Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (március 6-12.)
Szávay István: „Minél jobban közelítünk a határtól Székelyföld felé, annál inkább fogy a népszerűségünk, és nő az Orbán Viktorba szerelmes székelyek száma”
A Hetek című politikai-közéleti hetilap leleplező cikke azonnal „„nemzetpolitikai szenzációjává” nőtte kimagát, hiszen a nyilvánosságra került dokumentum jellege és tartalmi elemei nem hagytak szemernyi kétséget sem afelől: a szélsőjobboldal magyarországi pártja lépésről lépésre, tudatosan építkezik a környező országok magyar közösségeinek soraiban, átgondoltan keresi a támogatókat és szimpatizánsokat, sok helyen pedig már meg is találta a beépített embereit. Kiderült fehéren-feketén, hogy a Jobbik számára nem elvi vagy morális kérdések merülnek fel, ha magyarságpolitikáról van szó. Számára egyetlen, a pragmatikus megközelítés létezik és ez az irányadó. A cél a minél sikeresebb 2014-es választási szereplés és ebben a külhoni magyarság nem több mint eszköz, ők csak mint potenciális szavazatmaximáló tényezők jönnek számításba.
A péntekenként megjelenő Hetek beszámolója rövid időn belül az atv.hu portálra is felkerült és azonnal felfigyelt rá aNépszava valamint a felvidéki
Bumm portál, illetve a Paraméter online újság is. A szlovákiai magyar hírportálok megkülönböztetett érdeklődése azzal is magyarázható, hogy a megszerzett dokumentumban kitüntetetten szerepel, mint a Jobbik megbízható partnere két felvidéki ifjúsági szervezet, az MKP ifjúsági partnerszervezeteként is működő Via Nova Ifjúsági Csoport és a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzata. Az ő „gyorsreagálásuk” annál is érthetőbb volt, hiszen a titkos munkaanyag kizárólag felvidéki vonatkozásokban szól az egyetemi ifjúság „becserkészéséről” és köztudott: a Jobbik magyarországi egyetemi térfoglalása ténykérdés, hiszen egy bő évvel ezelőtt készített és nemrég ismertetett felmérés szerint a magyarországi felsőoktatásban tanuló, biztos pártválasztó hallgatók harmada, azaz 33 százaléka szavazna a Jobbikra. Márpedig azt is tudjuk: manapság nemcsak a tőke, amunkaerő, az áruk és a szolgáltatások szabad áramlása létező valóság, hanem a szélsőjobboldali métely se ismer határokat. Ugyanakkor ismert néhány cseppet sem elhanyagolandó körülmény is: a Via Nova ICS Felvidéken az ifjúsági szervezetek gyűjtőszervezetének szerepét kívánja betölteni, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) ifjúsági szervezete, elnöke Gubik László kis híján az MKP elnökségének tagja lett a felvidéki magyarok pártjának tavaly decemberi kongresszusán, az elnökhelyettese, Samu István viszont a Via Novában betöltött posztja mellett a Szávay- dokumentum beadási ideje óta a tisztújításon átesett MKP elnökségi tagja is lett, és tagjai közülük többen az MKP listáján indultak a múltév márciusi előrehozott parlamenti választásokon.
Leginkább érintettnek tekintve a felvidéki magyarságot, a komáromi Bumm szerkesztősége természetesen haladéktalanul utánajárt annak is, hogy mennyire tekinthető hitelesnek a felbukkant dokumentum. Megkereste annak szerzőjét, aki ugyan szűkszavúan és semmitmondó általánosságok mögé bújva reagált, de nem cáfolta az anyag hitelességét.
A nyilvánosságra került, állítólag szigorúan bizalmas, 2012 júniusában készült munkaanyagban Szávay István, hajdanvolt MIÉP-es mozgalmár, a Jobbik alapító tagja és országgyűlési képviselője, a párt Nemzetpolitikai Kabinetjének elnöke, az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizott-ságának és az Autonómia Albizottságának, a Jobbik képviselője Magyar Állandó Értekezleten, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumában és a Magyar Nemzeti Kisebbségek Európai Érdekképviseletéért Alapítványban, korábban a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája határon túli magyar kapcsolatokért felelős elnökségi tagja és a Magyar Ifjúsági Konferencia Állandó Bizottságának magyarországi tagja, egykori, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem működő Rákóczi Szövetség alapszervezeti vezető stb., stb. – azt elemzi, hogy milyen a párt támogatottsága a határon túli magyarok körében.
