A Wekerle-terv jobblétre szenderült; temetésére nem kerül sor, mert annyi se maradt belőle, hogy egy urnát megtöltsön

Megszólalt a héten a Magyar Nemzetben Wiedemann Tamás és a napilap Gazdaság rovatában Teljes kudarc – Csendben kimúlt a Wekerle-terv címmel megjelentetett cikkében elparentálja a magyar kormányprogram részét képező, egykor zászlóshajónak tekintett Wekerle-tervet, „amelynek az volt a célja, hogy 2020-ra a Kárpát-medencében a gazdasági tér integrációja elérje a nyugati szintet.” A nekrológ szerzője kénytelen volt megállapítani: „Semmi se valósult meg a programból, sőt a tervet koordináló állami cég végelszámolás alá került.” Mindez értelemszerűen azt is jelenti, hogy a Wekerle-plánum erdélyi és felvidéki mutációi, a Mikó Imre terv és a Baross Gábor terv is mehetnek a kukába, a tervszabatos politikusi imázsépítés remek eszközét, a Kárpát Régió Üzleti Hálózatot pedig végleg el kell felejteni.   

„A Magyarország gazdasági fejlesztésével foglalkozó Wekerle-tervet Matolcsy György gazdasági miniszter jelentette be 2012-ben, amiből kormányprogram lett. A sajtó hosszú ideig lázban tartotta a társadalmat, hogy most talán tényleg elindul valami. Ma már tudjuk, hogy nem, egy sort sem ért meg az egész. A huncutság következik három pontban.”

Másfél hónappal ezelőtt, február 8-án a Magyar Nemzet Huncutságipar címmel közölt cikkéből származnak a fenti mondatok. A főszerkesztő D. Horváth Gábor állandó rovatában a Magyar Hangban megjelent írása a magyar nemzetpolitika kipukkadt léggömbjének bizonyult kormányzati kezdeményezése, a Wekerle terv kudarcos történetének három jelzésértékű dokumentumát helyezte egymás mellé kronológiai sorrendben.

A lapredaktori magyar hang ezúttal mások hangján szólalt meg és így kongatta meg a vészharangot. Elsőként a nagy garral bejelentett 2012-ös megaterv-indításról szóló hivatalos MTI-közleményt idézte betűhíven, másodikként pedig a 2014-es tavaszi választási kampányból adta közre Orbán Viktornak a kormánya által  meghirdetett programjai mellett hitet tevő, tehát a Wekerle-terv folytatását is ígérő miniszterelnöki krédót, ami a kormány honlapján ma is fellelhető. Végül pedig annak a mellébeszélésnek a jegyzőkönyvszerű leiratát közölte, amelyből kiderült, hogy a maszatolás minősítette esetével lehet találkozni, ha a kitartó újságíró arról érdeklődik egy kormányzati főilletékesnél: vajon miért övezi síri csend az egykor hatalmas médiapublicitást kapott, A magyar gazdaság Kárpát-medencei léptékű növekedési stratégiája címmel Wekerle Sándor egykori sikeres pénzügyminiszterről és háromszoros miniszterelnökről elnevezett tervet?

A kérdés annál is időszerűbbnek tűnt, mert a Magyarország első nem nemesi származású kormányfőjének nevét viselő terv nyomán a Fideszhez közelálló és felbíztatott, mindig tettrekész lelkesülők Erdélyben és Felvidéken is kidolgozták a szintén nem kis média propaganda övezte Mikó Imre és Baross Gábor neveivel fémjelzett Wekerle-tervek helyi adaptációit. Mi több, a nagyszabású projektum nyomán létrejött viharos sebességgel a nagy sajtókampány övezte és sokak fantáziáját megmozgató, reményeket keltő, folyamatosan dicsért Kárpát Régió Üzleti Hálózat sok-sok irodával, Ausztriát kivéve valamennyi Magyarországgal szomszédos országban.

