Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (október 12-18.)


-A A+

Nem hittük volna, de igaz: a budapesti parlament egyik bizottságában a testület elnöke védelmébe vette a szlovák állampolgársági bosszútörvényt

Megszólalt a héten a Felvidék.mában Szűcs Dániel és a Na, melyik magyar parlamenti képviselő kapja a legmagasabb szlovák állami kitüntetést? címmel közreadott vitriolos cikkében arról számolt be, hogy a budapesti parlament Igazságügyi Bizottságának elnöke, Rubovszky György szerint a magyar honosítási törvényre adott pozsonyi diszkriminatív jogszabály esetében „nem arról van szó, hogy ez egy kizárólag magyarellenes dolog.” Mi több, a rövid memóriájú politikus reagálva Szávay Istvánnak az ominózus törvényhez való „sajátos” kormányzati viszonyulását bíráló szavaira, azzal is képes volt „érvelni”, hogy „a szlovák állampolgárságtól megfosztottak közül a legkevesebben a magyarok voltak.”   

„– Szávay képviselő úr szólt napirend után a Ház előtt és akkor azt mondta, hogy ha olyan jó a barátság Orbán Viktor és Fico miniszterelnök úr között, akkor ezt el kellett volna intézni. (A jogfosztó szlovák állampolgársági törvény visszavonását – n. n.) Ezt azért nem tartom helyesnek, ezt a nyilatkozatot, mert ugye ön legalább annyira tudja, mint én, hogy az állampolgárságot megvontak közül a legkevesebben magyarok vannak.

A legtöbben németek vannak, aztán utána jönnek a csehek. Ott mindenfajta nációtól, aki a kettős állampolgárság lehetőségével élt, elvesztette a szlovák állampolgárságát. Tehát itt nem arról van szó, hogy ez kizárólag egy magyarellenes dolog.

–Kénytelen vagyok még arra is reagálni elnök úr, hogy Szlovákiában mi a helyzet. Ez egy magyarellenes ellentörvény. Abban önnek igaza van, hogy a gyakorlatban ez megmutatkozott, hogy ez többségében vagy nagyobb arányban vonatkozik német vagy cseh állampolgárokra, ez is igaz.

Ettől függetlenül ez egy magyarellenes céllal, nyilvánosan meghozott törvény, mely súlyosan sérti a felvidéki magyarságnak az érdekét, és amely törvény megváltoztatása érdekében önök hat év alatt az égvilágon semmit sem csináltak.”

Fenti, itt megtekinthető párbeszédre múlt hétfőn, a magyar Országgyűlés Igazságügyi Bizottságának rendes ülésén került sor a testület elnöke, a KDNP-s Rubovszky György és a Jobbikban politizáló Szávay István képviselő között. Ez a közel egyórás bizottsági ülés, melynek jegyzőkönyve több mint egy héttel a tanácskozást követően még mindig nem elérhető a testület országházi honlapján, minden bizonnyal a legújabbkori magyar nemzetpolitika egyik legszégyenteljesebb pillanata volt.

Itt, ebben az 52 percben két kormánypárti honatyának, a KNDP-s Rubovszky Györgynek és a bizottság fideszes alelnökének, Répássy Róbert, volt igazságügyi államtitkárnak és ex-miniszterhelyettesnek a jobbikos képviselőkkel folytatott vitájuk során sikerült oly módon érvelni, hogy kijelentéseikkel gyakorlatilag lenullázták mindazt, amiben a különböző eszmevilágot magukénak valló és egymással majd’ minden ügyben perlekedő magyarországi pártpolitikusok közt még ma is megvan az egyetértés. Nevezetesen abban, hogy a felvidéki magyarságnak éppúgy joga van retorziók nélkül magyar állampolgárokká is lenni, ha úgy óhajtják, mint az erdélyi, vajdasági, kárpátaljai, horvátországi, szlovéniai és – csekély kivételtől eltekintve – a világ bármely szegletében élő nemzettársaiknak.