A Jobbik elnöksége számára készült belső tanulmány azzal a célzattal készült, hogy egyrészt helyzetértékelést adjon a Jobbik határon túli pozícióiról, másrészt pedig, hogy javaslatokat tegyen a 2014-es magyar parlamenti választási eredmény optimalizálása érdekében. A Hetek birtokába került dokumentumból kiderül, hogy Szávay a magyar állampolgársággal is rendelkező, az átlagosnál magasabb választói hajlandósággal bíró külhoni magyarokra koncentrál, és mint írja, „ez körülbelül négyszázezer nemzettársunkat jelenti.” Az előterjesztésben Szávay meghatározza a Jobbik számára 2014-es célt is: a határon túli magyaroktól ugyanakkora arányban szeretne szavazatot szerezni, mint az anyaországon belül.
Szávay bevezetőjében kijózanító adatokra hivatkozva, a pártvezetés számára korántsem megnyugtatóan fogalmaz: „az általános jobbikos vélekedéssel ellentétben – miszerint mivel mi állunk ki a leghatározottabban a külhoni magyarokért, ezért mi vagyunk a legnépszerűbbek – az igazság az, hogy a Jobbik támogatottsága határon túl még a hazaitól is elmarad”. Ezeket nem egzakt mérésekre, hanem személyes tapasztalatokra alapozva állítja, viszont tényként kezeli. Ugyanakkor a továbblépéshez alapvető fontosságúnak tartana egy reprezentatív, régiónkénti bontású politikai közvélemény-kutatást: „Rendkívül fontos lenne pontosan tudnunk, hogy melyik régióban mekkora a Jobbik támogatottsága, és hogy ezek az emberek mely külhoni magyar pártokra szavaznak saját országukban”.
A párt „magyarságfelelőse” szerint a Jobbik szervezeti jelenléte a határon túl a mai napig megoldatlan kérdés, ám – úgy véli – sem a baráti körök, sem a külhoni alapszervezetek alapítása nem célszerű. Szávay szerint minden elcsatolt régióban egy-egy „szervezetet” kell csak létrehozni, az egyes régiók vezetőit a Jobbik elnöksége nevezné ki, ők pedig „megyei elnökökként” végeznék a munkát a párt Nemzetpolitikai Kabinetjének koordinációjával és vele szoros együttműködésben. Úgy véli, hogy a határon túli munka hátterét „egy bevallottan és deklaráltan a Jobbik értékrendjével szimpatizáló, azt elvállaló civil szervezet keretében végeznék” a külhoni tagok. Ez a szervezet civil, érdekvédő és kulturális tevékenységet folytatna, segítené a jobbikosok személyes és virtuális megjelenését a szomszédos államokban országos szinten. Szávay ezekre a szervezetekre, illetve az általuk összefogott külhoni magyarokra alapozná a Jobbik határon túli választási kampányát, ezért „az ehhez szükséges adatbázis-építést szinte azonnal el kell kezdenünk”. Mivel a Jobbik népszerűsége a Kárpát-medence különböző országaiban régiónként jelentősen eltérő, a szerző részletesen kifejti, hogy hol és mit kellene a jövőben cselekedniük.
„A legkönnyebb dolguk Délvidéken van, mivel ott a Magyar Remény Mozgalom (MRM) a Jobbik testvérpárja, ezért támogatásuk egyértelmű prioritás kell legyen”, – állapítja meg Szávay, majd emlékeztet arra, hogy mivel a Jobbik tavaly májusban segített az MRM kampányában, jövőre hasonló támogatásra számíthat tőlük. A Vajdasági Magyar Szövetség ugyanakkor teljesen elzárkózik a Jobbiktól, igaz, számukra sem vállalható a Pásztor István vezette VMSZ. Jó hírként közli viszont az elnökséggel a Szávay jegyezte belső anyag, hogy „folyamatban van egy radikális jobboldali hírportál beindítása Délvidéken.”
