Del Pedrick nem kisebb feladatot vállalt magára, mint hogy megszabja a székelyföldi jégkorongképzés irányát a következő évtizedekre. A kanadai szakember 2016-ban költözött Székelyföldre, immár több mint két éve a Székelyföldi Jégkorong Akadémia (SZJA) technikai igazgatójaként összefogja a szakmai képzést a legkisebb, U8-as korosztálytól az U23-as „öregekig”.

A Maszol az U14-es magyar korosztályos bajnokság keretében Karcfalván megrendezett SZJA 2005–Ferencvárosi TC mérkőzés (eredmény 0-4) után ült le a kanadai szakemberrel.

Mi történt, ekkora a lemaradás a magyarországi fiatalokhoz képest?

Nehéz meccs volt a játékosaink számára. Több klubból érkeztek, most kezdik megismerni egymást, erősségeiket, gyengéiket. Nagy kihívás ez szellemileg is, fel kell nőniük ehhez a feladathoz. A mostani eredményből nem szabad hosszú távú következtéseket levonni, hiszen mint említettem az út elején vagyunk ezzel a korosztállyal. Azt viszont már most is elmondhatom, hogy a javítanunk kell a korongkezelésen, növelnünk kell az erőnlétüket, hogy határozottabban menjenek bele a test test elleni párbajokba.

Térjünk vissza egy kicsit a kezdetekhez, mi volt az első benyomása Székelyföldről?

Gyönyörű vidék, első látásra beleszerettem az érintetlen természetbe, az erdőkbe, a hegyekbe. Az embereket is egyből megszerettem. A székelyek sok tekintetben hasonlítanak a kanadaiakhoz, kedves, egyszerű emberek. Hiányzik belőlük a nagyvárosiakra jellemző állandó rohanás, ez nagyon tetszik.

Hokis szempontból érkezésemkor elégedetten nyugtáztam, hogy a székely játékosokban van szívósság, határozottság, erőszakosság. Hajlandóak keményen dolgozni. Én abban tudok ehhez hozzátenni, hogy gyorsabb és jobb döntéseket hozzanak, kreatívabbak legyenek és megszerezzék az ezek megvalósításához szükséges önbizalmat.

Mi volt a legszembetűnőbb különbség?

Előbb a hasonlóságokról: a gyerekek mindenhol gyerekek maradnak, ugyanazok a dolgok motiválják őket, ugyanazok a dolgok okoznak csalódást számukra.

Ha a különbségekről kellene beszélnem, akkor talán azt említeném meg, hogy Kanadában nagyobb a merítés, több gyerek hokizik. Ezért aztán könnyebb dolguk van az edzőknek is, mert több a jó képességű gyerek. Ez növeli a versengést csapaton belül és csapatok között is, ami aztán állandó és általános fejlődéshez vezet.

Ezért úgy gondolom, a székelyföldi jégkorong jövője szempontjából az első, talán legfontosabb lépés, hogy egyre több gyerek kössön korcsolyát a lábára és fogjon hokibotot a kezébe, mert így kitermelődhet egy olyan bázis, ami a továbblépés garanciája lehet.

A második dolog?

Ha már vannak gyerekeink, akkor nekik át kell adni a technikai tudást. Ezt követi majd a játékintelligencia fejlesztése, hogy az edzésen megtanultakat éles helyzetben, gyors tempóban alkalmazni is tudják. Mint már korábban is mondtam több kreatív és önálló megoldást szeretnénk látni.

Mi volt eddig a legnehezebb?

Néha a kommunikáció akadozik, és nem feltétlenül a nyelvi akadályokra gondolok. Meg kell változtatunk a gondolkodásmódot, el kell hagynunk a régi rossz szokásokat. Gyakran szembesültem azzal, hogy az edzésen jól elvégzett feladatokat, megoldásokat nem tudják alkalmazni a mérkőzéseken. Nem hozzák a legjobb döntéseket, amikor egy új helyzettel szembesülnek.

Technikai igazgatóként a feladata, hogy megszabja az SZJA fejlődési irányát. Mennyit tudott megvalósítani az eltelt időszakban a terveiből?