A harmadik, D. Horváth idézte hiteles szópárbajt, melynek egyik résztvevője maga a lapfőszerkesztő volt, kifejezetten tanulságosnak ítéltük. Ezért alább szöveghűen mi is közöljük:

„2016. február 4., Kormányinfó, Lázár János miniszter válasza azon kérdésre, hogy a Wekerle-terv része-e még a kormányprogramnak: „Mindenképpen része. Különösképpen azért, idézném azt, amit már mondtam az 50 milliárdos vajdasági programmal kapcsolatban, másrészről Kárpátalján is dolgozunk gazdaságtámogató programot illetően, és az egyházakkal szorosan együttműködve Erdélyben is vannak részben már futó, részben kialakítás alatt lévő programjaink és terveink.” Azon kérésre, hogy említsen inkább konkrétumokat a kormányprogram eredményeiről, így válaszolt: „A kormányzati olvasmányalmanachot fejből nem tudom citálni, de tudok önnek anyagot gyűjteni. Tehát ha tudom a munkáját segíteni azzal, hogy összegyűjtöm önnek az anyagot, mint asszisztens. A Magyar Nemzet az egy …, valamikor komoly újság volt. Szívesen gyűjtök önnek erről anyagot, maradjunk ennyiben.”

Kerek egy hónappal a Huncutságipar megjelenése után, március 8-án az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtti, szokásos éves meghallgatásán, a magyar nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, Semjén Zsolt egy esztendő magyarságpolitikai vonatkozású fejleményeit lajtromba véve a következő szavakkal összegezte mondandóját:„Rendezett állapotok vannak a külhoni magyarságot érintő kérdésekben, és a legfontosabb programok működnek.”­ A beszámoló kvintesszenciáját adó megállapítás azonnal a bel- és külhoni magyar lapok vezető hírévé lépett elő, s mint értesülhettünk a sikeres programokat elismeréssel fogadó képviselői reakciókból, a kormánypárti és ellenzéki honatyák egyike sem kérdőjelezte meg a határokon túl élő magyarok megmaradása és megtartatására hivatott, nemkevés program rendeltetésszerű működését. Mi tagadás, valóban elismerésre joggal számot tartó projektumokról esett szó Semjén és Potápi államtitkár beszámolóiban és ahhoz sem fér kétség, hogy csak pozitívan értékelhető az itt elhangzó azon kijelentés is: „tavaly a nemzetpolitikai terület támogatása – a tárcák forrásait nem számítva – mintegy 22 milliárd volt, az összeg folyamatosan bővült az elmúlt esztendőkkel.”

Egyvalami azonban nem került terítékre ezen a 3 óra 38 perces bizottsági ülésen. Az évenként egyszer alkalommal sorra kerülő, kötelező számonkérés során senkinek sem jutott eszébe rákérdezni a miniszterelnök-helyettesre: ha már „a legfontosabb programok működnek”­, akkor ezek szerint a kormány nagy médiakampánnyal 2012 nyarán bejelentett Wekerle terve, s annak „kistestvérei” a Mikó-terv, illetve Baross Gábor ma már nem minősülnek fontos programnak?

Ha a március 8-i ülésen jelenlevő hét honatya nem mutatott különösebb érdeklődést a Kárpát-medencei húzómotornak szánt stratégiai terv iránt, megtette ezt a Magyar Nemzet, melynek főszerkesztője, mint láttuk – korábban hasztalanul érdeklődött Lázár János miniszternél. Mivel az „anyagot szívesen gyűjtögető” kancelláriaminiszter teljesítette ugyan a kormányinfón tett ígéretét, de levele inkább csak további kérdőjeleket vetett fel, de megnyugtató választ nem adott a Wekerle-tervet illetően, a „valamikor komoly újságnak” számító napilap munkatársa, Wiedemann Tamás megpróbált utánajárni az igazságnak. Kutakodása lesújtó eredménnyel járt, amit a kolléga a Teljes kudarc – Csendben kimúlt a Wekerle-terv című cikkében tárt az olvasók elé.

Mielőtt a nagy fiaskónak bizonyult plánumnak szentelt és az elmúlt napokban napvilágot látott publikációnak a bemutatását megtennénk, érdemes az elhíresült projektum előzményeiből is néhány mozzanatot feleleveníteni.

