Szörényi Levente: „jobboldal kultúrpolitikája a káosz felé tart"

Megszólalt a héten a Heti Válaszban Szörényi Levente és a jobboldalon ikonként tisztelt, generációk egész sora számára élő szimbólumként számon tartott zenész és zeneszerző kemény, őszinte és meghökkentően kritikus válaszokat adott a hetilap rovatvezetőjének Stumpf Andrásnak a kérdéseire, annak kapcsán, hogy mit gondol a művész a magyar kulturális élet szerkezeti-szervezeti feltételrendszerének és irányításának az újragondolásáról, a jobboldal kultúrpolitikájáról, a Magyar Művészeti Akadémiáról és annak elnökéről, Fekete Györgyről és a magyar kultúra két olyan eltérő pozíciókban meghatározó személyiségéről, akik közül az egyik (még) a Nemzeti Színházat, a másik pedig (valóban?) a kormányzati kultúrpolitikát igazgatja. A hatalmas visszhangot kiváltó interjú megkülönböztetett jelentőségét korántsem csak az adja, hogy Szörényi Leventénél „betelt a pohár" és kimondta: „jobboldal kultúrpolitikája a káosz felé tart". Amikor – mind felveti – nem biztos, hogy ma megengednék a hajdan volt illetékes Maróthy elvtárshoz hasonlóan a mai döntéshozók, hogy bemutassák az István, a királyt, mert olyan sorokkal, mint a „meddig járnak még közöttünk szemforgató hamis papok" vagy „nem kell olyan Isten, aki nem tud magyarul", egyszóval amiért megszólalt és aggódik, az nem korlátozódik az Ártánd és Hegyeshalom közötti 93 ezer négyzetkilométerre. Az a magyar kultúra területén bekövetkezett mai garázdálkodás, amit nem kis vehemenciával lajstromba vett az interjújában Szörényi, az nemcsak a magyarországi kulturális viszonyokat fogja fenekestül felforgatni, hanem a határon túli kulturális támogatások eddigi rendszerét is teljesen új alapokra fogja helyezni – kétségünk erről nem lehet.

Az Elegem van! címmel közreadott beszélgetés, a felkiáltójellel végződő címadó tömör tőmondatával óhatatlanul Zola 1898 januári nyílt levelét, a J' Accuse-t idézi fel az olvasóban. Az interjú akár manifesztumként is felfogható, melyben a magyar kultúra jelenét és jövőjét féltő írástudó és vitathatatlan értékű életművet maga mögött tudó felelős magyar értelmiségi súlyos mondataival számon kér, és figyelmezetni akar, amit a döntéshozóknak észre ne venni önsorsrontó botorság lenne.

„Művészetet szeretnék látni" – indokolta Szörényi Levente, hogy miért Alföldi Róbertet kérte fel a jövőre 30 esztendős István, a király megrendezésére. Amikor pedig nyílt levélben állt ki a Jobbik és a Fidesz kereszttűzében álló, tegnaptól hivatalosan is távozásra ítélt Nemzeti Színház igazgató mellett (Balog Zoltán miniszter hétfőn Vidnyánszky Attilát nevezte ki a teátrum élére, bár Alföldi is pályázott eddigi posztjára) a legendás zenész egycsapásra „nemszeretem emberré" vált jobboldali körökben.

Szörényi az interjúban beszél személyes konfliktusáról is a ma kultúrpápai szerepkört betöltő Fekete Györggyel (Koltay Gábor Honfoglalás című filmjét a bemutató után Szörényi a művet „bizony nagyon gagyinak" nevezte, mire Fekete és barátai döbbenten rákérdeztek: „Te nem közénk tartozol?") majd pontos látleletét adja a hetek, hónapok óta zajló jobboldali „kultúrforradalom" valós hátterének: „Nem bal- vagy jobboldali kérdés, mindaz ami most a kultúrában történik és a káosz felé tart. Amit én látok, nem más, mint hogy a jobboldalon érdekközösségek harcolnak egymással, szinte maffiaszerűen. A második Orbán-kormányban ugyanis nincs olyan formátumú kulturális vezető, aki meg tudná ezt akadályozni, irányt tudna szabni."

