Európa-liga: vereséggel kezdett a MOL Vidi FC


-A A+

A Vidi FC 2-0-ra kikapott a fehérorosz BATE Boriszovtól a labdarúgó Európa-liga csoportkörének első fordulójában, csütörtökön a Groupama Arénában.

Hat év szünet után szerepel újra magyar csapat az Európa-liga csoportkörében és ismételten a székesfehérvári gárda érdekelt a második számú európai kupasorozatban. A 2012/13-as idényben a Vidi - két győzelemmel és négy vereséggel - a belga Genk és a svájci Basel mögött, a portugál Sporting Lisboát megelőzve csoportja harmadik helyén zárt. Abból az együttesből mostanra hárman maradtak hírmondónak, Paulo Vinícius, Stopira és Kovács István, ők mindannyian a kezdőcsapatban kaptak helyet. Ugyanakkor hiányzott sérülés miatt a kezdőkapus Kovácsik Ádám, az eltiltott Huszti Szabolcs és a pályafutását hirtelen befejező szerb Danko Lazovic.

A magyar bajnok kezdett aktívabban, a több labdabirtoklás mellett azonban csak távoli lövésekig jutott. Az első vendéghelyzetre a 25. percig kellett várni, ekkor Mirko Ivanic lövését öklözte ki magabiztosan Tomas Tujvel. Két perc múlva már ő is tehetetlen volt: egy szép kiugratást követően Jasse Tuominen passzolt éles szögből a hazai kapuba. A Vidi hátrányba kerülve nagyobb sebességre kapcsolt, Kovács István két alkalommal is nagy helyzetbe került, de először rosszul célzott, majd Gyenyisz Cserbiszkij védett nagyot.

A második félidőben továbbra is nagy akarattal, de sok hibával játszott a hazai csapat, míg a BATE kényelmesen őrizte előnyét. Marko Nikolic cserékkel próbálta frissíteni kissé hitehagyott csapatát, de továbbra is nagyon pontatlanul futballozott a Vidi. A fehéroroszok a 85. percben döntötték el a három pont sorsát, amikor egy szabadrúgást Jegor Filipenko bólintott a hazai kapuba. Az utolsó másodpercekben Alekszandr Filipovic kiállítása miatt tíz emberre fogyatkozott a BATE, de ennek már nem volt jelentősége.

A csoport másik mérkőzésén a Chelsea 1-0-ra győzött a görög PAOK vendégeként. 

A székesfehérvári együttes legközelebb két hét múlva Londonban, a Stamford Bridge-en lép pályára.

A mérkőzést követő sajtótájékoztatón a Vidi trénere, Marko Nikolic azt mondta: a fehérorosz gárda ma nem volt jobb a Vidinél, de megérdemelten nyert, mert lőtt két gólt, míg ők egyet sem. „Az ellenfél kapuja előtt nem voltunk elég élesek, hadilábon álltunk a góllövéssel, ami nem csoda, hiszen az eddig a legtöbb találatot szerző három játékos közül Lazovic és Huszti sem állt rendelkezésére" - mondta Nikolic. Kérdésre hozzátette: kicsit kiütközött csapata tapasztalatlansága, míg a BATE profi módon, szinte minden helyzetét kihasználva nyert. Nikolic megjegyezte, továbbra sem csak résztvevői szeretnének lenni a csoportkörnek, hanem jó versenyzőként eredményesek szeretnének lenni. Szóba hozta, hogy két hét múlva a Stamford Bridge-en lépnek pályára és realistán, de nem előre feladva állnak a meccshez.

A BATE Boriszov edzője, Alekszej Baga szerint nagyon nehéz mérkőzésen vannak túl, mert jó csapat ellen játszottak, amely nagy nyomást helyezett rájuk. „Jól használtuk ki a helyzeteinket és ez döntött" - fűzte hozzá. Kérdésre közölte, hogy igazán meglepő taktikai húzást nem látott a Viditől, azt játszották a fehérváriak, amit a korábbi európai kupameccseiken, miközben Lazovic és Huszti hiánya nem könnyítette meg a dolgukat. A szakvezető rendkívül fontosnak nevezte a három pont megszerzését, ugyanakkor azt is jelezte, hogy mindkét együttesnek van még öt meccse, s a továbbjutás kérdése sem dőlt még el.

Európa-liga csoportkör, L csoport, 1. forduló:
Vidi FC - BATE Boriszov (fehérorosz) 0-2 (0-1)

Groupama Aréna, 14 726 néző, v.: Kristoffersen (dán)
    gólszerzők: Tuominen (27.), Filipenko (85.)
    sárga lap: Stopira (13.), Milanov (30.), illetve Milunovic (36.), Filipovic (51., 90+4.), Cserbiszkij (90+2.)
    piros lap: Filipovic (90+4.)
Vidi FC: Tujvel - Fiola (Hodzic 64.), Juhász R., Vinícius, Stopira - Nego, Hadzic, Nikolov (Berecz 78.) - Kovács I., Milanov (Hangya 75.) - M. Scepovic
BATE: Cserbiszkij - Poljakov, Milunovic, Filipenko, Filipovic - Baga, Jablonszkij, Dragun - Ivanic (Gordejcsuk 67.), Tuominen (Szkavis 61.), Sztaszevics (Volodko 88.)

Az L csoport másik meccsén:

PAOK (görög)-Chelsea (angol) 0-1 (0-1)
gól: Willian (7.)

További eredmények:
A csoport:
Ludogorec (bolgár)-Bayer Leverkusen (német) 2-3 (2-1)
AEK Larnaca (ciprusi)-Zürich (svájci) 0-1 (0-0)
B csoport:
Celtic Glasgow (skót)-Rosenborg (norvég) 1-0 (0-0)
Leipzig (német)-Salzburg (osztrák) 2-3 (0-2)
C csoport:
Slavia Praha (cseh)-Girondins Bordeaux (francia) 1-0 (1-0)
FC Köbenhavn (dán)-Zenit (orosz) 1-1 (0-1)
D csoport:
Dinamo Zagreb (horvát)-Fenerbahce (török) 4-1 (2-0)
Spartak Trnava (szlovák)-RSC Anderlecht (belga) 1-0 (0-0)
E csoport:
Arsenal (angol)-Vorszkla (ukrán) 4-2 (1-0)
Sporting Lisboa (portugál)-Qarabag (azeri) 2-0 (0-0)
F csoport:
Olimpiakosz Pireusz (görög)-Real Betis (spanyol) 0-0
Dudelange (luxemburgi)-AC Milan (olasz) 0-1 (0-0)
G csoport:
Rapid Wien (osztrák)-Szpartak Moszkva (orosz) 2-0 (0-0)
Villarreal (spanyol)-Glasgow Rangers (skót) 2-2 (1-0)
H csoport:
SS Lazio (olasz)-Apollon (ciprusi) 2-1 (1-0)
Olympique Marseille (francia)-Eintracht Frankfurt (német) 1-2 (1-0)
I csoport:
Genk (belga)-Malmö (svéd) 2-0 (1-0)
Besiktas (török)-Sarpsborg (norvég) 3-1 (0-0)
J csoport:
Akhisar (török)-Krasznodar (orosz) 0-1 (0-1)
Sevilla (spanyol)-Standard Liege (belga) 5-1 (2-1)
K csoport:
Dinamo Kijev (ukrán)-Asztana (kazah) 2-2 (2-1)
Rennes (francia)-Jablonec (cseh) 2-1 (1-0)
 







EZT OLVASTA MÁR?

X