A másik véglet az Felvidék, ahol viszont a Jobbik a legrosszabbul áll. Elismerve, hogy a párt számára a mintegy félmilliós szlovákiai magyarság megszólítása teljesen haszontalan, a dokumentum megfogalmaz egy meglepően nyílt verdiktet is: „A legrosszabbul Felvidéken állunk a gyenge magyar identitás miatt, de „szerencsére” itt szinte elhanyagolható a magyar állampolgárok, így a potenciális magyar szavazatok száma is, így erre a régióra kell a jövőben a legkevesebb hangsúlyt fektetni.”
Persze nincs minden veszve a szlovákiai magyarok között Vonáék számára, mert megcsillanni látszik egy, helyesebben két reménysugár is. A titkos dokumentumból megtudhatjuk: a Felvidéken a Jobbik elsőszámú – nem hivatalos – partnere az MKP Via Nova Ifjúsági Csoportja, amely a nemrégen bekövetkezett tisztújítás óta „teljesen jobbikos fordulatot vett”. És ha így történt, Szávay azonmód utasításokat is ad: az MKP Via Nova Ifjúsági Csoportjának a „hosszú távon azonban el kell szakadnia a kiöregedett, jórészt alkalmatlan MKP-s vezetőktől, és egy új, nemzeti radikális pártot kell alapítania. Ez jelenleg még kérdéses, magunk segítjük és siettetjük ezt a folyamatot”.
Persze a határokon átívelő nemzetegyesítés fennkölt eszméjéhez való elkötelezettség látszatát a Jobbiknak továbbra is meg kell őrizni. Tehát: a fentebb kiöregedettnek, alkalmatlannak minősített MKP-s vezetéssel is korrekt kapcsolatokra kell törekednie a pártnak, miközben a liberális Most-Híd párttal nincs, és nem is lehet hivatalos kapcsolatuk – nyilatkoztatja ki Szávay István, majd összegzésként megállapítja: „a kevés magyar szavazó miatt az eddigieknél is kevesebb energiát és időt kell a Felvidékre fordítaniuk, ám mindezt úgy kell kivitelezni, hogy az ottani magyarok ne érezzék, hogy pártérdekeinket a nemzeti érdek elé helyezzük.”
Ennél a cinizmusnál másképpen ugyan, de nem kevésbé sokatmondó mindaz, amit a Szávay-dokumentum a komáromi a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzatával kapcsolatosan tár a pártelnökség asztalára: „Fontos megemlíteni a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzatát: ennek vezetőivel igen szoros, baráti a viszonyunk, rajtuk keresztül sok fiatalt tudtunk már eddig is elérni, és véleményüket finoman formálni.” Ezzel gyakorlatilag közvetve megerősíti azokat a korábbi álltásokat, miszerint az ELTE BTK Hallgatói Önkormányzatában szerzett befolyást egyértelműen a Jobbik céljaira használják.
Közismert, hogy Szávay István vezetésével a Jobbik 2005 óta napjainkig jelentős befolyással rendelkezik az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának (ELTE BTK) Hallgatói Önkormányzatában. Szávay 2005-2008 között a BTK HÖK elnöke volt és az ő neve felbukkant az itt történt, nagy visszhangot kiváltó listázások kapcsán is, amikor a gólyatáborba jelentkezőket világnézetük, pártszimpátiájuk, felekezeti hátterük és vélt származásuk alapján jellemezték, előszeretettel alkalmazva rasszista, trágár és szexista jelzőket is. A listák felbukkanása óta, (ezek itt megtekinthetők) egy állítólag rá utaló, kocsmai ihletésű „Pistának jó lesz" bejegyzés révén a pesti humor népszerű, sokak által idézett bonmot-val gyarapodott.
Mindezek fényében és hozzátéve azt is, hogy a titkos munkaanyagban nevezett úr egyenesen hivatkozik is az adatbázis-kialakítás fontosságára, (lásd a vajdasági kampányhoz „szükséges adatbázis-építést szinte azonnal el kell kezdenünk”-javaslatot), nem tűnik kockázatosnak megjósolni azt is, hogy adatbázis-létrehozásban nem lesz gond, hiszen rendelkezésre állnak a „tapasztalt szakértők”: Magyarország legnagyobb és legtekintélyesebb egyetemének „sajátos jellegű” számítógépes listagyártásáról elhíresült bölcsészkarán a HÖK elnökei és elnökhelyettesei 2005 óta kivétel nélkül mindig a Jobbik tagjai voltak, akik ilyen módon is elősegíteni akarták pártjuk kiépítését. Tehát: az ELTE HÖK irodák a Jobbik bázisaiként, a szélsőjobboldali párt fontos káderképzőjeként működtek!
