Az utolsó misére most vasárnap kerül sor – végleg bezárják New York egyetlen magyar katolikus templomát

Megszólalt a héten az Amerikai Magyar Népszava és a Megszűnik a magyar nyelvű mise (is) New Yorkban címmel közreadott cikkében beszámolt arról, hogy egy érseki döntés nyomán augusztus elsején végleg lakat kerül a manhattani Szent István magyar katolikus templom ajtajára. Ezzel nemcsak a metropolisz katolikus magyarsága számára szűnik meg az anyanyelvű istentisztelet, hanem az amerikai magyar közösségi, ezen belül pedig hangsúlyosan a kulturális élet is elveszti egyik jelentős színterét. A cikk szerzője a templombezárás apropóján szélesebb kitekintésre is vállalkozott és meglehetősen lesújtó véleményt mondott a mai amerikai magyar emigráció állapotáról. Emigráns-diagnózisában olykor vitára is ingerli az olvasóját, de kétségtelen az is: megállapításai közül több reflexiókra késztető. Amerikában, de bárhol máshol is, ahol magyarok élnek…

2014. november 4-én megszólalt Timothy M. Dolan bíboros, New York érseke a Londonban megjelenő, de az egész világon terjesztett Catholic Heraldban bejelentette, hogy főegyházmegyéje 368 önálló gyülekezetéből 112-öt összevonnak 55 egyházközségbe, 31 templomot pedig végleg bezárnak 2015. augusztus elsejéig. Az érsek a lap Archdiocese of New York to merge more than 100 parishes (New York érseke összevon több mint 100 plébániát) címmel közreadott interjújában elmondta, elkerülhetetlenné vált az átalakítás, mert kiderült: aránytalan New York főegyházmegyében a plébániák eloszlása és nem igazodik a katolikus népességhez. Ez különösen igaz Manhattanben, ahol az egyházközségek 25 százaléka található, holott a katolikus híveknek csupán 12 százaléka él itt. Ezért határozták el, hogy Manhattan 28 plébániáját 13-ba vonják össze, kilenc helyszínen pedig a jövőben többé nem celebrálnak már szentmisét, bár azt sem zárta ki, hogy ezeket, különleges alkalmakkor talán még használni fogják. A főpap arról is beszámolt, hogy a döntés érthető módon a hívekből haragot és megbántottságot váltott ki: „Tudjuk, hogy könnyekkel, szidalmakkal, szitkokkal kell szembenéznünk, és türelmesnek kell lennünk és meg kell hallgatnunk az embereket, de bizalom, növekedés és erő születik mindebből.”

Dolan érsek, akit a Time magazin 2012-ben a világ 100 legbefolyásosabb embere közé választott, azt is hozzátette: „Annak a 31 plébániának jelent majd nagy fájdalmat az átszervezés, ahol nem lesz többet szentmise.” Az érsek nyilatkozatában részletekre kiterjedően érvelt a döntés szerinte adminisztratív és pasztorációs szempontokat egyaránt figyelembe vevő szükségessége mellett és kifejtette: meg van győződve az átszervezés jótékony hatásáról, mert az majd „megerősíti a főegyházmegyében a katolikus egyházat.”

Dolan bíboros nyilatkozatát megnyugtatásnak szánta. Az alig két évvel korábban bíborossá kreált energikus főpásztornak, aki XVI. Benedek lemondása után a „menedzser" típusú pápát keresők egyik jelöltje volt a pápaválasztáson, az egyházátalakítási szándékai nem voltak ismeretlenek a hívők előtt. Reformelképzeléseit korábban, az Amerikai Katolikus Püspöki Konferencia elnökeként sem titkolta, az újjászervezési tervekről pedig egyre több, ellentmondásos hír szivárgott ki. New York Főegyházmegyéjének mintegy 2,8 millió katolikus hívője felfokozott hangulatban várta, hogy e hatalmas közösség történetének legnagyobb mértékű átstrukturálása milyen változást hoz majd számára a hétköznapokban és az ünnepnapokon, mennyiben fogja befolyásolni életét, szokásait, érvényesül-e a hagyománytisztelet vagy pedig „mindent visz” az érzelemmentes, az anyagi szempontokat mindennél fontosabbnak ítélő ráció.

