A Fradi „elfogyott" a végére, a Győr hibátlanul BL-elődöntős


-A A+

Százszázalékos mérleggel jutott a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjébe a Győri Audi ETO KC, miután a középdöntők utolsó fordulójában magabiztos játékkal, nyolc góllal nyert a dán Randers ellen. gyorElvérzett ellenben Oroszországban a másik magyar résztvevő, a Ferencváros, amely három gólos vereséget szenvedett a Zvezda Zvenyigorod vendégeként.

Egyetlenként hibátlan a Győr

A spanyol Ambros Martín edző vezette magyar együttes sorozatban 12. összecsapásán diadalmaskodott a legrangosabb európai kupasorozatban. Erre eddig korábban csak egyszer volt példa: a Németh András irányította, Tóth Tímeával felálló osztrák Hypo Niederösterreich a 2007/08-as szezonban jutott el hasonlóképpen hibátlan mérleggel az elődöntőbe.

A vendégek kezdték jobban az összecsapást, zárt védekezésükkel nem tudtak mit kezdeni a hazaiak. A Randers 6-3-ra vezetett, amikor Ambros Martín időt kért, ezt követően pedig feltámadt a Győr és fokozatosan feljött, majd el is lépett ellenfelétől és a félidő végére háromgólos előnyre tett szert.

A fordulást követően már egyértelműen a Győr akarata érvényesült, a gárda a hajrában "örömjátékkal", gyönyörű megoldásokkal szolgálta ki a közönséget. Görbicz például saját térfeléről talált be az üresen hagyott dán kapuba.gyor2

A Győr az elődöntőben vagy a szlovén Krim Ljubljanával, vagy a román Oltchim Râmnicu Vâlcea együttesével találkozik, ez vasárnap dől el.

„Elfogyott" a végére a Fradi

Nem jutott tovább a Ferencváros a női kézilabda Bajnokok Ligájában, miután szombaton 30-27-re kikapott az orosz Zvezda Zvenyigorod vendégeként a középdöntő utolsó, 6. fordulójában, így nem maradt esélye, hogy az elődöntőt jelentő első két hely valamelyikén végezzen négyesében.

Az elmúlt két szezonban KEK-győztes magyar csapatnak legalább egy pontot kellett volna szereznie ahhoz, hogy a csoport másik, vasárnapi mérkőzésének függvényében maradjon esélye a továbblépésre. Vereségével viszont eldőlt, hogy a kvartettből a szlovén Krim Ljubljana és a Oltchim Râmnicu Vâlcea jutott a legjobb négy közé.fradi

A mérkőzés elején kissé fáradtnak tűnt a Ferencváros, amely pénteken lekéste a bécsi csatlakozást, így csak szombat hajnalban érkezett Oroszországba. A folytatásban magukhoz tértek a zöld-fehérek, ledolgozták háromgólos hátrányukat, ezt követően pedig fej fej mellett haladtak a csapatok, hol az egyik, hol a másik vezetett egy-egy találattal. A játékrész második felében aztán feljavult a magyar együttes védekezése, minek köszönhetően a szünetig négygólos előnyre tett szert.

A második félidő viszont úgy kezdődött, mintha az öltözőben ragadt volna az FTC, a Zvenyigorod sorra lőtte a gólokat, míg védekezésben sokat segített az orosz gárdán a kapuscsere. A játékrész első részét 11-3-ra nyerték a vendéglátók, azaz Elek Gábor együttese négygólos hátrányba került. A sérülésektől tizedelt magyarok nem tudtak újítani, az ellenfél felülkerekedett rajtuk, ily módon pedig hiába rajtoltak a középdöntőben három győzelemmel, az azt követő három vereség miatt végül csak a harmadik helyen végeztek kvartettjükben.

Az I. csoport 2. helyezettje a II. csoport 1. helyezettjével, az I. csoport győztese pedig a II. másodikjával találkozik.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X