„Kárpátalja a remény, Erdély oda”– foglalja össze tömören a Hetek cikke a Szávay-féle munkaanyag a Kárpátalján és Erdélyben élő magyarokat tárgyaló fejtegetések konklúzióját.
Szávay szerint a Jobbiknak Kárpátalján kellene elkezdeni a munkát, mivel a párt kinyújtott karjaként funkcionáló civil szervezet megalakítása „a régió nagyságából és a magyarság létszámából adódóan itt tűnik a leggyorsabban kivitelezhetőnek”. Úgy ítéli meg: a kárpátaljai nemzeti radikális civil szervezetnek az egyházakkal és a beregszászi főiskolával kiegyezve kell majd összegyűjteni a Jobbik-szimpatizánsokat és a Jobbikhoz csatlakozni szándékozó kárpátaljai honfitársakat. „Fontos szerepe lehet ebben az ungvári diákszervezetnek és a görög katolikus egyház egyes papi és ifjúsági vezetőinek, akik igen közel állnak hozzánk” – írja Szávay. Bár, mint leszögezi: a Jobbik hivatalosan jó kapcsolatban áll a Fidesz testvérpártjával, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséggel (KMKSZ), ám a helyzetelemzés szerint a KMKSZ folyamatosan ellehetetleníti a párt kárpátaljai megjelenését.
Erdélyben szintén nem áll túl jól a Jobbik szénája. „Minél jobban közelítünk a határtól Székelyföld felé, annál inkább fogy a népszerűségünk, és nő az Orbán Viktorba szerelmes székelyek száma” – kesereg Szávay. Mint írja: a párt régóta számított jobbikos fordulatra a Magyar Polgári Pártban. Ennek sokáig Szász Jenő pártelnök volt a gátja, ám Szász tavaly nyári veresége Székelyudvarhelyen, illetve az MPP országos gyengülése „lehetőséget teremthet erre a fordulatra és az alapvetően Jobbik-szimpatizáns megyei vezetőség hatalomátvételére” – írja elemzésében Szávay. Azt már a Hetek teszi hozzá, hogy ez a lehetőség köddé foszlott, hiszen „azóta Szász Jenő a magyar kormány megbízásából a Nemzetstratégiai Intézet felállításán dolgozik, a helyi politizálástól visszavonult, az utódjául megválasztott Bíró Zsolt azonban nem a Jobbik tavaly nyári várakozásai szerint vezeti a pártot: a decemberi parlamenti választáson nem indultak, viszont a Jobbik számára elfogadhatatlan RMDSZ támogatására szólították fel híveiket.”
A Jobbik csalódott a Tőkés-féle Erdélyi Magyar Néppárt teljesítménye kapcsán is, mivel azonban támogatóinak jelentős része szimpatizál a Jobbikkal, Szávay azt javasolta, továbbra is tartsák fenn az együttműködést. Ezt – tegyük hozzá – nyilván annak szellemében is gondolta, amit Tóró T. Tibor elmondott, amikor hivatalosan is felvette a kapcsolatot pártja a Jobbikkal: „az EMNP stratégiai partnere a Fidesz, de ez nem jelenti azt, hogy a Jobbikkal mint nemzetpolitikában elkötelezett párttal ne akarnának őszinte, gyümölcsöző kapcsolatot. Leszögezte ugyanakkor, hogy az MSZP-vel és a Demokratikus Koalícióval nem tervezik a kapcsolatfelvételt, mivel e két párt politikusai többször bizonyították, hogy "nem tartoznak ebbe a klubba"
Az RMDSZ kapcsán viszont Szávay „pragmatikussá” lett és kezdeményezni akar, hiszen ezt írta: várakozáson felüli győzelme mindenki számára új helyzetet teremtett, ezért „tetszik vagy nem, de érdekünk legalább egy felszínes viszony kialakítása a párttal”.
