését és külön kitért a szövetségi politikájuk eredményességét igazoló konkrétumokra is.

Örömét fejezte ki, hogy a választásokon sikeresen szerepeltek a párttal együttműködő különböző szervezetek is. „Nagyon örülök annak, hogy a IUVEN ifjúsági szervezet jelöltjei most első alkalommal kerültek be képviselőtestületekbe és a PURT roma szervezet jelöltjei kifejezetten sikeresek voltak – a PURT elnöke Rimaszécs polgármestere lett” – mondta el az eredmények közzététele után Bugár.

Akárcsak Berényi, a Híd-Most elnöke sem akart kozmetikázni és nem tagadta, hogy árnyék is vetül a jó eredményekre. „A lehetőségeinkhez és ahhoz képest, hogy a független jelöltek száma nőtt, kihoztuk ebből a választásból a maximumot, de ez nem jelenti azt, hogy minden rendben van. Több helyen is megoldásokat kell keresni, a párton belül foglalkozni kell azzal, hogy hol kell erősítenünk, hol lenne szükség komolyabb változtatásokra" – mondta el és külön kitért a komáromi fiaskóra is: „Komárom tanulsága az, hogy az emberek azt követően, hogy itt négy-öt évig mindenféle kemény támadások, pocskondiázások voltak, nem hitték el, hogy őszinte az együttműködés szándéka, tehát azt kell, hogy mondjam: az MKP-val való koalíció sikertelen volt.”

Amint az eddigiekből is kitűnik a Komáromban frissen kialakult helyzet, az hogy elbukott az MKP és a Híd-Most közös jelöltje Czíria Attila a független Stubendek Lászlóval szemben és csupán a város összlakosságának 33,5 százalékát kitevő szlovákok meglepő passzivitásának köszönhetően nem sikerült megismételni a négy év előtti „magyar fegyvertényt”, azt, hogy a magyar választók szavazatainak megoszlása miatt, mint 2010 novemberéhez hasonlóan, ismét  szlovák nemzetiségű polgármestere legyen a városnak, a felvidéki magyar közvélemény számára negyedik napja központi kérdés és minden bizonnyal még sokáig az lesz.

A magyar többségű Komárom, (a magyarok aránya a legutóbbi népszámláláson 53,8 százalék volt) Jókai, Lehár és Selye szülőhelye, Klapka tábornok és a katonáinak vitézségét jelképpé nemesítő város, ahol, mint e rovatban korábban már szóltunk, a szlovákiai magyarság állami egyeteme és Szlovákia legnagyobb diáklétszámmal büszkélkedő magyar gimnáziuma működik, szimbolikus hely a felvidéki nemzettársainknak, de nemcsak nekik. Így válik érthetővé, miért is tulajdonítottak oly nagy jelentőséget annak, hogy ki irányíthatja az elkövetkezendőkben a várost, hogyan néz ki a következő évek helyi képviselőtestülete és képes lesz-e az itteni magyar-magyar együttműködés kovásza lenni a nagyobb léptékű egymásra találásnak, a sokak által óhajtott felvidéki magyar kiegyezésnek.

Mint láthattuk ez a teszt most Komáromban nem volt sikeres. Viszont az MKP és a Most-Híd koalíciója 30 helyen jól működött. Talán ez elgondolkoztatja a váratlan hidegzuhany után e közösség pártjainak vezetőit, akiknek elnökei most elbizonytalanodni tűnnek a választások utáni első pillanatokban a jövőt illetően és rádöbbennek arra: az együttműködésnek a helyi önkormányzatok szintjén legalábbis, nincs alternatívája. A kedvezőtlen demográfiai viszonyok alakulása remélhetőleg nagyobb eséllyel esnek latba, mint a személyes ambíciók.

Az el nem kerülhető későbbi higgadt elemzések remélhetőleg ugyanerre a következtetésre jutnak és a komáromi kedvezőtlen fordulatot is sikerül majd a „helyén kezelni”. Mert igaz ugyan, hogy Komáromban valóban egy üzenetértékkel felérő fejlemény történt, de nem úgy, ahogyan azt egyes károgásban élenjárók láttatni szeretnék. Csupán annyi történt, amit Tokár Géza politológus, a szlovákiai magyar szervezetek egyeztető fórumának a Szlovákiai Magyar Kerekasztalnak a szóvivője fogalmazott meg: „Bebizonyosodott, hogy Stubendek László népszerűsége és hitele nagyobb, mint az MKP–Most-Híd koalícióé."