Hogy milyen hangulatban élte meg a keleti part soknemzetiségű, legnagyobb katolikus hívőserege a számára sorsdöntő változás megismerését, amit papjaiktól a november elsejei mindenszentek napján tudhatott meg, arról a leghitelesebbnek tekintett amerikai hírforrás, a New York Times számolt be még a bíborosi interjú előtt. A bejelentést megelőző napon a lapban napvilágot látott egy, az átszervezés minden részletére kiterjedő, fotókkal is gazdagon illusztrált tényfeltáró riport, mely közölte az összevonásra ítélt egyházközségek pontos listáját, felsorolta a bezárásra ítélt templomokat, térképen mutatta be a jövőben is működőket és a végleg becsukottakat, köztük a Szent István magyar katolikus templomot a 82. utcában. A cikk megszólaltatta a „megmenekültek” mellett a végleg lakat alá kerülő istenházák könnyező híveit, azokat, akik elkeseredésükben azonnal aláírásgyűjtésbe fogtak, akik haladéktalanul tiltakozó mozgalomra mozgósítottak és beszámolt arról is, hogy többen jogi lépéseket fontolgatnak az őket sújtó és igazságtalannak tartott érseki döntés ellen. Tiltakozó magyarokról nem szólt a cikk.

Dolan érsek bejelentését követően, néhány nappal később a Magyar Kurír közreadta a Catholic Herald-cikk magyar fordítását. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia félhivatalos hírportálja nyúlfarknyi kommentárt nem fűzött hozzá, nem szólt arról, hogy a lépést súlyos csapásként éli meg a metropolisz fogyatkozó, de még mindig számottevő katolikus magyarsága. Hallgatott a magyar katolikus orgánum arról is, hogy miként éli meg ezt a traumát a nyelvéhez, hitéhez és templomához ragaszkodó végvári magyar közösség, aki utolsó pillanatig reménykedett abban, hogy nem kerül végleg lakat az egyetlen itteni magyar gyülekezeti hajlék ajtajára. A bizakodásnak volt is alapja, hiszen az egyházközség ígéretet kapott az anyaországtól arra, hogy hat év kényszerszünet után újra saját, magyar papja lesz, aki életet akar és tud majd lehelni az elbizonytalanodó és ezért is fogyatkozó nyájba. És ami még meglepőbb, azóta sem szólt a tervezett bezárásról egyetlen híradás sem e lapban, pedig nem másnak, hanem éppen a Magyar Kurírnak korábbi közleményei éltették New Yorkban a reményt. De erről majd később…

Kétségtelen, hogy az egykor szebb napokat megélt, egy itt megtekinthető videófilmen körbejárható 82. utcai Szent István templom fölött régóta, mondhatni már a kezdetek óta viharfelhők gyülekeztek. New-York magyar katolikusai a múlt század legelején megépítették első templomukat a 14. utcában, majd miután ez szűkösnek bizonyult, a ’20-as évek második felében hozzáláttak egy új templom- és iskolaépület építéséhez. Ehhez kellett egy, utóbb elévülhetetlen érdemeket szerző, Magyarországról érkezett szervezőember (jegyezzük meg a nevét, hisz megérdemli, ő Peéri Bonaventúra ferences szerzetes volt), és kellett egy hatalmas összegű hitelfelvétel. A Szent István templom 1928-ra elkészült, de rögtön beütött a nagy gazdasági válság. A templomépítők többsége elveszítette a munkáját, így a kölcsönök visszafizetése lehetetlenné vált. Mentőövet az amerikai ferencesek nyújtottak a magyar plébániának, akik átvállalták az adósságtörlesztést és persze átvették a tulajdonjogot is. Viszont cserébe évtizedeken keresztül gondoskodtak arról is, hogy a templom mellé épített rendházukban mindig legyen olyan magyar atya, aki elvégzi a magyar nyelvű lelkipásztorkodást a Szent István templomban. Hat esztendeje ennek az odafigyelésnek objektív okok miatt vége szakadt és azóta Damoklész kardja ott lebegett New-York egyetlen magyar katolikus temploma és a hívek feje fölött. A magyar hívők szolgálatát különböző alkalmi kisegítő papok látták el mindeddig. Most pedig a templom és a gyülekezet megkapta a kegyelemdöfést.