Honosítási pontverseny: 1. Románia: 125 ezer, 2. Szerbia 39 ezer, 3. Ukrajna 8 ezer kérelem… az utolsó helyeken megosztva: Irán, Indonézia, Szíria, Tajvan, Thaiföld, Tunézia és Vietnam 1-1 kérelem
Pontosabban a némiképp furmányosan megfogalmazott miniszteri válasz így hangzott: „a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal nem gyűjt adatokat arról, hogy az egyszerűsített honosítási eljárás keretében országonként hányan kaptak magyar állampolgárságot." Ebből a mondatból az érdeklődő honatyának, meg bárkinek, aki olvasta Navracsics kormányfő-helyettes „precíz” válaszát, azt kellett leszűrnie, hogy ha a törvény szerint illetékes hatóság nem tart nyílván ilyen jellegű adatokat országonkénti bontásban, akkor ilyenek nincsenek is. Arra ugyan egy jogtisztelő állampolgár, túl kíváncsi újságíró vagy utcai érdeklődő aligha merne gondolni, hogy netán valamilyen más hivatal, intézmény vagy szervezet foglalkozik efféle részletekre terjedő statisztikai adatok nyilvántartásával, esetleg azoknak valamilyen adatbázisban való tárolásával.
A Volner János jobbikos frakcióvezető-helyettesnek adott miniszteri válasz és az abban megadott adatok szerint összesen 362 ezren kérelmeztek egyszerűsített honosítási eljárás keretében magyar állampolgárságot az utóbbi két évben, ezekből több mint 320 ezret jóvá is hagytak. Ez a közlés már csak azért is felkeltette többek érdeklődését, mivel bő két hónapja, Navracsics minisztériumának közleménye azt tudatta, hogy eddig csaknem 370 ezer ember kérte kedvezményes honosítását, a kérelmezők többsége erdélyi és vajdasági magyar és összesen 65 ország állampolgára nyújtott be honosítási igényt a magyar hatóságokhoz. Ezt követően a hvg.hu igyekezett megtudni pontosabb adatokat is, de a tárca az adatközlést megtagadta, írásba is adva az indokot: „a kért adatok előkészítés alatt álló kormánydöntés megalapozását szolgálják", ezért nem nyilvánosak.
A hvg.hu eredetileg az elutasított kérelmezők pontos számáról és eredeti állampolgárság szerinti megoszlásáról kért tájékoztatást, illetve arról is, hogy mi volt az elutasítás indoka: például hányan nem igazolták magyar nyelvtudásukat, vagy nem adták be a kitűzött határidőig tőlük kért hiánypótlást, esetleg közbiztonsági vagy nemzetbiztonsági kockázatot jelent a személyük. Mivel ezek az információk, a szerkesztőség álláspontja szerint egy közhatalmi döntés végrehajtásáról szóló információk, személyes adatokat nem tartalmaznak és ezért közérdekűnek minősülnek, nem hagyta annyiban a dolgot és bírósághoz fordult.
Ami – legalábbis egyelőre – nem sikerült a hvg.hu-nak, azt részben tehát elérhette a jobbikos képviselő. Ő már megtudhatta, hogy a 65 országból beérkezett 370 ezer kérelem legtöbbje Romániából származik, a képzeletbeli dobogó második helyén a szerbiai magyar állampolgárságot igénylők állnak, míg a „bronzérmesek” az ukrajnai állampolgárság-szorgalmazók. Az éremtáblázaton elhelyezkedőkről számadatsort is közölt a miniszteri levél (125 ezer, 39 ezer illetve 9 ezer) továbbá azt is elárulta: Vietnamból, Szíriából, Tajvanról, vagy Tunéziából, de még Indonéziából is érkeztek kérelmek.
Megtudhatta továbbá azt is – és most már mi is –, hogy 2011-2012-ben az egyszerűsített honosítást kérelmezők száma összesen 362 206 fő volt és közülük 320 524 fő meg is kapta a magyar állampolgárságot. Közülük 185 204-en valamelyik külképviseleten adták be a vonatkozó kérelmet, 177 002-en pedig Magyarországon tették meg ugyanezt.
Hogy pontosabban honnan és hányan, arról ezúttal nem történt említés, hiszen, mint már láttuk, Navracsics Tibor „mint a téma szerint feladatkörrel rendelkező miniszter" (Volner eredetileg Pintér belügyminisztert kereste meg az érdeklődő levéllel) arról tájékoztatta a politikust, hogy az általa felügyelt illetékes hivatal nem gyűjt adatokat országonkénti bontásban…stb. stb. stb.
