Paraméter: Szász Jenő „semmibe veszi mindazt az erőfeszítést, amit mások – hibátlan nemzeti érzelmű emberek – gyakorlatilag Trianon óta tettek azért, hogy a szórványmagyarság megmaradhasson a szülőföldjén.”

Megszólalt a héten a dunaszerdahelyi Paraméterben Széky János és az internetes lap véleményrovatában, az ún. „paravéleményben” közreadott, iróniát sem nélkülöző publicisztikájában napjaink „ihletett” szórvány-magyarságmentő viziónáriusát, a Székelyudvarhelyről importált ügyeletes nemzetstratégát „méltatja”, abból az alkalomból, hogy a Kárpát-medencei Képviselők Fórumán nemrég tartott tíz perces előadásával sikerült „bombát robbantania” és visszaigazolnia mindazokat e félelmeket, melyeket Szász Jenő intézetigazgatói megbízásának kezdetétől, 2012. október 3-tól  a társadalomtudós szakma, a politikusok józanabb köre, az ex-polgármester, ex-pártelnök életét és munkásságát valamennyire ismerő sajtómunkások döntő többsége aggodalommal vegyes felháborodással már többször is szóvá tett, de látszólag mindhiába.

Több botrányt is kirobbanthat a KMKF-ülésírta a Kitekintőinternetes újsága sajátos a tanácskozást követő napokban, és a független külpolitikai portál jóslata találónak bizonyult: február harmadik hetének sajtójában nem volt olyan nap, hogy ne lehetett volna olvasni arról, hogy miként gyűrűzik tovább az a vita, melyet Szász Jenőnek, a budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézet nemrég kinevezett (?) vezetőjének a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán elhangzott felvetése váltott ki és amelyben a szülőföldön való boldogulást hirdető, de sok esetben eredménytelennek bizonyuló stratégia alternatívájának a szórványban élő magyar közösségek áttelepítését tartja.

Amúgy a szemleíró a „kinevezés” szót – másokhoz hasonlóan – némi bizonytalankodással használja, hiszen leírva már többször is olvasta azt, de nem hiszi. Mert – tetszik, nem teszik – ő afféle hagyomány– meg jogszabálytisztelő: ha van papír, akkor valaki kinevezett, ha meg az nincs, akkor a címekkel, tisztségekkel meg rangokkal hivalkodó illető legfeljebb várományosa egy tisztségnek. Hivatalosan Szász kinevezésének tényét se a Magyar Közlöny se a másik Szász, a Gíróék családjából való kormányszóvivő se erősítette meg, de még a Blikk se jelentette be „jól értesült kormányzati forrásokra hivatkozva”, pedig az ilyen magas közigazgatási polcra történő „felkenésnek” vannak – legalábbis a fülkeforradalom előtti „ortodox” közigazgatásban voltak –, bizonyos jogszabályokban is rögzített feltételei. Persze az is lehetséges, hogy itt is már az „unortodox” kormányzati gyakorlattal állunk szemben és „Jenő folyamatba tétele” már régen megtörtént – ezt a HVG és rá hivatkozva a  Transindex ezt december 14-én a következő hétre ígérte – csak éppen a nyilvánosságot nem kívánták az illetékesek fölösleges információkkal „terhelni”.

Bár az is igaz, hogy a manna.ro már jó hónapja egy elhúzódó átvilá-gítási folyamatról regélt („A Nemzetstratégiai Kutatóintézet a miniszter-elnök fennhatósága alá tartozik, ezért titkosszolgálati átvilágításon kell átesnie a politikusból tudósvezetővé vedlett ex-pártelnöknek.”), de utóbb ettől az információtól senki se lett okosabb. Akkor rögtön azt is olvashattuk, hogy az érintett apellált a mannások lokálpatriotizmusára és megértést meg türelmet kért tőlük, meg azt is, hogy a kinevezését firtató okvetetlenkedő kérdezgetéseikkel ne birizgálják a román sajtó érdeklődését, mert objektív okok miatt még nem érkezett meg a hőn várt kinevezési okmány.  („Szász Jenő az általunk feltett két kérdésre, hogy januárra ígérték az intézet indulását, mikor nevezik ki pontosan, és hogyan sikerült a nemzetbiztonsági ellenőrzése, válaszolt, ám pár perc múlva visszahívott, és visszavonta nyilatkozatát.)