Emellett pedig – s ebben szintén nincs okunk kétkedni, hogy még 2016 őszén is létezik konszenzus a magyar pártok között – nem lehet célja a magyar politikának a Magyarországról történő végleges elvándorlás ösztönzése. Márpedig ezen az ülésen, amelyen a kormánypárti képviselők leszavazták a Jobbik azon javaslatát, amely biztosította volna a külföldön élők számára a levélben szavazás lehetőségét, éppen ez történt. Répássy Róbert ugyanis itt arra bíztatta azokat a honfitársait, akik munkavállalás, tanulás vagy bármilyen más okból ideiglenesen külföldre távozik, de nem adták fel magyarországi lakhelyüket, hogy tegyék meg. Elképesztően színvonaltalanul és demagóg érvekkel az amúgy jogász képzettségű (!) politikus amellett tört lándzsát, hogy azok a magyarok, akik négyévente „egy bizonyos szolgáltatást” igénybe akarnak venni, amennyiben jó vagy rossz sorsuk átmenetileg Ausztriába, Németországba vagy Angliába vezérelte őket, jobban teszik, ha véglegesen lemondanak az állandó magyarországi lakhelyükről. Mert Répássy felfogásában, a választásokon való részvétel nem elsősorban állampolgári jogosultság, hanem inkább egy állam által nyújtott szolgáltatás igénybevétele. És különben is: egy magyarnak a szülőhazában élni úgymond „nem érzelmi kérdés”.

Addig is, míg olvasható lesz a bizottsági ülés teljes jegyzőkönyve, érdemes megtekinteni azt a videófelvételt, melyet A Fidesz nem kíváncsi az elvándorolt magyarok véleményére címmel Szávay István tett közzé a világhálón erről a szánalmas argumentumokkal megtűzdelt Répássy fellépésről. Bárki meggyőződhet arról, hogy a minden szempontból védhetetlen álláspontja védelmáben, amivel lesöpörte a törvényhozás asztaláról az egységes módon történő levélszavazásra tett javaslatot, miként üzent hadat a racionalitásnak, a szakmájának és vele együtt kormánya nemzetpolitikájának is a fideszes politikus.

Miközben az ország lakossága már 2010 augusztusában 10 millió fő alá csökkent, az ideiglenesnek remélt külföldre távozott magyarok száma immáron nyolc éve folyamatosan növekedést mutat, a hivatalos adatok szerint már két évvel ezelőtt is  mintegy 330 ezer magyar állampolgár élt az európai országokban,  ma pedig a becslések már több mint 500 ezerre teszik a Magyarországon született és külföldön élő személyek számát – Répássy azt tartaná üdvösnek, hogy ez a bő félmillió honfitársa inkább véglegesen is fordítson hátat hazájának.

Ez lenne tehát szerinte a követendő út, ahelyett hogy egy jogszabály módosítással megszüntetnék a diszkriminatív módon történő levélszavazás intézményét és végre véget vetnének annak az anomáliának, hogy egy Nyugat-Európában dolgozó debreceni illetőségű magyar ember éppoly feltételekkel élhessen állampolgári jogával, mint a kézdivásárhelyi vagy szabadkai lakhellyel rendelkező. Hadd nyomatékosítsuk, vállalva az ismétlés ódiumát: éljen állampolgári jogával és nem egy tetszőleges szolgáltatást igénybe véve!

A felvidéki Szűcs Dániel, a múlt hétfői parlamenti bizottsági ülésnek azt a másik gyászos felvonását tette szóvá a Felvidék.mában, amikor sor került a bevezetőnkben prezentált szópárbajra a testület elnöke és Szávay képviselő között. A Na, melyik magyar parlamenti képviselő kapja a legmagasabb szlovák állami kitüntetést? filippika szerzője az olvasóink számára nem ismeretlen, hiszen e rovatban már többször találkozhattak azokkal a röpiratoknak is beillő vehemens publicisztikáival, melyekben mindig következetesen és kíméletlenül megfogalmazta, hogy elege van a képmutatásból, abból, hogy a magyar állampolgárságot megszerző és ezért jogfosztott honfitársai ügyében semmi előrelépés nem történik. Vissza- visszatérően és joggal háborgott azon mindegyre, hogy miközben a magyar és szlovák kormány között a viszonyt a felek kiválónak ítélik és „már csak a kölcsönös szerelmi vallomás hiányzik”, a problémás ügyeket szőnyeg alá seperték és seprik ma is.