Csakhogy mondhatnánk, hiszi a piszi. Navracsicsnak ez a közlése nem hihető, főként azért, mert közismert: 160 ezer levelet küldött a határon túl élő magyar állampolgároknak Orbán Viktor kormányfő, mert a kabinet őket is be akarja vonni a nemzeti konzultáció rendszerébe. Erről hivatalosan tájékoztatta, igaz nem Navracsics minisztert, hanem az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke, aki még azt is elmondta: „a küldemények előállítása és kézbesítése pedig 45,8 millió forintba került”. Mivel pedig a levelek – úgy hírlik – célba is értek, akkor az új állampolgárok személyes adatai tehát nagyon is a kormány rendelkezésére állnak, méghozzá országonkénti, sőt települési, mi több név és lakcím szerinti bontásban. Persze ez eddig sem volt kétséges, de ez olyan megmosolyogatóan kínos egy nemcsak közigazgatási, hanem igazságügyi miniszternek, nemde?
A Népszabadság e kérdéssel foglalkozó cikkének szerzője viszont tovább próbálkozott az igazság kiderítésével és a jelek szerint nem vallott kudarcot. Egy, a lap birtokába került kormányzati összesítés alapján Szalay Tamás Lajos, országokra lebontott adatokat és ezek alapján készült látványos grafikát is közzé tudott tenni eheti megszólalásában.
A cikkíró rendelkezésére álló kormányzati összesítés szerint a külföldön leadott kérelmek közül a legtöbbet Romániában, Szerbiában és Ukrajnában fogadtak be a külképviseletek. Romániában két év alatt 125 ezer kérelmezőt regisztráltak, Szerbiában mintegy 39 ezret, míg az ukrajnai magyar állampolgárságért folyamodók száma 8 ezerre tehető. A szlovákiai állampolgárság igénylőkről a Népszabadság által megszerzett dokumentum nem tesz említést, de nincs szó a cikkben a szlovéniai állampolgárságot szorgalmazókról sem.
Szalay Tamás Lajos cikkéből az is kiderül, hogy az Egyesült Államokban ezerháromszázan kértek állampolgárságot, Kanadában és Izraelben pedig valamivel többen, mint nyolcszázan. Horvátországból hatszázhúszan igényelték a könnyített honosítást, Ausztriából és Írországból egyaránt négyszázan. Ausztráliában háromszázhúszan tették meg ezt, Svájcban valamivel többen, mint háromszázan, Brazíliában pedig két év alatt százhatvanheten kértek magyar állampolgárságot.
A Népszabadság cikkírója érdekességként jegyzi meg, hogy Algériában, Kuvaitban és Indiában is csak ketten-ketten, az Egyesült Arab Emírségekben és Libanonban húszan, Japánban hatan, Katarban nyolcan, a milliárdnál is több lakosú Kínában pedig mindössze hatan kértek magyar állampolgárságot. További érdekesség, hogy vannak olyan országok, ahol egy-egy ember kívánt élni az egyszerűsített honosítás lehetőségével. Ezek: Irán, Indonézia, Szíria, Tajvan, Thaiföld, Tunézia és Vietnam.
Emlékezés Veress Zoltánra, aki „okosabb volt a megengedettnél”
„Okosabb volt a megengedettnél”– szól Bodor epifátumnak beillő sommás jellemzése arról a Veress Zoltánról, akit egy tíz évvel ezelőtti, vele készített mélyinterjúban az őt megszólító kérdező a szűkebb hazájában, Erdélyben, élő klasszikusnak tekintett és „fogalommá” vált íróként jellemzett. Ő volt az, akinek „verses meséin felnőtt gyermekek hada ma már felnőttként próbálja becsempészni saját gyerekei könyvtárába Harry Potter kalandjai mellé Kelemen és Tóbiás vagy Irgum-Burgum Benedek történetét.”
„Lehet, hogy ósdinak, idejétmúltjának, nyelvezetében nem túl modernnek fogják találni azokat a Walt Disney filmeken felnőtt generációk képviselői – folytatta akkor a Pécsett szerkesztett, egykor nyomtatott formában megjelent, ma már csak online elérhető igényes havi szemlében, a Hetedhatárbanközreadott beszélgetésben Bandi András – de abban bízom, hogy a tiszta magyarsággal megírt művek túl fogják élni tengeren túli sorstársaikat.”