Az elmúlt két év alatt megrajzoltunk a terveket, lefektettük az alapokat és elkezdődött az építkezés. Most az első emelet felhúzásánál tartunk.

Gondolom már tapasztalta, hogy Székelyföldön megőrülnek a jégkorongért. A lelkesedés megvan, mégis mi hiányzik ahhoz, hogy az itteni gyerekek versenyképesek legyenek a magyarországiakkal, németországiakkal, kanadaiakkal szemben?

Mint már említettem, meg kell tanulniuk önállóan jó döntéseket hozni a pályán és a váratlan helyzetekben feltalálniuk magukat. Edzői karrierem során a világ sok országába eljutottam és nagyon sok helyen azt tapasztaltam, hogy a képzés utasítások végrehajtására szorítkozik. Ez nem elég, meg kell tanítanunk a gyerekeket látni a pályán és a másodperc töredéke alatt jó döntéseket hozni.

Az Akadémián létrehozták a mentoredző rendszert, amelynek lényege, hogy 3-4 legközelebbi munkatársa felosztotta egymás között a központokat annak érdekében, hogy az SZJA minden helyszínén hasonló minőségű legyen a képzés. Mik az eddigi tapasztalatok?

A program jól zajlik. Ugyanakkor azt is el kell mondanom, hogy még több edzőre van szükségünk, hiszen ami a játékosok esetében igaz volt, az itt is megállja a helyét: létszámnövekedéssel versenyhelyzet alakul ki, a versengés pedig minőségi javuláshoz vezet. A mentorprogram akkor működne még jobban, ha az edzőhiány miatt mentoredzőinknek nem kellene edzői feladatokat is végezniük.

Az Akadémia célkitűzése, hogy felélessze a jégkorongot olyan településeken, mint Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, amelyek nagy hagyományokkal rendelkeznek. Ebből mit sikerült megvalósítani?

A SZJA megálmodói még az ideérkezésem előtt elvégezték a „házi feladatukat” azzal, hogy egy audit keretében felmérték keretében a székelyföldi jégkorong múltját, jelenét és jövőbeli céljait. Ezeken a településeken nehezebb dolgunk van, mert generációk estek ki, amit képtelenség pótolni. A helyiekben kell felébredjek a hoki iránti igény, ők kell a mozgatórúgói legyenek a folyamatnak. Nagyon fontos lépés volt, hogy Kézdivásárhelyen megnyílt a műjégpálya, amely a régió egyik legmodernebb létesítménye, Sepsiszentgyörgyön pedig sikerült felállítanunk a sátorborítású jégpályát. Ezzel megteremtődtek az infrastrukturális feltételei a képzésnek, most rajtunk a sor, hogy egy sikeres toborzással felcsalogassuk a gyerekeket a jégre és minőségi játékosokat neveljünk belőlük.

Végezetül nem kerülhetünk ki egy kellemetlen kérdést. Sokat hallottam arról, hogy a magyarországi klubok elcsalogatják a székelyföldi gyerekeket. Ennek megállítása érdekében megállapodás is született a Magyar Jégkorong Szövetséggel. Valóban sikerült megállítani ezt a folyamatot?

Nem, egyelőre még nem teljesen. Ennek az az oka, hogy a régi beidegződéseket nehezen tudjuk megváltoztatni. Sok szülőben még mindig az munkál, hogy ha fejlődni akarnak, ha jobb játékost szeretnének faragni gyerekükből, akkor el kell menniük Székelyföldről Magyarországra, mert ott jobbak a körülmények. A mi célunk legalább ugyanolyan szintű feltételeket teremteni itthon. Meg kell győznünk a szülőket arról, hogy a SZJA keretében elindított képzés sikeres, a gyerekek legalább ugyanolyan szinten fejlődnek, mint ha elmennének.

Ebben a folyamatba tartozik az U23-as csapatunk, a Sapientia U23 megalapítása is, így akarjuk az ifi korosztályokból „kiöregedett” játékosoknak fejlődési lehetőséget biztosítani itthon, Székelyföldön.