Ugyanő vélekedett az általános szlovákiai összkép, a független jelöltek trenddé váló térnyerése láttán: „Összességében ez örvendetes tény, mert azt mutatja, hogy a pártpolitika nem itatja át teljes egészében a közigazgatást, az önkormányzatokat. Sok jelölt azonban csak formailag független, de látni kell, hogy a helyhatósági választások az induló jelöltek személyéről szólnak, nem a pártpolitikáról, kivéve persze a nagyvárosokat.”

Duray Miklós az Érték vagy érdek uralkodott el 2014-ben a szlovákiai helyhatósági választáson? címmel közreadott, az eredmények megismerését követően néhány órával később megírt gyorselemzésében hasonló következtetésekre jut, bár nála a legnagyobb városnak, a fővárosnak a példázata révén jut el cikkének szerintünk legfontosabb megállapításához: „A helyi politikában háttérbe kell szorítani a pártpolitikát. Az értékrendi szemléletet kell előtérbe helyezni, és ehhez kell felsorakoztatni a politikai pártok támogatását.”

Ő a Pozsonyban történteket állítja párhuzamba a komáromi MKP-Híd-Most fiaskóval és a két nagy meglepetés összevetésével igyekszik az értékelése címében felvetett érték vagy érdek mentén konzekvenciákat levonni.

„A szlovákiai helyhatósági választások egyik meglepetését Pozsony főpolgármester választása jelentette. Három esélyes jelölt versengett. A közvélemény kutatások szerint Milan Kňažko volt az első számú esélyes, aki ebben az évben a rendszerváltozás veteránjaként lépett másodszor választási ringbe. A pozsonyi főpolgármester választáson Milan Ftáčnikkal szállt szembe, miután tavasszal a köztársasági elnökválasztáson visszalépett Andrej Kiska, megválasztott elnök javára. A főpolgármesteri választáson kitartott az utolsó pillanatig, mindhiába.

Mindkettőjük ambícióját egy új ember írta felül, Ivo Nesrovnal, aki azzal dicsekedett, hogy a kampányát, tehát annak költségeit is saját zsebéből fedezi. Akárcsak Kiska, az államfő. Ez új jelenség, vagy azt jelenti, hogy Szlovákiában kialakult azon gazdag emberek rétege, akik jókedvükből törhetnek közhatalmi tisztségek elnyerésére, pártok ellenében?

Ehhez a pozsonyi helyzethez hasonlítható a komáromi. A pártok egymással szemben állították polgármesterjelöltjeiket. Nem nevezem meg őket, hiszen a mulandóság a jövőjük. De volt egy kivétel, a komáromi polgárok jelöltje: Stubendek László.”

Úgy véli, hiba volt nem a város alpolgármesteri tisztségét már 1993-tól 1998-ig betöltő 62 éves mérnököt, az MKP komáromi alapszervezetének korábbi elnökét, a „legnépszerűbb komáromit” jelölni, akit sem a helyi MKP, sem pedig a Most-Híd nem akart elfogadni, mert úgymond felülírta volna eddigi elképzeléseiket.

A Durayra jellemző keresetlen szókimondás a következőkben már indulatokat is elárul: a felvidéki és magyarországi sajtó által korábban reményekre feljogosító és mindenki által üdvözölt közös MKP-Híd-Most fellépést, most, hogy a végkifejlet nyomán már könnyű bölcsnek lenni,  így sommázza a szeptemberi kiegyezést szentesítő döntést: „Ezt akár egy politikai maffiózó szerződésnek tekinthetnénk, de mégsem az, mert az MKP bizonyult gyengébbnek a Most-Híddal szemben. Az MKP behódolt a komáromi Most-Híd diverzánsainak. Szerencsére a komáromi polgárok legyőzték őket, ami azt jelenti, hogy át kell rendezni a pártok sorait.”