Arra a kérdésre, hogy nem örült-e L. Simon László kulturális államtitkári kinevezésének, Szörényi nem habozik a sokatmondó riposzttal: „Dehogynem. Csak éppen kinyírják. Nem baloldalról. Jobbról. Miközben mindenki garázdálkodik a kultúra területén, ahogy tud. Erről beszélek: nincs valós erő senkinek a kezében. Eddig azt mondtuk, hogy van egy bolsevik réteg, amely nem bírja elviselni, ha nem ő mondja meg a tutit a kultúrában. Ez igaz is volt, ám ahelyett, hogy ez megszűnt volna, és a minőség lenne az irányadó, lassan úgy néz ki, hogy már nem egy, hanem két bolsevik réteg feszül egymásnak".

Az Heti Válaszos vallomásában a legendás zenész és zeneszerző részletes szól arról is, hogy mi mindenből van elege: „Már nagyon elegem van abból, hogy az úgynevezett nemzeti, polgári oldalon nekem mindent le kell nyelnem, csak azért, mert nemzeti. Hogy egyfolytában elnézést kell kérnem, ha valami nem tetszik, különben rám sütik, hogy nem vagyok eléggé magyar, meg tolnak át a baloldalra. ... Elegem van tehát a Julianus barátokból, a Wass Albert filmekből. Elegem van a fércművekből. Művészetet szeretnék látni... A kétharmad birtokában egyes jobboldali megmondóemberek, akarnokok és karrieristák úgy érzik, szabad a pálya, mindent lehet."

Az interjú megjelenése és a Szörényihez hasonló felelős értelmiségiek egyre erősödő tiltakozásai nemhogy nem váltotta ki az illetékesek kívánatos reakcióját, hanem éppen ennek az ellenkezője következett be: a „nemzeti" középszer kulturkampfja folytatódott, sőt eszkalálódott. 60 művész és újságíró írta alá azt a szolidaritási nyilatkozatot, amely a Műcsarnok lemondott igazgatója, Gulyás Gábor melletti kiállást fejezte ki és tiltakozott a kormánybarát, hatalomkritikát el nem tűrő „fideszes Aczél György", azaz Fekete György kultúrpolitikai főhatósággá történt „felkenése" ellen. A Magyar Művészeti Akadémia vezetőjének személye felettébb megosztó még a többi, jobboldali eszméket valló értelmiségiek körében is, ami abból is kitűnik, hogy a napokban jeles művészek léptek ki az általa irányított szervezetből. Arról már nem is beszélve, hogy a szolidaritási nyilatkozatot is több, határozottan ugyancsak jobboldali kötődésű személyiség is aláírta.

Többek között az ezideig a Fideszt-rajongóként ismert Fábry Sándor humorista meg az a Rockenbauer Zoltán is, aki eddig az MTVA kulturális műsorainak főszerkesztőségét irányította. A Fidesz alapító politikus, aki az első Orbán-kormány idején miniszterként dolgozott, le is mondott a tévében betöltött posztjáról, miután a héten újabb elbocsátási hullám kezdődött a közmédiában. Vállalhatatlannak tartva az eheti, immár sokadik tisztogatási akciót, bizonyára az is felötlött benne: ő a francia Becsületrend főtiszti keresztjének birtokosa, e kitüntetésnek pedig van egy 210 éves jelmondata: „Honneur et Patrie".

A Szörényi interjúval egyidőben az MMA kilenc prominens tagja Fekete Györgynek, a Magyar Művészeti Akadémia elnökének írt levélben fejezte ki aggályait az elnök megnyilvánulásaival és döntéseivel kapcsolatban. Az aláírók között volt több Kossuth- és Széchenyi-díjas alkotó és művészettörténész, köztük Deim Pál, Bukta Imre és Orosz István képzőművészek, Novák Ferenc koreográfus, illetve Fehér László, a MMA-ból való kilépését elsőként bejelentő festőművész is. Utóbb közülük a szervezet hétvégi, kínos botrányokkal fűszerezett közgyűlése után Bukta Imre, Novák Ferenc és Korniss Péter fotós szintén bejelentette, hogy elhagyják a szervezetet. Mellettük egy erdélyi tekintély, az egyik frissen felvett „Fekete-akadémikus", Tompa Gábor színházi rendező is lemondott a tagságáról. (A kolozsvári színház igazgatója állítólag beleegyezése nélkül került az MMA tagjai közé, ezért nyomban ki is lépett.)

