Kirúgta edzőjét a Real Madrid


-A A+

Menesztette vezetőedzőjét, Julen Lopeteguit a Bajnokok Ligája-címvédő Real Madrid labdarúgócsapata, utódja átmenetileg Santiago Solari lett.

A klub közleménye szerint a hétfői igazgatótanácsi ülésen a tagok úgy döntöttek, azonnali hatállyal felmentik a munkavégzés alól a spanyol szakembert, azt követően, hogy az együttes vasárnap bajnoki mérkőzésen 5-1-es vereséget szenvedett a nagy rivális FC Barcelonától. A vezetőedzőt - aki 2016-tól idén nyárig a spanyol válogatottat irányította - viharos körülmények között, három nappal az oroszországi világbajnokság kezdete előtt nevezték ki a Realnál, ami miatt a vb-n már nem vezethette a spanyolokat.

A madridiak a bajnokságban négy győzelemmel, két döntetlennel és négy vereséggel csupán a kilencedik helyen állnak, hátrányuk hét pont a listavezető katalánokkal szemben. A Bajnokok Ligája csoportkörét két győzelemmel és egy vereséggel kezdték.

A közlemény szerint a vezetőségnek a csapat dinamikájának megváltoztatása is célja volt az edzőváltással, mivel változatlanul hisznek abban, hogy elérhető a szezon előtt megfogalmazott összes célkitűzés. Hangsúlyozták, az eddigi eredmények nincsenek arányban a játékoskeret minőségével, ugyanis a Real Madrid nyolc futballistája szerepel az Aranylabda-díj jelöltjeinek listáján, ilyenre pedig korábban nem volt példa.

Lopetegui utódja átmeneti jelleggel a klub korábbi játékosa, a 2016 óta a második csapatot irányító argentin Santiago Solari lett.








EZT OLVASTA MÁR?

X