Nemzetek Ligája: hat nap alatt 46 mérkőzés következik


-A A+

Csütörtöktől keddig 46 mérkőzést rendeznek a labdarúgó Nemzetek Ligája harmadik és negyedik fordulójában. A román csapat Szerbiába látogat, majd a litvánokat fogadja. A magyarok az észtekkel idegenben, majd otthon a görögökkel játszanak.

Az egyik legnagyobb érdeklődéssel várt találkozó a nyári, oroszországi világbajnokság egyik elődöntőjének "megismétlése" lesz: a végül negyedik angolok az ezüstérmes horvátokhoz látogatnak. Egyik gárda sem rajtolt jól az új sorozatban, ugyanis mindkettő kikapott Spanyolországtól: Angliának az fájhat, hogy hazai pályán előnyről szenvedett vereséget, míg Horvátországnak a hatgólos kudarc mértéke elkeserítő.

Az első két kör eredményei alapján jó eséllyel ez a párharc a kiesésről fog dönteni. A vb-n a horvátok hosszabbításban 2-1-re múlták felül az angolokat, akik hangsúlyozzák, hogy ez nem visszavágó lesz számukra. "Horvátország jobb volt a vb elődöntőjében, de ez egy másik meccs lesz" - jelentette ki a védő Kieran Trippier.

Az segítheti az angolokat, hogy a pénteki találkozót zárt kapuk mögött rendezik meg, mivel a 2016-os Eb-selejtezők alkalmával az olaszok elleni, szintén nézők nélküli összecsapásra huligánok horogkeresztet égettek a gyepbe. Emiatt kétmeccses zárt kapus büntetést kaptak a horvátok, akik a következő mérkőzésüket már szurkolók előtt rendezhetik meg.

Szintén izgalmasnak ígérkezik az elmúlt két világbajnokság aranyérmesének meccse: a címvédő franciák a 2014-ben győztes németeket látják vendégül. A két gárda szeptemberben is megküzdött egymással, akkor gól nélküli döntetlen született Münchenben.

Nemzetek Ligája 3. és 4. fordulójának programja:

csütörtök:

    A osztály:

    3. csoport:

Lengyelország-Portugália, Chorzów 21.45

    B osztály:

    2. csoport:

Oroszország-Svédország, Kalinyingrád 22.45

    C osztály:

    1. csoport:

Izrael-Skócia, Haifa 21.45

    4. csoport:

Montenegró-Szerbia, Podgorica 21.45

Litvánia-Románia, Vilnius 21.45

    D osztály:

    3. csoport:

Feröer-szigetek - Azerbajdzsán, Tórshavn 21.45

Koszovó-Málta, Pristina 21.45

    péntek:

    A osztály:

    2. csoport:

Belgium-Svájc, Brüsszel 21.45

    4. csoport:

Horvátország-Anglia, Rijeka 21.45

    B osztály:

    3. csoport:

Ausztria - Észak-Írország, Bécs 21.45

    C osztály:

    2. csoport:

Görögország-Magyarország, Athén 21.45

Észtország-Finnország, Tallinn 21.45

    D osztály:

    2. csoport:

Moldova-San Marino, Chisinau 21.45

Fehéroroszország-Luxemburg, Minszk 21.45

    szombat:

   A osztály:

    1. csoport:

Hollandia-Németország, Amszterdam 21.45

    B osztály:

    1. csoport:

Szlovákia-Csehország, Nagyszombat 16.00

    4. csoport:

Írország-Dánia, Dublin 21.45

    C osztály:

    3. csoport:

Norvégia-Szlovénia, Oslo 19.00

Bulgária-Ciprus, Szófia 21.45

    D osztály:

    1. csoport:

Lettország-Kazahsztán, Riga 19.00

Georgia-Andorra, Tbiliszi 19.00

    4. csoport:

Örményország-Gibraltár, Jereván 19.00

Macedónia-Liechtenstein, Szkopje 21.45

    vasárnap:

    A osztály:

    3. csoport:

Lengyelország-Olaszország, Chorzów 21.45

    B osztály:

    2. csoport:

Oroszország-Törökország, Szocsi 19.00

    C osztály:

    1. csoport:

Izrael-Albánia, Beer-Seva 21.45

    4. csoport:

Románia-Szerbia, Bukarest 16.00

Litvánia-Montenegró, Vilnius 21.45

    D osztály:

    3. osztály:

Azerbajdzsán-Málta, Baku 19.00

Feröer-szigetek - Koszovó, Tórshavn 19.00

    hétfő:

    A osztály:

    2. csoport:

Izland-Svájc, Reykjavík 21.45

    4. csoport:

Spanyolország-Anglia, Sevilla 21.45

    B osztály:

    3. csoport:

Bosznia-Hercegovina - Észak-Írország, Szarajevó 21.45

    C osztály:

    2. csoport:

Észtország-Magyarország, Tallinn 21.45

Finnország-Görögország, Tampere 21.45

    D osztály:

    2. csoport:

Luxemburg-San Marino, Luxembourg 21.45

Fehéroroszország-Moldova, Minszk 21.45

    kedd:

    A osztály:

    1. csoport:

Franciaország-Németország, Saint-Denis 21.45

    B osztály:

    1. csoport:

Ukrajna-Csehország, Harkov 21.45

    4. csoport:

Írország-Wales, Dublin 21.45

    C osztály:

    3. csoport:

Szlovénia-Ciprus, Ljubljana 21.45

Norvégia-Bulgária, Oslo 21.45

    D osztály:

    1. csoport:

Kazahsztán-Andorra, Asztana 17.00

Lettország-Georgia, Riga 21.45

    4. csoport:

Örményország-Macedónia, Jereván 19.00

Gibraltár-Liechtenstein, Gibraltár 21.45








EZT OLVASTA MÁR?

X