Elhunyt Ilie Balaci, az oltyánok legendás focistája
Vasárnap délelőtt 62 éves korában elhunyt a román labdarúgás egyik legendás alakja, a „Szőke Csodájaként” ismert Ilie Balaci.
A volt játékos vasárnap reggel összeesett édesanyja craiovai otthonában, a család mentőt hívott hozzá. Az orvosok megpóbálták újraéleszteni, viszont nem jártak sikerrel - tájékoztatott Cristina Geormăneanu, a craiovai megyei kórház szóvivője, aki hozzátette, Balaci már a mentőautóban elhunyt.
Ilie Balaci 1956. szeptember 13-án született Craiován és szülővárosa csapatában, az Universitateában mutatkozott be. Vezéregyénisége volt annak a csapatnak, amely a 1982-83-as idényben, első romániai csapatként elődöntőt játszhatott egy európai kupasorozatban. A Craiova Maxima olyan csapatokat győzött le az UEFA Kupában, mint a Fiorentina, Kaiserslautern és Bordeaux, mielőtt az elődöntőben a Benfica elleni két döntetlennel - kevesebb idegenbeli góllal - kiesett. Tizenöt éves játékosi karrierjéből 12 évet nevelőegyesületében játszott, amelynek szíveiben több mint 300 mérkőzésen lépett pályára. Szerepelt még a FC Olt Scorniceşti és a Bukaresti Dinamónál is.
17 és fél évesen válogatták be először a román nemzeti csapatba, amelynek színeiben 69 mérkőzésen 8 gólt szerzett. Csapatkapitányként szerepelt a 1984-es sikeres Európai-bajnoki selejtezősorozatot letúdó román válogatottban, viszont a franciaországi tornát sérülés miatt kénytelen volt kihagyni.
Játékosi karrierje után elsősorban arab és afrikai országokban edzősködött, többször megnyerte az Afrikai Bajnokcsapatok Kupáját, az Öbölbeli Országok Bajnokcsapatainak Kupáját, az Arab Országok Bajnokcsapatainak Kupáját.
- 33197 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33200 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33200 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33201 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33202 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33203 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni