Liga 1: egy ponttal tért haza Medgyesről a cseresorával felálló Kolozsvári CFR


-A A+

A csütörtöki, F91 Dudelange elleni Európa-liga rájtászásra való tekintettel feláldozta a Medgyesi Gaz Metan elleni bajnoki összecsapást Toni Conceicao, a Kolozsvári CFR edzője: kezdő tizenegyében csak 3 olyan játékos volt, akik rendszeresen szerepet kapnak. 

Mint írtuk, a vasutas alakulat múlt csütörtökön szégyenletes, 2-0-s vereséget szenvedett Luxemburgban az F91 Dudalange csapatától az Európa-liga rájátszásának első mérkőzésén. A visszavágót csütörtökön rendezik meg Kolozsváron, és Toni Conceicao szakvezető úgy látta jónak, hogy e létfontosságú összecsapás előtt pihentesse legjobbjait a Medgyesi Gaz Metan elleni liga 1-es mérkőzésen. 

Így kerültek a csapatba olyan játékosok, akik eddig csak epizódszerepet kaptak a Fellegváron, sőt három bemutatkozásra is lehetőséget biztosított: Mario Camora csapatkapitány helyét a balhátvéd poszton Andrei Radu foglalta el, a kapuban a Real Madridnál is megfordult Jesus Fernandez Collado állt be, a második félidőben pedig beküldte a CFR legnagyobb marketingfogásának számító 47-szeres brazil válogatottak, Julio Baptistát is. 

A mérkőzés hőse minden kétséget kizáróan Jesus, a vasutas kapuőr volt, aki legalább 7 óriási védéssel járult hozzá a gólnélküli döntetlenhez. A CFR az utolsó 20 percet létszámfölényben játszotta le, de a felforgatott csapat ezt az előnyt se tudta kihasználni, végül ők örülhettek jobban az 1 pontnak.

A CFR botlását kihasználta a tavalyi ezüstérmes FCSB, amely a FC Viitorul elleni 4-1-es idegenbeli győzelmével átvette az első helyet a tabellán. 

Labdarúgó Liga 1, a 6. forduló eredményei
Concordia Chiajna-Astra Giurgiu 0-3
Dunărea Călărași-Poli Iași 2-0
Dinamo-FC Hermannstadt 2-1
Medgyesi Gaz Metan-Kolozsvári CFR 0-0
FC Viitorul-FCSB 1-4
FC Botoșani-Sepsi OSK (hétfő, 18.00)
FC Voluntari-CSU Craiova (hétfő, 21:00)


 








EZT OLVASTA MÁR?

X