Erste Liga: nem ment a gólszerzés a Csíkszeredai Sportklubnak


-A A+

Rangadót rendeztek péntek este Csíkszeredában, ahol a jégkorong Erste Liga keretében a listavezető Csíkszeredai Sportklub és a harmadik helyezett Debreceni DEAC csapatát fogadta.

A mérkőzés az előzetes elvárásoknak megfelelően jó iramban kezdődött. Míg az első percekben csak kóstolgatták egymást a felek, addig hamarosan nyitottá vált minden. Helyzetek itt is, ott is. Hetényinek és Lakosilnak is volt dolga becsülettel, hogy aztán fokozatosan fölényre tegyen szert a hazai csapat. Igaz, meddő fölényre. És amikor a hazai drukkerek azt gondolhatták volna, hogy minden rendben, akkor egy rossz cserét követően Turcotte lépett meg és szerzett vezetést csapatának, egy takarásból eleresztett lökettel.

 

A második felvonás elején újfent igyekezett magához ragadni a kezdeményezést a kék-fehér alakulat, de egy vendég térfélen elbetlizett akció után Németh lopott korongot és vitte végig az akciót, tökéletesen, kettőre hizlalva a vendégelőnyt. A bekapott gól után a Sportklub nagyon kapart, felborította a pályát, de a befejezésekkel gond volt, vagy épp Hetényi brillírozott, és ha már ő is verve volt, akkor vagy a vas mentette meg, vagy épp az üres kapuba sem sikerült betalálni.

Az utolsó felvonást is jó szellemben kezdte a hazai csapat, de az idő fokozatos rövidsége után tompábbakká váltak. Ezt pedig a vendégek, második emberelőnyükből, büntették miután Németh megpattanó lövése ért célba. Az 56. percben előnybe került a hazai csapat és ezt Leo Gudas időkéréssel használta ki, majd lehozta kapusát. A taktika viszont nem jött be és Novotny eldöntötte a meccset. A hajrában Panov még büntetőlövést végezhetett el, de Hetényi ezt is fogta, így a pontok Debrecenbe landoltak.

Eredmény
Csíkszeredai Sportklub – Debreceni DEAC 0–4 (0–1, 0–1, 0–2)
Gólszerzők: Turcotte (16.), Németh (23., 54.), Novotny (56.).

Mestermérleg

Leo Gudas, Csíkszeredai Sportklub: Valami nagyon rossz történik velünk, hogy nem lövünk gólt vagy gólokat, és ha nem találunk be, nincs esélyünk a győzelemre. Az első harmad nem volt a legjobb, után feljavultunk, míg a harmadikban futottunk az eredmény után, a szépítésért. Rengeteg jó képességű játékosunk van, de nem tudunk gólt lőni, ezen változtatni kell.

David Musial, Debreceni DEAC: Fiatal csapatunk van, minden nap keményen dolgozunk. A mai meccsen pedig úgy érzem elég jól játszottunk. Négy nulla a Csíkszereda ellen, aki a ranglista vezetője, idegenben... amihez kellett a remek kapusteljesítmény is. De az egész csapat keményen dolgozott és nagyon örvendünk a három pontnak. Szép munka volt tőlünk.

(Címlapfotó forrása: Csíkszeredai Sportklub Facebook-oldala)








EZT OLVASTA MÁR?

X