Megnehezítette élvonalbeli ellenfele dolgát az UTA a kupában


-A A+

Tizenegyesekkel jutott csak tovább az élvonalbeli Poli Aradon. Villámrajtot vett a jászvásári Poli elleni Román Kupa-meccsen az UTA, a legjobb 16 közé jutásért rendezett szerda délutáni összecsapáson.

Bodea kapus kirúgása után Ciprian Rus iramodott meg a labdával, majd egy ötven méteres vágta után a tizenhatoson belülről bevette a vendégek hálóját, s ezzel a másodosztályú aradi csapat már a negyedik percben vezetett élvonalbeli vetélytársa ellen.

A folytatásban is aktívabbak voltak az újaradi műfüves pályán otthonosabban mozgó házigazdák, Rus még kétszer veszélyeztetett, ám gólt végül is a moldvaiak szereztek, méghozzá pillanatokkal a szünet előtt. A kevés Poli-támadás egyikének végén a színesbörű Bekui közelről passzolt a hálóba egy balról érkező beadást. Térfélcsere után is támadólag lépett fel a másodosztály kilencedik helyén álló UTA, míg az 1. Ligában a hetedik helyen tanyázó moldvaiak inkább az ellentámadásokban bíztak. A 66. percben úgy tűnt, be is jön a számításuk, mert Mendes Da Veiga közelről a hálóba kotort egy kapufáról kipattanó labdát, de a játékvezető – helyesen – érvénytelenítette a találatot, mert előzőleg a jászvásáriak szélsője, Patrick Petre kézzel ért a játékszerhez, mielőtt rálőtte volna a kapura.

Még a koromfekete Da Veiga is sápadozott az ítélettől, amikor a hazaiak már vezették is a kontrát, Cubleșan jobbról középre adott, Matei ballal megállította, majd jobbal 12-14 méterről a jobb alsó sarokba helyezte a labdát, s ezzel ismét előnyhöz juttatta az UTÁ-t. Nem adta viszont olcsón a bőrét a Poli, merthogy a hajrában csak begyötört egy gólt Da Veiga, de köszönheti Enoh-nak, aki magára vonta a védők figyelmét, oldalra passzolt labdáját pedig rutinból értékesítette a jászvásáriak csatára.

Ezzel döntetlenre mentette a meccset, így jöhetett a hosszabbítás, amelynek a hetedik percében a hazaiak középhátvédje, El Hasni a saját tizenhatosán belül hozzáért Cioinachoz, a moldvaiak csapatkapitánya pedig rutinosan feldobta magát, így tizenegyeshez jutottak a látogatók, a korábban gólpaszt adó Enoh pedig magabiztosan értékesítette a büntetőt, s ezzel először vezetett a meccsen a Poli.

Nem adták fel azonban a házigazdák, és a hosszabbítás második félidejében egy védelmi hibát követően Pop vezette egyedül a labdát a kapura, a látogatók hálóőre azonban csak szabálytalanul tudta megállítani a tizenhatoson belül, s bár Cobrea kapust nem állította ki a játékvezető – ki tudja, miért nem? –, a tizenegyest megadta, s ebből (a büntetőt kiharcoló csapattárshoz hasonló nevű) Popa hozta vissza az aradiaknak a továbbjutási reményeket.

A futball lutrijában, a tizenegyespárbajban azonban nem volt szerencséjük az aradiaknak, pontosabban Popnak, aki negyedik rúgóként kihagyta a büntetőt, míg a jászvásáriaknál senki sem hibázott, így az élvonalbeli csapat jutott tovább a kupában.

Román Kupa, 5. forduló (a 16 közé jutásért): UTA–Politehnica Iași 3–3 (1–1, 2–2, 2–3) – tizenegyesekkel: 3–5, gólszerzők: Rus (4. p.), Matei (68. p.), Popa (114. p., 11-esből), illetve Bekui (45+2. p.), Da Veiga (82.), Enoh (98. p., 11-esből).







EZT OLVASTA MÁR?

X