Keserű hangú publicisztikában hiába tette szóvá sokszor a magát rútul becsapottnak érző felvidéki magyar közösség elkeseredettségét, azt, hogy az Budapest által „verbálisan agyontámogatottak”, a számtalan „biztatást és vállveregetést kapók” türelme Felvidéken egyre inkább fogyóban van és nagyon elegük lett a mosolydiplomáciából. Meg abból is, hogy a kormányzati politikusok szerint „a szlovák-magyar kapcsolatok új minőségben tündökölnek”. Ráadásul most kénytelen volt azzal szembesülni, hogy van még lejjebb is. Meg kellett élnie 2016 októberében, s vele együtt a felvidéki, valamint minden más, bárhol élő nemzettársának, hogy már több is történt, mint „kölcsönös szerelmi vallomás”: a magyar törvényhozás Igazságügyi Bizottságának elnöke, a KDNP-s Rubovszky György a tények meghamisításától sem visszariadva, oltalmába vette a 2010-es jogfosztó szlovák állampolgársági ellentörvényt.

Lássuk mindezt a Felvidék.ma véleményformálójának az olvasatában:

„A KDNP-s Rubovszky György az Igazságügyi bizottság október 10-i ülésén Szávay Istvánnak a plénum előtt napirend után elmondott szavaira reagálva – amely az Orbán Viktor és Robert Fico között szövődő barátságra rámutatva kérte számon az állampolgársági törvény okozta visszásságok rendezetlenségét – vette védelmébe Fico 2011-es bosszútörvényét.

Mégpedig olyan formában, amitől minden jóérzésű ember gyomra azonnal és gyógyíthatatlanul felfordul. Háromszor. Rubovszky György azzal „érvelt” ugyanis, hogy a szlovák állampolgárságtól megfosztottak között a legkevesebben a magyarok voltak, így aztán „nem arról van szó, hogy ez egy kizárólag magyarellenes dolog”.

És ezzel a képviselő úr sokak sok éves munkáját semmisítette meg egyetlen szempillantás alatt. Innentől kezdve ugyanis a szlovák bíróságokat (az alkotmánybíróságot is beleértve) és nemzetközi fórumokat végigharcolók minden küzdelme a röhej kategóriába került a szlovák (és európai) térfélen. Már miért is venné őket, illetve panaszukat bárki is komolyan, ha az úgymond „sértett” fél, vagyis a magyar parlament képviselője, egyik igazságügyi főmuftija kiállítja a menlevelet Fico törvényének és nyugtázza, hogy az nem magyarellenes. Ezért valóban jár a Fehér Kettős Kereszt Rendje…”

A szlovák bosszútörvény budapesti védelmezője, az „igazságügyi főmufti” túl azon, hogy lenullázta sokak sokesztendős küzdelmét ezzel a kinyilatkoztatásával kínos helyzetbe hozta pártelnökét is. Semjén Zsolt, akárcsak más felelős politikustársa, akik ragaszkodnak az igazsághoz és nem túl rövid az emlékezetük, mint a jelek szerint, a szépkorú bizottsági elnöknek, soha sem rejtette véka alá a véleményét a pozsonyi válaszreakcióként született diszkriminatív jogszabályról. Ő már annak elfogadást követően jottányit sem kertelve kimondta: „a jogszabályt ellenünk találták ki”.

Rubovszky Györgyöt a memóriája nemcsak a Fico-féle állampolgársági ellentörvény születése kapcsán hagyta cserbe. Mint megismerhettük a Szávayval folytatott diskurzusa során, amikor a magyar nyelvet is sikerült megerőszakolnia „az állampolgárságot megvontak közül a legkevesebben magyarok vannak”, e megfogalmazásával is szegénységi bizonyítványt állított ki magáról, hisz teljesen tájékozatlannak bizonyult.