Némi kutakodást végeztünk a szlovákiai magyar sajtóban, hisz szerettünk volna nyomára bukkani annak, hogy a most  oly egyértelműen precíz diagnózist megfogalmazó Duray Miklós előre látta-e, amít most oly meggyöződésssel állít. Figyelmezetett-e már korábban a téves döntés lehetséges következményeire? Sajnos ilyen tartalmú figyelmeztetésre nem bukkantunk. Inkább csak azzal találkoztunk, hogy a kampányidőszakban az érdeklődésének homlokterében a  Szász Jenő-féle Nemzetstratégia Kutatóintézet Kárpát-haza fejlesztési konferenciái álltak. Ezeken viszont más volt az értekezések tárgya: a nemzetpolitika fogalmáról és annak legújabb kori kihívásairól tartott „mélyreható előadásokkal" igyekszik legitimálni ennek a vitatott intézménynek a létjogosultságát.  Pedig ő mindig szól, ha úgy érzi szólnia kell és nem vádolható azzal, hogy véleményét véka alá rejti, még akkor sem, ha ennek következményei vannak.

E sikeretelen keresgélésünk nyomán egy gyermekkori emlék idéződőtt fel bennünk. Egy, a viszontagságos XX. századot megélt bonchidai falubélink, egy parasztember, aki sokat mesélt hajdan az általa megtapasztaltakról és mi gyerekek, mindig szívesen hallgattuk őt és tanultunk is tőle, gyakran ismételgette rezignáltan: „Háború után születnek a hősök”.

A következő megmondóemberi szavak viszont már messzebbre mennek, valóságos valóságos hadüzenettel érnek fel. Duray „belecsap a lecsóba” és fejeket követel. Nem csak helyi szinten és nemcsak azokét, akik „behódoltak a komáromi Most-Híd diverzánsainak.” A célpont maga Berényi, a pártelnök lesz, aki szerinte a komáromi kompromisszumkötéssel megvezette a magyar miniszterelnököt, Orbán Viktort is De megkapják a magukét a mai magyar kormányzat nemzetpolitikai illetékesei is:

„Leginkább az MKP-ban kell nagy söprést végrehajtani. Nagy baj, hogy ebbe belesodorták Magyarország miniszterelnökét is, akinek láthatóan rossz tanácsadói vannak. A nemzetpolitika ugyanis nem pártpolitika.”

A „nemzetpolitika ugyanis nem pártpolitika” kijelentéssel maradéktalanul egyetértünk, de a kinyilatkoztatás  – mint látható – sajnos egyebet is tartalmaz. Ez és így, most, alig két nappal az idei MÁÉRT-ülés előtt sokkal többről szól, mint a komáromi választásról, ahol bármennyire is tanulságos a történet, mindenekelőtt a komáromi magyaroknak. Ott csak annak voltunk tanúi, hogy egy kísérlet nem bizonyult sikeresnek. Mindössze csak annyi történt, hogy szombaton 3877 választópolgár Stubendek Lászlóra voksolt és 3047 pedig Czíria Atillára.

A „megvezetés” kapcsán pedig el kell mondanunk, hogy az MKP szövetségesének, a Fidesznek elnökét, a magyar miniszterelnököt kárhoztatni azért, hogy támogatott egy legitim külhoni magyar döntést, még ha ezt olyan „óvatosan” is teszi Duray Miklós a „jó a király, de rosszak a tanácsadói”-féle megmagyarázással, igaztalan, sőt sértő.

Orbán Viktor most azt tette, amit korábban Erdélyben vagy Kárpátalján sajnos nem, és ezért rá okkal is nehezményeztek. Ezúttal viszont „tette a dolgát”. Nemcsak megelégedéssel fogadta a reményekre jogosító felvidéki magyar összefogási törekvést, hanem találkozni is akart az MKP és a Híd-Most közös jelöltjével, hogy ezzel erkölcsi-politikai támogatásáról biztosítsa az MKP és a Híd-Most közös komáromi polgármesterjelöltjét.

