Jégkorong: a Csíkszeredai Sportklub ismét legyőzte a Gyergyói HK-t


-A A+

Rangadót rendeztek Csíkszeredában a román jégkorong-bajnokság keretében, amelyen a Csíkszeredai Sportklub a Gyergyói Hoki Klubot fogadta

Mindkét alakulat viszonylagos nehézségekkel küszködött a meccs előtt. A kék-fehéreknek rövid volt a felkészülési időszak, hiszen kedden tértek haza második magyarországi túrájukról, míg a piros-fehérek épp a héten váltak meg két légiósuktól Szimakovtól és Vaszilcsenkótól.

A Sportklub kezdte aktívabban a meccset, bár egyáltalán nem volt eget rengető a tempó. A kék-fehérek jobban járatták a korongot és helyzetecskéik is akadtak, hogy az első harmad közepén első fórjukat gólra váltsák Részegh Tamás révén. Sokat pedig a másodikra sem kellett várni. Újfent Részegh volt eredményes. A vendég oldalról ritkásabbak voltak a helyzetek és akkor is csak a Tománek féle sor tudott némi pánikot okozni.

A második felvonás viszont nem épp a jégkorongról szólt. Mindkét csapat fegyelmezetlenül játszott, sok volt a játéktördelés, illetve a kiállítás. A vendégek rögtön ezen műfajt a harmad első perceiben gyakorolhatták egymás után kétszer. Az első rájuk nézve volt veszélyesebb, míg a másodikat épp akkor érvényesítették, amikor a hazaiak kiegészültek. Azonnal válaszolhatott volna a Sportklub, de sem Taratuhin, sem Fodor nem célzott pontosan. A kiállítások miatt ritkán volt öt az öt elleni játék, de ezen műfajban egyik fél sem villogott. A 34. percben hatalmas tűzijátékot rendeztek a hazaiak Ruczuj kapuja előtt, de az ex-csíki kapus remekelt. Ezzel pedig el is lőtték a puskaport erre a felvonásra.

Az utolsó felvonásra a Sportklub áttért a háromsoros játékra és ez már meglátszott. Nagyobb volt a sebességkülönbség a két csapat között és idő kérdése volt, hogy ez góllá érjen. A 46. percben Fodor, egy percre rá Mihnyov, az 54. minutumban pedig Rokaly Szilárd ziccerénél volt észnél Ruczuj. Az 57. percben viszont 20 másodperc alatt kétszer is mattolták a csíkiak. Előbb Becze emberelőnyben, majd Fodor egy beleérős góllal vette ki részét a kék-fehér sikerből, amely 3 ponttal a bajnoki tabella élére ugrott.

A Csíkszeredai Sportklub viszont ennél többet kell mutasson péntek este 18.30 órától hiszen a harmadik helyezett Debreceni DEAC látogat Csíkszeredába.

Csíkszeredai Sportklub – Gyergyói Hoki Klub 4–1 (2–0, 0–1, 2–0)
Gólszerzők: Részegh T. (11., 15.), Becze (57.), Fodor (57.), illetve Orbán (25.).







EZT OLVASTA MÁR?

X