Bő egy hónapja tehát még nem volt– mondta akkor –, de mára akár minden meg is változhatott. Nemcsak a múlt pénteki KMKF-en adott elő, mint tényleges direktor, hanem egy héttel később is már igazgatói minőségében szerepelt a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium alapításának 390. és Bethlen Gábor fejedelemmé választásának 400. évfordulója alkalmából a magyar parlamentben rendezett emlékülésen, együtt azzal a Fráter Olivérral, aki „A Bethlen Kollégium múltja és szerepe a magyar történelemben” című előadását, már mint a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese tartotta meg. Ezek szerint van, vagy lesz elnök is az igazgató mellett e leendő (létrejött?) Nemzetstratégiai Kutatóintézetben? Ugyanis tegnap Szászt a Kossuth Rádió még igazgatóként nyilatkozatta. És akkor ki a tavalyi Nyirő-temetés teljhatalmú megbízottjaként megismert Fráter elnökhelyettes főnöke? Vagy a jogszabálytisztelet káros szenvedélyének hódolva, elvesztünk volna a részletekbe és a szórványmagyarok gyöngyhalásza már rég elnök-vezérigazgató? Ki tudja?

De térjünk vissza Széky „paravéleményéhez”. A „gyöngyhalász-politikát” és a kisebbségben élő Kárpát-medencei magyar közösségek „kontrollált visszavonulásának” ötletét nevetségessé tevő írás, A galaci taxis összecsomagol szerzője, azon már el se tűnődik, hogy mi lehet az oka annak, hogy „a volt székelyudvarhelyi polgármester, akinél bukottabb politikus kevés van a Kárpát-medencében, valamivel belopta magát a legbelső fideszes elit szívébe”. Nem meditál, csak megállapít: „amikor a magyar kormányzatot súlyosan kompromittáló - és az erdélyi magyarságra még veszélyesebb– Nyírő-botrány miatt távoznia kellett a saját maga alapította kis párt éléről is,  abban a szent pillanatban pihepuhára esett. A miniszterelnök megbízta a Nemzetstratégiai Intézet vezetésével, és az alapítás céljára már a tavalyi költségvetési év végén kapott százmillió forintot.”

A százmillió a jelek szerint februárra már hasznosult és Szász kutatásainak első jelentős eredményeivel az egykor jobb napokat megélt, de mára már kétes legitimációjúvá lett KMKF-en azt munkaváltozatban, „mint egy igazi stratéga” – így Széky – elő is adta.  Az Élet és irodalomnak a Paraméterben rendszeresen publikáló rovatvezetője ismerteti a „tudományos expozé” lényegi elemeit, a „kontrollált visszavonulást”, az „önkéntes területfeladást” hozzátéve azt is, hogy a nevezett nemzetstratéga a „rugalmas elszakadást” valamiért nem említette.” Persze, hiszen a cikkíró precíz, nem mulasztja el, hogy szóljon a „gyöngyhalász-módszer” víziójáról is. Ezt követően foglalja össze szerzőnk a későbbi fejleményeket: mivel „a dühöngés, valamint a keserves röhögés olyan hangos volt, hogy Szásznak, már csak megbízója és pártfogói érdekében is, igazolnia kellett azt a mondást, miszerint akinek a Jóisten hivatalt (intézetet) adott, annak észt is adott hozzá; nem ment az el mindenestül” a nemzetstratéga feltalálta magát és „a legjobb fideszes kommunikációs taktikát követve, bejelentette, hogy Márton Árpád, aki vele ellentétben egy igazi vesztes, szándékosan félreérti: ő igenis a Kárpát-medencén kívüli magyarokra gondolt, olyan közösségekre, mint egy Zsil-völgyi bányász vagy egy galaci taxis. Őket kéne a Székelyföldre telepíteni, ellensúlyozván a kivándorlás miatti fogyást. A gyöngyhalászat pedig arra vonatkozik, hogy számba kell venni a világon minden magyart, és aztán „foglalkozni vele.”

Csakhogy „ezt a rizsát”, mint rámutat Széky sem az RMDSZ, sem pedig ellenlábasa, az EMNP és Tőkés se vette be, ami borítékolható is volt. Ehhez kapcsolódóan is veti fel a jegyzetíró a helyzetteremtők felelősségének a kérdését: „a Nemzeti Ügyek Kormánya – mint oly sok más posztra – ezúttal is a lehető legalkalmatlanabb embert nevezte ki a meg nem felelő helyre. Meg hogy eddig az úgynevezett nemzeti oldal kormányai kiválóan elvoltak Nemzetstratégiai Intézet nélkül – miért is van szükség pont most arra, hogy a lehető legalkalmatlanabb ember vezetésével egy ilyet alapítsanak irdatlan pénzen?”

Széky publicisztikájának zárógondolataiban nemcsak a hatalmi gőg és tudatlanság meg a felelőtlenség fölött mond ítéletet, hanem pálcát tör mindazok fölött, akiknek felfogását veszélyesnek és felettébb kártékonynak tartja. És veszélyesnek egy Kanadában vagy Hawai szigetén, de bárhol máshol is élő honfitársunk számára, aki ragaszkodik magyarságához. Továbbá tisztességtelennek és méltánytalannak tartja a Szász Jenő-i megközelítést a nemzeti elkötelezettségű, cselekedni akaró és tudó, bármely világnézetet valló honfitársainkkal szemben, akik közel száz éve, bárhol is éltek vagy élnek, magyarnak akartak/akarnak megmaradni. És ami talán a legbántóbb a szerzőnk számára, az az ezen a területen is megnyilvánuló arrogancia és cinizmus. Az a hozzáállás, amit tegnapelőtt az ATV-ben, Juszt László Magánbeszélgetésében a politikusként és költőként is megszólaló Markó Béla is nehezményezett és találó tömörséggel ekképp jellemzett: „cinizmus is ott van, ahol a nemzeti nagyotmondás”.

E cinikus nagyotmondók világában sajnos teremhet babér még egy végtisztességadást is kampányrendezvénnyé silányítani akarónak is, akiről azt is elmondja – ­egyebek mellett – Széky: „bizony semmibe veszi mindazt az erőfeszítést, amit mások – hibátlan nemzeti érzelmű emberek – gyakorlatilag Trianon óta tettek azért, hogy a szórványmagyarság megmaradhasson a szülőföldjén.”

Eljátszva a gondolattal, hogy „nagy területek magyarmentesítése és a székelyföldi magyarság létszámának megnövelése mögött egyetlen ésszel követhető gyakorlati számítás lehet: a területi autonómia reményének fenntartása” a „paravélemény” minapi megfogalmazója azonnal rá is mutat, hogy ez a megközelítés is csupán elméleti: „A területi autonómiáról azonban már a Fidesz is rég lemondott a kettős állampolgársággal. Ezt az egyszerű összefüggést 2004-ben még Szász legfőbb mentora, Kövér László is megértette. Hogy mi az összefüggés, azt ajánlom témának a Nemzetstratégiai Intézet számára – pár százmillió forint, néhány leuveni, utrechti és strasbourgi tanulmányút, svédasztalos konferencia, Petrozsénytől Galántáig  visszhangzó műbalhé talán elég is lenne, hogy rájöjjenek.”

Azt már mi tesszük hozzá, hogy az összefüggések felismeréséhez a fideszes mentoroknak fáradtság nélkül és főleg költséghatékonyabban is el lehetne jutni. Elég lenne, ha a vajdasági magyarokat a minden hétvégi Magyar Szóban az erdélyi közállapotokról tudósító Ambrus Attilának az e tárgyban született, kitűnő látlelete észérveit, a szerző okfejtését és legfőképpen a következtetését elolvasnák, az abban foglaltakat pedig megfontolnák: „A legtöbb politikai elemző úgy véli, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetőjének ötlete korábbi elmeszüleményei sorába illeszkedik be. Szász Jenő javasolta már, hogy vezessék be a székely pénzt, miként azt is, hogy filmesítsék meg a székelység ezeréves szabadságharcát; Csaba királyfi szerepére kérjenek fel egy Mel Gibson kaliberű szereplőt, és egy hollywoodi produkcióval feledtessék Drakulát. A szórvány kitelepítésének gondolata mindenesetre eléggé vérfagyasztó…”

