Eltűnt Bajnokok Tornája-trófeájukat keresik az újpestiek


-A A+

Az Újpest 1885 Szurkolói Klub és az UTE Baráti Kör felhívással fordult az egyesület minden szurkolójához, valamint a magyar sportbarátokhoz annak érdekében, hogy előkerüljön a labdarúgócsapat által 1930-ban megnyert, ám az 1990-es években elveszett Bajnokok Tornája-trófea.

A kupa előkerítése érdekében eddig megtett, illetve tervezett lépésekről beszámoló szerdai sajtótájékoztatón elhangzott: az Újpest 1930-ban Genfben nyerte meg az akkor legrangosabb európai klubtornát, a tízcsapatos Bajnokok Tornáját - amely a mai Bajnokok Ligája elődjének is tekinthető -, s klubszinten ez a legmagasabban jegyzett siker a magyar labdarúgásban. A serleg azonban az 1990-es években, valószínűleg a költözések során, eltűnt.

Borsche Gábor, az Újpest 1885 Szurkolói Klub elnöke elmondta: körülbelül egy éve, az Újpest, a "Bajnokok Bajnoka" című könyv bemutatásakor fogalmazódott meg a szándék, hogy az eltűnt serleg nyomába eredjenek. Azóta kiderült már, hogy a 2000-es évek elején rendőrségi feljelentések is születtek az ügyben.

Csapó Zoltán, a könyv szerzője kiemelte: az egykori leírásokból tudható, hogy a kupa hat kilogramm súlyú ezüst ötvözet, akkori értéken számolva 3300 pengőt, vagyis 3000 svájci frankot ért. Megemlítette: bizakodásra ad okot, hogy az 1930. július 6-án lejátszott döntő Újpest-zászlója - amit a kezdés előtt az ellenfélnek adtak, de a vesztes rivális az öltözőben hagyta - kalandos úton néhány éve előkerült.

A trófea megtalálása érdekében levélben fordultak Őze István UTE klubigazgatóhoz, illetve a szurkolók segítségét is kérik.

A Bajnokok Tornáját az Újpest négy mérkőzést nyerve (16-1-es gólaránnyal) hódította el, a döntőben 3-0-ra verte a cseh Slavia Prahát.







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X