Böde góljával pontot raboltak a magyarok Isztambulban


-A A+

A magyar labdarúgó válogatott vb-selejtezőn 1–1-es döntetlent játszott Törökországban. Az első félidőben a magyarok kapufáig jutottak Vanczák Vilmos révén, a második játékrészben pedig Burak Yilmaz révén a törökök szerezték meg a vezetést. A csereként beállt Böde Dániel azonban válaszolni tudott, ponttal távozhatott az Egervári-csapat Isztambulból.bode640 SZM7572-1gol

A magyar kezdőcsapatban a románok elleni együtteshez képest annyi változás történt, hogy Szabics Imre helyett Varga József került be a kezdőcsapatba, vagyis egy csatárral (Szalai Ádám) és két védekező középpályással (Varga és Pintér Ádám) álltak fel.

Fél órával a meccs előtt már látszott, nem lesz telt ház, 30–35 ezer szurkoló előtt rendezték a találkozót. A stadionon kívül a szurkolók ismét kifeszítették a Magyarországon is bemutatott „Mindannyian Attila unokái vagyunk” molinót, ugyanakkor a magyar csapatot éles füttyszó fogadta a stadionban.

Az első támadás a törököké volt, Arda Turan harcolt ki szögletet a jobb szélen. A hosszú oldalra átszálló beadást ugyan kapura fejelték a hazaiak, de Nuri Sahin labdája nem okozott gondot Király Gábornak,  fogta a magyar kapus.

Az első lövés viszont a magyaroké volt, Szalai Ádám próbálkozott távolról, de nem volt igazán veszélyes a kísérlet. Bár lehet, hogy Volkan Demirelnek ez is gondot okozott volna, de Onur Kivrak könnyedén hatástalanította.

A törökök legveszélyesebb játékosa, a legutóbbi kilenc tétmeccsén kilenc gólt szerző, Andorra ellen is betaláló Burak Yilmaz a 6. percben gyorsította fel először a lépteit, de az egy szem török ék előtt jól zárt össze Korcsmár Zsolt és Kádár Tamás.640MIKI8179

A törökök az első tíz percben három szögletet végezhettek el, de egyik sem volt veszélyes. Az első nagy helyzetre a 17. percig kellett várni, amikor Umut Bulut került a védelmünk mögé, Király Gábor messze kifutott a kapujából, miközben a török támadó kisodródott a jobb szélre, és már csak az oldalhálóba tudott lőni.

Helyzetre helyzet volt a válasz, még ha nem is akkora: Koman Vladimir passzolt fel Szalai Ádámhoz, a csatár próbált befordulni, de keresztbe lőtt, vagy inkább passzolt labdájára senki nem érkezett. Húsz perc után a vendégek kezdték egyre többet birtokolni a labdát, és Hajnal Tamás szabadrúgásból történt beívelését követően Vanczák Vilmos fejelte kapura (akárcsak a románok ellen), a kapus védett, a kipattanóra azonban ismét érkezett, méghozzá becsúszva Vanczák, akinek kisodródott helyzetből leadott lövése Onur Kivrak érintésével a lécre pattant.

Ezt követően felpörgött egy kicsit a meccs, két indítással is próbálkoztak a törökök, egyszer működött a lestaktika, a másik esetben pedig Korcsmár Zsolt tudott menteni. Tőlünk Dzsudzsák Balázsnak volt egy felejthető lövése. A félidő vége a törököké volt, pillanatok alatt öt helyzetet is kihagytak. Mészáros Norbertet hátba lőtték a labdával, Yilmaz a bal sarok mellé emelt, Potuk bal szélről középre passzolt labdájáról pedig lemaradtak a társak. A félidő vége előtt két esetben még Királynak is védenie kellett.

A második játékrész elején Korcsmár Zsoltot sérülés miatt le kellett cserélni, a szombathelyi Guzmics Richárd állt be, akinek ez a második meccse a nemzeti csapatban. A törökök agresszív letámadással kezdték a második félidőt, aminek eredményeként a magyarok a félpályát is alig tudták átlépni a második félidő első perceiben. Ezt az időszakot törte meg a jobb oldalon felfutó, a magyar csapat egyik legjobbjának számító Vanczák, más kérdés, hogy a beadása után Hajnal Tamás nem tudott helyzetbe kerülni.

A törökök legveszélyesebb játékosa: egy bal oldali beadást követően Yilmaz faképnél hagyta Mészárost, négy méterről pedig befejelte a hazaiak vezető gólját. 1–0

Egervári Sándor egy Hajnal Tamás, Böde Dániel cserével reagált a gólra. A törököknél közben beállt a meccs előtt sérüléssel bajlódó Hamit Altintop. Böde Dániel pedig három perccel a csere után gólt is szerzett! Kádár Tamás bal oldali nagy bedobása után Böde felett átszállt a labda, de a menteni igyekvő Kaya lábáról elé pattant a labda, az ötös bal sarkáról pedig a léc alá bombázott! 1–1640bode SZM7608

A „Böde-parádé” után a törököknek is voltak lehetőségeik. A legnagyobbnál Vanczák mentette Gönül beadását Yilmaz elől. Maradt az 1–1-es döntetlen, a törökök kezdenek elszállni, Magyarország pedig a 2. helyen áll.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X