És hogyan látják a Széky János és Ambrus Attila által is nevetségessé tett „nemzetstratégának” az Istensegíts, Fogadjisten, Hadikfalva, Józseffalva és Andrásfalvalakóit, azaz a bukovinai székelyeket a történelem tragikus országútjára sodró, megbukott terveket revitalizálni szándékozó vízióit Kárpátalján? Természetes, hogy a Kárpáti Igaz Szó főszerkesztőjének a vezércikke is azonos konklúziót összegez. Kőszeghy Elemér szintén némi gúnnyal, hisz másképpen aligha lehet, „bebizonyítja”, hogy a Szász-féle elképzeléshez lehetnek „pozitív” következményei is: „az elképzelésnek persze lehet járulékos haszna. Lehetőséget biztosíthat ahhoz, hogy a kérdést tanulmányozó és jelentéseket megfogalmazó, tisztességes honoráriumot kapó szakmai bizottságok, a "kontrollált kivonulást" előkészítő, fizetett munkatársakat alkalmazó irodákkal rendelkező alapítványok stb., stb. jöjjenek létre a határon túl. S hogy mi lesz a szórvánnyal? Nos, valószínűleg járja majd a maga megszokott útját, ahogyan teszi immár évtizedek óta. És megpróbál megmaradni.”

Igaz-e az a hír, hogy pénzért bárki vásárolhat magyar állampolgá-rságot Ukrajnában, illetve a Szovjetunió más utódállamaiban?

Megszólalt a héten a Hír24portálon Palkó István és beszámolt arról, hogy  „pár millióért bárkiből lehet magyar." A meghökkentő tudósítás napok óta különböző magyarországi és kárpátaljai közösségi oldalakon kap egyre nagyobb visszhangot, de átvették aSanoma Média népszerű hírportáljának anyagát már Felvidéken is.

Ami viszont több mint meglepő: a fajsúlyosabb portálok érdeklődését viszont még nem keltette fel a szokatlan és korrupciógyanúsnak tűnő ügy és a magyarországi írott sajtó se foglalkozott a Hír 24 cikkével vagy az abban felvetett gyanúval, pedig Palkó István írása olyan jellegű visszaélést vélelmez, melynek hátterében a honosítási törvény előírásait megszegő, vagy éppen a magyar állampolgárság könnyített módon történő odaítélését túlzottan „nagyvonalúan” elősegítő magyar állami tisztviselők állhatnak. Egyszóval felmerül annak a gyanúja, hogy egyesek számára a nemzetpolitika kufárkodás eszköze, bár kétségtelen, hogy nem aprópénzre váltják a magyarságpolitikát, hiszen a szóban forgó összegek jóval nagyobbak, mint hogy e summákat aprópénznek lehessen nevezni.

A sajtóban nap, mint nap olvashatunk arról, hogy a múltév januárjától beindult könnyített honosítás maga egy sikertörténet. Közel 400 000 új magyar állampolgárról ír a The Economist a legutóbbi, a magyar-román székelyzászló-háborúról szóló cikkében és a legilletékesebb, Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottsága előtti éves meghallgatásán néhány napja azt erősítette meg: töretlen lendülettel zajlik a honosítás, a kérelmek száma nem csökken, hetente mintegy négyezer igénylés érkezik. Maga is a The Economist által említett, a hetilap budapesti tudósításában szereplő közel 400 000-es számra becsülte a kérelmek számát és azt is elmondta: egyszerűsítették az ügyintézést, az anyakönyvezést, és az állampolgárság megállapítását a Magyary-program keretében, továbbá újabb konzulokkal erősítették a konzulátusokat, hogy a kisebb településekre is eljussanak. Ezért mihamarabb a diaszpóra területeire mintegy ötven konzult küldenek ki, hogy a folyamatot segítsék.