Nem volt viszont a tiltakozók között egyetlen más erdélyi MMA tag, akik között éppúgy megtalálhatóak joggal elismert Kossuth és Széchenyi díjas kiválóságok is, mint olyan irodalmárok vagy filmkészítők akik nemcsak a magyar kultúrát gazdagították, hanem besúgóként a Securitate számára is „alkottak".

Akadt viszont, és éppen határon túlról, olyan költő MMA tag, aki piros pontot akart szerezni – Szörényi Levente szavaival élve – az „egyes jobboldali megmondóemberektől, akarnokoktól és karrieristáktól". Az Index örökítette meg az örökkévalóságnak, hogy milyen az, ha egy lírikus, történetesen Kárpátaljáról tudja, mikor mit kell tennie: a nem tetsző véleménynyilvánítással szemben a pennát hatékonyabb eszközre is tudja cserélni. Még szerencse, hogy Vári Fábián László a 2004-ben jutalmul kapott Balassi-emlékkardot nem hozta magával Mezőváriból az MMA ülésre... Hogy is mondta az oly fiatalon, tragikus motorbalesetben elhunyt költő tehetség, Nagy Attila Kristóf, mintegy rímelve a Szörényi interjúban mondottakra: „Egy országnak vagy kultúrpolitikája van, vagy kultúrája"

Az „új" magyar átok: búsmagyar beszámoló egy pódiumbeszélgetésről

Megszólalt a héten szintén a Heti Válaszban Hegedűs Zsuzsa és beszámolt arról, hogy miként értékelte egy pódiumbeszélgetésen, a Magyar Külügyi Intézet tanácstermét érdeklődő újságírókkal és szakértőkkel zsúfolásig megtöltő közönség előtt a romániai választások eredményeit az erdélyi magyar-magyar vetélkedés két meghatározó személyisége és egy Kolozsvárról érkezett politikai elemző. Tamás Sándor, Kovászna megye RMDSZ-es tanácselnöke és Szilágyi Zsolt EMNP alelnök valamint Bakk Miklós, a kolozsvári Babeş-Bolyai egyetem politika-tudományi tanszéke magyar tagozatának vezetője alig 60 órával az urnazárást követően vállalkozott arra, hogy az újrarendeződött román belpolitikai viszonyokról és a választások utáni „beszűkült román politikai piacról", de leginkább a két magyar párt szerepléséről és kampánytapasztalatairól beszámoljon, illetve az erdélyi magyar közösségre váró közeljövő alakulásának esélyeit latolgassa.

„Magyar magyarnak nem barátja...virul a „magyar átok"; magyar magyarnak ellensége, összefogás helyett a választás lezárultával is megy a csörte az erdélyi magyar pártok között" – foglalta össze „búsmagyar" beszámolóját az EMNP gyászos szereplése miatt a csalódottságát leplezni nem tudó újságírónő, aki úgy kérte számon a Szilágyi Zsolt révén személyeskedésbe is átcsapó vita résztvevőitől az eszményi és példamutató összefogást, mint aki nem tudja, hogy milyen megosztó előzmények vezettek ahhoz, hogy '90 után, első ízben az erdélyi magyarság számára nemcsak a tulipán jegyében lehetett az erdélyi és Kárpátokon túli magyaroknak az urnák elé járulni. Maga a tudósítás címe – És a harc megy tovább... – Csúnya fejlemények a szomszédban: Íme az új „magyar átok" – is arról tanúskodik, hogy meglátása szerint az a bizonyos turáni örökség a Duna két partján régóta ismeretlen, és feltámadása „új" erdélyi specifikum. És valóban: az „anyaországban" a politikai ellenfelek már régideje csak a szeretet, a kölcsönös megbecsülés, és a megértés jegyében, kizárólag emelkedett hangon meg mindig-mindig példamutató előzékenységgel cserélnek eszmét a különböző fórumokon.

