Nemzetek Ligája: kialakult a portugáliai négyes döntő mezőnye


-A A+

Utolsóként a holland válogatott jutott be a labdarúgó Nemzetek Ligája jövő júniusi portugáliai négyes döntőjébe, mivel az A-liga 1. csoportjának záró mérkőzésén a németek otthonában az utolsó öt percben két gólt szerezve 2–2-re végzett, így megelőzte a franciákat.

Az már korábban eldőlt, hogy a portugál válogatott bejut a Nemzetek Ligájának első négyes döntőjébe, sőt az is, hogy erre épp Portugáliában kerül sor. Szombaton aztán a horvátok ellen nagyot hajrázva fordító angolok, valamint a belgák ellen gyakorlatilag már reménytelen helyzetben lévő (0–2-nél legalább négy gól kellett az elsőséghez, végül ez meglett, sőt az ötödik találat is!) svájciak is csatlakozhattak a „négyek" mezőnyéhez. A negyedik helyre az idei világbajnok franciák és a hollandok voltak esélyesek még, a mérleg nyelvét pedig a 2014-es világbajnok Németország jelentette. A képlet elég egyszerű volt: ha a németek visszavágnak, akkor a franciák örülhetnek, ha a hollandok pontot szereznek, akkor ők.

A meccsen alaposan bekezdtek a németek, kontra végén Werner a 9. percben 22 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot (1–0). Kis túlzással még fel sem ocsúdhattak a vendégek, amikor újabb gyors ellentámadás végén Sané a 16-os vonaláról a bal alsóba talált (2–0). Az RB Leipzig támadója, Timo Werner hosszú góltalansági sorozatot szakított meg, 751 perc után volt ismét eredményes a válogatottban.

A 34. percben Süle kis híján megtréfálta Neuert, Blind bal oldali beadásába tette bele a fejét, csaknem öngólt szerezve. A játékrész hajrájában még Schulz bal oldali beadása után Gnabry veszélyeztetett, fejese azonban elkerülte a kapu bal oldalát.

Ronald Koeman a szünetben a Hertha BSC-t erősítő Dilrosun beküldésével próbálta felrázni együttesét, amely szinte rögvest a középkezdés után újabb gólt kaphatott volna, hazai labdaszerzés végén Werner lövését védte Cillessen. Az 56. percig kellett várni az első, kaput eltaláló holland lövésre, de Promes távoli próbálkozása nem okozott gondot Neuernek.

Egyórányi játék után Werner ugrott ki, és keresztbe lőtt a kapu előtt, amivel le is zárta a saját meccsét, Reus állt be ugyanis a helyére. Nem sokkal később a 100. válogatottságát ünneplő Thomas Müller is beállt a házigazdánál – a vendégeknél ugyanekkor lejött Dilrosun, aki sérülés miatt nem tudta folytatni. A hajrában Depay próbálta megtörni a jeget, de nem tudott Neuer lába mellett a rövid sarokba lőni.

A németek ekkorra már rég megnyerhették volna a mérkőzést, ehelyett jött számukra a feketeleves. A 85. percben szép akció végén Promes 17 méterről kapura fordult, és a bal felsőbe lőtt (2–1). Ezt követően Kehrer nagy helyzetben rontott, így megmaradtak a holland remények, és, ha pedig már így történt, Van Dijk a ráadás pillanataiban egyenlített (2–2). Így a hollandok készülhetnek a jövő júniusi négyes döntőre.

 
A német csapat története során másodszor maradt nyeretlen öt egymást követő tétmeccsen, a negatív rekordot az 1978–1979-es hatos széria jelenti. A hollandok az 1993-as, angliai vb-selejtező óta először álltak fel idegenben kétgólos hátrányból.

A mérkőzés hőse, Virgil Van Dijk a lefújás után igzai emberségről tett tanúságot, amikor az édesanyja halála miatt magába roskadó Ovidiu Hațegan játékvezetőt vigasztalni próbálta.

AZ 1. CSOPORT VÉGEREDMÉNYE

  • 1. Hollandia          4 2 1 1 8–4 +4  7
  • 2. Franciaország  4 2 1 1 4–4 0  7
  • 3. Németország    4 – 2 2 3–7 –4  2

A 2. CSOPORT VÉGEREDMÉNYE

  • 1. Svájc      4 3 – 1 14–  5   +9 9
  • 2. Belgium  4 3 – 1   9–  6   +3 9
  • 3. Izland     4 – – 4   1–13 –12 0

A 3. CSOPORT ÁLLÁSA

  • 1. Portugália       3 2 1 – 4–2 +2  7
  • 2. Olaszország    4 1 2 1 2–2 0  5
  • 3. Lengyelország 3 – 1 2 3–5 –2  1

A 4. CSOPORT VÉGEREDMÉNYE

  • 1. Anglia                4 2 1 1   6–  5 +1 7
  • 2. Spanyolország  4 2 – 2 12–  7 +5 6
  • 3. Horvátország    4 1 1 2   4–10 –6 4







EZT OLVASTA MÁR?

X