Kosár: a Kolozsvári U-BT tisztes vereséget szenvedett a Panathinaikos ellen


-A A+

Nézőcsalogató kosárlabda mérkőzést rendeztek vasárnap este a Szamos-parti multifunkcionális csarnokban, ahol a Kolozsvári U-BT a négyszeres Euroliga-győztes Panathinaikos Athén csapatával csapott össze egy barátságos mérkőzésen.

A találkozót a Sports Festival keretében rendezték meg, és a görög szupercsapat elhozásának anyagi feltételeit a kolozsvári férficsapat főszponzora, a Banca Transilvania teremtette elő, amely súlyos eurókötegeteket tehetett le az asztalra azért, hogy a Panathinaikos pár óra erejéig Kolozsvárra látogatott.

A csarnokban összegyűlt laza teltház (7000 néző) vegyes összetétele miatt hiányzott a tétmeccseken megszokott feszültség, az öt NBA-s múlttal is rendelkező játékossal kiálló görögök pedig nem erőltették meg túlságosan magukat, nem akarták „agyonverni” fizető vendéglátójukat.

Ennek pedig egy szép, időnként kiegyensúlyozott mérkőzés lett az eredménye, ahol a U-BT új szerzeményei is megcsillogtathatták tudásukat. Különösen jól mozgott a pályán a beállósként érkezett Tony Easley, aki néhány támadásnál felnőtt a Pana játékosainak szintjére, Alekszandar Rasics pedig ismét megmutatta, hogy miért tartotta meg őt az U akkor is, amikor egy fél szezon erejéig a kispadra kényszerült sérülés miatt. 

Kolozsvári U-BT–Panathinaikos Athén 72-79
Fontosabb pontszerzők: Kyndall Dykes 19, Rasics, 16, Easley 13 ill. Langford és Calathes 12-12, Lasme 11

A belföldi kosárlabda idény a hétvégén kezdődik, amikor a Román-kupa-győztes Kolozsvári U-BT szombaton Nagyváradra látogat és a bajnoki címvédő otthonában próbálja meg elhódítani a Szuperkupát. 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X