Matolcsy György 2011 májusában jelentette be Móron, Wekerle Sándor szülővárosában, hogy „a csúcspont az lesz, amikor a kormány elfogadja majd a Wekerle Tervet, és azzal kitágítja azt a történelmi földrajzi, gazdaságpolitikai keretet, amit már a Széchenyi Tervvel elkezdett". A terv névadója Radetzky Jenő, a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke volt, aki ugyanott azt javasolta: az új térségi gazdaságpolitika elindítását szolgáló tervet Wekerle Sándorról, Magyarország egykori miniszterelnökéről, minden idők talán legsikeresebb magyar pénzügyminiszteréről nevezzék el.

A Wekerle tervet Matolcsy György irányításával a gazdasági tárca szakértők bevonásával dolgozta ki és azt a széles körű nyilvánosságnak egy évnyi kemény munka után, 2012 májusában mutatták be Székesfehérváron. A Wekerle tervben „az látható, hogy egyszerre egy új Széchenyi Terv, egy területfejlesztési koncepció, egy Duna stratégia” – írta meg akkor a  székesfehérvár.hu hírportál. Ezzel egyidőben arról is tájékoztatták a nagyérdeműt, hogy a terv intézményrendszerének legfontosabb eleme a Kárpát Régió Üzleti Hálózat (KRÜH), melynek kiépítése a Nemzeti Külgazdasági Hivatal valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara együttműködésében már meg is kezdte működését. Hogy mi indokolta a nagy sietséget és miért volt szükség arra, hogy a KRÜH bejegyzése a budapesti Cégbíróságon még a vonatkozó kormányhatározat elfogadása előtt megtörténjen, azt nem tudjuk, erről csak feltételezéseink vannak. Viszont tény: a hálózat öt irodával – közülük négy Romániában: Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen, Kolozsváron és Nagyváradon, egy pedig Szerbiában: Szabadkán – rendkívüli gyorsasággal startolt, ezt követően pedig az év végéig még további négy iroda kezdte meg a működését a magyaroklakta Kárpát-medencei országokban.

A Wekerle Tervet a magyar kormány 2012. július 4-ei ülésén tárgyalta meg és fogadta el. A másfél hónappal később, Orbán miniszterelnök által aláírt Kormányhatározat szerint 2012-ben szeptember 30-ig, azt követően pedig minden év május 31-éig kellett kidolgozni a végrehajtás éves kormányzati intézkedési terveit.

A stratégia végrehajtására Radetzky Jenő személyében kormányzati felelőse is lett a kezdeményezésnek, ráadásul jóval még az Orbán-kabinet határozatának elfogadása előtt. Még 2012 májusában, éppen a mi tájainkon, pontosabban Nagyváradon, a Kárpát Régió Üzleti Hálózat irodanyitóján jelentette be Szatmáry Kristóf nemzetgazdasági államtitkár, hogy Radetzkyt, aki keresztapja volt a Wekerle-tervnek, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter miniszteri biztossá nevezte ki.

„A magyar kormány fölfedezte a szomszédos országokat, mint stratégiai szövetségest Magyarország gazdasági fellendülésében. E felismerést és a hozzá rendelt elképzeléseket a Wekerle Tervben foglalta össze a Nemzetgazdasági Minisztérium. A potenciális szövetségesek megnyerésében és a gazdaság felpörgetésében a kabinet a határon túli magyarok közreműködésére alapoz”– írtuk meg  akkoriban, és azt sem hallgattuk el: „kis szépséghibája a tervnek, hogy az érintett országok feltehetően nem tudnak még róla, milyen szerepet szán nekik a magyar kormány, s milyen közös intézmények létrehozását tervezi. Wekerle Terv iránti lelkesedésüket feltehetően az sem fogja növelni, hogy a dokumentum alapján a régió országainak esetleges megerősödése csupán Magyarország pozíciójavulásának mellékhatása.”