Bodor Pál számára is elsősorban Veress Zoltán gyermekversei és verses meséi, az azokban csillogó derű, jóság, lelemény és humor a leginkább maradandónak hitt értékei ennek az életműnek. Ki is mondja: „A Tóbiás és Kelemen, az Irgum-Burgum Benedek hallatlan sikere, sokszoros kiadása győzedelmes cáfolata annak, hogy ma már a gyerekek is csak a műszaki rémtörténetek rajongói...”
Maga az érintett, soha sem nem tagadta, hogy a gyerekverseiben a felnőttekhez is szólni, nekik üzenni akart. Példa erre Tóbiás és Kelemen áthallásos története, a két kis kakas parabolája, akik állandóan civakodnak, verekednek egymással, mindenen összevesznek, s ebből kifolyólag mindig rosszul járnak. Pályájára visszatekintve azonban az irodalmi tevékenységénél többre tartotta a szerkesztői munkáját és abban azt az igyekezetét, hogy „a kisebbségi sorban állandó beszűkülésnek, csonkulásnak kitett anyanyelvű műveltség ne korlátozódjék csak a szépirodalomra: legyen újra nagyközönséghez szóló anyanyelvű természet- és társadalomtudományi, sőt műszaki közírás.”
Ehhez a credóhoz próbált hű maradni, amíg lehetett Kolozsváron a Korunk tudományos szerkesztőjeként, és amikor ezt a folyóiratot propaganda-eszközzé silányító hatalom ezt már nem engedte, próbálta tenni a stockholmi Erdélyi Könyv Egylet mindeneseként és a Peregrinus Klub szervezőjeként, az „Erdély kövei” és a „Határtalan hazában” könyvsorozatoknak az összetartozás szálait erősíteni kívánó kötetei szer-kesztésével.
Bodor az írott betűket álmodó Veress Zoltán portréja, mint említettük hangsúlyozottan személyes jellegű emlékezés. Felidézi első találkozásukat, az „író elvtársat” Sztálin iskolai születésnapi „muszájünnepségére” invitáló kiskamasz gimnazistával, aki nemsokáig lehetett diák, hiszen a „szocialista humanizmus” megmutatta igazi arcát: egy rendszerellenes diákszervezkedésben való részvétele miatt, tizenhat és tizennyolc éves kora között börtönben ült, akárcsak az ugyanebben az ügyben (kommunistaellenes röplapok terjesztése) miatt tizenötévesen, két évre börtönbe csukott későbbi felesége, Telegdi Magda, akárcsak Bodor Ádám, Palocsay Zsigmond és más akkori gyerekemeberek.
Az ötvenes évek embertelen diktatúráját és hangsúlyozottan az ötven-hatos törvényszéki perek világát is felidéző Bodor írás többször is párhuzamos életrajzba vált át. Az eltérő élethelyzetek felelevenítése megdöbbentő korképet és egyúttal kórképet tükröznek: ebben az abszurd közegben mindenki fogoly volt, persze ki-ki máshol és másképpen. Ki a szamosújvári börtönben, a kényszermunka piritbányájában vagy rizsföldeken dolgozó munkaszolgálatos katonaként, ki pedig a borbereki írószövetségi alkotóházban vagy törvényszéki irodalmi szakértőnek kirendelt Utunk munkatársként.
A vallottan szubjektív Bodor publicisztika olykor a jelzésszerű pillanatképek felvillantásának eszközével él, máskor pedig, mint például Veress Zoltán kényszerű emigrálásának eddig nem ismert körülményeit feltárva, nemcsak irodalomtörténészek számára fontos adalékokat oszt meg velünk, ismert és névtelen embermentők nagyságáról megemlékezve.
Egyvalamiről viszont Veress Zoltán kapcsán nem szól és talán jól is teszi. Mert kortársként megélte az embert próbáló diktatúra világát, mert sok minden tudója, és mert itt él közöttünk.
Mert bizonyára olvasta Bereczky-Veress Bíborka szívszorító nyílt levelét a leleplezetthez és ha másban kevésbé is, de egy kérdésben minden bizonnyal egyetért Szőcs Gézával is: ezidőtájt a mi régiónkban a leleplezéseknek eredménye kevésbe az igazság megismerése. Az inkább maszatolás,„legfőképpen pedig arra számíthatunk, hogy egyesek fegyver-hez és fegyverhasználati joghoz fognak jutni.”
- 34227 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34229 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34229 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34230 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34232 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34232 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni