Elfogadta a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a stadion átvételét


-A A+

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat hétfői rendkívüli tanácsülésén, második nekifutásra sikerült elfogadni azt a határozatot, amelyben a város kéri a sportminisztériumtól, hogy utalják az állam tulajdonából Sepsiszentgyörgy közvagyonában a stadiont.

Mint ismert, múlt héten már  próbálkoztak ennek elfogadásával, de a Szociáldemokrata Párt (PSD) tanácsosai ellene szavaztak, arra hivatkozva, hogy az ingatlant át akarják játszani a magyar államnak, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselői tartózkodtak mondván, hogy nincs elég információjuk. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) két képviselője pedig két hónapja tiltakozásképpen nem szavaz meg semmilyen tervezetet, mert nem tűzték napirendre a júliusban benyújtott, a forgalom átszervezésére vonatkozó tervezetüket.

Az RMDSZ frakciónak ugyan megvan a kényelmes kétharmados többsége, de az egyik tanácsosuk gyermeknevelési szabadságon van, egy másik pedig kénytelen volt korábban távozni az ülésről, így első nekifutásra a tervezet elbukott.  

Végül a néppárti tanácstagok is támogatták

A hétfői rendkívüli tanácsülésen Tóth Birtan Csaba alpolgármester emlékeztetett:  a sepsiszentgyörgyi önkormányzat már 2016-ban kérte a kormánytól, hogy utalják a város közvagyonába a teljes sportkomplexumot, most viszont a sportminiszter kérésére annyiban módosítják kérésüket, hogy csak a létesítmény egy részét – a focipályát és a körülötte lévő futópályát – igénylik, a Szabó Kati Sportcsarok és a sportszálló a minisztériumnál marad a Municípiumi Sportklub (MSK) ügykezelésében, amiből fenn tudja tartani személyzetét és tevékenységeit.

Antal Árpád polgármester hangsúlyozta: a stadion a város közvagyonába kerül és azt kizárólag sporttevékenységekre lehet használni, sport jellegű beruházásokat eszközölni. A polgármester szerint azért tartotta fontosnak ezt hangsúlyozni, mert az elmúlt napokban olyan városi legendák keletkeztek, miszerint az önkormányzat a stadion helyére tömbházakat akar építeni vagy el akarja adni azt.

Andrei Cochior PSD-s tanácstag hosszas és zavaros okfejtésben arra utalt: ha a stadion a város közvagyonába kerül, az ellehetetleníti az egyébként kiemelkedő eredményeket felmutató Municípiumi Sportklub (MSK) tevékenységét, hiszen az fő bevételi forrása, a sportszálló nélkül marad. Hozzátette: fogadna arra, hogy 3 éven belül felszámolódik az MSC és tönkremegy a sportcsarnok. A szociáldemokrata képviselő szerint az önkormányzat és a Sepsi OSK klub által kötött ötéves együttműködés lehetővé tenné a létesítmény további fejlesztését.  

Antal Árpád válaszul kifejtette: a szociáldemokrata tanácstag felszólalásából kiderül, hogy nem olvasta el a határozattervezetet, hiszen abban nincs szó a sportszálló és a sportcsarnok átvételéről, az továbbra is a minisztérium tulajdonában marad. Hozzátette: több területről kiderült, hogy a decentralizálást követően az önkormányzat jobb gazdája lett, mint annak idején a kormány.

Liviu Comăneci liberális párti tanácstag kifejtette: a tervezet ellen szavaznak, mivel tudomása szerint a kormánynak van egy tervezete, amely által városi sportkomplexumokat a helyi önkormányzatok tulajdonába utalnák. Szerinte meg kellene várni, amíg megszületik az erről szóló törvény és Sepsiszentgyörgy egyszerre megkaphatná a teljes létesítményt és vele a Municípiumi Sportklubot is.

Antal Árpád emlékeztetett: néhány évvel ezelőtt a decentralizálási törvény alapján rövid időre megkapták már a sportlétesítményt, viszont az alkotmánybíróság döntése miatt ez mégsem kerülhetett tulajdonukba. A törvények hosszú utat járnak be a parlamentben, és elfogadásuk esetén meg lehet őket támadni az alkotmánybíróságon. Hozzátette: most a városnak szüksége van a focipályára, de távlatilag valóban azt szeretnék, hogy az egész sportlétesítmény és annak személyzete is a városhoz kerüljön.

Bálint József EMNP-s tanácstag felszólalásában kifejtette: az előző heti ülésen azért bukott el a tervezet, mert voltak, akik nem „bólogattak egységesen”. A néppárti politikus szerint a múlt heti ülést követően a sepsiszentgyörgyi embereket félrevezették és ellenük uszították, amiért az EMNP nem szavazta meg a sportlétesítmény átvételét. Hozzátette: mivel úgy tapasztalták, hogy sokan felültek az uszításnak, most mérlegeltek és megértették, hogy a téma fontosabb mint az EMNP tanácstagjainak tiltakozása, ezért változtattak álláspontjukon és ezúttal megszavazzák a tervezetet.

A sepsiszentgyörgyi stadion átvételét végül a két PSD-s és két PNL-s tanácstag ellenszavazata mellett, az RMDSZ és az EMNP tanácsosainak támogatásával fogadták el.

A címlapfotó forrása: Kovács Zsolt felvétele








EZT OLVASTA MÁR?

X