Nem felsorolva a győzelmi jelentéseket a gombamód szaporodó hálózati irodamegnyitókról, melynek szlovéniai, Lendva székhelyű irodáját maga Semjén Zsolt nyitotta meg és azt a többi 10, hat Kárpát-medencei államban működővel együtt „a nemzetpolitika lényegének” nevezte a jelenlévők nagy megelégedésére, a Mikó Imre és Baross Gábor tervekhez kapcsolódó mindig nagy publicitást kapó és nagy reményeket keltő ilyen-olyan rendezvényekről, következzen 2016 márciusának pőre igazsága:

A Kárpát Régió Üzleti Hálózattal kapcsolatos ügyekben mára csak egyetlen valaki maradt, aki valóban illetékesnek tekinthető. Ő nem Matolcsy György, nem Varga Mihály, Matolcsy utóda a nemzetgazdasági tárca élén, nem is a Wekerle–tervvel a Kárpát-medencében sokfele házaló Szatmáry Kristóf, mégkevésbé sem Radeczky Jenő.

„Hálózati illetékesnek” mára egyedül és kizárólag csak egy végrehajtó tekinthető, akit egy csődbe ment vállalkozás megbízott kármentőjének neveztek ki. A Nemzeti Cégtár hivatalos kimutatása szerint őt Ormándi Sándornak hívják és foglalkozása szerint csődeljárási végelszámoló. Neki kell tavaly óta megpróbálni menteni azt, ami még menthető a nem kis járulékos költségeket felemésztő, piros-fehér-zöld szalagavatásokban és szavak szépségversenyében bővelkedő, meg egyeseknek bőséges napidíjakat és pezsgős fogadásokat hozó nagy magyar nemzeti haszontalanságnak. Már ha egyáltalán van még benne némi mentenivaló?! Mert nem tűnik még egy csődbiztos számra se túl bíztatónak, ha a 45 féle (!) tevékenység folytatására, köztük például „Gép, hajó, repülőgép ügynöki nagykereskedelemre” (?!) is tervezett Kárpát Régió Üzleti Hálózat többéves mérlegét a cégfelügyelet ekképp vonta meg a hivatalos adatlapján:

„Pozitív információk

• Közbeszerzést nyert: Nem
• EU pályázatot nyert: Nem
• Egyéb pozitív információ: Nem”

Természetes volt, hogy a csődeljárási végelszámoló megjelenése a színen volt a Magyar Nemzet munkatársa számára is az a félre nem érthető vészcsengő, aminek ismertében megállapíthatta már a cikkének bevezetőjében:

„Lényegében a Nemzetgazdasági Minisztérium tervezőasztalán felejtették a Matolcsy György neve fémjelezte gazdaságpolitika csúcspontjának nevezett Wekerle-tervet, amely hazánkat a régió gazdasági központjának tette volna meg. Semmi sem valósult meg a programból, sőt a tervet koordináló állami cég végelszámolás alá került.”

A folytatásban szó esik mindarról, amit az olvasóval már ismertettünk, az öt évvel ezelőtti móri I. Kárpát-medencei Gazdasági Fórumról, ahol az akkori nemzetgazdasági miniszter, a mára sokmilliárdos vitatott alapítványokat gründoló és műkincsvásárlásban jeleskedő jegybanki elnökké lett Matolcsy György meghirdette a Wekerle-terv létrehívásáról, „amelynek az volt a célja, hogy 2020-ra a Kárpát-medencében a gazdasági tér integrációja elérje a nyugati szintet.”

Cikkszerzőnk kénytelen megállapítani, hogy „szó szerint becsődölt a kormány bő három éve indított, a szomszédos országokkal megvalósítandó gazdaságösztönzési programja, a Wekerle-terv, miután a kezdeményezést koordináló állami tulajdonú Kárpát Régió Üzleti Hálózat (KRÜH) Zrt. végelszámolás alá került.”  Ez a kifejlet szerinte nem is okozhatott volna senki számára meglepetést, hiszen médiakampány ide, pótcselekvéses, főleg imázsépítésre szolgáló irodaavatások és konferenciák oda „a 2012-ben induló program lényegében el sem hagyta a gazdasági tárca tervezőasztalát, miután csak arra futotta, hogy kinevezzék Radetzky Jenőt a terv miniszteri biztosává, és megalapítsák a KRÜH Zrt.-t.”