Ezt a sikertörténetet, melyről, szintén e napokban Orbán Viktor miniszterelnök is, mint kormányzásának jelentős eredményéről beszélt a Millenárison, a XV. országértékelőjében (A Kárpát-medencében élő és a világban szétszórt magyarokat kulturális, közjogi és szellemi tekintetben is integráljuk, kihasználjuk a modern kor jogi és technikai lehetőségeit, vagyis szétszórattatásból világnemzetet építünk) beárnyékolni látszik mindaz, amit a Hír 24 feltárt, de a magyar írott és elektronikus média meg az illetékes hatóságok nem kívánják észre venni, és ami  ennél is fontosabb lenne: eddig nem kívántak hivatalosan cáfolni.

De miről is van szó? A Pár millióért bárkiből lehet magyarcímmel közreadott írás szerint „kettőtől nyolcmillió forintig terjedő összegért gyakorlatilag bárki vásárolhat magyar állampolgárságot Ukrajnában, illetve a Szovjetunió más utódállamaiban – számolt be az FN24 ungvári tudósítója, több ukrán lapra, illetve internetes hirdetésekre hivatkozva.

A megvásárolható állampolgárságot olyan cégek kínálják, amelyek korábban schengeni turista-, illetve munkavállalói vízumokhoz segítették hozzá az ukrajnai ügyfeleiket. A Visa-Vengriya.com Oroszországban bejegyzett internetes lap (azonosítója: IP 178.208.83.22 és szemlénk készítése idején a lájkolóinak száma 3.296) például röviden ismerteti, hogy 2011 januárjától egyszerűsített úton juthatnak magyar útlevélhez mindazok, akik magyarországi gyökerekkel rendelkeznek, az unión belül büntetlen előéletűek, és minimális szinten beszélnek magyarul. Eddig rendben is lenne, bár effajta közleményeknek jobban lehetne örülni, ha azokat inkább a magyar külképviseletek tennék közzé. Másfele ugyanis nincsenek a csak az Erdélyre jellemző felvilágosító ún. „demokrácia-központok”, melyek „multifunkcionalitásának” kérdésébe ezúttal ne menjünk bele…

E pár bevezető mondat után, viszont már arról van szó, hogy „az sem baj, ha az ügyfélnek nincsenek magyar ősei, mert a cég – külön fizetett szolgáltatásként – gondoskodni tud akár magyar nagypapáról vagy nagymamáról is, az eset bonyolultságától függően személyenként 6 és 25 ezer euró közötti összegért. Ilyen esetekben a kérelmezőnek csupán a saját és szüleinek születési és házassági anyakönyvi kivonatait kell beszereznie, mellékelve egy pár soros önéletrajzot. A befizetett összegtől függően akár még az állampolgári eskütételen sem kell okvetlenül személyesen megjelennie az ügyfélnek.”

A Visa-Vengriya.com honlap természetesen reklámozza magát és ügyfelei részéről több kedvező visszajelzést is közöl. A Hír 24 cikke ismertet is közülük néhányat. A Nyizsnyij Novgorod-i Jelena arról számol be: a beígért határidőhöz képest ugyan egy hónapot késett a magyar útlevele és ezért tervezett utazását is halasztania kellett, de minden jó, ha jó a vége és nagyon örül a címeres, EU-s utazásokat lehetővé tevő bordó magyar utipasszusának. Egy kijevi pár – természetesen itt is csak keresztnevek szerepelnek – pedig arról ír, hogy a hirdető cégnek köszönhetően négy hónap alatt váltak magyar állampolgárrá. Egy szentpétervári kliens is elismerését fejezi ki a cégnek a precizitásért és korrektségért, hiszen e hálálkodó álma is teljesült: a magyar útlevelének köszönhetően végre teljes jogú uniós állampolgár lett.

A 6 és 25 ezer euró közötti összegért  vásárolható magyar állampolgárság-gal foglalkozó cikkekben  – fogalmaz Palkó István – „ figyelmeztetnek ugyan arra, hogy egy közeljövőben esedékes szigorítás következtében már nem lesz mód rá, hogy bármelyik magyarországi falusi anyakönyvvezető intézhesse az ilyen ügyeket,de  azt is hozzáteszik a Hír 24 cikkírójának a forrásai, hogy „ez bizonyára csupán némi költségnövekedést vonhat maga után, s a szolgáltatás nyilván továbbra is „élni” fog.”