Pedig még nem is oly régen, az anyaország bíztató üzeneteket küldött a tengerentúlra a New York-i magyar katolikusoknak. Éppen a Szent István magyar katolikus templomról mostanában szót se ejtő Magyar Kurír kürtölte világgá: végre elhárulnak az akadályok és újra állandó magyar lelkipásztora lesz New-York magyar katolikus híveinek.

Két esztendeje, 2013 májusában Cserháti Ferenc püspök, a külföldi magyarok püspöke New Yorkba látogatott és a zord időjárás meg a hétköznap ellenére Szent István magyar templomban szép számmal megjelenő hívek számára rég várt örömhírt hozott. Erről így számolt be akkor a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia hírportálja:

„A szentmise végén Cserháti püspök átadta Erdő Péter bíboros üdvözletét és azt a pápai áldást, amelyet a magyar prímás Rómából hozott a magyar püspöki kar tagjainak és a rájuk bízott híveknek. A püspök, a magyar hívek nagy örömére, azt is közölte, hogy a magyarországi ferences rendtartomány rövidesen egy magyar ferences atyát küld lelkipásztori szolgálatukra.  A misét követően a magyar hívek ünnepi fogadást tartottak a templom dísztermében és elbeszélgettek Ferenc püspökkel. A fogadás végén Ferenc püspök megbeszélést folytatott Angelo és Allan atyákkal a rövidesen érkező magyar lelkipásztor egyházi és jogi helyzetét illetően. A Szent István-plébánia magyar hívei örömmel vették a püspöki látogatást, mely azt bizonyította számukra, hogy a magyar egyházi vezetés szívén viseli sorsukat és fontosnak tartja a külföldi magyarok anyanyelven történő lelkipásztori szolgálatát.”

Azév szeptemberében jött az újabb anyaországi bátorítás New-York katolikus magyarságának, mert a Magyar Kurír arról cikkezett: „hosszú évek után ismét lesz magyar lelkésze a New York-i Szent István királyról nevezett ferences plébániának, ahol sok évtizeden át működtek magyar ferencesek”. A hívek vártak türelemmel, úgy hitték „a rövidesen érkező magyar lelkipásztor egyházi és jogi helyzetét illetően” mihamarabb lezárulnak az egyeztetések. Aztán a botor módon reménykedők szembesülhettek a New York Times említett riportjával, abban is a kíméletlen leltárával: a New York-i Főegyházmegye úgy döntött, hogy a 82. utcai plébániát megszünteti, a Szent István magyar katolikus templomot pedig végleg bezárja.

Az Amerikai Magyar Népszava nekrológja, a Megszűnik a magyar nyelvű mise (is) New Yorkban nem tesz említést az általunk felidézett, a New York-i magyaroknak küldött, viszonylag friss, szófia beszédnek bizonyuló anyaországi lelkesítő üzenetekről. A Consummatum est!-publicisztika szerzője ehelyett most inkább beletörődően mérleget von. Ezért számára, de számunkra nemkülönben, a címben zárójelbe tett is a leginkább a kiemelt és nagybetűs szó, mert úgy látja, a Szent István templom ajtójára került retesz kódolva volt.

Vitatkozni vele nem is könnyű, hiszen az egykor Little Hungary-ként számon tartott Magyar Negyed New Yorkban már valóban csak az emlékekben él. Ma már csupán helytörténeti érdekesség az, hogy 1910-re a manhattani magyarok száma elérte a 110 ezret, akárcsak az is, hogy itt az 1950-es években virágkorát élte e kis „magyar világ”. Ennek napjainkra csupán relikviái maradtak meg: egy utcanév (Little Hungary központja a 82. utca volt, mely a mai napig a Magyarország István Királya nevet is viseli), egy Magyar Ház, egy működő református és egy, a jövő héttől már végleg bezárt katolikus templom, meg egy magyar házi rétest és magyar süteményeket kínáló Andre's Cafe & Bakery.