Wiedemann Tamás elmarasztaló véleményét a nemzetpolitikai célokat is szolgáló Kárpát-medencei gazdasági integrációt megfogalmazó Wekerle-terv kigondolójának szavaira alapozza. A lapnak nyilatkozó Radetzky Jenőről a közvélemény szélesebb körben csak most tudja meg, hogy a Wekerle-kocepció névadója ma már csak „volt miniszteri biztos”. E cikkből derül ki, hogy megbízatása még 2013 nyarán megszűnt, amikor Matolcsyt Varga Mihály váltotta a nemzetgazdasági tárca élén. A kényszerű búcsú egyben azt is jelentette, hogy „a tervben megfogalmazott célok is mostohagyerekké váltak”– nyilatkozza most a réges-régóta menesztett egykori illetékes. 

Lássuk, miként látja a valamikori belső ember ennek a kudarcos történetnek ezidáig ismeretlen kulisszatitkait:

„Pénzt kellett volna a program mögé tenni, ami nem történt meg” mutat rá a fiaskó fő okára Radetzky. Úgy látja, „jelenleg az az abszurd helyzet alakult ki, hogy van egy elfogadott, még hatályban levő kormányprogram, amit vissza nem vontak, viszont lényegében évek óta semmi sem történik a program megvalósítása érdekében. Csupán annyi történt, hogy a Wekerle-terv koordinálása a nemzetgazdasági tárcától átkerült a Külügyi és Külgazdasági Minisztériumhoz.”

Az átszervezés a volt miniszteri biztos szerint gyakorlatilag egyet jelentett a Wekerle-terven belül működő Kárpát Régió Üzleti Hálózat megszűntetésével, a feladatait az ún. nemzeti kereskedőházak vették át. A felszámolás hátterében egyetlen ok húzódik meg: a nagy csinnadratta után jött a nihil, a KRÜH Zrt. 2015 júniusában pedig azért került végelszámolás alá, mert néhány éves működése alatt nulla árbevételt realizált a cég.

Ha már a napnál is világosabbnak tűnik, hogy a Wekerle-terv fantázianevet viselő légvárépítés csődöt mondott, kézenfekvőnek tűnne a kudarc beismerése azok részéről, akik ezt a gumicsontot a határon túli magyar közösségek elé vetették. Be kellene vallani végre: a felejtendőt el is kell felejteni, egy fiaskóval járó stratégiai elképzelést száműzni kellene egy regnáló kormány programjából.

Viszont úgy tűnik, az őszinteség vállalása ma még nem tartozik a politikusi erények közé. Maradt viszont helyette a hitelességet kikezdő mellébeszélés, a figyelemelterelő magyarázkodás.

Miért mondjuk ezt? A következő részlet a Teljes kudarc – Csendben kimúlt a Wekerle-terv-ből talán választ ad a kérdésünkre:

„Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón feltett kérdésünkre válaszolva akarva-akaratlanul is elismerte a program teljes kudarcát. A külügyi tárca információira hivatkozva csupán egyetlen sikerről tudott beszámolni, de azt sem az eredeti célok ihlették. – A Wekerle-terv célkitűzéseihez kapcsolódik – de abban nem szereplő tevékenység – a vajdasági magyar közösségek terület- és gazdaságfejlesztési stratégiája. Ennek keretében 20 milliárd vissza nem térítendő támogatás és 30 milliárd forint kedvezményes hitel jár a Vajdaságnak – írta válaszában a miniszter. Ez az összeg is csak a jövőre vonatkozik, hiszen a 2016–2018 közötti fejlesztésekhez lehet igényelni. További ígéret is elhangzott, amely szerint a KRÜH-öt magát nem, de feladatait átvéve a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. tavaly megalakította a Közép-európai Kereskedelemfejlesztési Hálózat Kft.-t. A cél az, hogy 2016 második felére 22 irodát nyissanak a környező országokban. Ebből 18 fiókot már létrehoztak, ezek „aktívan működnek”. A Lázár János által küldött levél azonban arról is tanúskodik, hogy az érdeklődő cégek nem tapossák egymást a létrejött irodák előterében. – A cégek jelentős munka és kockázat alól mentesülnek, amikor igénybe veszik majd az iroda segítségét – közölte a kancelláriaminiszter.”