A portál cikkéhez sokan hozzászóltak, főleg kárpátaljai magyarok. Volt, aki indulatos nemzetféltőnek bizonyult, volt pedig olyan is, aki a könnyített honosítás iránt érzett ellenszenvét fogalmazhatta meg e tudósítás kapcsán. Mások a 2014-es magyarországi választások befolyásolhatóságát tették szóvá, hiszen úgymond a pénzért beszerzett állampolgárság a voksolásra is feljogosít. Utóbbiakat az Ungváron élő Hír24tudósító próbálta nyugtatgatni: ”Azért az egy kicsit már megalomániás öntúlértékelés, hogy pont a magyar választójog érdekli azt a voronyezsi faszállítót, akinek azért kell a magyar útlevél, hogy pl. munkát vállalhasson Portugáliában…”

E hozzászólókat, de talán nemcsak őket viszont inkább az nyugtatná meg, ha ezügyben az illetékesek szólalnának meg határozottan és köntörfalazás nélkül. Jut eszünkbe: a Mandineren, egy januárihozzászólásban, például ezt olvashattuk: Kárpátalján 100-300 euróba kerül a magyar állam-polgárság. Bárkinek.

Hinni szeretnénk, hogy az sem volt igaz és a Hír24 pedig ezúttal és kivételesen, álhírt közölt. De ebben csak egy hitelt érdemlő cáfolat segíthet. Vagy tényleg igazat írt volna a Hír 24, amikor megszólalt a héten?

Kanadai Magyar Hírlap: hogyan szolgálja a magyarságpolitikát a legnagyobb elismerésre méltó módon egy elkötelezett 26 éves fiatalember Illinoisban?

Megszólalt a héten a Kanadai Magyar Hírlap főszerkesztője, Christopher Adam és „Nick Gombash és a geneológia” című cikkében arról számolt be, hogy Illinois államban él egy 26 éves magyar származású fiatalember, aki megszállott történész és negyedik generációs amerikai magyarként, lenyűgöző munkával, önerőből, olyan magyar vonatkozású adatbázist hozott létre, mely vélhetően egyedülálló a világon: az archívuma több mint 46 ezer 500 házasságkötési és anyakönyvi kivonatot tartalmaz.

A felmenői iránti megkülönböztetett érdeklődése révén a véletlen hozta el ezt a felfedezést a 9 évvel ezelőtt létrehozott Kanadai Magyar Hírlap alapító főszerkesztője számára, aki történész és egyetemi oktató és egyben az Újvilág egyik legszínvonalasabb online újságjának a mindenese. Az „egyik” szó használata ezúttal némiképp megtévesztő, hiszen van még a „másik”, az Amerikai Magyar Népszava és itt a felsorolás sajnos véget is kell érjen.

Az erdélyi származású Christopher Adam apai nagyapja Borsai Áron orvos az 1900-as évek elején megvásárolta Bánffyhunyadon  Gyarmathy Zsigáné,– Kalotaszeg egykori nagyasszonyának– házát majd a Borsai-lak a továbbiakban zarándokhely lett: nyitva állt mindenki előtt, aki Kalotaszeget jött meglátogatni, művészeknek, íróknak, tudósoknak nyújtott szállást és otthont. A családi emlékek szerint az ottawai honfitársunk nagyszüleinek házában rendszeresek voltak az erdélyi magyar írók összejövetelei. Gyakori vendég volt itt Kós Károly, aki a közeli Sztánán lévő Varjúvárban lakott és Szántó György is, aki a Fekete éveim című könyvében részletesen és nagy rokonszenvvel emlékezik meg a Borsai házról és a Borsai család mellett Cristopher Adam másik nagyapjáról, Ádám Béláról. Utóbbi szintén közeli barátságot ápolt Szántóval, oly annyira, hogy a neves erdélyi író a nagyszülők 1929-es esküvőjének egyik tanúja volt. Mellettük a Borsai-ház vidám vacsoráinak és a hangulatos együttléteknek gyakori résztvevője volt