Maga a helyszíni tudósítás, melyben a háromszéki önkormányzati elnök, hol Sándor Tamásként, hol Tamás Sándorként említődik, akiről az is meg tudható, hogy „nem használta az autonómia szót; forrásaink szerint az utóbbi időben az RMDSZ-es politikusok nyilatkozataiban elvétve, már-már véletlenül bukkant csak fel ez a kifejezés" részletesen beszámol az ütköztetett véleményekről, de azt sem felejti el idézni, hogy Tamás kifejtette: azt várják el, hogy „Budapestről segítsék, amit szeretnénk megcsinálni, ne mondják meg, mit csináljunk". Amit viszont elfelejtett az olvasók tudomására hozni az a rendezvény legkínosabb pillanata volt, amikor az EMNP alelnöke meghökkentően sértő kijelentésre ragadtatta el magát az erdélyi magyar egyházfők rovására. Szilágyi kifejtette: pártja választási sikereik elmaradásához legnagyobb mértékben az vezetett, hogy az erdélyi magyar érsek és a püspökök nyíltan az RMDSZ támogatására szólította fel a híveiket, ami annak köszönhető, hogy „az RMDSZ saját pórázán tartja őket". A minősíthetetlen támadást nem kevés indulattal utasította vissza Tamás Sándor, akinek szavai csak olajat jelentettek a tűzre és Szilágyi makacsul és nem kis agresszivitással rohant ki az erdélyi magyar történelmi egyházak papjai és a templomban folyó mindenkori pártpolitizálás erkölcstelen mivolta ellen. (A rövidebb emlékezetűek kedvéért hadd idézzük fel: Szilágyit a kolozsvári Farkas utcai református templomban választották be 2003. március 14-én, az ún. Márciusi Fórumon az EMNT vezérkarába és nemegyszer volt ő a Láncos templom politikai gyűléseinek szónoka, többek közt kampányrendezvényeken is.)

A pódiumvita után szinte azonnal szintén a Bérc utcai, egykor a Határon Túli Magyarok Hivatalának otthont adó impozáns épületben került sor a Pro Minoritate Alapítvány és a magyar Külügyi Intézet közös szervezésében egy Domokos Géza emlékkonferenciára, melyről szólnunk kell még akkor is, ha ennek elmaradt a sajtóvisszhangja. Erre már nem volt kíváncsi sem a Heti Válasz újságírója, sem pedig jóformán egyetlen más sajtómunkás sem. Pedig az öt éve halott politikus-író és legnagyobb erdélyi könyvesember életművét és közéleti szerepvállalását olyan előadók méltatták, mint a konferenciára Kolozsvárról ideutazó Egyed Péter, a párizsi magyar diplomata-történész Borsi-Kálmán Béla, a magát ismét „csak" művészettörténésznek tekintő Entz Géza és nem utolsósorban Németh Zsolt. A külügyi államtitkár az alkalmat arra is kihasználta, hogy szót ejtsen a romániai választásokról és gratuláljon az RMDSZ eredményes szerepléséhez. De mivel a Domokos Géza fia által kezdeményezett (Domokos Péter szintén helyet kapott az előadók között) és a külügyminisztérium, illetve személyesen Németh Zsolt által támogatott emlékülés kezdete előtt még az MTI tudósító is elpárolgott a helyszínről, a konferencia meg Németh Zsolt RMDSZ-t elismerő szavai a magyar sajtóban nem kerültek ismertetésre. Mivel azonban Zákonyi Botond külügyi intézeti igazgató fontosnak tartotta, hogy a Domokos Géza emlékkonferencia teljes anyaga megmaradjon az utókornak, az ott elhangzottakat mindenki számára elérhetővé, azaz meghallgathatóvá tette.

Ideje már kirúgni a pecsenyéjüket sütögető erdélyi tanácsadókat

Megszólalt a héten, a Demokrata december 12. lapszámában Zárug Péter Farkas politológus és állandó rovatában bő egy hónap alatt immár másodszor közölt figyelemreméltó elemzést a román belpolitikai helyzet alakulásáról, a erdélyi magyar-magyar vetélkedés hátteréről, a Fidesz beavatkozás felettébb káros és kontraproduktív voltáról, valamint a választásokon való megmérettetésre készülök, majd a küszöböt átlépni képesek illetve a megbukottak jövőbeni esélyeiről, prognosztizálható 2013-as mozgásteréről.

A marosvásárhelyi születésű de kisgyerek kora óta Magyarországon élő politikai elemző novemberben a „Választási hajrá Erdélyben" című cikkében áttekintette „a nyári választások óta eltelt időszakot, s annak tanulságait, a soha tanulni nem akarók már-már nevetséges magatartásával együtt". Akkor elmarasztalva az egymással megállapodni képtelen Fidesz zsebpártok vezetőit, felidézte a korábbi történéseket is és megállapította: „a helyhatósági választásokon csúfos eredményeket értek el ahhoz képest, hogy megalakulásuktól kezdve magukat rendre a magyarság megmentőinek a szerepébe pozícionálták". Realitásérzékük hiányát éppúgy, mint önteltségüket is szóvá tette, kimondva, hogy „az őszre várt összefogás – természetesen a választói támogatottság hiányában elmaradt" és ennek szerinte az oka „a dudások önképének aránytévesztettsége a politikai csárdában".

