A Sepsi Arénában szervezik a térség legnagyobb tömegsport rendezvényét


-A A+

Új helyszínen, a Sepsi Arénában és az előtte levő téren szervezik idén a térség legnagyobb tömegsport rendezvénysorozatát a sepsiszentgyörgyi Sportnapokat.

A 12. alkalommal sorra kerülő eseményt szeptember 21 és 23-a között szervezik meg, számolt be Nemes Áron a sepsiszentgyörgyi Sportiskola igazgatója. Három nap alatt a térség 58 sportegyesülete közel 100 programot szervez, 55 különböző sportágat mutatnak be, az eseménysorozatra több ezer háromszéki részvételére számítanak.

A Sepsi Aréna tavalyi átadását természetes, hogy a Sportnapokat az új létesítményhez költöztetik, miután az elmúlt 11 alkalommal a városi sportcsarnok környékén szervezték, mutatott rá Nemes Áron, aki szerint a rendezvénysorozat ideje alatt rendszeres autóbuszjáratok szállítják az érdeklődőket a városból a város széli sportlétesítményig és vissza.

Célunk, hogy aki a Sportnapok ideje alatt ellátogat a Sepsi Arénához, az folyamatosan találjon magának programot és szórakozási lehetőséget, mondta a szervező, aki szerint a hagyományos sportágak mellett idén újdonságként mutatkozik be a korfball, amely kosárlabdához hasonló de palánk nélküli gyűrűre játsszák, hasonlóképpen jelen lesz az elmúlt időszakban egyre inkább népszerű teqball, amelyet egy hajlított asztalon focilabdával játsszanak.

Remények szerint a Sportnapokig sikerül jeget készíteni a Sepsi Aréna mellett felállított sátorborítású jégpályán is, így első alkalommal lehetnek jelen a téli sportok is, mutatott rá Kernászt Huba. A Királypingvinek Jégkorong klub vezetője szerint több jégkorongmérkőzést, műkorcsolya és curling bemutatókat szerveznek, az érdeklődők ki is próbálhatják ezeket a sportágakat. Nemes Áron hozzátette, hogy a sportprogramok mellett lesznek koncertek is, így a Sportnapokon fellép a Manó és barátai nevű zenekar illetve a rétyi és árkosi fúvószenekarok is. Az eseménysorozat megnyitója szeptember 21-én pénteken 17 órától Sepsiszentgyörgy főterén, ahol Kicsid Gábor olimpiai válogatott kézilabdázó tiszteletére szerveznek futást. A rendezvénysorozat részletes programját megtekinthetik a www.sportnapok.ro oldalon vagy az esemény Facebook oldalán.     

A Sepsi Arénát működtető Sepsi Rekreatív kft vezetője Bodor Lóránd a Maszol érdeklődésére elmondta idén is folytatják a helyi önkormányzat támogatásával tavaly elkezdett „Bevezetés a sportba” programot. Mint arról beszámoltunk az elmúlt tanévben több ezer nagycsoportos, előkészítős és első osztályos diáknak szerveztek minden héten sportprogramot. Idén ezt kiterjesztik a jelenlegi második osztályosok évfolyamára is. Várhatóan október elejétől hetente mintegy 2400 gyerek vesz részt sportfoglalkozásokon a Sepsi Arénában és a mellette lévő jégpályán.    







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X