Bárd Oszkár, akit rokoni szálak is fűztek a családhoz, aztán Ligeti Ernő, Kádár Imre, Szentimrei Jenő, Mikó Imre és még sokan mások. A Kanadai Magyar Hírlap főszerkesztőjének nagyanyja pedig maga is művelte az irodalmat, a múltszázad húszas-harmincas éveiben népszerű meseíró volt. Első gyerekmeséit a Cimbora közölte, Varázskorona című 1927-ben Kolozsváron a Minervánál megjelent mesegyűjteményéhez Benedek Elek írt meleg hangú előszót.

Csakhogy a felmenőkről tudhatók (egyes információk forrása például a Romániai Magyar Irodalmi Lexikonban Balogh Edgár szócikke) jobbára csak a XX. század elejéig és Bánffyhunyadig idézhetők meg a Borsai és Ádám családok legendáriumából és Cristopher Adamot a még korábbi elődök is érdekelték. Itt jön be a képbe az az illinoisi megszállott fiatalember, akit az erdélyi eredetére büszke lapszerkesztő megkeresett és egy minimális információkat tartalmazó e-mail levele nyomán, néhány óra alatt egy kisebb lavinaként emailezte át mindazt, amit családjáról, annak XIX. századi történetéről, így a kolozsborsai eredetről, az egykori járási körorvos szülőhelyének lakóiról, azok nemzetiségi összetételéről az adatbázisában fellelhető.

Érthető a Kanadai Magyar Hírlap főszerkesztőjének döbbent rácsodálkozása majd „belelkesedése”, amikor miközben ő Ottawában él, Illinoisból tudják közölni vele, hogy egyik erdélyi őse ötnegyed százada járási körorvos volt Hunyad megyében, előtte pedig „tényleges állományú ezredorvosként” szolgált. Mi tagadás, valóban csak a legnagyobb elismerés hangján lehet értékelni azt, hogy egy negyedik generációs magyar emigráns leszármazottja (Nick Gombash felmenői 1909-ben hagyták el Magyarországot és indultak útra Amerika felé) kutatóintézetek apparátusát megszégyenítő elkötelezettséggel, operativitással és szolgálatkézséggel – meg ne feledjük – önkéntes alapon, segít azoknak a szétszórattatásban élő magyaroknak, aki tudni akarják, hogy honnan vétettek.

Nick Gombash geneológiai kutatásait és az eredetkutatáshoz fűződő különböző honlapjait, online adatbázisait és blogját, főleg pedig a több mint 46 500 ezer házasságkötési és anyakönyvi kivonatot tartalmazó internetes adatbázisát, a Hungary Exchange-t azért hozta létre,– mint írja Cristopher Adam – „hogy felkeltse,  az elsősorban magyar  származású emberek érdeklődését a családfakutatás iránt és segítséget nyújtani az adatok beszerzésében, illetve tippekkel szolgálni azok számára akik magyarországi és romániai levéltári kutatásokra készülnek.”

Az adtabázis szkennelt, illetve másképpen feltöltött levéltári anyagokból és anyakönyvi iratokból főleg házassági anyakönyvi kivonatokból áll, melyekből könnyen megtudható a világon bárhol élő érdeklődő számára, hogy kik voltak, hol születtek, hogyan éltek és milyen vallásúak voltak felmenőik.

A szemleíró maga se tudott ellenállni a „kísértésnek” és Cristopher Adam cikke nyomán felkereste a Hungary Exchange honlapot. Órákra ott felejtkezett és bár csak egyszerű olvasóként és nem „érintettként” böngészett, valódi élményben volt része. Jó szívvel ajánlja másoknak is a http://www.gombash.com és a http://www.hungaryexchange.com hon-lapokat annak tudatában is, hogy Illinoisban él egy fiatalember, aki bárhol élő magyarnak az elődök felkutatásában, ha csak egy módja van, szívesen segít. Sőt, ha valaki szeretne vele dokumentumokat, nyilvántartásokat megosztani kéri, hogy írjon nyugodtan írjon neki. Elérhetősége: nickmgombash@yahoo.com.