Az egykori magyar negyed megszűnését, a Yorkville-nek nevezett manhattani városrész elmagyartalanodását jelzi, hogy 2015. augusztus 1-én bezárják az 1928-ban felszentelt Szent István magyar katolikus templomot a 82. utcában. A döntést a New York-i katolikus érsek hozta meg. Az utolsó magyar nyelvű misére július 26-án délután 3 órakor kerül sor. A hírről szóló magyar nyelvű tudósítás úgy végződik, „reményeink szerint egy másik templom fog helyet adni” a magyar nyelvű miséknek.

Ez a remény nyilvánvalóan hiábavaló várakozás lesz. A templomot vélhetően azért zárja be a katolikus egyház, mert nem volt elég látogatója, az egykori magyar negyedből, Yorkville-ből kihalnak és eltávoztak a magyarok. Eddig sem magyar pap vezette már a Szent István templomot, hanem egy magyarul nem tudó olasz pap. De mindig volt egy magyar plébános, aki magyar nyelven misézett. A templom két nyelven működött. A St. Stephen of Hungary Church nem vonzott elég amerikai katolikust sem a jelek szerint.”

Könnyű és főleg kényelmes lenne kizárólag a külső körülményeket felelőssé tenni azért, hogy a nem is oly rég élettel teli magyar negyed a múlt század utolsó évtizedeiben látványos hanyatlásnak indult és mára, mint írja egy, a New York-i magyar múlt iránt szenvedélyesen érdeklődő lokálpatrióta: „az egykor virágzó Little Hungary mára már csak árnyéka önmagának.” Nem megkérdőjelezve azt, hogy a kedvezőtlenné váló feltételek, az itt lakók elöregedése és mindenekelőtt az egekbe emelkedő manhattani ingatlanárak miatt a magyar vendéglők és magyar boltok egymás után zártak be és egyre többen, főképpen a fiatalok, elköltöztek a környékről (minderről sok kiderül az itt elérhető You Tube felvételről), de látni kell azt is: itt nemcsak ez állt a háttérben.

A mi még részleteibe beavat bennünket az Amerikai Magyar Népszava kolumnistája: „Amerikában minden más nemzetiséggel szemben szinte egyedül a magyar közösség sorvad, sorozatban szűnnek meg a magyar klubok, templomok, éttermek, boltok, a Yorkville-ben már egyetlen magyar étterem sincs (egy kávézót és az Önképző Kör kiváló saját éttermét leszámítva), még az amerikaiak által is kedvelt magyar hentesbolt is bezárt a Second Avenue és a 81. utca sarkán. A volt 56-osok által látogatott Starbucks is tönkre ment az utca túlsó oldalán, amelynek beceneve „Corvin-köz” volt. Hasonló a sorsuk a magyar vállalkozásoknak is.

A hivatalos Magyarország politikai jobboldala kizárólag a szélsőségeseket támogatta és karolta fel, őket látogatta. A liberális és baloldali pártok, kormányok nem vettek tudomást az Amerikában élő mintegy másfél millió magyarról. Ennek megfelelően nem is profitáltak semmit belőle. A magyar lobbitevékenység néhány washingtoni szélhámos önérdekét szolgálta, és az aktuális jobboldali magyar kormány politikai támogatásában merült ki. Más nemzetek (lengyelek, kínaiak, oroszok, koreaiak, örmények, olaszok, dél-amerikaiak stb.) hatalmasat profitálnak az Amerikában élő diaszpóra révén. A magyarok nem becsülik meg sem egymást, sem a még meglevő értékeiket. A fiatalabb generáció elszakítja magát a kulturálisan megrekedt magyar közösségektől, asszimilálódni akar.