Az akkori terjedelmes és nemegyszer ironikus hangú elemzés „a parlamenti küszöbtől fényévnyire levő legitimációval rendelkező" EMNP-t és MPP-t is rendre kifigurázta és a Zárug publicisztikában megkapta a magáét az RMDSZ is. Szerinte a szövetség "kormányon elég sokat tett a román törvényhozásban Románia IMF általi elgyarmatosításáért" (az elgyarmatosítás szót olvasva ne feledjük, hogy a Demokrata főszerkesztőjét, Bencsik Andrásnak hívják és ő egyben a Békemenetek egyik fő szervezője!)

Zárug már novemberben sem rejtette véka alá, hogy miképpen vélekedik arról az orbáni döntésről miszerint a Kárpát-medence magyar lúzere a mennybe megy (copyright: Széky János, lelőhely: paraméter.sk): „S miután az MPP és Szász Jenő bejelentett, hogy nem indulnak a választáson, hipp-hopp mivé avanzsált elő? A magyar kormány háttérintézményeként működő Nemzetstratégiai Intézet vezetőjévé. Kinevezését minden határon túli politikai szereplő már csak hangos kacagással tudta fogadni, egy tragikomédia katarzist nem hozó bornírt jeleneteként".

Az iróniát sem nélkülöző egykori jóslat tökéletesnek bizonyult, hiszen a korábbi cikkének következteésében nem többet és nem kevesebbet állított: „Az mindenesetre biztos, hogy ha az EMNP 79 jelöltjéből nem tudja hozni a 6:3-as minimum eredményt, akkor mindennemű politikai legitimációja megkérdőjeleződik Erdélyben – még akkor is, ha Tőkésnek a magyar kormány egy másik Nemzetstratégiai Intézetet hoz létre. A december 9.-i választások pontot tesznek arra a kérdésre, hogy kiket akar a romániai magyarság politikai vezetőinek. Az eredmények ismeretében a magyar kormánynak és a Fidesznek sem kell tovább ezen agyalnia majd, csak tudomásul kell vennie".

Ezúttal a „Románia választott: tények,vélemények és következtések" cikkében Zárug az elemzés címének logikai sorrendjében előbb a december 9-én történtek tényeit bemutatva (a román és magyar pártok választási eredményei, románok és magyarok részvételi adatai) majd néhány politikus, köztük Kelemen Hunor és Tőkés László nyilatkozatait is ismertetve jut el a következtetésekhez. Előtte viszont még megteszi, hogy sarkos vélemény nyilvánítson az eredményeket értékelő két kulcsszereplő önértékelésnek tárgyilagosságáról: „A két versenyben lévő magyar párt, az RMDSZ és EMNP még a kijózanító és világos eredmények után is gyökeresen eltérően, s immár az utóbbi egyértelműen ellenszenvet kiváltva értékelték a magyar eredményeket".

Következtetéseiben az RMDSZ pozitív teljesítményéről értekezve a szövetség mozgásterének bővülését vetíti előre és ennek zálogát a megkezdett generációváltás következetes végrehajtásában látja. A vetélytársakat illetően, akik semmilyen önkritikát vagy magyarázatot sem adtak a totális sikertelenségére ezúttal még keményebben fogalmaz Zárug, mint a korábbi eszmefuttatásában: „Tőkés László és az EMNP végleg leszerepelt... Világos az is, hogy ma már „kontraproduktív „orbánviktoznia" Tőkésnek. És ezt a magyar miniszterelnöknek is tudnia kell. Ahogy azt is, hogy ideje már kirúgnia a pecsenyéjüket sütögető erdélyi tanácsadói, s belátnia azt, hogy további megosztó tanácsaik totálisan lerombolják 2014-re a még megmaradt nimbuszát Erdélyben, s mihamarabb el kell kezdenie a tárgyalásokat Kelemen Hunorral, Borboly Csabával és Antal árpáddal, vagyis az erdélyi magyar politika új generációjával. Enélkül a 2014-es választások Erdélyben meghökkentő eredményeket hozhatnak a Fidesz számára – vagy az érdektelenség, vagy az eredmények, vagy mindkettő területén."