A magunk részéről úgy hisszük, talán nem túlzott elvárás, ha úgy véljük: egy parlamenti bizottsági elnöknek, ha már érvelni akar ez ügyben, talán érdemes lenne előtte némiképp tájékozódni, annál is inkább, mert egy ilyen tisztség betöltőjének van némi szakértői apparátusa is.  Ha ezt megtette volna, akkor nem válik nevetségessé. Hisz akár a szlovákiai magyar sajtóból is megtudható, hogy a pozsonyi belügyminisztérium nyilvánosságra hozott legfrissebb adatai szerint a felvidéki magyarok sajnos az élmezőnybe kerültek ebben a nemkívánt „vetélkedésben”. (Szlovákiában a hatályos állampolgársági törvény értelmében eddig 1 529-en vesztették el szlovák állampolgárságukat. Legtöbben, 421-en a cseh állampolgárság felvétele miatt, őket követik 363-an a német állampolgárságot, 225-en az osztrákot és 144-en a britet felvevők. A magyar állampolgárságot választók és ezért a szlováktól megfosztottak száma 76. A további sorrend pedig így néz ki: amerikai /61/, norvég és holland /34-34/, belga /26/, svájci /23/, olasz /22/, ír /21/, kanadai /17/ ausztrál /16/, finn és svéd /10-10/, francia /9/, kínai és orosz /3-3/, izlandi, lengyel és ukrán /2-2/, luxemburgi, dán, új-zélandi, izraeli és szerb /1-1/)

Szlovákia egyik legrangosabb állami kitüntetésére, a Fehér Kettős Kereszt Rendjére a múlt heti szereplése révén valóban számíthat Szűcs Dániel szerint a magyar KDNP-s politikus. Ezért is adta joggal az ingerült írásának a Na, melyik magyar parlamenti képviselő kapja a legmagasabb szlovák állami kitüntetést?

Olvassuk az ihletett „laudációját” és közben jegyezzük meg, hogy indoklásában a BB monogram Bugár Bélát, a Most-Híd elnökét jelenti:

Ha ő nem, akkor senki. Ha ő, aki egy rántással kihúzta a talajt az állampolgársági ellentörvénnyel szemben évek óta keservesen küzdő jogászok, szakemberek, civilek alól, aki fél mondattal szembe tudott köpni egy egész nemzetrészt, ha ő nem lesz idén Szlovákiában az év magyarja (BB után persze), akkor senki.

Rubovszky György képviselő, az Országgyűlés Igazságügyi bizottságának elnöke ugyanis – Tarzanként hatolva át a két ország pozitív csendjén – Robert Fico seregének magyarul társalgó markotányosai közé csapott fel. Akkor, amikor: a KDNP képviselőjeként, a bizottság elnökeként Robert Fico állampolgársági ellentörvénye mellett érvelt. Mondván: az nem magyarellenes „dolog”.

Szűcs Dániel konklúziója lesújtó, ahogyan tőle megszokható volt korábbi megszólalásaiban, s mint olvashatjuk a mostaniban is, vitriolos. Közben arról sem feledkezik meg, hogy felemlegesse: Rubovszky György, a magyar nemzetpolitika remélhetőleg nem túl sikeressé váló „reformegyénisége” és forradalmi újraértelmezője, nem először idézett elő az általa elnökölt Igazságügyi Bizottságban meggondolatlan kiszólásaival „emlékezetes” pillanatokat. (Csak emlékeztetőül: idén májusban Rubovszky arról beszélt egy fideszes képviselőtársának, hogy akár házszabálysértés árán is megakadályozza egy jobbikos javaslat napirendre vételét. Ugyanakkor azt is elmondta a képviselőtársának, amit a Hír TV kamerája rögzített is: jövő májusban nem választják újra Áder János köztársasági elnököt. „Közölték, hogy nem létezik, hogy újraválasszák, a Viktor nem engedi meg” – fogalmazott.

„A magyar Országgyűlés Igazságügyi bizottsága innentől kezdve legfeljebb orwelli értelemben szól az igazságról. Legalábbis addig, míg Rubovszky György az elnöke. Aki egyébként (legalább) egyszer már bizonyította, hogy a hallgatással sokkal többre menne, mint a megszólalással. Tegnap ismét elégtelenre vizsgázott ebből a fontos politikai diszciplínából…”








EZT OLVASTA MÁR?

X