Ennek előzményei is voltak. Nem máshol, éppen a Felvidék.mában olvashattuk, hogy október elején pozsonyi hivatalos látogatása során Magyarország újonnan kinevezett külügyminisztere, Szíjjártó Péter látogatást tett az MKP székházában is, ahol tárgyalást folytatott az MKP vezetőivel. A tudósítás szerint: „Szíjjártó Péter Pozsonyban megbeszélést folytatott Czíria Attila MKP-elnökségi taggal is, aki az MKP és a Most-Híd komáromi koalíciójának jelöltje. A komáromi születésű magyar külügyminiszter ezzel kapcsolatban személyes véleményét is megfogalmazta, miszerint örül az együttműködésnek, és bízik abban, hogy ennek eredményeként magyar polgármester lesz Komáromban.”

A szlovákiai helyhatósági választási kampány záró szakaszában, november 3-án Orbán Viktor miniszterelnök budapesti irodájában fogadta Czíria Attilát, a felvidéki Magyar Közösség Pártja és a Most-Híd közös révkomáromi polgármesterjelöltjét, valamint Berényi József MKP-elnököt, és amint azt Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-vel közölte: „a kormányfő üdvözölte, hogy Komáromban megvalósult a két párt összefogása, és támogatását fejezte ki a jelöltnek.” A találkozón a magyar kormányfő a vendégeinek kifejtette: „a felvidéki magyar identitás megőrzését szolgáló intézmények továbbra is számíthatnak a magyar kormány támogatására, beleértve a szükséges anyagi források biztosítását is.”

Ha nem ezt teszi, akkor lehetne őt valóban elmarasztalni és az állítólagos „rossz tanácsadókat” bírálni. Csak kérdeznénk, így a MÁÉRT előestéjén, kik lennének ők? Berényi József? Semjén Zsolt? Potápi Árpád János? Wetzel Tamás? Netán Szíjjártó Péter?

„Komáromban Stubendek László lett a polgármester. Ez így jó, nagy baj lett volna, ha másként történik. Komárom a huszonötéve várt jó példa. ” – írja cikkében Duray Miklós és állítással akár egyet is érthetnénk, ha mögötte nem sejlene fel az, hogy csak a helyi viszonyokat ismerők által érthető, most kudarcot hozó döntésből a szerző mire is kíván következtetni: ellenez bármilyen közeledést az MKP és a Híd-Most között, annak ellenére, hogy a szlovákiai magyarok e két párt egyikével vagy másikával rokonszenveznek.

A szóbahozott hétfői budapesti konferencián Berényi József egy kérdésre válaszolva nem tagadta, Duray Miklós számára nem kifejezetten „szívügy” a két párt közeledése és, – ezt már mi tesszük hozzá, olykor szenvedélyes hangvételű írásainak ismeretében – hogy sajnos nem híve a szlovákiai magyar-magyar kiegyezésnek. Ma már nem akarja tudomásul venni, amit ’98 tavaszán, még pártelnökként – szintén egy kényszerhelyzetben – akkor nagyon jól tudott, és amit egy szlovákiai magyar közvélemény-formáló, éppen a komáromi választási kampány huhogóit bírálva fogalmazott meg nemrég: „a kompromisszum és az árulás nem szinonimák. Ha kötöm az ebet a karóhoz, nincs kiegyezés. Az együttműködés mindkét fél részéről engedmény, s a végeredmény még jó is lehet. A közéletben ez már így szokott lenni.”

Zárásképpen és vállalva az ismétlés ódiumát, megint Bugár idézzük: „Komárom tanulsága az, hogy az emberek azt követően, hogy itt négy-öt évig mindenféle kemény támadások, pocskondiázások voltak, nem hitték el, hogy őszinte az együttműködés szándéka.”

Ha ez a gyakorlat így folytatódik a következőkben is, a komáromi eset nem csak felejtendő egyszerű kisiklásként, nem csak a szabályt erősítő kivételként kerül be majd a krónikákba, hanem az együttműködésben nem érdekeltek örömünnepeként, „a huszonötéve várt jó példaként”, akkor már nem Orbán Viktor „megvezetéséről” lehet majd cikkezni, hanem a felvidéki magyar közösség megvezetéséről. Idézőjelek nélkül.