BL: meglepetés Manchesterben, Ronaldót kiállították
A legutóbbi három kiírásban győztes Real Madrid hazai pályán magabiztosan, 3-0-ra nyert az AS Roma ellen. Ronaldo első juvés BL-meccsén piros lapot kapott.
A legutóbbi három kiírásban győztes Real Madrid hazai pályán magabiztosan, 3-0-ra nyert az AS Roma ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában. A spanyolok Isco 45. percben lőtt szabadrúgás góljával szereztek vezetést, majd a második félidő elején Gareth Bale talált be. A hajrában Maríano Díaz látványos tekeréssel állította be a végeredményt.
A nyáron több mint százmillió euróért szerződtetett Cristiano Ronaldo számára rosszul kezdődött új csapatában, a Juventusban "kedvenc" sorozata: 120 góljával a BL történetének legeredményesebb játékosát Valenciában a 29. percben azonnali piros lappal kiállította a játékvezető, miután ütközött, majd a 16-oson belül dulakodott Jeison Murillóval.
A játékteret sírva elhagyó Ronaldo a 154. mérkőzésen lépett pályára a legrangosabb európai kupában, és először jutott a kiállítás sorsára. A korai emberhátrány ellenére a Juventus Miralem Pjanic két értékesített büntetőjével magabiztosan vitte el a három pontot.
A nyitóforduló legnagyobb meglepetését az Olympique Lyon okozta azzal, hogy az angol bajnok Manchester City otthonában 2-1-re diadalmaskodott. Josep Guardiola együttese ezt megelőzően nyolc hazai BL-csoporttalálkozóján volt veretlen.
Bajnokok Ligája, csoportkör, 1. forduló:
E csoport:
Benfica (portugál)-Bayern München (német) 0-2 (0-1)
---------------------------------------------------
gól: Lewandowski (10.), Sanches (54.)
korábban:
Ajax (holland)-AEK Athén (görög) 3-0 (0-0)
------------------------------------------
g: Tagliafico (46., 90.), Van de Beek (77.)
F csoport:
Manchester City (angol)-Olympique Lyon (francia) 1-2 (0-2)
----------------------------------------------------------
g: B. Silva (67.), illetve Cornet (26.), Fekir (43.)
korábban:
Sahtar Donyeck (ukrán)-Hoffenheim (német) 2-2 (1-2)
---------------------------------------------------
g.: Ismaily (27.), Maycon (81.), illetve Grillitsch (6.), Nordtveit (38.)
G csoport:
Plzen (cseh)-CSZKA Moszkva (orosz) 2-2 (2-0)
--------------------------------------------
g: Krmencík (29., 41.), illetve Csalov (49.), Vlasic (95., 11-esből)
Real Madrid (spanyol)-AS Roma (olasz) 3-0 (1-0)
-----------------------------------------------
g: Isco (45.), Bale (58.), Díaz (92.)
H csoport:
Valencia (spanyol)-Juventus (olasz) 0-2 (0-1)
---------------------------------------------
g: Pjanic (45., 51., mindkettőt 11-esből)
kiállítva: Ronaldo (29., Juventus)
Young Boys (svájci)-Manchester United (angol) 0-3 (0-2)
-------------------------------------------------------
g: Pogba (35., 44., a másodikat 11-esből), Martial (66.)
- 33131 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33133 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33133 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33135 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33136 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33136 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni