Terveiről beszélt Marco Rossi, a magyar fociválogatott edzője


-A A+

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya nem tett le arról, hogy a jövőben csapatával alkalmazza kedvenc taktikai hadrendjét, a háromvédős rendszert.

„A formáció elsajátításához sokkal több idő kell, elsősorban azért, mert más automatizmusokat követel meg a játékosoktól, mint a négyvédős rendszerek" - mondta az olasz szakvezető, aki annak apropóján nyilatkozott a molcsapat.hu oldalnak, hogy az épülő Puskás Ferenc Stadionban pályabejáráson vett részt.

Az 54 éves Rossi hangsúlyozta: számára egyébként sem a hadrend a lényeg, hanem a „játékkoncepció". Szerinte az a fontos, hogy a válogatott több felállásban tudjon játszani úgy, hogy mindenki tudja a saját szerepét, és meccs közben tudjon felállást váltani úgy, hogy ne zavarodjon össze.

Rossi kiemelte még a pszichológiai felkészítés jelentőségét, amelyet ő kiemelten fontosnak tart: „Görögország legyőzése elképesztően fontos volt számunkra, mert a három pontnál sokkal többet adott: önbizalmat. Egy magabiztos játékosokból álló csapattal könnyebb együtt dolgozni, új dolgokat begyakorolni, sőt meccselni is. Azt akarom, hogy a fiúk higgyenek magukban!"

A kapitány elmondta, sok játékost figyel: „A stábommal nem kevesebb, mint 45-50 magyar futballistát tartunk szemmel. Nem azt nézzük, hogy ki milyen technikás, hanem azt, hogy vannak-e olyan tulajdonságai, amikkel a csapatunk segítségére tud lenni. Nem világsztárokat akarunk előbányászni, hanem olyanokat, akik tudnak és hajlandóak együtt küzdeni velünk. Értik a céljainkat, és akarnak tenni értük. Ez kell nekünk!" - fogalmazott.

A tréner múlt szombaton Finnországban 1-0-s vereséggel mutatkozott be a nemzeti együttes kispadján, majd kedden zárt kapus mérkőzésen a görögök 2-1-es legyőzésével javított hazai pályán a Nemzetek Ligájában. Az első alkalommal kiírt európai sorozatban a nemzeti együttes az októberi dupla fordulóban előbb 12-én Görögország, majd három nappal később Észtország vendége lesz.







EZT OLVASTA MÁR?

X