Jellemző, hogy magyarok között az a mondás járja: „csak magyarral ne találkozz, addig nem lesz semmi bajod”. A Second Avenue-n néha átmentek  másik oldalra, ha meglátták egymást. Mindez annak következménye, hogy a rendszerváltás előtti évtizedekben a magyar közösségeket elfoglalta egy politikai irányzat, amely kiszorította a közösségekből a sokszínűséget, az újabb emigrációs hullámokat. Kulturálisan egysíkú, múltba néző, helyenként elmaradott közösségek nem vonzották a fiatalokat, sok esetben ki is rekesztették őket. Ezek a közösségek soha nem váltak a helyi magyar gazdasági és kulturális élet, egyfajta modern magyar pénzügyi és üzleti világ központjaivá, mint amilyen például a koreai negyed, tele fiatal egyetemistákkal, programozókkal és jól képzett pénzügyi szakemberekkel.

Míg más nemzetek közösségei felkarolták az újonnan érkezőket, saját belső jól működő kis „országokat” hoztak létre Amerikán belül, addig a magyar közösségek inkább gyanakodva néztek az újonnan érkezőkre. A kiszolgáltatott és tájékozatlan újabb bevándorlókat gyakran szélhámosok csapták be. Az amerikai fiatal magyar elit baráti kapcsolatokat tart fenn, de nem tart kapcsolatot az elöregedő magyar közösségekkel, amelyek egy része megrekedt a lakodalmas rock szintjén. Nem alakult ki a régiekkel szemben egy modern magyar ellenkultúra, senki nem fektet be ebbe, senki nem lát üzletet ebben. A magyarok leginkább nem egymással, hanem az amerikaiakkal akarnak kapcsolatban lenni és üzletet kötni. Ez megnehezíti a létező magyar vállalkozások helyzetét is.”

Pedig a meglehetősen borús képet festő cikkszerzőtől tudjuk, hogy mindez nem volt mindig így. Maga a Szent István templom története és majd’ 90 éves működése bizonyította, „hogy az amerikai magyar kulturális élet egyik jelentős színtere volt korábban, iskola is működött itt, sok magyar rendezvénynek helyt adott”. Még akkor is igaz ez és meg kellett volna menteni, ha falai közé 2008 után olykor-olykor besettenkedett a legújabb kori csahos szélsőjobboldal, ami elképzelhetetlen lett volna egy állandó magyar tisztelendő jelenlétében.

Egy magyar ferences atya, hisz Assisi Szent Ferenc követői közt nincsenek ifj. Hegedűs Lórántok  minden bizonnyal megakadályozta volna, hogy New York magyar katolikus templomában David Irvinget, a hírhedt holokauszttagadót az itteni magyarok egy szélsőséges csoportja vendégül lássa 2008 júliusában. (A botrányos eset kapcsán, amely hatalmas felzúdulást váltott ki Amerikában, hamar kiderült, hogy a templom magyarul nem tudó, olasz származású papjának bizalmával visszaélve szervezték meg ezt a rendezvényt, akárcsak más „szeretetvendégségnek” álcázott összejöveteleket is, ahol a „kuruc.info-val szoros kapcsolatban álló – New York Polgári Körhöz közel álló szélsőjobboldali magyar fiatalok egy csoportja is” besározta a Szent István templomot.)

Alighanem, ha akadt volna egy, az alapító Peéri Bonaventúrához méltó, kortárs franciskánus intézményember – és mi, e tájon jól tudjuk, hogy egy nemzetének elkötelezett ferences atya egymagában mire képes –, akkor az Amerikai Magyar Népszava cikkének szerzője nem fogalmaz ilyen elmarasztalóan: „Vannak kivételek, néhány magyar klub próbálkozik a fiatalabb generációk bevonásával, iskolával, magyar néptánccal, tiszteletre méltó áldozatokat és erőfeszítéseket hoznak, de az amerikai magyar közösségekben a modernizációnak, a multikulturális világgazdasági, technikai és kulturális folyamataihoz való csatlakozásnak nyomai sincsenek. Márpedig enélkül nincs élet. A még létező magyar közösségek elszigetelt egységeket alkotnak emiatt, nemcsak az amerikai, hanem az amerikai magyar populáción belül is.”

