Szólt a Kossuth-nóta is: könnyed győzelemmel kezdte az idényt a Sepsi-SIC
A bajnoki címvédő Sepsi-SIC szombat este 32 pontos fölénnyel győzte le riválisát, a Târgoviste csapatát a 2018–2019-es női kosárlabda idény első fordulójában.
A Sepsi Arénában, lelkes hazai szurkolótábor előtt bemutatkozó zöld-fehér csapatnak szinte teljesen kicserélődött játékoskerete. A sepsiszentgyörgyi kosaras lányok különösebb nehézség nélkül, 101–69 arányban diadalmaskodtak Târgoviște felett.
A Sepsi-SIC már az első percekben magukhoz ragadták a kezdeményezést, bár az első negyedben még a vendégek is tartották velük a lépést. A második negyedben is a Zoran Mikes által irányított csapat akarata érvényesült, Ioana Ghizilă és Angelika Slamová egy-egy hárompontosával kezdődött a második játékrész, de a palánk alatt jól teljesítő Kristina Higgins játékára nem volt ellenszere Cătălin Tănase együttesének, így a házigazdák 13 pontos előnnyel vonulhattak szünetre (44–31).
A harmadik negyedben, amikor mindkét csapat bevethette tapasztaltabb játékosait – mivel a szabály szerint ugyanis az első két negyedben kötelező pályán tartani két hazai U23-as játékost – már kiegyenlítettebb lett a játék, sőt Ancuța Stoenescunak dobásainak köszönhetően a Târgoviste valamennyit le is faragott hátrányából. A negyedik negyedben viszont már a fáradság jelei mutatkoztak a vendégcsapaton, a Sepsi-SIC pedig valósággal átgázolt ellenfelén, tíz perc alatt 35 pontot szereztek.
A Sepsi-SIC legeredményesebb játékosa a dupla-duplával záró (22 pont és 15 lepattanó) Kristina Higgins volt, viszont Ioana Ghizilă (22 pont) és Peyton Whitted (21 pont) teljesítménye is figyelemre méltó. A Zoran Mikes irányította kosárlabdázók a második fordulóban, október 13-án az Aradi ICIM vendégeként lépnek pályára, majd október 20-án a Brassói Olimpia ellen játszanak a Sepsi Arénában.
- 33190 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33193 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33193 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33194 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33195 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33196 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni