Parádés Atletico-győzelem a Szuperkupa madridi házi döntőjében


-A A+

Az Atletico kezdte a meccset, a hátrapasszolt labdát a védők felívelték, a spanyol válogatottá honosított Diego Costa fejjel tovább tolta, becsapva ezzel Carvajalt, majd a saját indításával megiramodva szinte az alapvonalról, lehetetlen szögből Navas kapus „szeme között” bevarrta a játékszert a Real kapujába.

Azért írtuk ezt le minden bevezető nélkül, mert az európai labdarúgó Szuperkupa szerda esti döntőjében az Európa Liga-győztesként pályára lépő Atletico sem teketóriázott, hanem minden „előjáték” nélkül, már az első percben vezetést szerzett.

A két legrangosabb kontinentális klubtorna (kezdetben a BEK és a KEK, ma a Bajnokok Ligája és az UEFA-kupát felváltó Európa Liga győztese számára) 1972 óta íródó történetében a tallini meccs volt a hetedik spanyol házi döntő, de első ízben fordult elő, hogy egyazon város két csapata játsszon a csúcstalálkozón.

Costa ritkaság számba menő gólja lehet a szuperkupák leggyorsabb találata, de a másik Diego, Simeone edző vezetése alatt négy-öt éve erőn felül teljesítő Atletico nem tudott mit kezdeni a lélektani előnnyel a Cristiano Ronaldót a nyáron elveszítő, de így is világsztárokkal teletűzdelt városi rivális ellen. A szorgalmasan építkező, BL-címvédő Real szűk félóra elteltével egyenlített, amikor is Bale jobb oldalvonalról érkező magas labdáját Benzema a kapu torkában, a védők szorításában is könnyedén fejelte le – és be.

Az észtországi estében jobban koncentrált a királyi gárda a második félidő első részében, amikor is úgy jutott tizenegyeshez egy szöglet után, hogy a menteni igyekvő rutinos Godin kézzel ért a játékszerhez, mielőtt elfejelte volna Benzema elől. A csapatkapitány Sergio Ramos vállalta a büntető elvégzését, és máris vezetett a Real. Itt volt időnk konstatálni, hogy román – közelebbről aradi – érintettje is volt a kihelyezett madridi derbinek, hiszen a tartalék játékvezetőnek Ovidiu Haţegant nevezte a sportág európai szövetsége, az UEFA.

A 2014-es és 2016-os Bajnokok Ligája-döntőt épp a Real ellen (előbb hosszabbításban, utóbb tizenegyesekkel) elbukó Atletico nem adta fel, és a kitartást siker koronázta: egy ziccerig kijátszott helyzet végén Diego Costa három méterről vágta a labdát a léc alá, hosszabbításra mentve a meccset.

A ráadás elején úgy tűnt, hogy a királyi gárda dominál, mígnem egy ellentámadás végén a Real-védők hiába szerezték meg a labdát, elkönnyelműsködték a felszabadítást, Lemar a megkaparintott labdát kisodródott helyzetből kanyarította vissza a 16-osra, ahonnan Saúl kapásból a léc alá vágta. Még csak ízlelgették az előnyt az Atletico-játékosok, amikor egy újabb mintaszerű akció végén Vitolo tálalt középre, az üresen érkező Kokének pedig rutinmunkát jelentett a belsőzés – és már „kettő volt közte”.

A hosszabbítás második félidejében Modricék két helyzete ellenére nem született újabb gól, így az Atletico Madrid története harmadik európai Szuperkupáját nyerte meg 2010 2012 után. A triplázásra készülő Real Madridnak be kellett érnie az eddigi négy diadallal és ezzel a harmadik elveszített fináléval.

Szuperkupa-döntő:
Real Madrid–Atletico Madrid 2–4 (1–1, 2–2) hosszabbítás után
, gólszerzők: Benzema (27. p.), Ramos (63. p., 11-esből), illetve Diego Costa (1. és 79. p.), Saúl (98. p.), Koke (104. p.).








EZT OLVASTA MÁR?

X