Ez a hajó most elment, a manhattani Szent István magyar katolikus templomot néhány nap múlva – úgy tűnik – véglegesen bezárják. A hívek viszont a huszonnegyedik órában, az utolsó mise előtti napokban sem akarják tudomásul venni, hogy velük valami jóvátehetetlen történik. Erről tanúskodik a világhálón keringő, az utolsó gyülekezeti alkalomra hívó és az Amerikai Magyar Népszava által is hivatkozott jajkiáltás, melyet betűhíven idézünk:

„2015. Július 26. 3:00 pm – az utolsó Szentmise magyarul a new yorki Szent István Magyar Templomban. A new yorki érsek döntése értelmében, 2015. augusztus 1-vel bezárják az 1928-ban felszentelt Szent István Magyar Templomot a 82. utcában. Ezután, reményeink szerint egy másik templom fog helyet adni, hogy magyarul mutathassuk be a legszentebb áldozatot vasárnaponként.”

Ellentétben az Amerikai Magyar Népszava cikkírójával, aki szerint „a remény nyilvánvalóan hiábavaló várakozás lesz”, meg javíthatatlan optimisták lévén, még akkor is, ha tudjuk, hogy most New Yorkban, a 82. utcában a Szent István magyar katolikus templom ajtójára lakat kerül, úgy véljük mi is: nem veszett el minden remény. Sőt, rögtön egy amerikai magyar példa is kínálkozik az óvatos bizakodásra.

Öt esztendeje, 2010. június 30-án az MTI arról számolt be arról, hogy „szerdán bezár a clevelandi magyar közösség által használt Szent Imre-templom. A helyi püspök gazdasági okokra hivatkozva döntött ötven templom bezárásáról, ezek egyike a magyarok által látogatott plébánia.” Aztán a hívők kitartása és az akkor valóban megmutatkozó anyaországi odafigyelés és „aprómunka” meghozta gyümölcsét. Két év múlva, szintén egy MTI közleményben már arról olvashattunk: „Újra megnyitja kapuit Ohio államban a clevelandi Szent Imre római katolikus magyar templom, miután a Vatikán helyt adott az arra vonatkozó kérésnek.” A véglegesnek hirdetett bezárás, akárcsak a kétéves kényszerű szünet megmaradt felejtendő emléknek. Ma pedig már elmondható: erőt nyert a megpróbáltatásokból az Erie-tóparti város magyar katolikus közössége és a jogaiba visszahelyezett clevelandi Szent Imre templomban alig három hete celebrálta itteni első szentmiséjét az új, fiatal plébános, a gyergyóditrói születésű Mezei András atya. Bizakodással és tenni akarással telve érkezett, szeretettel fogadta őt a gyülekezet, elképzeléseiről és konkrét terveiről szóló első, a clevelandi Bocskai Rádiónak adott interjúját az érdeklődő itt meghallgathatja.

Ennyit a templombezárások kőbe véséséről és örök időkre való eldöntöttségéről. A GPS mindig újraevezhető. Persze, ha van hegyeket is megmozgatni képes közösségi akarat és társul hozzá az anyaország is. Nemcsak ígéretekkel, hanem cselekvéssel. Kell az a bizonyos következetes „aprómunka”, egyháziaké és világiaké egyaránt.

A magunk részéről egy ötlettel máris szolgálnánk. New Jersey, szintén Szent István nevét viselő passaici magyar egyházközségének a világhálón fellelhető friss meghívóját ajánlanák a most elárvult manhattani gyülekezet megkülönböztetett figyelmébe:

„2015. augusztus 29-én, szombaton 14:00-kor kerül sor a Magyarok Nagyasszonya kápolna felszentelésére a washingtoni Basilica of the National Shrine of the Immaculate Conception székesegyházban.
A kápolnát dr. Erdő̋ Péter esztergomi-budapesti és Donald Wuerl washingtoni bíborosok szentelik fel, az ünnepséget megtiszteli jelenlétével dr. Kövér László, az Országgyűlés elnöke, valamint Soltész Miklós egyházügyi államtitkár.

Egyházközségünk az eseményre autóbuszt indít, részletek a jobb oldalon megnyitható linken.” 

Hic Passaic, hic salta!