Bugár a második legmegbízhatóbb szlovákiai politikus

Megszólalt a héten az Abakis szlovák közvélemény-kutató társaság, amely elkészítette a legmegbízhatóbbnak tekintett szlovákiai politikusok listáját és kiderítette: az ország lakói Bugár Bélát tartják Fico után a második legmegbízhatóbb politikusnak. A rendszeresen készített megbízhatósági rangsorban nagy előrelépést tett a Híd elnöke, aki feljött Fico mögé a második helyre, megelőzve a rendszerint Fico mögött kullogó Robert Kaliňák belügyminisztert. Természetesen a felmérések a bizalmatlanságot is kutatják, ahol a rangsor élén szintén a legnagyobb szimpátiaszerző, Robert Fico áll, akit Mikuláš Dzurinda egykori miniszterelnök követ. Bugár Béla ebben a népszerűtlenségi kimutatásban a 10. helyet foglalja el, nála sokkal kevésbé kedvelt a szlovák politikai élet több, korábbi vagy jelenlegi „nagyágyúja" is.

Önmagában az a tény, hogy egy ország teljes lakossága, ahol a szlovákok részaránya 87,7 százalékos és a magyarok 8,5 százalékot képviselnek, egy magyar, és a kisebbségben élő magyar közösség érdekeinek védelmét mindennél fontosabbnak tartó, azért tenni akaró és tenni tudó politikust ennyire elfogad a többség, példa nélküli a Kárpát-medencében. Főleg, ha azt is figyelembe vesszük már 2007-be, az MKP elnökként is a leghitelesebbek országos rangsorának az élbolyában volt, és azóta is mindig ott tartózkodik, olyan jelenség, amire a magyar nemzetpolitikának némi önreflexióval újragondolnia kellene az eddigi elutasító viszonyulását. Végre fel kellene hagynia azzal a kirekesztő kormányzati viszonyulással, amelynek az alaphangját korábban a Duna televízió képernyőjén Kövér László házelnök adta meg nemzetárulónak nevezve Bugár Bélát és az általa vezetett pártot, melynek szerinte egyetlen célja a szlovák hatalmi politika céljainak és törekvéseinek a szolgálata és felvidéki magyar közösség eltüntetése az etnikai térképről. (sic!).

Túl azon, hogy a következetes kirekesztés (lásd MÁÉRT stb.) a Bugárral rokonszenvező és a Hidat a pozsonyi parlamentbe juttató magyarok számára sértő és visszataszító, (több, mint százezer felvidéki magyarról van itt szó !) érdemes azon is elgondolkodni mi, helyesebben ki áll annak a hátterében, hogy az elmúlt napokban sokan és sokfele üdvözölhették a valóban fontos fejleményt,nevezetesen azt, hogy a komáromi Selye egyetem felöl a viharfelhők, igaz még csak átmenetileg, de oszlani tűnnek.

A kedvező irányú elmozdulás hátteréről szóló legtöbb beszámoló, így a vonatkozó Berényi nyilatkozat is, megpróbálta a megváltozott szlovák álláspontot kizárólag a magyar-szlovák kormányközi kapcsolatok mentén értékelni és a Fico-Orbán találkozók javára írni. Mások is hajlamosak voltak arra, hogy tudatosan kisebbítsék ezügyben a Bugárék szerepvállalását. Csakhogy aki végigkövette az események alakulását és abban a Híd képviselőinek parlamenti kezdeményezését, majd a Dušan Caplovič válaszát („Megértette a dél-szlovákiai székhelyű intézmény különleges helyzetét. Ezért várhatóan a következő, 2014-ben esedékes újabb akkreditálást követően döntenek arról, hogy megfelel-e az egyetemekkel kapcsolatos kritériumoknak.") tudja azt is: kinek volt szívügye és kikínlódott megvalósítása az, hogy Szlovákiában állami fenntartású magyar egyetem jöhetett létre és kinek szívügye ma is, hogy az megmaradjon. Persze ez sokaknak hasonlóan fontos, de van akinek lehetősége is van arra, hogy ne a szavak szépségversenyét nyerje meg, hanem cselekedjen.

Talán ezért is lett a második legnépszerűbb szlovákiai politikus Bugár Béla 2012. 50. hetében.